A Magyar Kékkereszt Egyesület és a Református Iszákosmentő Misszió egy olyan gyógyító közösség, ahol az alkoholproblémákkal küzdők a józanság mellett hitre, reményre és új életcélra találhatnak. A dömösi gyógyító alkalmakon személyes történetek, bibliai üzenetek és közösségi élmények segítik a testi-lelki megújulást. Némethné Balogh Katalin misszióvezetővel, valamint Csipak Péterrel és feleségével, Csipakné Pál-Kutas Júliával beszélgettünk, a házaspár életében ugyanis Dömös gyökeres változást hozott.
A Magyar Kékkereszt Egyesület és Református Iszákosmentő Misszió közös munkájának az evangelizáció is célja?
Némethné Balogh Katalin: A két szervezet alapvető küldetése, hogy segítséget nyújtson a szenvedélybetegeknek, elsősorban az alkoholproblémákkal küzdőknek. Célunk, hogy az érintettek Jézus Krisztusban új életet találjanak, új gondolkodásmódot és megoldásokat saját életük nehézségeire, az alkoholproblémára, valamint a jövőjük megélésére. Abban hiszünk, hogy a gyógyulás nem csupán a testi függőség leküzdését jelenti, hanem egy mélyebb lelki átalakulást, egy teljesen más életkezdést, amelynek középpontjában a hit áll. Ez az új élet nem egyszerűen a szenvedélybetegségből való kilábalásról szól, hanem egy olyan élet kialakításáról, amely hosszú távon támogatja a személy testi, lelki és szociális jólétét. A misszió és a Magyar Kékkereszt Egyesület gyülekezet-központú gyógyító szolgálatként született meg: már a rendszerváltás előtti időszakban megfogalmazódott az igény arra, hogy az egyház vegyen részt a szenvedélybetegek mentésében. A református egyház szellemiségét és hitbeli alapjait ötvözi az önsegítő módszereivel, ezáltal egy komplex, testi-lelki gyógyító programot kínál. Ezek az alkalmak, amelyeket több mint harminc éve működtetnek Dömösön, intenzív, többhetes időszakokban zajlanak. A szenvedélybetegek olyan közösségi és spirituális alkalmakon vesznek részt, ahol elsősorban azt hallják meg, hogy van kiút, van segítség és van remény. Ez a remény pedig Jézus Krisztusban gyökerezik, aki új életet ad. A misszióban az a fontos, hogy az ember ne csak elhagyja az alkoholfogyasztást, hanem hogy új életcélt és hitet találjon.
Némethné Balogh Katalin misszióvezető
„A szolgálat nem csupán egy gyógyító otthon, hanem egy nagy család, ahol a testi és lelki gyógyulás egyaránt megtörténik.”
Mennyi időt töltenek itt az érintettek?
Némethné Balogh Katalin: Ez változó. Alapvetően az itt töltött idő három hétig tart, amikor a gyógyulók napi programjai jól strukturáltak. Az első napon mindenki bemutatkozik, elmondja, miért jött, honnan jött és mit keres itt. Minden nap délelőtt egy gondolatébresztő alkalom keretében bibliai üzenetek és kérdések mentén beszélgetnek, amelyek a gyógyulást és az élet értelmét járják körül. A kiscsoportos beszélgetések során a résztvevők személyes tapasztalatokat osztanak meg, miközben hallgatják az önkéntes segítők bizonyságtételét, akik maguk is átélték a gyógyulást. Délután nagyobb csoportokban folytatódnak az alkalmak, ahol a szenvedélybeteg életük és a szentírás üzenetének összefüggéseit vizsgálják, valamint olyan fontos témák is előkerülnek, mint a család, munka, szabadidő, imádság vagy a veszteségek feldolgozása. Az esték rövid, félórás igei alkalommal zárulnak, ezeken kívül a résztvevőknek lehetőségük van a szabadidőben mozgásra, olvasásra vagy személyes beszélgetésekre. A ház körüli kisebb munkákban is részt vesznek, hogy ne csak lelkileg, de fizikailag is aktívak legyenek.
A gyógyulásban mekkora jelentősége van a közösségnek, az egyéni megélés mások előtti vállalásának?
Némethné Balogh Katalin: A közösség megélése és a hitben való elmélyülés a misszió egyik legfontosabb eleme. Itt nem bélyegzik meg azt, aki alkoholista, hanem egy új élet lehetősége nyílik meg előtte, ahol elfogadják olyannak, amilyen. Ezen túl a két szervezet országos hálózata utógondozó csoportokat is működtet, amelyeket világi nyelven önsegítő csoportoknak, egyházi szóhasználattal inkább bibliaóráknak nevezhetünk. Ezekben a csoportokban az érintettek folyamatos támogatást kapnak, megoszthatják egymással életük örömeit, nehézségeit és küzdelmeit, közösen énekelnek, imádkoznak, és együtt járják a gyógyulás útját. Ezek a közösségek a gyógyulás folyamatát tartósan segítik, így a résztvevők nem maradnak magukra az intenzív programok után sem.
Hogyan kapcsolódik a református szemlélet a gyógyulás folyamatához?
Némethné Balogh Katalin: A Református Iszákosmentő Misszió hitvallása szerint a gyógyulás nem csupán a függőség megszűnését jelenti, hanem a személy mély lelki átalakulását, egy rendezett kapcsolatot Istennel, fogalmaz a misszió vezetője. Az itt folyó gyógyító programok első hetében a résztvevők azon dolgoznak, hogy megértsék önmagukat, megismerjék Istent és a kapcsolatot vele, hogy hogyan tudnak ebben a kapcsolatban változni. Nem számít, hogy ki milyen vallási háttérrel érkezik, vagy hogy mennyi hite van éppen – a legfontosabb, hogy legyen benne egy őszinte vágy a változásra, a gyógyulásra, a szabadulásra. A misszió arra biztat, hogy legyen nyitott az ember, hogy a lélekben ébredezzen a hit és Isten segítségét elfogadja. Ez a hit az a küszöb, amelyen az érintettek akkor lépnek át, amikor elkezdik a gyógyító programot, vagy amikor később, az utógondozó csoportokban tovább építkeznek. A gyógyulás nem feltétlenül egyszeri esemény, hanem folyamat, amelynek során az élet egyre inkább Istennel való közösségben, általa vezetve, folyamatosan változik és újul meg. A református szemlélet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyógyulás egy Isten által adott kegyelem, amelyben a személy új életet kap, és amelyet közösség támogat és erősít. Ez a hit és közösség adja meg a tartós szabadulás alapját, amely nem csupán a szerhasználat megszüntetését, hanem a teljes élet megújulását jelenti.
Csipak Péter
A gyógyultak között van Csipak Péter, aki többször is járt Dömösön. Hogyan emlékszik vissza a függőségére?
Csipak Péter: Nem tagadom, hogy hosszú és fájdalmas út vezetett odáig, ahol ma tartok. A kezdeti időszakban először orvosi úton próbáltam segítséget kérni, addiktológushoz fordultam, gyógyszereket szedtem, és megígértem, hogy nem fogok inni – de ez nem bizonyult elégnek. Az ember olyankor úgy érzi magát, mintha tarkón vágták volna egy hólapáttal – ilyenek voltak a kezdeti időszak nehézségei. Az alkohol elhagyása sokszor szinte elviselhetetlen testi-lelki fájdalommal jár, azonban nem adtam fel, de az is igaz, hogy az első igazi stresszhelyzetet újra az alkoholhoz vezetett. Akkor már tudtam, hogy én most megértem Dömösre. Lejöttünk ide, és életem egyik legfantasztikusabb három és fél hetét töltöttem Dömösön. Eleinte hibákat követettem el, amelyekből később tanultam. Egy fiatal csapat tagjaként nem könnyítettük meg az itt dolgozók dolgát, sokat humorizáltunk, miközben a legfontosabbal, a hit útjával nem igazán foglalkoztunk.
A gyógyulással párhuzamosan jött a megtérés is?
Csipak Péter: Az első ott töltött hetek után, amikor elmentem egy kékkereszt csoportba, amelyet eleinte nem értettem igazán, és csak a társaságra figyeltem. Ez orbitális hiba volt. Az Úr már bizonyságot tett előttem két emberen keresztül a családomban, mégis képes voltam nem odafigyelni rá. Nem sokkal később mikor úgy gondoltam, hogy már jól vagyok és nem kell tovább odajárnom, az alkohol gyorsan visszahúzott. Az első korty után egy borzalmas érzés fogott el, mintha rám nehezedtek volna a bűneim. Az ezt követő hetek otthon kegyetlen lelki küzdelmet hoztak, és borzalmas szégyenérzetem volt, amit soha nem éreztem korábban. Még negyvenévesen, sikeres vállalkozóként is elveszítettem az önmagamba vetett hitet. Ekkor jött el az a kegyelmi pillanat, amikor újra megnyílt előttem a lehetőség a gyógyulásra. Az Úr kegyelmével és az itt dolgozók segítségével visszatérhettem a gyógyító helyre, és immár más lelkülettel ültem be utána a kékkereszt csoportba is. Minden nap kezembe vettem a Bibliát, és könyörögtem az Úrhoz, hogy mutassa meg az utat, mert magamtól nem tudtam továbbmenni. A hitbeli fordulat új dimenziót nyitott meg előttem, amelyben nemcsak az alkoholról való lemondás, hanem egy új élet kialakítása is megjelent. Ez azonban nem egyéni út volt, a függőség – ahogyan sok más nehézség is – megviseli az egész családot. Végig mellettem állt a feleségem, Csipakné Pál-Kutas Júlia, aki nemcsak társként, hanem lelki támaszként is részese volt a gyógyulásom folyamatának. Azóta is sokszor megköszönöm ezt neki.
Csipakné Pál-Kutas Júlia
Ma csak az interjú kedvéért, de újra elkísérte ide a férjét. Hogyan élték meg házaspárként az töltött heteket?
Csipakné Pál-Kutas Júlia: Családtagként jöttem Dömösre, hogy támogassam a férjemet. Az itt eltöltött idő alatt az Úr megmutatta, hogy nekem is szükségem van erre a helyre, hogy megerősödjek a hitben és visszanyerjem a bizalmamat. Bár nem voltam szenvedélybeteg, terhelt családi háttérrel érkeztem. Jó tapasztalatom volt arról, hogy a gyógyító heteken a férfiak és nők külön csoportokban is foglalkoznak a gondjaikkal, és a családtagok fontos részét képezik a terápiának. A misszióban szerzett élményeik és a bibliai üzenetek, valamint az egymás iránti őszinte, támogató beszélgetések mind-mind segítettek abban, hogy újra megálljunk a helyünkön. Ez az otthon egy megszentelt hely, ahol a Szentlélek „a hegyen lakik”. Az itt töltött idő nemcsak egy terápiás folyamat, hanem egy lelki megtisztulás is egyben, és a hit valamint a közösség adja meg az erőt a gyógyuláshoz nemcsak az egyén, hanem a család egésze számára.
Csipak Péter: Ezt igazolja az én példám is. A családomból többen is hitre jutottak Dömösön. Édesanyám és apósom is keresztyénként élnek ma, és mi is. A misszióban kapott támogatás, a hit és a közösség ereje mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma már egy stabil, szeretetteljes családban éljenek.
A Kékkereszt és Református Iszákosmentő Misszió több egyszerű terápiánál: egy olyan szent hely, ahol a testi-lelki szenvedés mögött új remény születik. Péter és Júlia története, valamint az otthon mindennapjai azt bizonyítják, hogy a gyógyulás útja nem a leszokásról szól, hanem egy új élet kezdetéről, melynek középpontjában a hit, a közösség és az Istenbe vetett bizalom áll, amiben nincs szükség többé alkoholra.