Mára már hatalmasra nőtt az a fenyő, ami közel húsz éve növekszik a biharkeresztesi idősek otthona udvarának közepén – még az egyik első karácsony után ültette el egy lakó –, és talán jelképe is lehetne ennek a csendes szigetnek. Ahogy a fenyőfa növekedett az évek során, olyan biztosan szépült és bővült az otthon is: az Úr a tenyerén hordozta az idősotthon létrejöttét, fejlesztését. A Gondviselés Háza Református Idősek Otthonában jártunk.
Már az utcáról bejőve is egyértelmű: komoly fejlesztésen esett át az intézmény. Nagy Zsoltné Katalin intézményvezető lelkész szívélyes üdvözöl minket, majd körbevezet minket a felújított épületben.
Alkotás, öröm, szolgálat – így jellemzi az intézményvezető az elmúlt húsz évet. – Sok bennem az érzelem, enélkül ezt nem is lehet. Elengedhetetlen a szervezés, a tudatosság, vagyis a reális gondolkodás – de a szociális ellátás, a diakóniai szolgálat lélek nélkül nem megy. A keresztyéni hozzáállás pedig hab a tortán, egy még magasabb szint. Hálás és örömteli állapot, amikor az ember azt érzi, a helyén van – vallja meg. – Valamit létrehozni, megálmodni: ez az éltetőerőm – teszi hozzá.
De hogy is kezdődött mindez? Az idősotthon megálmodója az akkori biharkeresztesi lelkipásztor, Nagy Gyula volt, akinek a nyugdíjba vonulásával Katalin férje, az akkor már esperes Nagy Zsolt lett az utódja. 2003-ban egy Széchenyi-terves pályázattal támogatást kaptak az államtól, azt kellett megvalósítani. – Nem volt könnyű feladat – emlékszik vissza az otthon vezetője –, hiszen a munkatársak közül addig még senki nem dolgozott a szociális ellátásban, diakóniai szolgálatban – meséli az intézményvezető lelkész.
Amíg körbevezet minket, megnézhettük a felújítás eredményeit is: két éve tűzvédelmi, 2024-ben energetikai fejlesztés – napelemek, kazáncsere, légkondicionálók, hő- és vízszigetelés, külső nyílászárók felszerelése – valósult meg. Mozgáskorlátozottaknak parkolóhelyek, új járda is épült, bővült a közösségi tér, és kialakítottak egy pihenésre alkalmas nagy erkélyt is. A fejlesztés mintegy 450 millió forintból valósult meg, amelyet teljes mértékben a Református Szeretetszolgálat finanszírozott. Hozzátartozói adományokból 1,7 millió forint jött össze, amit szintén fejlesztésre fordítanak.
Az intézmény kezdetben negyvenkilenc férőhelyes volt, de a folyamatos bővítéseknek köszönhetően már nyolcvannégy lakónak tudnak ellátást biztosítani. A konyhaépület új, itt található a gyülekezeti terem is, ezek egybenyitva nagy rendezvényekre is használhatók. A főépület melletti, családias kisebb épületben már tíz éve demens részleg működik tíz lakóval.
A tiszta és barátságos előtérből egy kis folyosó vezet a regenerációs részlegre, itt Papp Teréz gyógytornász fogad minket. Épp egy foglalkozás közepébe csöppenünk: a minden nap mozgásra jelentkező Jóska bácsi most is vidáman, kitartóan szobabiciklizik, Lajos bácsi a taposógépet használja, a fiatalabbak közé tartozó István pedig épp fényterápián vesz részt. A gyógytornásztól megtudjuk, hogy aktív figyelemmel kísérik a lakók állapotát, sokan élnek is a mozgás lehetőségével.
A nővérszobába érve egy szakmai eligazításon vehetünk részt: a dokumentációs rendszer használatára oktatják az új kollégát. Az ellátottak mindennapjait közel ötven munkatárs segíti.
Programokból nincs hiány: van irodalmi és kézműves foglalkozás, társasjátékozás, környezet- és matematikaóra, csütörtökön és vasárnap pedig istentisztelet. Az Alzheimer Caféban az Alzheimer-kórról és más, demenciával kapcsolatos kérdésekről tudhatnak meg többet az érdeklődők. – Sokan bejárnak hozzánk, igyekszünk nyitni a külvilág felé – mondja az intézményvezető. – Rendezünk mozidélutánt, és szervezünk kirándulásokat is. Óvodások, iskolások is járnak hozzánk, műsorral készülnek, ezeket az idősek nagyon szeretik: ilyenkor egyel kevesebb vérnyomáscsökkentőre van szükség, úgyhogy ez egy terápiás dolog is – teszi hozzá mosolyogva.
A lakók örömmel mesélnek az otthonról, a kapcsolataikról, időtöltésükről. – Mindegyik foglalkozást nagyon szeretjük: nevetünk, beszélgetünk, nem unatkozunk. Ezt a helyet az unokám nézte ki, tetszett neki, így jöttem ide. Lettek barátnőim, igyekszem másokhoz alkalmazkodni – meséli Komádi Lajosné Ilonka néni.
– Eltelt az idő, nem akartunk a terhére lenni a gyerekünknek: bejöttünk, és ők is jönnek látogatni. Egy anya tudja, mi a jó a családnak – osztja meg beköltözésük okát Kalmárné Jánosné Ica néni, aki mellett a férje is ott ül. – Itt szinte ki vagyunk szolgálva! – mondja. – Rendesek az ápolók, segítenek minket – fűzi hozzá. A beszélgetés alatt kiderül, hogy a gyógytornát mindenki szereti. Az óvodások látogatásai is egyöntetűen a legkedvesebb programok közé tartoznak.
– A nulláról épült fel ez a nyolcvannégy férőhelyes, bentlakásos, idősek, valamint demensek nappali ellátását és szociális étkeztetését is biztosító otthon – hívja fel a figyelmet Nagy Zsoltné Katalin. – Ez egy alkotási folyamat. A hit pedig elengedhetetlen – hangsúlyozza. Úgy véli, a gondviselő Isten a tenyerén hordozza őket életük utolsó pillanatáig, sőt azon túl, az örökkévalóságban is.
