– A régi parókia mögötti kert mindig a lelkészi javadalom része volt, de már az elődeim sem művelték – vezet körbe minket Czeglédi Péter Pál. A fiatal lelkipásztor maga is gazdálkodó családban nőtt fel, belülről ismeri ennek a munkának a szépségét és nehézségeit. Nem akarta, hogy a területet felverje a gaz, így egy ideig bérbe adták az önkormányzatnak, majd három évvel ezelőtt maguk láttak hozzá a műveléséhez. Nem a megélhetésért teszik, hanem mert vallják: a fizikai munka összehozza az embereket, építi a közösséget.
Hagyományt teremtettek
–Az együttlét öröme mellett a tökszüret a gyülekezet hagyománya lett – tudjuk meg a lelkésztől, miközben másokkal együtt épp szorgalmasan aprítja az előző nap betakarított nagy halom tököt, hogy a gyülekezeti tagoknak legyen mit kimagozni. – Mások is úgy ismernek minket, hogy „a tökös gyülekezet” – teszi hozzá nevetve.
A hosszú asztalok egyikéhez telepedünk, ahol Jóska bácsi, a gyülekezet legidősebb presbitere tanít meg minket, hogyan kell szakszerűen – szigorúan két ujjal – kiszabadítani a tök húsából a zöld színű, héj nélküli olajos magvakat. Amíg ereje engedte, ő is gazdálkodott, majd felajánlotta földjét művelésre a gyülekezetnek – azon is tök termett az idén. Tőle tudjuk meg azt is, hogy úttörő dologba kezdtek a reformátusok, ugyanis Bagoson nincs hagyománya a töktermesztésnek.
– A bagosi dinnyét keresték régen a debreceni piacon, sárgát és görögdinnyét is termesztettünk – meséli.
– Azután a dohány jött divatba, de igyekezni kellett, hogy ne legyen ráfizetéses – egészíti ki a szemben ülő idősebb hölgy.
Honnan jött akkor az olajtök? Olyan növényt kerestek, ami a lehető legkevesebb munkát igényel, de feldolgozva is lehet értékesíteni, hogy ne legyen ráfizetéses a termesztése.
Az élet problémáival küzdenek
Hajdúbagos Debrecentől délkeletre fekszik, a kétezer fős falu számára megtartó erő a nagyváros közelsége. A szakképzett és diplomás fiatalok jellemzően találnak munkát és kikapcsolódási lehetőséget, Bagoson pedig megfizethető kertes házat. Erre az átalakulóban lévő településre érkezett Czeglédi Péter Pál 2013-ban. – Meggyőződésem, hogy a falu, és ezzel együtt a gyülekezet arculata is megváltozik a következő évtizedekben – mondja a lelkész, aki szerint ettől nem szabad félni, inkább alkalmazkodni kell a változásokhoz.
– Ennek érdekében a felnőtt korosztály és a friss nyugdíjasok megszólítására helyeztünk hangsúlyt, mert abban hiszek, hogy ha a családfő eldönti, jár templomba, annak van ereje, az kihat az egész családra – meséli. Három felnőtt konfirmációs csoportot is vezetett az elmúlt években, a tíz-tizenöt alkalmas képzés során Alfa-kurzus szerűen – vacsorával, előadással, beszélgetéssel – ismerkedtek meg a résztvevők a református keresztyén hittel. Húsz-huszonöt aktív korú ember csatlakozott ennek hatására a gyülekezethez.
– Jelen pillanatban ez egy olyan gyülekezet, amelyik nem élet-halál harcot vív, hanem az élet problémáival küzd – teszi hozzá. – Nem nekem kell kitalálnom, mit csináljanak a gyülekezet tagjai, hanem segítenem kell őket, ne vegyék el egymás elől a feladatokat. Ez örömteli.
Persze azért lelkipásztornak is sok a dolga: óvodai és iskolai hittanórákat, bibliaórát és konfirmációi előkészítőt vezet, áhítatot tart a „csigacsináló” asszonykör alkalmai előtt, szervezi a cserkészetet a faluban, az idősek otthonában is vannak lelki alkalmak, valamint nagy hangsúlyt fektet a családlátogatásra. – Aki a gyülekezet látókörébe kerül, vagyis legalább évente, félévente eljön az egyik alkalmunkra, azt felhívom, igyekszem meglátogatni – mondja, majd elgondolkodva hozzáteszi: az évek alatt már a bagosiak húsz százalékának ült a kanapéján, kóstolta a kávéjukat, meghallgatta, mi nyomja a lelküket.
Játékosokat keresnek, nem szurkolókat
Körülbelül hatvanan sürögnek-forognak épp körülöttünk az udvaron, akik szinte kivétel nélkül megfordulnak a felsorolt rétegalkalmak valamelyikén, ha az istentiszteletre nem is jutnak el minden héten.
– De attól, hogy hálát adunk majd a közös munka végén, ez továbbra is csak egy tökszedés marad, nem akarjuk „megkeresztelni” – mondja a lelkész. – Nekünk az a célunk, hogy olyan gyülekezeti taggá váljanak az emberek, akik a hitéleti alkalmakat látogatják és az istentiszteleti közösségnek is részei.
Példaként a délutáni, Hortobágy elleni focimeccset hozza: a bagosi csapatnak is elsősorban játékosokra van szüksége, nem szurkolótáborra az üres pálya szélén. Ott sincs mindenki egyszerre a pályán, de az a lényeg, hogy a kispad se legyen üres.
Közben egy ikerpár telepedik mellénk tököt magozni: Edit óvónő, Ági gyógyszerész, mindketten gyerekkoruk óta a gyülekezethez tartoznak:
– Itt ismerkedtünk meg a Bibliával, azóta is jó barátságban vagyunk az Istennel – meséli Edit.
– Nagyon fontos nekünk a közösség, ha tehetnénk, egy alkalmat sem hagynánk ki, csak hát ez a rohanó élet… – teszi hozzá Ági.
Editék családja gazdálkodik, Ági férje Ausztriába jár dolgozni. Fiatal édesanyaként annyi dolguk van a hétvégén, hogy nem mindig jutnak el a vasárnap délelőtti istentiszteletre, de szívesen visszahallgatják a prédikációkat.
Szó szót követ, és itt helyben megszületik bennük az elhatározás: keresnek még néhány szülőt maguk mellé és felváltva vigyáznak majd egymás gyermekeire, míg a többiek az istentiszteleten vannak.
Az igehirdetés „főműsoridős” tartalom
Nehéz az embereket rávenni, hogy pihenés helyett a templomban töltsék a vasárnap délelőttjeiket, ezért Czeglédi Péter Pál nagy figyelmet fordít az istentisztelet minőségére: „Aki először jön a gyülekezetbe, az is tudja, hogy ez a kiemelt alkalmunk, mint a televízióban a főműsoridő, ez alapján ítéli meg az egész közösséget.” Tehetséges kántoruk figyel a gyülekezeti éneklésre, ő pedig évről évre egyre komolyabban készül az igehirdetésekre. Azt mondja, jó esetben legalább 168 óra történései vannak hatással a szószékről elmondottakra: „Minden potenciális téma, előfordulhat, hogy hatással lesz rám a mai alkalom, egy találkozás a boltban, vagy épp az angol nyelvű hangoskönyv, amit futás közben hallgatok.” Az egyetem után ugyanis amerikai ösztöndíjat kapott, két évig éltek a feleségével az Egyesült Államokban. Azt mondja, az anyanyelvi környezet az ismereteknek emberi számítás szerint kimeríthetetlen birodalmát nyitotta ki előtte: „Ennek birtokában még egy falusi lelkésznek sem kell szellemi értelemben elzárva éreznie magát, csak rajta múlik, hogy készül fel vasárnapra.”
A YouTube-ról inspirálódtak
A tökhéjak lassan kiürülnek, el is viszik a helyi gazdáknak, ugyanis az olajtök húsát az állatok eszik meg. Az összegyűjtött magok egy házi készítésű mosóba kerülnek, majd egy szitán csepegnek le, közben pedig Lajos, a szerkezet készítője kiválogatja a magokra tapadt rostokat, ahogy ő mondja: a „pihát”. Ha kartonlapokon teljesen lecsepegett róluk a nedvesség, Mónika, a gyülekezeti munkatárs fehér lepedőkön szárítja meg – időjárástól függően néhány hét alatt –, majd pörköli meg az olajos magvakat.
A bagosiak először olajat akartak sajtoltatni a termésből, de nem találtak a közelben szakembert, a nyers tökmag átvételi ára pedig épp történelmi mélyponton volt, így más megoldást kerestek: – Találtam egy videót az interneten, amiben egy amerikai nő elmagyarázza, hogyan kell pirított tökmagot készíteni. Egy délutánt rááldoztam, hogy próbálgassam, majd az eredményt átvittem az aznap esti presbiteri megbeszélésre – meséli már ebéd közben Czeglédi Péter Pál. Mindenkinek nagyon ízlett, a lelkész receptjét pedig a gyülekezeti munkatárs fejlesztette tovább.
– Különböző fűszerolajjal ízesítem, majd harmincdekás adagokban sütöm ki gázsütőben – árulja el Mónika. Ötféle ízesítést készít: sima sóst, szójásat, enyhén csiliset, zöldfűszereset és cukros fahéjast. A nő emellett közfoglalkoztatottként adminisztrátori teendőket végez, rendben tartja a gyülekezeti termet, előkészíti a templomot az istentiszteletre és a programokon is rendszeresen segít. – Nagyon szeretem az állandó pörgést, szívvel-lélekkel csinálom – mesél a munkájáról, miközben kávéval és a gyülekezet asszonyainak az alkalomra készített süteményeivel kínálja a jóllakott szüretelőket.
Kelendő portéka
Paksi János kistermelő, a gyülekezet gondnoka igazoltan volt távol a szürettől: feleségével épp a hatvan kilométerrel odébb, Hajdúnánáson zajló Református Ízek Találkozóján kínálta a tavaly termett tökmagot és a gyülekezeti alkalmakon készült csigatésztát. Hazafelé meg is álltunk standjánál, de a pirított tökmagnak szinte csak a hűlt helyét tudja megmutatni, mert aznap ez volt a legkelendőbb árucikkük.
– Minden alkalommal más fogy – tudjuk meg az üres tálak fölött, de annyi bizonyos, hogy az emberek egyre jobban keresik a mesterséges tartósítószer nélküli élelmiszereket, ropogtatnivalókat. Ilyenek egyébként a bagosi gyülekezet tökmagjai mellett Paksiék különleges ízesítésű lekvárjai és szörpjei is – nem egy közülük díjnyertes termék, érdemes megkóstolni.
Tavalyelőtt százhúsz, tavaly már száznegyven kiló tökmagot adott a bagosi föld, idén legalább kétszázat szüretelt a gyülekezet. Ennek egy részét a gyülekezeti tagok fogyasztják el a saját alkalmaikon. Ezúttal a szokásos adag kétszeresét kell félretenniük, mert a talaj is ki tud merülni, jövőre pihentetik, nem vetnek tököt. Ahogy megismertük őket, közösségi programokból azért biztosan nem fognak hiányt szenvedni.
Bagosi tökmag a Református Ízek Találkozóján
Ha érdekli a hajdúbagosi tökmag története és többet szeretne tudni Paksiék egészséges termékeiről, hallgassa meg a Végtelenség Fiai podcast csatornának a Református Ízek Találkozójáról szóló adását!
Feke György
Fotó: Pataki Botond
Ízes képek: Szarvas László
Hálaadó istentisztelet
A Magyarországi Református Egyház úrvacsorás istentiszteleten ad hálát a 2019. október 27-én, vasárnap 10:00-kor a 2019-es esztendő terméséért a Dunaszentgyörgyi Református Egyházközség templomában.