Az egyház felfogható úgy is, mint a civil társadalom része, de milyen szerepe van, amikor a menekültek megsegítéséről van szó? Mennyire fontos ilyenkor a jószolgálati szervezetek jelenléte? Nagyné Csobolyó Eszter, a Dunavarsányi Református Egyházközség beosztott lelkésze doktori munkájában arra vállalkozott, hogy megvizsgálja, hogyan léptek fel az egyházak és a civilek a menekültkérdés kezelésekor. Kutatása könyv formájában is megjelent, így a szélesebb nyilvánosságnak is lehetősége van megismerni és véleményt formálni a kérdéskörről.
A civil szervezetekkel kapcsolatban sokan a segítségre gondolnak. Ön hogyan került a közelükbe?
Kiegészíteném ezt a közösséggel, ez ugyanis természetes velejárója az életemnek. Kezdve az egyik legkedvesebb történetemmel, amikor Juci barátnőm hatévesen az óvodai közösségben megfogta a kezemet. Az ő barátsága vezetett a templomba, a gyülekezet közösségébe, és ez vitt tovább a cserkészet civil közösségébe. Visszatekintve természetes volt az az út, amit hála a Jóistennek megélhettem, és elvezetett idáig.
Hogyan azonosítható a civil szervezetek helye és szerepe a társadalomban?
A társadalom alapvető egysége a civil közösség, egy olyan környezet, ami egyszerre ad védelmet és oltalmat a résztvevőinek, valamint egy olyan egység, amire építkezni lehet. A család mellett ezeket a szervezeteket nevezném egy olyan biztos közegnek, ahol a közösséghez tartozó maga is segít, miközben a civil közösség segítséget ad, a tagja is segítséget kap. Itt ezt én úgy értelmezem, hogy segítséget kap azáltal, hogy együtt lehet a hasonlóan gondolkodókkal, hogy a szívét, szeretetét, idejét áldozza egy olyan közös célért, ami előrevisz, értéket ad, és nem csak azoknak, akik a közösségnek a tagjai, hiszen nem befelé működik ez a kör. Kifelé szolgál, a közösséget. Ha sok ilyen típusú mozaikunk van, akkor a társadalmunk is olyan biztos alapon áll, amely a család mellett erős fundamentum lehet.
A jogi végzettségét kiegészítette egy teológiaival is. Mennyire volt ez szerencsés házasítás?
Amikor a jogi karra jártam, azt éreztem, ez a meglehetősen száraz tudás nem lesz elég az én érzékeny lelkemnek, ezért beiratkoztam a teológiára is. Egy ideig egyszerre jártam a két egyetemre, majd a jogi szakvizsga után a teológiát is befejeztem. Ekkor jött életem nagy kérdése: hogyan, merre menjek tovább? Maradjak a jogi pályán, vagy az egyházi szolgálat legyen a fő hivatásom? Beosztott lelkész lettem, amit Istennek hála a mai napig végezhetek.
Nagyné Csobolyó Eszter a Dunavarsányi Református Egyházközség beosztott lelkésze
A lelkipásztori szolgálattól nem áll messze a civil szervezetekben való tevékenység. Hogyan mutatkozik meg ez az életében?
Nem egy megosztott személyiség vagyok, aki egyszer civil, máskor meg egyházi szolga, hanem igyekszem teljes egészként ellátni valamennyi feladatomat és szolgálatomat. Beosztott lelkipásztorként cserkészvezető is vagyok, és azt remélem, hogy ilyenkor úgy tudom ellátni a tevékenységeimet, hogy közben méltatlan bár, de hivatalos szolgája vagyok az egyházunknak.
Ez a fajta sokoldalúság megmutatkozik a doktori disszertációjában is, amely könyv formában is megjelent Civil szervezetek és menekültek címmel. Ha az első pillérnél maradunk, szükség van egyfajta fogalomtisztázásra.
Óriási a zavar, hiszen sokszor nem a megfelelő fogalmakat, kifejezéseket használjuk, ez a jelenség megfigyelhető a civil területen is. A doktori kutatásom során azokra a klasszikus civil szervezeti formákra koncentráltam, amelyek Magyarországon megtalálhatók. A fogalommeghatározásnál alapvetőek voltak azok a jogszabályok, amelyek meghatározzák, hogy tulajdonképpen miket nevezünk civil szervezeteknek. Én a két legnagyobb hazai típussal foglalkoztam, vagyis az egyesületekkel és az alapítványokkal, azt vizsgáltam, hogy ezek hogyan léptek fel a menekültekkel kapcsolatban.
A könyv nagyobb része a menekült és a migráns fogalmakkal foglalkozik.
Ez talán még fontosabb része volt a kutatásomnak és így a könyvnek is. Magyarországra 2015-ben egy hatalmas menekülthullám érkezett, ennek valamennyien a részesei voltunk, sokakban felmerült, hogy hogyan tudnánk segíteni. A rossz kommunikáció miatt az a problémakör is sok ponton sebet kapott, hogy tulajdonképpen ki a migráns és ki a menekült. A doktori kutatásom során csak azokra a közösségekre fókuszáltam, amelyek törvényesen érkeztek Magyarországra és az akkor hatályos jogszabály szerint védelemre jogosultak voltak. Például akik a hazájukban valamilyen bántalmazásnak voltak kitéve vagy éppen olyan körülményeknek, amelyek miatt veszélyben voltak, és azzal a reménnyel indultak el, hogy majd itt oltalmat kapnak. Ennek kapcsán volt egy olyan próbálkozásom, hogy ennek a szabályozását szakmai vélemények alapján talán pontosítani lehetne, hogy egyértelmű legyen, ki milyen esetben jogosult védelemre.
Mi volt a kutatása alapvető célja?
A témát és a kérdést az élet adta, ugyanakkor a személyes kérdéseim és a szolgálatom itt kapcsolódott össze. Olyan kérdéseket tettem fel magamnak, hogy mit tudtam én tenni, mit tett az egyházam ebben a feszült helyzetben, és hogyan tudunk segíteni. A kutatásom óriási sikereként éltem meg azt, ahogyan az egyetem a kutatásomat fogadta, azt, ahogy engem református lelkészként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolája befogadott, ahogyan a témát kezelte, ahogy a kutatásomat irányította. A disszertáció megvédése után ráadásul lehetőséget kaptam arra, hogy az könyv formában is megjelenjen.
Szakmailag hogyan tud ez a könyv és a kutatás hasznosulni?
Remélem, hogy gondolatébresztőként, segítségként arra vonatkozóan, hogy mit tettek és tesznek a civil szervezetek 1989-től napjainkig. Bízom benne, hogy egyfajta tükröt mutat és példát ad, hogy az a seb, amit a civil szféra kapott 2015-ben, gyógyulni tud.
Nagyné Csobolyó Eszter a dunavarsányi Soli Deo Gloria Közösségi Ház intézményvezető lelkésze
Ha visszatekintünk a 2015-ös eseményekre, hogyan látja a református egyház szerepét? Mennyire tudott érvényesülni vagy részt venni a menekültek segítésében?
A Magyar Református Szeretetszolgálat olyan munkát végez, amely sokkal korábbra nyúlik vissza, és jól működött a menekültmissziónk is. Ha a könyvemből úgy is tűnik – én magam is sokszor hallottam ezt a negatív kritikát –, hogy a 2015-ös eseményeknél a történelmi egyházak háttérben maradtak és nem léptek fel komolyan, akkor meg kell jegyeznem, hogy több évtizedes munkával már korábban bizonyítottak a menekültügyben. Tény, hogy ha valamit folyamatosan, csendben végzünk, akkor az a munka nem kap akkora nyilvánosságot, mint a hirtelen, látványosan produkált tettek. A református egyház akkor is végezte a maga társadalmi szolgálatát a szeretetszolgálatán és a menekültmisszión keresztül.
Az orosz–ukrán háború kitörésekor ismét fókuszba kerültek a menekültek. Mennyiben más most a civil szervezetek szerepe?
Úgy látom, a civil szervezetek újra reflektorfénybe kerültek, és megkapják azt a társadalmi támogatottságot is, amit megérdemelnek. Most már olyan régóta tart ez a konfliktus, hogy sokan már kezdenek kissé rideggé válni. Ami korábban még meghatotta a szíveket – például hogy mi történik a kárpátaljai magyarokkal, vagy hogy levitték a sorozási korhatárt –, az sajnos kezd az életünk mindennapos velejárója lenni, immunissá válunk ezekre a hírekre.
Mire számít, mi vár idén idehaza a civil szervezetekre?
Folytatni kell a munkát, a szolgálatot, rendületlenül, bizakodóan, reménységgel telve. Hiszek a csendes csodákban, a mindennapok jó cselekedeteiben, abban, hogy ezek rendkívül fontosak. Ha mindenki elvégzi azt a szent cselekedetét, amit a Jóisten rábízott, akkor van reménységünk.
Nagyné Csobolyó Eszter Civil szervezetek és a menekültek kapcsolata Magyarországon című könyve 2024-ben jelent meg. A menekültkérdés kezelése nem egy légüres térben történik, az Európai Unió tagjaként cselekedetünk hatása ugyanis továbbgyűrűzik. A szerző nem kisebb dologra vállalkozott, mint megvizsgálni az egyházak és a civil szervezetek fellépését a hazánk irányába elindult migrációs hullám idején.