Hasi fájdalom és meddőség: az endometriózis két leggyakoribb tünete. A krónikus betegség hazánkban a termékeny nők tíz százalékát érinti. Kun Ágnes Anna református lelkész, operaénekes egész életét, gondolkodását, sőt istenkapcsolatát is meghatározza ez a kór. A már művészetterápiával foglalkozó édesanya történetén keresztül ismerhetjük meg az elváltozást és annak hatását a testre, lélekre. Kun Ágnes Anna írása.
Az én történetemet művészlétemből fakadó ismertségemnek köszönhetően az átlagnál talán többen ismerik, és remélem, segít abban, hogy nagyobb együttérzéssel, odaadóbban, több figyelemmel legyünk az érintettek irányába. Miért adtam ezt az esetleg néhány embernek provokatívnak tűnő címet, hogy az endometriózis mint áldás? Írásomból kikristályosodik a válasz, kezdem az elején.
A szépen kezdődő énekesi karrieremet minduntalan megakasztotta, hogy a legváratlanabb pillanatokban tört rám az egyre erősödő és egyre inkább elviselhetetlenné fokozódó fájdalom.
A Veszedelmes viszonyok című filmben Glenn Close elmeséli egy ponton, hogyan vált azzá a rendíthetetlen nővé, akivé, és megemlíti a mindennapos gyakorlatát, miszerint az asztal alatt nagyot szúr villával a kezébe, és közben mosolyog, tesztelve, feltűnik-e bárkinek bármi.
Nekem ehhez villa sem kellett! Megoldotta a betegség ezt az önfejlesztő módszert, és bármilyen pokoli erősségű görcs mellett is tökélyre fejlesztettem a mosolyomat. Még csak véletlenül sem vehette észre az aktuális rendező, hogy valami esetleg nem stimmel. A földön fetrengés lazításának luxusát csak otthon, magányomban engedtem meg magamnak. Ehhez persze marokszám szedtem a legkülönbözőbb fájdalomcsillapítókat, mintha csak szőlőcukrot kapkodtam volna be…
Ahogy az évek teltek, és ahogy apukám, aki szülész-nőgyógyász, újra és újra felvetette az endometriózis gyanúját, bennem csak a „már rohadtul unom” érzés erősödött meg, és maximum annyiban érdekelt a dolog, hogy van-e neve a gyereknek, vagy nincs. Szóval, az endometriózis szót meghallva, bár egyébként egy alapos ember vagyok, nem kezdtem fejvesztve könyvtárba rohanni, hogy utánajárjak, mit jelent pontosan az adott kifejezés. Úgy voltam vele, elég, ha az orvosok tudják. Ez már csak egy volt a sok közül, a PCOS, a Hashimoto és a Raynaud szavak között, amik addigra kísérték a mindennapjaimat. Mondhatjuk ezt a hozzáállást akár az egyik hárításomnak még abban az időszakban, hogy nem is jegyeztem meg tudatosan a nevet…
Aztán jött az első műtétem, az utólag feleslegesnek bizonyuló vakbél-, ami után újabb gyanúsan hangzó főnevek, mint „talán Crohn”, „sipoly” és „kivezetés” akartak betörni a jól felépített életembe. Ezektől már megijedtem. 2009-ben pedig már ugye Google doktor is a barátom volt, így pár kattintás után meglehetősen rémisztő képek borzasztottak el, amelyek arra késztettek, hogy tartsam a feltételezett Crohn betegségnek megfelelő diétát, ha kedves az életem.
Újabb bő két és fél év telt el aztán, mire végül már egy pohár víztől is hasmenésem lett, és a színpadon is gyakorolnom kellett a fent említett Glenn Close tanítását, hogy még véletlenül se lássák rajtam, mi megy végbe bennem.
Na, és akkor, 2012 januárjában végre azt mondta valaki más is, édesapámon kívül, hogy ez lehet, hogy endometriózis. Ez engem még mindig csupán annyiban érdekelt, hogy akkor végre van neve a szörnyetegnek, és naivan azt gondoltam, akkor majd most célirányosan kapok egy gyógyszert vagy valami kezelést, és pikk-pakk mehetek is vissza a „balettba ugrálni”.
Azt tudtam, hogy valamikor be kell iktatnom egy epekőműtétet két próba közé, de mi az nekem, gondoltam, valamikor, kis átszervezésekkel, csak lesz rá három napom. Az egekben járó TSH-ámra meg majd több L-Thyroxint nyelek…
Kun Ágnes Anna saját archívuma
„Van az a mondás, hogy ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről. Azt hiszem, röhögőgörcsből odafenn nem volt hiány, mikor engem hallgatott...”
Ezen a ponton lépett közbe az Úr, és küldte angyalaként Kovács Bálint szemészprofesszort. Ő vitt el Pécsre, hogy az akkor már láthatóan százfelé ágazó kórtörténetet valahogyan egy kézben lehessen összefogni.
Az alapvizsgálatokon túl az epekővel kezdtünk, de előtte két nappal, pokoli görcsök közepette, a kórház folyosóján megismertem a másik nekem küldött angyalt, Koppán Miklóst, akit behívtak a műtétemre, hogy nézzen körül ő is, ha már a sebészek úgyis bekukkantanak.
Én ekkor még mindig azt gondoltam, hogy az életem pár nap múlva a régi kerékvágásban haladhat tovább. Na, de az Úristen nem így gondolta!
Van az a mondás, hogy ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről. Azt hiszem, röhögőgörcsből odafenn nem volt hiány, mikor engem hallgatott...
A műtét után, ami közben igazolódott a IV-es stádiumú endometriózis, leültek velem, apámmal és a férjemmel beszélgetni a nagy tudású doktorok, és zömében latin kifejezésekkel megtárgyalták a fejem fölött, hogy a baj még a vártnál is nagyobb. Művészemberként én leginkább a körülöttem keringő „energetikát” érzékeltem, és abból vált világossá, hogy az életem, ha nem is vak-, de teljesen más vágányra kerül. Aztán apránként szembesültem ennek az új vágánynak minden döccenőjével. Hogy jön a ciklust szabályozó hormonkezelés, hogy jó ideig nem fogok énekelni, hogy vár rám egy mind az orvosok, mind az én részemről heroikus küzdelmet igénylő műtét, hogy valószínűleg kivezetésem lesz, és az állapotomat tekintve akár meg is halhatok.
És ekkor felébredtem az addigi csilli-villinek gondolt világomból. Azonnal megoldások után kutattam. Alternatív és nyugati, étkezéssel és mozgással kapcsolatos, lelki és mentális „szerviz”, mindennek utánamentem. Számos kiegészítő kezelés támogatta a nagy műtétre való felkészülésemet.
Na, és az egyik legfontosabb, hogy egy nagyszerű pszichológussal elkezdtünk a lelki gubancokon is dolgozni.
Ezelőtt mint minden, a betegséggel először szembesülő nő, úgy én is azt feltételeztem, hogy majd, mint az automatánál, bedobok egy tantuszt, megnyomom a kiválasztott gombot, és endometriózis: pipa. Aztán jött a nagy koppanás, hogy ez az automata maximum elnyelni tud, és nemhogy nem ad instant megoldást, de még talán engem is beszippant…
Hogy miért gondolom ma mégis azt, hogy ez a betegség lehet áldás?
Keresztyén emberként azt mondom: a krízis nem más, mint Isten által bevezetett gyorsítósáv a személyiségfejlődés autópályáján. Az életem legnagyobb áldásai ugyanis mind ennek köszönhetően jöttek. Rövid idő alatt kiderült, hogy kik az igazán fontos emberek, akikre számíthatok, kik a valódi barátok, kik azok, akik csak addig voltak mellettem, amíg körülöttem minden rendben volt. Kiderült, a pár- és egyéb kapcsolataim mekkora mélységeket képesek túlélni, átvészelni, és mekkora megbocsátás van bennem.
Kiderült, mik az igazán fontos dolgok, mik a valódi célok. Olyan új gondolatok, eszmék, felismerések érkeztek hozzám, amelyek vagy csak húsz-harminc évvel később jöttek volna el, vagy esetleg örökre elkerültek volna, ha nincs ez a válság.
Az önismeret, a terápia, az Istennel való, egyre csak mélyülő kapcsolat pedig végre magammal is szembesített, amit a lehető legjobb dolognak tartok.
A nagy műtét reggelén olyan őszintén tudtam átadni magam Istennek, az ő akaratának, hogy a mai napig hiszem, ennek köszönhetem, hogy egyáltalán élek, hogy nem lett kivezetésem, és a műtét a vártnál sokkal jobban sikerült.
Mivel azonban ez nem egy Walt Disney-történet, azért itt nem lett vége egy csapásra az én kálváriámnak, és Koppán professzor úrral a találkozóink pár évvel később, egy sikertelen gyerekprogram után újra gyakoribbakká váltak. Mert bizony az endo makacs teremtmény, és mikor már azt hittem, akár gyerek nélkül is újra én lehetek az életem alakítója, visszajött, hogy megint megmérkőzzünk.
Március az endometriózis világhónapja. Az Endometriózis Magyarország honlapján ezt a rövid összefoglaló meghatározást olvashatjuk:
„Az endometriózis egy jóindulatú, krónikus betegség, amely a termékeny korú nők mintegy 10%-át érinti. A betegség során a méh üregén kívül – általában a kismedencében, a petefészkekben és a hashártya felszínén – méhnyálkahártyához hasonló, endometriumszövetek jelennek meg és szaporodnak el. Ezek az endometriózisszigetek meddőséghez vezető belső szervi összenövéseket, immunreakciókat és ciklikus fájdalmat okozhatnak.
Az endometriózis által okozott elváltozások érinthetik a méh izom, a méhen kívüli hasűri és nemi szervek, így a petefészek, petevezeték, hüvelyfal és a bélrendszer szöveteinek felszínét. Infiltráló endometriózis esetén pedig a szövetek mélyét is.”
Most nem részletezem a teljes folyamatot. A műtét előtt, az utolsó percben úgy döntöttem, ha lehet, tartsuk meg a méhemet. A teljes káoszban, ami a kismedencémben uralkodott, végül a méhem megmenekült. És eszembe jutott az egyik terapeutám felrázó mondata: „Az a nő, aki szeret alkotni, de nem teszi, megbetegíti a saját méhét.” Ugyanis mi, nők, akár tudatosítjuk, akár nem, mindent a méhünkből alkotunk. Legyen az egy világszép gyermek vagy egy doktori disszertáció.
Ahogy visszaemlékszem, itt indult el az utam a valódi gyógyulás felé. Tudniillik én remekül tudok intellektualizálni. A legjobb pszichoterapeutát is képes vagyok átverni, amíg verbális síkon járunk. Tudtam, hogy valamit tennem kell, ami abban segít, hogy ne verjem át önmagam. Mert amíg nem szembesülök a valódi önvalómmal, azzal, akit az Úr teremtett, aki az ő Lelkével egy, esélyem sincs a gyógyulásra.
Azt is tudtam, hogy ez fájdalmas lesz. Talán fájdalmasabb, mint maguk az endós görcsök…
Szembesülni azokkal a mélyre lenyomott lelki tartalmakkal, amelyek nem véletlen lettek évtizedek alatt elrejtve, sokkal nehezebb, mint elviselni a kínszenvedést okozó fizikai gyötrelmeket.
És először csak annyit tettem, hogy megengedtem magamnak, hogy rajzoljak. Hímeztem, festettem. Ez nem egy TGV-vel száguldó út. Ez néha kis vicinális. Néha hátrafelé megy, néha lovak húzzák, néha meg egy átlagos magyar személyvonat. Viszont elindultam. És végül már terápiásan egészítettem ki az önismereti folyamatomat a művészetekkel is.
Ez valóban nem volt mindig harsány nevetés. Sőt, olykor zokogás kísérte, de fizikailag mégis egyre jobban lettem. Olyannyira, hogy aztán még egyszer, a második harkányi kúrámat követően, utoljára megpróbálkoztunk a gyermek lehetőségével. Hat hónapot engedélyeztek kísérletezni, amit, úgy tűnt, hogy négy hónap után fel kell adni. A Pesten kontrollokat végző orvos viszonylag szenvtelenül mondta ki az ukázt, hogy a következő mensesnél újra kell kezdenem a gyógyszer szedését, mert jön vissza az endó.
Jól elsirattam magam, majd elhatároztam, hogy „nagy népek anyja” leszek, és minden endósnak megtanítom a művészetterápia erejét. Mert ha én hónapokig jól voltam általa, akkor ennek működnie kell. Az orvosi diktátum után négy nappal jelentkeztem is hivatalos képzésre, minden anyagot megvettem, de elkezdeni a sulit csak később tudtam.... Miért?
Mert a kisfiam másnap spontán befúrta magát! A teljesen lehetetlen körülmények közé. Az orvosok a mai napig azt mondják, őrá nincs emberi magyarázat…
Jövő hónapban már hatéves lesz, én pedig közben elkezdtem a komplex művészetterápia módszerével dolgozni, hogy valódi önismeretre juthassanak a hozzám hasonlók, akik egy verbális terápia során esetleg hajlamosak, akárcsak én, félrevezetni önmagukat is. Itt ugyanis a zene, irodalom, képzőművészet révén olyan lélekrészek bukkannak fel, amelyeket szívesebben tagadunk el. Csak amíg eltagadjuk, amíg tabusítjuk, addig ők uralkodnak rajtunk, nem mi rajtuk, és ha máshogy nincs rá módjuk, akkor valamilyen betegség formájában nevetnek ki minket, hogy „lám, itt vagyunk, nem kapsz el”.
Pontosan tudom, ismerem azt, mikor nem akarunk szembesülni azzal, hogy a cukormáz alatt penészes a csoki. Bármilyen furcsán hangzik, néha elviselhetőbb gyógyszert bekapva hullámcsat formában fetrengeni egy kád forró vízben, mint felismerni, hogy mi vezetett ide.
Tudom, hogy van, aki azt gondolja, neki nincs erre ideje, van, aki azt, hogy épp elég neki az endós fájdalma, és van, aki érzi, hogy ez lenne az út, csak még nem képes rálépni.
Mégis, csakazértis azt mondom: az endometriózis lehet áldás.
Alcímnek azt is írhatnám, hogy „akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra van”.
Miért? Mert a fesztelen, „hurrá-happy-egészséges-élet” hangzavarában megállít, és lehetőséget biztosít a szembenézésre, ami nem biztos, hogy magától is eljönne.
Az ókori görögök, amikor jóslatot szerettek volna az életükre, elmentek Delphoiba. A legtöbben csalódottan tértek haza, és üres, semmitmondó szózatnak vélték a szentély papnőinek szavait.
Ezért áldás az endometriózis! Mert esélyt kapunk általa, hogy mi megérthessük a híres sorokat:
„Gnothi seauton! azaz: Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat! Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad. Az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja a jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod! Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni a sorsodat is!”
Ehhez annyit fűznék hozzá ma, 2026-ban: te nem a fájdalom vagy! Küzdhetünk akármilyen betegséggel, krízissel, csapással, fontos tudatosítani: azok önmagukban nem mi vagyunk! De ne nekem higgy, csak légy nyitott, hogy észrevedd az endometriózisod vagy más válságos helyzeted, betegséged áldásait is, ne csupán az átkait! Így válhatunk eszközzé az Úr kezében, aki néha a rossz által formálja a jót, a rosszat használja fel arra, hogy aztán hirdetni lehessen az ő hatalmas és szent nevét.
Az új Református énekeskönyv 744. dicsérete adjon bizonyosságot, reményt, hitet mindannyiunknak, akik bármilyen szenvedéssel kell, hogy szembenézzenek, ugyanakkor formálódjon bennünk az együttérzés azok irányába, akiknek esetleg pont mi vihetjük el a megtartó erejű Igét nehéz helyzetükben:
- Mind jó, amit Isten tészen, / Szent az ő akaratja,
Ő énvélem is úgy tégyen, / Mint kedve néki tartja.
Ő az Isten, ki ínségben / Az övéit megtartja,
Hát légyen, mint akarja. - Mind jó, amit Isten tészen, / Ő engemet meg nem csal,
De igaz ösvényen vezet, / Én megelégszem azzal,
Hogy kedvében, kegyelmében / Ő forgatja dolgomat,
Csak rá hagyom magamat. - Mind jó, amit Isten tészen, / Ő engem meg nem utál,
Mint jó orvosom, úgy tészen, / És mérget ő nem kínál.
Orvosságot, boldogságot / Énnékem készít, tudom,
Azért csak benne bízom. - Mind jó, amit Isten tészen, / Ő az én üdvösségem,
Ő velem rosszul nem tészen, / Rábízom egész éltem.
Örömömben, keresztemben / Mind nyilván megmutatja,
Hogy javamat akarja. - Mind jó, amit Isten tészen: / Ha oly pohárt innék is,
Amelynek íze szívemnek / Nagy keserűn esnék is,
De eltűröm, mert víg öröm / Felváltja ezt végtére,
Sok búm enyhítésére. - Mind jó, amit Isten tészen, / Mindörökké ezt vallom,
Ha rajtam bú, bánat lészen, / S kell bosszúságot látnom.
Mindazáltal megvigasztal / Mint édes Atyám engem,
Mert csak ő segítségem.