Gondoltunk már arra, hogy az életünk műalkotás lenne, amely Isten képmását tükrözi vissza? – teszi fel a kérdést a Művészet+hit – Az alkotás teológiája című esszékötet szerzője, Makoto Fujimora. A könyv egy-egy fejezetéhez kapcsolódva szervezett beszélgetéssorozatot öt református lelkész, hogy hívő alkotókkal vizsgálják a hit és a művészet találkozási pontjait, összefüggéseit.
„Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsolt 8,4–5)
Makoto Fujimora festőművész könyvében elmélkedések, visszaemlékezések olvashatók, amelyek központi témája a kreativitás, a szépség és az új teremtés. A szerző teológiai meglátásairól és bizonyságtételeiről ír, miközben úgy tekint a műveire, mint amelyekkel Isten újjáteremtő munkájához kapcsolódik. A szeptemberben kezdődött beszélgetéssorozat egyik szervezőjével, Masri Mona Aicha lelkipásztorral beszélgettem:
Miért éppen a művészet és a hit kapcsolódásairól beszélgetnek?
Magával ragadott az esszékötetben felmerülő gondolat, amely szerint a hívő ember élete alkotás. Más lelkipásztorokkal elkezdtünk ennek a mélységeiről beszélgetni, és felmerült a kérdés bennünk is: hogyan válhatunk alkotókká, és mit jelent az, hogy mi is alkotók vagyunk? Öten – egyetemi és gyülekezeti lelkészek – szerveztük a beszélgetéssorozatot a kötetről, a művészet és hit mentén. Az eseményeken Török László, a Budapesti Református Egyetemi Misszió vezető lelkésze, Nemes Vitold József, a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze, Tikász Ábel, a Budapest-Klauzál téri gyülekezet lelkipásztora és Pétery-Schmidt Zsolt Máté lelkipásztor, dunakeszi lelkész, illetve jómagam beszélgetünk a vendégeinkkel, akik hívő alkotók. Az első alkalomra Molnár Illés költő-műfordítót hívtuk meg, aki Makoto Fujimora könyvét is magyarra fordította, kíváncsiak voltunk a benyomásaira, a fordítási folyamatra, hogyan adott nyelvet a szerzőnek, milyen belső munkára kényszerítette a szöveg. A második alkalmon az alkotóerő isteni természetéről beszélt Tabajdi Ádám orgonaművész, aki elárulta, hogy az orgonista egy állandóan ismétlődő megismerési helyzetben áll a hangszerével.
Tabajdi Ádám orgonaművészt Nemes Vitold lelkipásztor kérdezte
A vendégeikkel milyen üzenetet szeretnének közvetíteni a hallgatóság felé?
Törekedtünk arra, hogy különböző művészeti ágak alkotóival beszélgessünk, akikkel a könyv esszéit és az azokban felmerülő gondolatokat ki tudjuk fejteni. Izgalmasnak tartom, ahogyan a művészek találkoznak egy másik művész meglátásaival, és hogy milyen párhozamokat fedeznek fel a könyvben olvasható gondolatokkal. Meghívott vendégeink a saját területükön kiválóak, régóta ismerik az anyagot, az eszközt, amelyet életté tesznek, és éppen ezért fontos, hogy ők hogyan néznek bele ebbe a találkozásba mint tükörbe. Nekünk, szervező lelkipásztoroknak is kihívás a művészet és a hit kapcsolata, mert a készülés mellett saját magunkról, a szolgálatunkról is többet megtudhatunk. A közösségeinkre valamennyien alkotásként nézünk, a keresztyén közösség – Pál szavával élve – test, szövet, szöveg és sok más.
De mit jelent, hogy a gyülekezet alkotás?
Íróként félre tudok tenni évekre egy novellát, ki tudok húzni egy mondatot, bekezdést, de tudom, hogy az nemcsak hatással van a teljes szövegre, de a kihúzott részek ott maradnak, nyomot hagynak.
A gyülekezet életében mit jelent a „húzás”, a pihentetés?
Lényeges szempont volt az is, hogy a közösségeink, ahol szolgálunk, érezzék és mi is érezzük Istentől az elhívást az alkotásra. Fontos, hogy a gyülekezeti tagok alkotók, hogy felszabaduljanak erre, hiszen református egyházunk ajándéka, nagy lehetősége rejlik ebben.
Hogyan lehet az alkotót felébreszteni magunkban?
Gyakran tapasztalom, hogy egymástól elkülönülő rekeszekben éljük az életünket, gyakran a hitéletünk is egy ilyen rekesz, így a hitünk is, amellyel csak egy részünk foglalkozik: nem hatja át az egész személyiségünket. A könyvben megfogalmazott gondolatok kapcsán arra szeretnénk a vendégeinkkel együtt felhívni a figyelmet, hogy az evangélium dinamikáját életünk valamennyi területén meg tudjuk élni, ezáltal bele tudunk nyújtózni ebbe a valóságba, magunkba tudjuk építeni azt. Ez a gondolat Fujimora könyvében is irányadónak számít. Egy másik, számomra kedves gondolkodó, Byung-Chul Han koreai–svájci filozófus is kiemeli ezt. Ő úgy fogalmaz: a modern embert és a környezetét szétfeszíti, tönkreteszi a termelés- és teljesítménykényszer. Szerinte korunkra gyógyerővel hatna „a világ újbóli varázsossá tétele”, amit leginkább a vallás és a művészet révén lehet elérni. Szeretnénk, ha a beszélgetések eredménye egyfajta szemléletváltás lenne, hogy magunkra alkotó emberként és Isten alkotásaként tekinthetnénk.
Masri Mona Aicha lelkipásztor
A könyvben milyen teológiai meglátások olvashatók?
Fujimora külön fejezetet szentel a könyvében a hagyományos kintsugi művészet és az újjáteremtés teológiája közötti párhuzamnak. Ez a művészeti ág arról szól, hogy a mesterek értékes teáskészletek összetört darabjait különleges módszerrel helyreállítják. A cserépdarabokat természetes anyagokat felhasználó technikával rögzítik egymáshoz, majd a törés helyét arannyal töltik ki. Ezáltal nem csupán megjavítják a sérült edényt, de szebbé, értékesebbé is teszik, mint az eredeti volt. Fujimura szerint ugyanezt találjuk a helyreállítás bibliai történetében is: a feltámadt Krisztus magán viseli a keresztre feszítés nyomait. Ennek a gondolata az életünkre alkalmazva is mély értelmet nyer. A nehézségek súlya alatt megtörünk, ám ha engedjük Istennek, hogy meggyógyítson, akkor még értékesebbé válik az életünk. Nem kell szégyellnünk a repedéseinket, amelyeket szereztünk, és amelyeknek a nyomait magunkon viseljük. Isten arra hív el, hogy műveljük és őrizzük a földet, alkossunk.
Mi a beszélgetéssorozat küldetése: a művészet segítségével közelebb hozni az emberekhez a hitről szóló párbeszédet?
A célunk az, hogy bennünk, szervezőkben, a beszélgetőpartnereinkben és a többi résztvevőben, a közönségben is tovább érlelődjenek a könyvben megfogalmazott és az eseményeinken felmerülő gondolatok. Szükségszerűnek tartom, hogy időről időre rátekintsünk a magunkról és az Istenről alkotott képünkre. Emellett az is törekvésünk, hogy a teológiára ne mint magasabb, csak kevesek által érthető tudományra vagy szubkultúrára gondoljunk. Szervezőtársaimmal fontosnak tartjuk, hogy a teológia nyelvét minél többen műveljük, alakítsuk, mert ezáltal mélyebben gondolkodhatunk az evangéliumról, az alapfogalmak jelentéséről, például a megváltásról.
A Művészet+hit című beszélgetéssorozat következő alkalma Szépség, kegyelem és az új teremtés címmel november 25-én, hétfőn lesz 19 órától, amikor Békési Sándor teológus, képzőművész Tikász Ábel lelkésszel beszélget a Gyulai Pál utcai református gyülekezet földszinti termében (1085 Budapest, Gyulai Pál utca 9.). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A művész hite
Makoto Fujimura neve valószínűleg csak azoknak ismerős, akik járatosak a nemzetközi kortárs képzőművészet berkeiben. Az Egyesült Államokban élő japán festőművész Bostonban született, de gyermekkorának jelentős részét a felkelő nap országában töltötte. Meggyőződése, hogy az alkotás az a pont, ahol a szépség és a kegyelem találkozik. Noha egy pillanatra sem vonja kétségbe az értelem szerepét, az előre vezető utat nem a tények és érvek, hanem a képzelet segítségével tartja bejárhatónak.