A vallási pluralizmus sok gondolkodó embert arra kényszerít, hogy semleges álláspontot foglaljon el az igazság kérdését illetően. Az egymással versengő világnézetek meg is béníthatják az embert, akinek a viselkedése ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki egy nagy feladat előtt megrémül, és tartva attól, hogy a feladat elvégezhetetlen, inkább neki sem lát annak, húzza az időt. Mit válaszolhatunk erre keresztyénként?
Azok, akik nem foglalnak állást egy vallás mellett sem, gyakran azt a vádat is megfogalmazzák, hogy akik ezt megteszik, azok arrogánsak és beképzeltek, hiszen azt hiszik, hogy csak nekik van igazuk. Főleg, ha ez a vallás magát kizárólagosnak tekinti. Mit válaszolhatunk erre a kritikára keresztyénként?
A vallási pluralizmust több értelemben is használják. A cikkben leíró módon azt jelenti, hogy egy adott közösségben egyidejűleg több vallás is jelen van.
A keresztyénség kizárólagosnak tekinti magát abból a szempontból, hogy Jézus szavát komolyan véve hirdeti: Jézus az út, az igazság és az élet, és senki sem mehet az Atyához csakis őáltala (Jn 14,6). Figyelembe véve, hogy hányféle vallás van és mennyi értelmes, nagy tudású követője ezeknek, irracionális-e az, ha a keresztyén mégis kizárólagosan a magáét tartja igaznak? Jogos álláspont-e az, hogy nincs végső igazság ebben a kérdésben, és egy bölcs embernek inkább egy semleges pozíciót kellene felvennie? Azt gondolom, hogy a „semleges pozíció” definíciós nehézségeinek megvitatásán túl is lehet a keresztyénségen kívülállók számára érthető választ adni ebben a kérdésben.
A cikkben két felvetésre szeretnék reagálni. Először is arra, hogy sokan úgy vélik, a keresztyénség nem viszonyul őszintén más vallásokhoz, mert miközben elismeri, hogy más világnézeteknek is lehetnek intelligens és művelt követői, mégis kizárólagosan a saját igazságát hirdeti. Emiatt egyesek arrogánsnak vagy legalábbis erkölcsileg problematikusnak tartják, hiszen saját álláspontját egyedüli igazságnak tekinti, míg másokról azt feltételezi, hogy tévednek. A másik dilemma az, hogy ha valaki még nem köteleződött el egyik vallás mellett sem, akkor a vallási pluralizmus miatt kétségbe kell-e vonnia az igazság megismerhetőségét. Vajon a különböző vallások létezése azt bizonyítja, hogy nincs egyetlen igaz út? Vagy lehetséges, hogy az igazság valóban megragadható egy konkrét világnézetben, annak ellenére, hogy sok más alternatíva létezik?
Keresztyén meggyőződés más nézetek fényében
Az első kérdés az, hogy nem irracionális-e, vagy erkölcsileg elítélendő-e, ha egy keresztyén a vélemények sokféleségében ragaszkodik ahhoz, amit előzőleg gondolt. A kérdés ez, és nem az, hogy igaz-e a keresztyénség – ez egy másik kifejtést igényelne. Így azt fontos megérteni, hogy a keresztyén tanítás mit mond arról, hogy hogyan jut valaki arra a meggyőződésre, hogy a keresztyénség igaz. A reformátorok éppen ebben a kérdésben fontos dolgokat hangsúlyoztak. Bár nem vetették el teljes mértékben azt, hogy az emberi értelem is hozzájárulhat ahhoz, hogy igaz ismeretre jussunk Istennel kapcsolatban, mégis a végső forrás, ami miatt valaki keresztyénné lesz, az a Szentlélek meggyőző ereje. Ez az, amely elvégzi azt, hogy valaki higgyen egy személyes Istenben és Jézus Krisztusban mint az Isten egyszülött Fiában, aki halálra adatott bűneinkért és feltámasztatott megigazulásunkért (Róm 4,25). Tehát erre a meggyőződésre a Szentlélek belső bizonyságtétele vezeti el a keresztyén embert. Erről ír Alvin Plantinga is a Tudás és keresztény meggyőződés című könyvében. Ebből az is következik, hogy a lényegi különbség hívő és nem hívő ember között nem az intelligencia vagy a tudás hiánya, hanem az, hogy valakinek Isten adta-e ezt a felismerést kegyelméből a Szentlélek által, vagy nem. Egy keresztyén, bár sokszor vétkezhet és lekezelően is beszélhet másokkal, ez azonban nem magából a keresztyén hitből következik. Hiszen ideális esetben a keresztyén tudja, hogy az egyetlen lényegi különbség közte és embertársa között az, hogy Isten kegyelméből már megadta neki azt, hogy elismerje Krisztust urának, tehát hogy felismerje, hogy a keresztyénség igaz.
Amikor egy keresztyén találkozik egy másik vallás elkötelezett követőjével, lehet, hogy először elbizonytalanodik, hiszen szokatlan, addig ismeretlen jelenséggel találkozik, talán olyan kérdéseket tesz fel magának, amit addig soha, de semmiképpen nem egy olyan helyzetben van, amiben még egy keresztyén sem volt. Gondoljunk csak arra, hogy az első században, amikor a keresztyénség kialakult, mekkora volt a pluralizmus mind vallási, mind kulturális értelemben. Ez a miliő tehát nem ismeretlen a keresztyénség számára. Egy külső szemlélő is megértheti, hogy ha a keresztyénség igaz, és valóban a Szentlélek belső bizonyságtétele az, amely végső soron az igazság megismerésére vezeti a hívő embert, akkor nem mondható irracionálisnak, de arrogánsnak sem, ha a keresztyén, látva a vallási pluralizmust, manapság nem veti el a meggyőződését. Ezenfelül, erkölcsileg sem elítélendő a keresztyének hozzáállása, hiszen nem lenézően tekint másokra, sőt Istennek való hálából szeretné hirdetni másoknak is azt, amit ő is kapott. Ha nem igaz a keresztyénség, akkor lehet, hogy rossz meggyőződésből, de továbbra sem rossz szándékkal viszonyul a keresztyén ember másokhoz, magában a keresztyén meggyőződésben nincs ugyanis arrogancia.
Elköteleződés a keresztyénség mellett
A második kérdés az, hogy mit kezdjen egy nem keresztyén azzal az ijesztő ténnyel, hogy rengeteg vallás van a világon. Ezzel kapcsolatban több megjegyzést is tehetünk. Először is a vallási sokszínűségből nem következik önmagában az, hogy akkor semelyik versengő nézet sem lehet igaz. Laposföld-hívők is vannak, ebből logikailag nem következik az, hogy a föld alakját tekintve nem létezhet igaz álláspont.
Egy másik kérdés az, hogy a pluralitást figyelembe véve nem jogos magatartás-e tartózkodni mindenféle elköteleződéstől. Azonban, ha valaki következetesen akarja ezt vallani, akkor az gyakorlatilag lehetetlen. Lehetetlen úgy élni, és egy ember sem él úgy, hogy csak olyan dolgokat gondol és tart igaznak, amiről teljes konszenzus van a világban (hányféle nézet van például arról, hogy milyen az „egészséges életmód”). Megfontolandók azok az analógiák, amelyek arról szólnak, hogy az igazság megismeréséhez nem szükséges kimerítően ismerni minden hamisságot. Elég, ha jól ismerjük az igazságot. (Egy analógia szerint a pénztárosoknak nem azt tanítják meg, hogy milyen tapintása van a hamis pénzérmének, hanem azt, hogy milyen az igazi.) Ha tehát valaki találkozik egy olyan vallással, amely meggyőzően magyarázza a valóság valamennyi részét, történelmileg hiteles, nincsenek benne belső ellentmondások és meggyőzőbb, mint más ismert vallás vagy világnézeti rendszer, akkor racionális döntés, ha emellett köteleződik el.
Keresztyénként az a feladatunk, hogy megmutassuk: az a vallás, ami mellett el lehet köteleződni, az maga a keresztyénség. Krisztus követése, a vele való személyes kapcsolat az, amelynek fényében értelmet nyer sok más minden is. Krisztus tanítása az, amely igaz dolgot mond el a világról, az emberről és az Atyáról. Krisztus tanítványai azok, akikre Isten rábízta az ő Igéjét, hogy hirdessék azt, amíg vissza nem tér a mi Urunk, Jézus Krisztus.