Az elfeledett tanítvány – Ádám Jenő zeneszerző öröksége

Még a zenészek, énektanárok között sem tudják sokan, hogy a Kodály-koncepció zenepedagógiai módszertanát, a relatív szolmizáció pedagógiai alkalmazását mestere kezdeményezésére Ádám Jenő dolgozta ki. Az emlékházban őrzött, gazdag hagyatékának módszeres kutatása eddig rendkívül lassan haladt, Tamás Margit, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának oktatója kutatásainak köszönhetően azonban egyre-másra kerülnek elő újabb kották, levelezések és tanulmányok a zenetudós munkásságáról. Ezek arról tanúskodnak, hogy kevesen tettek többet a magyar zene meghonosításáért a nemzetközi zenei életben, mint Ádám. Pályájának elején karmesterként, karnagyként szerzett ismertséget, az 1930-as években például a Budai Dalárda élén európai turnén vitte színpadra Bartók műveit. Kodály Zoltán hatására az 1940-es évektől kezdett a zenepedagógiával foglalkozni: elkészítette a Szó-Mi füzeteket, megírta a hazai általános iskolás ének-zene tankönyveket, legfőbb műve pedig a Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján (1944) című kézikönyv, amelyből aztán a hatvanas évektől világszerte zenetanárok generációi tanultak – mert ahogy a könyv előszavában Kodály is fogalmaz, Ádám Jenő jól ismerte a kisgyermekek és kisiskolások zenei fejlesztésének csínját-bínját.

A források mind-mind arról tanúskodnak, hogy a zenei anyanyelv széles körű megismertetése volt a zenetudós legnagyobb vágya, ebben látta szinte nemzetmentő küldetését. Ahogy Tamás Margittal a szigetszentmiklósi emlékház hajópadlós, fehérre meszelt, tornácos parasztházában sétálunk, ahol bába nagyanyja világra segítette Ádám Jenőt, megpillantjuk kecses, fekete Blüthner zongoráját, régi fabetétes Orion televízióját, kis hordozható rádióját, tanári pecsétjét, fekete írógépét és megannyi személyes tárgyat, relikviát. A kissé sárgás fényképek, kották és levelezések visszaidézik számunkra nemcsak azt a néhány évet, amikor Kodály Zoltán első zeneszerzés osztályába járó tizenhárom tanítványával (köztük Bárdos Lajossal, Kerényi Györggyel és Kertész Gyulával) máig ható kóruszenei mozgalmat indított el, hanem megismerhetjük azt is, hogyan élte meg az első és második világháborút, valamint a diktatúrákat.

Az 1990-es, korai kétezres években Székely Miklós karnagy hozzálátott az életmű feldolgozásához, két kötetben (Ádám Jenő élete és munkássága. Püski, 2000., illetve Ádám és Kodály. Magánkiadás, 2008.) meg is jelent – azonban nem folytatódhatott hirtelen halála miatt. Az Ádám Jenővel kapcsolatos kutatások a közelmúltban új lendülettel folytatódtak. Annak ellenére, hogy tanítványai, kortársai megerősítik megkerülhetetlen szerepét a magyar zeneoktatásban, írásainak, levelezésének, értekezéseinek jó része máig feldolgozatlan. Tamás Margit kutatásának köszönhetően néhány év múlva jóval többet tudhat majd az utókor a zeneszerzőről.

Miss Nándor, a szigetszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény és Ádám Jenő Emlékház vezetője avat be abba, hogy Ádám Jenőt tizenévesen az I. világháború idején besorozták, majd rövid harctéri szolgálat után hadifogságba került. Négy évet töltött Szibériában, ahol könyvbe illő kalandokat élt át. Ezek közül csak egy az, hogy a fogva tartott bécsi és budapesti tisztekkel Razdolnoje legendás fogolytáborában zenekart hozott létre úgy, hogy – a szigetszentmiklósi Helytörténeti Gyűjteményben fellelhető visszaemlékezések és fényképek szerint – vöröskeresztes segélyládák faanyagából készítettek hangszereket. Később pedig, miután sikerült megszöknie, zeneiskolát alapított a kazahsztáni Tatárszk városában. – Ez az intézmény egyes források szerint a mai napig működik – mondja a múzeumvezető.

A hadifogság éveiben vált világossá a muzsikus számára, hogy a zene oktatásával akar foglalkozni. Felvették a Zeneakadémiára, ráadásul Kodály Zoltán osztályába, aki felismerte Ádám tehetségét. Tamás Margit megtalálta az 1947-es tanterv ének tantárgyhoz tartozó előkészítő tervezetének gépelt kéziratát a hagyatékban. – Ennek segítségével valóban zeneértő, -író és -olvasóvá válhat egy gyermek – méltatja a maga is ének-zenét és egyházi éneket oktató pedagógus. Ádám Jenő Kodály Zoltánnál is fontosabbnak tartotta ugyanis, hogy a zenei alapokat a népdalok mellett az egyházi és református énekkincsre építse pedagógiai munkássága során.

Minden lehetőséget megragadott, hogy megénekeltesse az embereket – összegzi Tamás Margit. Korának legmodernebb technikai eszközeit felhasználva tanította, szerettette meg a muzsikát, a magyar népdalt, az éneklést a rádióhallgatókkal, a televíziónézőkkel. A harmincas években ismeretterjesztő rádióműsort indított (Magyar ének – magyar lélek), ahol élőben zajlottak az adások, ő maga énekelt zenekari és kóruskísérettel, de a műsort a nyilasok rövid időn belül betiltották – meséli Miss Nándor. Munkái nemcsak a jobb-, de a baloldali diktatúrának sem tetszettek: a második világháború után írott új tankönyveit a kiépülő kommunista rezsim bezúzta. Ezzel kezdetét vette az akkor már jeles karmester kálváriája, amelynek végső állomása az volt, hogy 1959-ben a még ereje teljében lévő zeneakadémiai oktatót kényszernyugdíjazták – tudjuk meg. Az egyházi zene tanítását a diktatúra rossz szemmel nézte, egyes visszaemlékezések szerint ez is hozzájárulhatott Ádám Jenő hosszú évtizedeken keresztüli mellőzéséhez. Kezdetben még a Kodály–Ádám szerzőpáros névhasználat volt elterjedt, idővel Kodály neve vált dominánssá a köztudatban.

Az emlékház kiállításán rendkívül változatos tárgyakat csodálhatunk meg: Ádám Jenő karmesteri ruháját üveg mögött őrzik, ebben vezényelte a harmincas években oly népszerű barokk oratóriumokat a Zeneakadémián. A ruha melletti tárlóban külföldi látogatásainak emlékeit láthatjuk. Itt meséli Miss Nándor, hogy az amerikai kontinensen számos magyar közösség hívta meg Ádám Jenőt – egyházi és világi magyar közösségekben egyaránt tanította ugyanis a magyar zenét és a gyülekezeti énekeket kivándorolt honfitársainknak. Büszke volt református hitére, ezért komolyan tanulmányozta a magyar zsoltárirodalmat, valamint Szenczi Molnár Albert fordításait – ezekre vegyeskari műveket írt zenekari kísérettel. Úgy gondolta, hogy az egyházzenének legalább akkora jelentősége van az oktatásban, mint a népdalnak – hangsúlyozza a múzeumvezető.

A múzeum falán Feszty Masa festményei hozzák még közelebb a látogatóhoz a zeneszerző családi életét. Ádám Jenő mindkét lányának tragikus sors jutott: elsőszülött gyermeke, Marianne tizennyolcéves korában gyógyíthatatlan betegségben hunyt el, a fiatalabb Erika elméje pedig ennek hatására megbomlott. A zongora mellett látható festmények megrendítő gyermeki szépséggel ábrázolják a két lányt.

Tanítványai visszaemlékezései szerint a zenepedagógus kivétel nélkül mindenkinek segített, bármilyen bajjal fordultak is hozzá. A deportálások idején például kifizette sok diákja ebédköltségét, gyorsan felismerte, hogy az adott helyzetben mit kell tenni – meséli Tamás Margit.

A világhírű Kodály-koncepció jeles kidolgozójának mellőzése és halála után több mint negyven évvel talán felélénkülni látszik az érdeklődés Ádám Jenő munkássága iránt, köszönhetően többek között Berkesi Sándornak, a Debreceni Református Kollégium Kántusa egykori karnagyának, akivel mély barátságot ápolt a zeneszerző. Ádám Jenő a XX. század egyik legkarizmatikusabb nemzetnevelője volt, neve mégis méltatlanul feledésbe merült – fogalmazott tíz évvel ezelőtt a karnagy. A múzeumban rögtön a bejárathoz került az a fotográfia, amin Ádám Jenő a fiatal Berkesivel látható 1976-ban. Kiterjedt levelezésükből tudható, hogy Ádám Jenő és Berkesi Sándor életre szóló barátságot kötöttek, amelynek mozzanatai között szerepelt az is, hogy több alkalommal tanítványaival, zsoltárokat énekelve látogatta meg az idős professzort, és 1982-ben a sírjánál is a kántus búcsúztatta.