A február 24-i találkozó résztvevőit Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője köszöntötte az egyházkerület Ráday utcai székházában. Bevezetőjében elmondta, hogy a győri Audi gyár évek óta két nagyteljesítményű robotot használ, melyeket Ádámnak és Évának kereszteltek el. „Vajon egy új világ kezdődik?” – tette fel a kérdést a főjegyző, aki ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy olyan világot élünk, ahol megváltozik a teremtett világgal való kapcsolatunk, az alkotásaink eredményei és az emberi kapcsolataink is. „De halljuk meg teremtő Istenünk szavát és üzenetét: nem vagyunk elveszve, mert ebben a mulandó világban Isten felmutatta a reménységet, hitünk szerint Isten országa vár ránk, a mulandó felett ott az Örökkévaló” – tette hozzá Veres Sándor.
A jövőre tekintve
„Életünknek abban a szakaszában, melyben most vagyunk, valóban annyi minden történik, hogy fel kell tennünk a kérdést: félelemmel tekintünk a jövőbe vagy másképpen?” – fogalmazott Bogárdi Szabó István „Keresztyén jövőszemlélet: reménység a félelmekkel szemben” című előadása kezdetén.
A dunamelléki püspök két példázatot hozott a hallgatóság elé. A toronyépítőről szóló történet (Lk 14,25-35) erőink felmérésnek szükségéről szól – emlékeztet rá, hogy mindenki mérlegelje forrásait és tehetségét, nehogy a munka közben fogyjon el a rávaló. A másik példázat a gazdaságtervezéshez kapcsolódik: a bőséges termést arató gazda megtervezi, mit tegyen a felesleggel, melyhez végül elégedetten nagyobb csűrt tervez, de elhangzik a mennyei szó: „Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?” (Lk 12,13-21)
„Mind a két példázattal azt szeretném érzékeltetni, hogy azoknak, akik a jövőt tervezik és felelősséget vállalnak érte, az ezzel kapcsolatos aggodalmaik, félelmeik, magabiztosságuk és bizonytalanságuk a lélek dimenziójában forog” – foglalta össze Bogárdi Szabó István. Mint mondta, a mérnökök tevékenysége a providenciához, vagyis az előrelátáshoz is kapcsolódik, hiszen minden tervezési folyamatban szükséges végiggondolni, mire van szükség a megvalósításhoz, milyen fejlemények következhetnek.
Válaszra várva
A mérnöki munka szintén fontos velejárója a szinopszis, azaz az egyben látás képessége: mára a mérnöki invenció olyan mértékűvé vált, hogy elkerülhetetlen a különböző tevékenységek egyben látása. „Providencia nélkül azonban nincs szinopszis” – figyelmeztetett egyházunk lelkészi elnöke. Emiatt sok kérdés felmerül: felelős például a PET-palack feltalálója azért, hogy mára óriási PET-palack szigetek úsznak az óceánokban? Egybe lehet ezt látni, lehet kalkulálni, tervezni, előre gondolni?
„Ha a gőzgéppel kapcsolatban a 19. század eleji elmélkedéseket és gondolatokat vizsgáljuk, és az akkori aggodalmakat, szorongásokat olvassuk, észrevesszük, hogy azok kísértetiesen hasonlítanak a mai aggodalmainkra” – mutatott rá Bogárdi Szabó István. A püspök szerint az embert kétszáz évvel ezelőtt ugyanannyi aggodalom töltötte el a beláthatatlan jövő miatt, mint minket. Miközben az életünk bizonyos területein ünnepeljük a tudomány fejlődését, megjelenik a félelem is: hova vezet a létrehozott technológia? Fontos etikai kérdés, hogy az ember megtegye-e, amit megtehet és megalkossa-e, amit képes megalkotni – olyan kérdés, amit fel kell tenni.
Kapcsolatban lenni Istennel
Bogárdi Szabó István arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar nyelvben a jövő két esetre vonatkozik: a futurumra, mely azt foglalja össze, ami lesz, és az adventurumra, ami az eljövendőről szól. „Isten országa nem futurum, hanem adventurum: az üdvösség nem lesz, nem fölépül, nem kell megterveznünk és összeraknunk, hanem az Üdvözítő jön el” – hangsúlyozta.
„Mindezt tudva és együtt látva igazából nincs a jövőre nézve szoronganivalónk, sokkal inkább van élő és jó reménységünk az eljövendő Jézus Krisztusra tekintve” – tette hozzá az Bogárdi Szabó István, zárásként pedig azzal biztatta az összegyűlt mérnököket: „Amikor mérnöki providenciáról és az egész emberi társadalomban vett szinopszisról beszélünk, akkor mindig az Istennel való viszonyról beszélünk, ami mélyen személyes, ugyanakkor közösségi is a keresztyén anyaszentegyházban.”
Új dimenziók
„A címet az előadásra készülve kaptam, és bár a kérdés fontos, úgy gondolom, átfogalmazhatjuk: mit adhatnak a holnaphoz a jövő mérnökei?” – vezette be Varga István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának (BME-KJK) dékánja „Mit hoz a holnap a jövő mérnökeinek?” című előadását. „Oktatóként az a feladatom, hogy a jövő mérnökeit felkészítsem a különböző kihívásokra, mint a túlnépesedés, a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás vagy akár a közlekedési zsúfoltság kérdései” – tette hozzá.
Mint mondta: természetes, hogy az ember fél a jövőtől, de mérnökként kíváncsi is rá, mit hozhat a holnap. „Ami körülvesz bennünket, az a teremtett világ része vagy a mérnökök, műszaki szakemberek készítették” – emlékeztetett Varga István, aki szerint a mérnöki tervezéskor sok – olykor egymásnak is ellentmondó – szempontot is figyelembe kell venni, ehhez pedig meg kell találni a mérnöki optimumot.
A különböző műszaki rendszerek kiterjesztik az ember képességeit, de folyamataikat korrigálni kell – mondta a BME-KJK dékánja –, azonban ezt a korrekciót csak számítógép képes végrehajtani, mert az ember nem elég gyors hozzá. Emiatt egy ember által vezetett jármű nem képes arra, amire egy gép vezette jármű, ez pedig új dimenziókat nyit az életünk és az irányítás területén.
Változó folyamatok
Varga István szerint a jövőben a műszaki területen tovább erősödik az informatika és a digitalizáció szerepe, a mesterséges intelligenciáé pedig nőni fog – ami egyre okosabb gépeket hoz majd létre. Ez a fejlődés komplexebb feladatokhoz vezet, ami erősödő csapatmunkát kíván, az adattudomány és adatbányászat fejlődését is magával vonja. Míg régen a tudás hordozója egy tanár volt, az oktató már ma is inkább mentor kell legyen, aki segít eligazodni az adatbázisok között – fogalmazott.
„Az a tapasztalat, hogy az újításoknak nem lehet gátat szabni, de vajon be tudjuk fogadni ezeket?” – tette fel a kérdést a dékán, majd meg is válaszolta: ehhez a mérnöki szemléletet és hozzáállást kell megtanítani, mert a konkrétumokat egyre nehezebb, nem lehet már tudni, mi várható a következő ötven évben. „Egy dologban biztos vagyok: a jövő társadalmában a mérnökök szerepe nőni fog, de legalább olyan fontos lesz, mint ma” – foglalta össze Varga István.
Az Úr kezében
A szakmaiság és a hitélet együttes jelenléte nem kell, hogy különváljon a mérnökök életében – erre Németh Balázs mérnökmissziós lelkész, a program szervezője hívta fel a figyelmet a találkozó végén. Ennek felmutatására hozták létre a Mérnökmisszió Alapítványt, melynek segítségével szakmai beszélgetéseket szerveznek, ezeken keresztül is közvetítve a hit és szakmaiság kapcsolatának fontosságát, így megszólítva olyan hallgatókat is, akik istentiszteletre nem látogatnának el, de a szakmai fórumon nyitottabbá válhatnak.
A lelkipásztor elmondta azt is, hogy a következő mérnöktalálkozóra egy év múlva kerül sor, de szűkebb területeken terveznek összejöveteleket – szakmai és hitéleti céllal. „Reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok” – idézte Németh Balázs a jeremiási ígéretet (Jer 29,11), majd hozzátette: „Ez az, amivel az Úr útnak indít minket a mai napon is. Ha a jövőről gondolkodunk, akkor legyen gondolatainkban, hogy minden a mi Urunk kezében van: a múltunk, a jelenünk és a jövőnk egyaránt.”
A konferencia résztvevői a plenáris előadások után az energetika, az automatizálás, illetve az agrármérnöki területek etikai és felelősségi kérdéseit vitathatták meg. A beszélgetések moderátorait tapasztalataikról és a felmerülő témákról kérdeztük.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Bach Máté, Zila Gábor