„Amikor alkot a kezünk, szabad a lelkünk”

– Mikor agyagozáskor az ember keze és lába is le van foglalva, mikor alkot, akkor szabad az agya, a szíve és a lelke. Ekkor tapasztalom meg az elcsendesedést – vallja meg Martineczné Kiss Márta, aki a mesterségét tapasztalt fazekasoktól tanulta, majd önképzéssel fejlesztette tovább a tudását. Munkásságáért 1983-ban Népi Iparművész címmel tüntették ki. Az ezt követő években elsősorban a Vas megyére és a nyugat-dunántúli térségre jellemző kerámiatípusokkal kezdett el foglalkozni. – Nagyjából általános iskola óta érdeklődöm a kerámia iránt. Jártam rajzszakkörre, ahol a rajztanár hívta fel a figyelmem a kerámiára mint anyagra – meséli. Textilruhás agyagbabákat 1986 óta készít, leginkább a népi polgárosodás időszakának viselete inspirálja alkotásait. Fazekasmunkáiban gyakran jelennek meg kályhacsempére komponált képek is, amelyek a magyar történelem fontos eseményeit és jelképeit mutatják be a népi kerámiaművészet formáival.

– Az első babák még teljesen másképp festettek. Idővel megtanultam, hogyan lehet rajtuk javítani, ezért folyamatosan változtattam rajtuk. Kiegészítettem őket dróttal, így már a kezüket és a lábukat is tudták mozgatni. Valaki egyszer azt kérdezte tőlem, honnan veszem az arckifejezésüket. Sokszor az emlékeimből, de gyakran utazás közben látok embereket, és megjegyzem az arcukat. Ha valami különlegesen érdekes arc ragadja meg a tekintetem, azt meg szoktam mintázni – árulja el.

Alkotás közben sokszor gondol a családjára, elsősorban az édesanyjára és nagyanyjára. A Istennel való kapcsolata pedig csak megerősödik, amikor bibliai történetek főhőseit mintázza meg – jegyzi meg. – Mindegyiknek története van. Rendszeresen szoktam a betlehemijászol-kiállításra is készíteni bábokat. Általában a pásztorokat formázom meg, Jézust nem, legfeljebb szimbolikusan, bárány formában, vagy mint csecsemő az édesanyja kezében – mondja.

A népi iparművész a lányával közösen évek óta tart fazekasfoglalkozásokat a Julianna Református Általános Iskolában, ezen kívül minden évben tábort is szervez, ahova az iskolából és a gyülekezetből érkeznek gyerekek. – Az egy csoda, hogy mennyi mindent meg lehet tanítani a gyerekeknek az agyagozáson keresztül – hívja fel a figyelmet, majd idéz is a Szentírásból: „Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.” (Ézs 64,7) – Szoktam nekik Igét mondani kézműveskedés közben, azt is elmesélem, miből van az agyag, miből keletkezett. Vissza szoktam dolgozni az eltört kiégetett cserepet is, hiszen az föld, amit egyszer kibányászták – tette hozzá. – Harminc éven át magam dolgoztam a kerámiaműhelyben. Ezekben az időkben különösen közel voltam Istenhez, a mai napig folyamatos párbeszédben vagyok vele. Jézus Krisztus társ az életünkben, az egyetlen tiszta forrás, hozzá kell igazodnunk – hangsúlyozza.

Úgy véli, az agyagozással kapcsolatos tehetségét nem a felmenőitől örökölte, inkább Isten adta neki valamilyen különös módon. Meggyőződése, hogy a tárgykészítés mellett fontos feladata, hogy másokat is rávezessen a kézműveskedés csodájára. – A fasori református gyülekezetben létrehoztuk a Kéz-mű-helyt, ahol hímzünk, szövünk, ritkábban agyagozunk is, nemezelünk, horgolunk. Jó, ha a résztvevők egymással együtt alkotva elsajátítják ezeket technikákat, amiket aztán otthon is tudnak használni. Ráadásul ezek a kézműves tevékenységek arra is alkalmasak, hogy elcsendesedjünk és kikapcsolódjunk. Hiszen amikor alkot a kezünk, szabad a lelkünk – hívja fel a figyelmet.