A legnagyobb harc

Szülővé válni az élet egyik legnagyobb kalandja, gyermekünk pedig talán a legértékesebb örökség, amit magunk után hagyunk. Ezért is olyan fájdalmas, ha mégsem adatik meg a gyermekáldás, vagy ha éppen a szülők viselkedése miatt szenvednek a gyerekek. Komlósi Piroska családterapeutával a családról szóló cikksorozatunk harmadik részében a gyermektelenség és a válás témáit jártuk körbe, miközben arról sem feledkeztünk el, hogy családi életünk alapja és kiindulópontja mi magunk vagyunk.

Isten tenyerén – gyerek nélkül is

„A hívő párok életüket a Jóisten kezébe helyezik, ezért könnyebben fogadják el, ha bármilyen okból nem lehet gyermekük” – osztja meg tapasztalatait Komlósi Piroska. A szakpszichológus hangsúlyozza az orvostudomány reprodukciót segítő eljárásainak sokféleségét és azt tanácsolja a nehézségekkel küzdő pároknak, hogy éljenek ezekkel. Érzelmileg pedig azt tartja a legfontosabbnak, hogy a párok a sikertelenségeik közepette se a másikat hibáztassák, hanem tudják elfogadni kettejük szövetségét gyermekáldás nélkül is, járják végig saját útjukat – ami jelentheti akár az örökbefogadást is.

kép

A kudarc feldolgozásához a párok felkészült szakemberek segítségét is igénybe vehetik. „Az első lépés, hogy megszüntessük a görcsösséget és belső harmóniát teremtsünk ” – mondja a szakpszichológus. „A feldolgozás azt jelenti, hogy sérelem nélkül tudják elfogadni azt, ami nem adatott meg nekik. Sőt, ezzel együtt élik meg, hogy értékesek és fontosak az Úrnak, akinek más célja van velük” – magyarázza a családterapeuta, aki szerint a gyermektelenség  kudarcélményéhez az is hozzájárul, hogy összetörik a felek önmagukról kialakított idealizált képe.   

Ebben a helyzetben sok múlik a társon, aki viselkedésével éreztetheti, hogy akkor is szerethető, jó és teljes értékű a másik, ha kapcsolatukból nem születik gyermek. „A valódi elfogadás együtt jár a mindenhatóság vágyának feladásával, vagyis annak belátásával, hogy nem tudunk mindent befolyásolni – a testünkben és az életünkben sem. Ennek alapja a stabil önismeret és önszeretet, azaz önmagunk elfogadása” – fejti ki Komlósi Piroska, aki ennek egyik fő forrását a környezetünkben látja. „Hasonlóan a megtéréshez, amelyben Krisztus szeretete segít megbékélni önmagunkkal, környezetünk visszajelzésein és elfogadó szeretetén keresztül tanuljuk elfogadni magunkat.”

Válni vagy nem válni?

Környezetünk támogatása döntéseinkben sem elhanyagolható, főleg ha olyan sorsfordító elhatározásokról van szó, mint a válás. A házasságok felbomlásához számtalan ok vezethet, a családterapeuta azonban egyetlen dologra szeretné felhívni a szülők figyelmét: „a gyerekek világa úgy kerek, hogy két ember, apa és anya a házasság tartóoszlopai” – jelenti ki határozottan. Ezért is sérülnek ők a leginkább válásnál, hiszen megtapasztalják, hogy bármikor elveszíthetik életük meghatározó személyeit. Abban az esetben bátorít csupán válásra a szakember, amennyiben az egyik fél lelki, pszichés vagy fizikai abúzusnak teszi ki párját vagy a gyermekeit. „A gyerekek nagyon érzékenyek, könnyen megkülönböztetik, hogy a szülők veszekedései rivalizációs harcok-e vagy az egyik fél destruktív, megsemmisítő módon bántja a másikat” – figyelmeztet a családterapeuta, aki hangsúlyozza, hogy valamelyik szülőt gyengének, védtelennek és eszköztelennek látni a legnagyobb szorongást váltja ki a gyerekekből.

A család éve

Komlósi Piroska családterapeutával cikksorozatunk első részében a házasság alapjairól beszélgettünk, a második részben pedig a szülővé válás kihívásairól olvashatnak.

• A szülő-lét titka

• Töltsük meg a bizalomtankjainkat!

A válás traumáját a gyermekekben a szülők megfontolt, érett, egymást tisztelő viselkedésükkel enyhíthetik. „A válás tanulságait mindkét félnek le kell vonnia, indulataikat pedig minél gyorsabban rendezniük kell magukban, mert a másik szülő negatív minősítése csak méginkább megnehezíti a gyermekek egyébként is zűrzavarossá vált életét” – javasolja Komlósi Piroska. A szülők gyermekeik érdekében továbbra is próbáljanak meg felnőttként együttműködni. Biztosítaniuk kell őket, hogy szülőkként mindkettőjükre számíthatnak, és bár már nem élnek együtt, őket ugyanúgy szeretik. „Ahogyan lelkileg stabilizálódnak a szülők, úgy nyugszanak meg a gyermekek is és alkalmazkodnak az új helyzethez” – biztat Komlósi Piroska.

A mi 50 százalékunk

A szakember úgy látja, napjainkban nagyon sokan meggondolatlanul, elhamarkodottan válnak el: ahelyett, hogy megjavítanák a házasságukat, eldobják azt és újat keresnek. „Arról azonban elfelejtkeznek, hogy az új kapcsolatukba is csak saját magukat viszik bele, minden tökéletlenségükkel együtt” – int óvatosságra Komlósi Piroska, aki ugyanazon hibák elkerülése érdekében alapvetőnektartja a váláshoz vezető út őszinte feltárását és megértését.

képA párkapcsolatokban a két fél részessége 50-50 százalék, így ötven százalékban mi magunk alakítjuk azt, éppen ezért nem mindegy, hogy milyen módon élünk ezzel a lehetőséggel. „Biztosan kötődő és érett személyiségeknek kell lennünk ahhoz, hogy a másiknak megfelelő szabadságot és biztonságot nyújtva boldogan élhessünk együtt. Ehhez az kell, hogy »rendben legyünk magunkkal«” – vallja Komlósi Piroska.

„A hívő embereknek a Biblia, Isten igéje mutatja meg, hogy vajon azon a keskeny úton járnak-e, amelynek ígérete a krisztusi elfogadó szeretet biztonsága és a mindig erőt adó hit” – folytatja a családterapeuta, majd hozzáteszi: mindezt folyamatos önreflexióval, önmagunk kritikus szemlélésével egészíthetjük ki. „Önmagunkra reflektálni és önmagunkat legyőzni életünk legnagyobb harca, egyben létezésünk egyik legcsodálatosabb mozgatórugója is.” Mint mondja: a házasság nagy pillanataiban, szerelmes találkozásaiban is mindvégig megmaradunk önálló embereknek, Isten egyedi alkotásainak, akik ajándékba kapták a társas élet örömét. „Vigyázzunk hát kapcsolatainkra és azok kiindulópontjaira, magunkra: ápoljuk minden nap mély hittel, igaz szeretettel és őszinte elfogadással, hogy megfelelően felvértezett lélekkel tudjunk helyt állni az élet legnagyobb viharaiban is.”

Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz