Mit gondolna Hamlet ma, egyszerre szorongana és érezné bűnösnek magát el nem követett bűnökért is? Üzenet Helsingőrből címmel jelent meg Lázár Balázs színművész legújabb verseskötete, amelyben a félelmeivel együtt élő XXI. századi ember kérdéseit teszi fel. A több hazai televíziós sorozatból ismert, színházi és filmes alkotó írói, költői pályája azután kezdődött, hogy elvégezte a színművészeti egyetemet. Ekkor viszont egy másik fontos döntést is meghozott: huszonkét évesen konfirmált. A művésszel színházról, hitről, a művészet szakralitásáról és a bibliai szövegek megunhatatlanságáról beszélgettünk.
Napi szinten ír, napi rendszerességgel születnek meg a fejében a versek?
Az lenne a jó, ha minden nap tudnék írni. Fejben azért napról napra képződik a fejemben egyfajta önreflexió a mindennapi valóságról. Ez beindít gondolatokat, amelyek aztán verssorokká alakulnak, és lehet, hogy fél év múlva vers születik belőlük. Ahogy Henrik Ibsen mondta, egy nyári délutánt téli estén lehet a legjobban megírni. A Hamlet-entitáshoz kapcsolódó kérdéskör már 2020-ban is foglalkoztatott, akkor születtek meg ennek a kötetnek az első versei. Legkorábban pedig A H. úr hagyatéka című kötetben feszegettem az általam keresett, XXI. századi hamleti alterego képét.
Színművészként adott ez az erős kötődés Hamlet alakjához, de mi az, amit nagyon meg szeretne érteni abból a korból, amiben élünk, és amihez lehet, hogy Hamlet vezet el minket?
Furcsa, paradigmaváltó korként élem meg a XXI. századot, amelyben egy soha nem látott poszthumán világ felé megyünk. H. úr is itt él köztünk, és kérdéseiben valamiféle válaszcsírákat igyekszik elrejteni egy olyan korban, ahol rengeteg nyomasztó érzés és szorongás vesz körbe minket. Ez ennek a kötetnek a fő íve, miközben a másik három ciklusban összekötöm mindezt a hagyomány fontosságával, mert úgy gondolom, hogy a mai, identitáshiányos embernek az újragondolt, élő tradíciókra nagy szüksége van.
„...egy nyári délutánt téli estén lehet legjobban megírni”
A mestereiről is megemlékezik ebben a kötetben. Itt elsősorban Bertók László költőt kell említenünk, akinek rendszeresen olvasta fel verseit, és komoly szerepe volt az irodalmi pályáján.
Valahogy mindegyikük Somogyból való. Bertók László, akit legfontosabb pécsi mesteremnek tartok, és Oláh János is. Ez a második ciklus a könyvemben. A harmadikban klasszikus magyar szerzők néhol humoros átiratai jelennek meg, mert szeretném újra élni ennek műfajnak a hagyományát, mai, kortárs szemmel ránézve ezekre az alkotásokra. A kötet negyedik ciklusa visszatér a XXI. századi tematikához, de már nem H. úr szereplírájának maszkjában, hanem például a mesterséges intelligencia kihívásait felvetve.
Gondolhatunk hamleti méregként ma egyes szövegekre, kommentekre?
Inkább az a kérdés, hogy a szövegeinkkel ki tudjuk-e fejezni azt, amit szeretnénk. A textus, a szöveg valójában a szövet, ami ahogy megszületik, önálló entitásként járja a maga útját, akárcsak egy gyermek, mégis ezer szállal kötődik hozzánk.
Állandóan visszatérnek munkáiban azok a hitvallási kérdések, mint a bűn. Felteszi a kérdést, hogy bűnt kell elkövetnie ahhoz, hogy megváltást kapjon?
Az életünk tényleg egy keresztút, ahol stációnként számot kell adni és kérdéseket kell feltennünk egy nálunk magasabb szellemhez, ahogy ezt Hamlet is teszi. Számomra most a kérdés nem a lenni vagy nem lenni, hanem a lenni és nem lenni dichotómiájában fogalmazódott meg. Ami a bűnösséget illeti, jellemző, hogy a modern ember gyakran érzi magát bűnösnek el nem követett dolgokért is. Miközben valójában a Jóistenhez szeretne mindig kapcsolódni és azon keresztül egymáshoz. Mert minden külsőséges, dialektikus gondolkodás mélyén ott van ez a vágy. Ez reményt és lehetőséget adhat, hogy mind egyénileg, mind az emberiség közösen az előtte álló nehézségeket sikerre vigye. Annak ellenére is érdemes az embernek az életében jó kérdéseket feltenni magának, hogy a válasz titokban marad.
„Az életünk egyszerre tervezett és eleve elrendelt, miközben mindig benne van a véletlen lehetősége”
A tervezett véletlent, ahogy az egyik versben írja, sokszor megtapasztalta?
Mi magunk is azok vagyunk, és a világ létrejötte is, vagyis a teremtés csodája. Az életünk egyszerre tervezett és eleve elrendelt, miközben mindig benne van a véletlen lehetősége.
Felnőttként konfirmált. Mi indította erre?
Szolnoki születésűként gimnazista koromban találkoztam Szolnok egykori legendás lelkészével, Hamar Pista bácsival és lelkész feleségével, Julikával, akik nagyszerű gyülekezeti életet teremtettek a városban, és az általuk vezetett református ifinek lettem én is a tagja. Aztán bekerültem a színművészetire egy egészen más közegbe. A vége felé viszont éreztem, hogy nekem még dolgom van a szolnoki közösséggel. A diplomaosztó előtt konfirmáltam, és a hit azóta is része a mindennapjaimnak. Feleségemnek (Tallián Mariann előadóművész, író – a szerk.) és a családnak köszönhetően számos más felekezet jelen van az életünkben, igazi ökumenikus szemléletben éljük az életünket.
A családi életben ez hogy jelenik meg? Járnak templomba?
Nem ezen van a hangsúly, igaz, mindig túlvállaljuk magunkat. Ünnepként éljük meg, amikor részt vehetünk egy istentiszteleten, szentmisén, de az alkotást magát is. Ilyenkor léphetünk át ugyanis a kronoszból, a hétköznapi időből a kairoszba, a szárnyas időbe. Amikor megnyílhat a lelkünk, és elkezdődik a legfontosabb kommunikáció: fölfelé. Ez a lelkiség ott van az otthonunkban is, minden kimondott cselekedetben és minden szóban.
„...minden igazán értékes és érvényes művészeti alkotás szakrális tett”
Mi a hit szerepe az alkotói munkájában?
A vers, egy színpadi előadás, verses est létrehozása során az ember kicsiben átélheti valamelyest a teremtés csodáját, izgalmát, nehézségét. Szakrális folyamat, még ha nem is ilyen szándékkal készül. Sőt, sokszor, ha direkt ilyen szándékkal nyúlunk hozzá, nem is sikerülnek olyan jól a dolgok, ennél ez sokkal titokzatosabban működik. Úgy gondolom, valójában minden igazán értékes és érvényes művészeti alkotás szakrális tett.
Hogy saját kifejezésével éljek: szóművesként hogyan tekint a bibliai szövegekre?
Picinek érzi magát az ember. Sok kérdést, üzenetet kapok, amikor magammal viszem és gondolkodom ezeken a képeken, ami egy örömforrás. Újra és újra meg kell érteni és fel kell fedezni a bibliai képeket, hiszen mi magunk is változunk. Nem mondanám, hogy bármit is értek, hiszen egy év múlva már lehet, hogy egészen mást jelent az az üzenet, miközben benne van az állandóság. Mindig máshogy szólnak hozzám, érintenek meg, ahogy az emberek és a világ is folyton változik körülöttem, mindig más részét értem meg az üzenetnek.