Mit jelent, ha valakire ezt mondjuk, értelmes? Azt, hogy okos és magas az intelligenciahányadosa? Esetleg fejlett az érzelmi intelligenciája? Képes lehet-e egyszerre megfontolt és értelmes döntést hozni egy ember, ugyanakkor úgy kezelni az érzelemvilágát, hogy az ne gátja, hanem a hajtóereje legyen az életének? Ehhez hasonló témákról és kérdésekről szólt idén tavasszal egy csodás kastélyparkban megrendezett konferencia, amelyre különböző felekezetű nők érkeztek az ország egész területéről.
Uzsalyné Pécsi Rita
A Tóalmáson működő Élet Szava Magyarország Alapítvány legfőbb célja nem más, mint az evangélium hirdetése és a lelkek megnyerése az Isten országának az Úr Jézus váltsághalála által. A konferencia főelőadója Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató szakember volt. Az ember lényének hatékony fejlesztését kutatja, azt, hogy a tanítás és nevelés miként adjon át életet alakító tudást. A viselkedés és tanulás törvényszerűségei megkerülhetetlen jelenségek – csakúgy, mint a gravitáció –, hatnak ránk. Négy rövid fejezetben próbáljuk meg visszaadni a Uzsalyné Pécsi Rita által gondosan kiválasztott hívószavak segítségével a gazdag nap témáinak néhány érdekességét.
„Az EQ nem szakáll”
Az előadó szerint az értelmes szívhez vezető út az agyban kezdődik. Ha az idegrendszer pályáit az értelmezés segítése érdekében hosszmértékekkel illusztrálnánk, akkor a racionális kéreg – amelyért az IQ felel – körülbelül tizenegy milliméternyi lenne, eltörpülve a döntéseinket nagyban befolyásoló tizenhat kilométernyi tudatalattinkhoz képest, amely pedig az EQ, az érzelmi intelligencia területe. Az érzelmek központjának minden korban mást tartottak. Az ókorban a máj, a vese volt, míg manapság a szív jelképezi. Az igazság az, hogy az érzelmeknek nincs központja az idegrendszerben, feldolgozásuk és szabályozásuk számos agyi terület együttműködését igényli. Tehát minden döntésünket, sőt még a memóriánkat is az érzelmeink támogatják. Az IQ-csomagunkat a születésünkkor kapjuk, azt a fejlődésünk során húszas éveinkig bontogatjuk ki. Erről kapunk az iskolában visszajelzést a bizonyítványunkban. Nem ez a helyzet az érzelmi intelligenciánkkal, amely kis csíraként várja, hogy gondozzák, neveljék. A legjobb hír az, hogy az EQ egészen életünk végéig fejleszthető. De hogy jön ide a szakáll? Úgy, hogy amíg az arcszőrzet magától nő, az érzelmi intelligencia olyan képességek egyvelege, amelyeket gondozni kell a fejlődéséhez. Megtapasztalni az életet, átélni helyzeteket, belehelyezkedni a történésekbe. A szakember így fogalmazott: egyedül az a valamirevaló nevelés, amely eléri ezeket a rétegeket is. Freund Tamás agykutató is hangsúlyozza, hogy semmilyen ismeret nem jut el a hosszú távú memóriába, csak az, amelyet az érzelmek mintegy lepecsételnek. Ehhez elengedhetetlen az élmény, a tapasztalat és az érzelmi azonosulás. Nem mai felfedezés: Arisztotelész szerint nem volna szabad tanításnak nevezni azt, ha csak az elmét tanítjuk, de a szívet nem.
Uzsalyné Pécsi Rita 1961-ben született Pécsett. Művészetpedagógiából doktorált. Az oktatás szinte minden szintjén dolgozott: óvodát, iskolát alapított és vezetett, egyetemen általános módszertant oktatott leendő tanároknak. Tankönyvet, taneszközöket írt édesapjával. Ötven különböző témában tart előadást országszerte. Egy amatőr egyházi kórus karnagya, amellyel rendszeresen szolgál a pécsi bazilikában, miközben a férje a munkatársa is, akivel négy felnőtt gyermekük van és nyolc unokájuk.
Az iskolában
Érdekes, ha ugyanezt az állítást megnézzük az iskolai oktatás viszonyában, folytatta előadását Uzsalyiné Pécsi Rita. A kisgyermekek kíváncsiak, ez az alaptermészetük. De a hétévesek még nem tudnak elvont fogalmakat megérteni, mégis jövünk nekik a köbdeciméter és a liter összehasonlításával ahelyett, hogy egy kancsó vízzel egyszerűen megmutatnánk. Így nem csoda, ha lassan becsukódik az érdeklődésük, ez ugyanis nem értelmi, hanem érzelmi intelligencia kérdése. Márpedig ez is sokat segítene annak fejlesztésén, ami egyébként a döntéseinket hetven százalékban meghatározza. A mai magyar iskolarendszer sajnos még mindig ott tart, hogy kilencven százalékban az IQ-t fejleszti, emelte ki az előadó. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ma már az érzelmi intelligencia számít a munkaerőpiacon, az IQ-val szerzett papír csak a beugró. Az előbbin múlik ugyanis, hogy valaki jó csapatjátékos-e, milyen a kudarctűrő képessége, mennyire kitartó, hogyan tud kapcsolódni embertársaihoz. Például az egyetem végéig kitűnő eredményűek mindössze negyede marad kiváló a szakmájában tíz évvel később. És akkor még csak a munkahelyi életünkről beszéltünk. Mi a helyzet más területeken? Találunk-e társat? Milyen a kapcsolatunk a szüleinkkel? A gyerekünkkel? Az Istennel? – Ugye láttunk már csúcsvezetőt három diplomával, aki ugyanakkor érzelmileg fejletlen, köznyelven: „tuskó”? Sokan azt gondolják, hogy mindent megadnak a gyerekeknek a családban. Persze, van fűtés, ellátás és tető a fejük felett, de megvan-e a szükséges érzelmi környezet is? Lehet, hogy a főnök mindent tud, de teljesítményre tudja-e ösztönözni a beosztottjait? Hiába vannak okos tanáraink, ha az érzelmi intelligenciájuk fejletlen, nem lehet hozzájuk kapcsolódni, így pedig motivációt sem tudnak ébreszteni a rájuk bízottakban, legyen az gyermek vagy felnőtt – folytatta a példák sorolását az előadó.
Hogyan lehet mégis fejlődni?
– Bár az IQ egy bizonyos szint után nem fejleszthető, az EQ-t lehetséges egészen az életünk végéig. Ez pedig valódi létszükséglet a mai iskolarendszer kiegészítéséhez. Uzsalyné Pécsi Rita szerint az értékelés az első, amin változtatni kell. Óriási hatalom ez, hiszen az önértékelésünk és az énképünk abból a tükörből épül, amelyet a számunkra fontos emberek tartanak nekünk. Kimutatták, hogy az életünkben kapott dicséretek hetven százalékát még ötéves korunk előtt kapjuk. Miért? Mert utána csak a tudásunkról kapunk visszajelzést. De ki segít elsajátítani a kitartást, a kudarctűrést, az együttműködést? – tért rá az előadó a tennivalók részletezésére. – Együtt kell lenni másokkal, kapcsolódni és közösségben megélni dolgokat. Ilyen lehet a kórus, a tánc, a szánkózás, a párnacsata vagy egy személyes beszélgetés is. A másik fontos elem lehet az emberi kötődés. Ma a házasságok jó része tönkremegy, még a hívőké is, de ha kilencven százalékban az ismereteket bővítjük az iskolában, akkor ne kérjük számon, hogy miért nem tud valaki negyvenévesen kapcsolódni. Az érzelmi intelligencia egyáltalán nem fejleszthető magyarázattal, információk közlésével. Mindazok azonban, akik közösségben élik meg a hitüket, sokkal fejlettebbek a kapcsolódás képességében. Így azokban a gyülekezetekben, ahol aktív a közösségi élet, a hívek akarnak és tudnak is másokhoz kapcsolódni. Ezáltal pedig pozitív mintát hoznak be a családjukba, kreativitást, az érzelmek kifejezésének képességét, mások segítését vagy éppen a humort. Például elmondjuk a gyerekünknek, hogy bár most hármast kapott, mégis becsüljük a felkészülésbe fektetett munkáját? Szánjunk időt a szöveges értékelésre! Vegyük észre az apró jót, az erőfeszítést, és mondjuk is ki dicséretben, bátorítva! – hívta fel a figyelmet Uzsalyné Pécsi Rita.
A kritika
A konferencia második előadása a kritikáról szólt. Ebben mi, magyarok nagyon jók vagyunk. A panaszkodás után a következő kedvenc hobbink. De vajon miért? Nyilván azért is, mert ebben nőttünk fel és ezeket a mintákat követjük. Mit is lehet megdicsérni egy kamaszon, aki a lakásba érkezve, minden holmijától az ajtóban megszabadulva úgy megy el sáros cipőben az öccse mellett, hogy az sírva fakad, majd a konyhába érkezve kiakad a kelkáposzta-főzeléken? Hogyan is reagálhatna ekkor a szülő? Nemhogy egy, de legalább hét különböző kritikát tud azonnal megfogalmazni a kamasz ellen. De álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel a kérdést: valóban hasznára válik ez itt és most? Jót tesz a kapcsolatunknak, amit kivált majd belőle? Hiszen mind tudjuk, vannak lassan ölő mondatok. Tényleg ez a szándékunk? A nem megfelelő kritika leépítő, és mindig fájdalmat okoz, hiszen az agyi központja a fizikai fájdaloméval azonos helyen van. Az ilyen inkább beszólás, és mindig rombol. Amit a gyermekeknél még lényeges kerülnünk, az a cinizmus. Nekik még nincs meg ennek a feldolgozásához a szükséges ember- és önismeretük, nem tudnak mögöttes tartalmat értelmezni. Kritikát akkor alkalmazzunk, amikor segíteni akarunk, és hajlandók vagyunk nemcsak odadobni azt, hanem teret és időt szánni arra, hogy megbeszéljük, mit és miért látok nem megfelelőnek. Hiszen a rossz kritika olyan hídhoz hasonlít, amely nem ér át a két pillér között. Az érdeklődők a konferencián pontokba szedett listát is kaptak az építő kritika gyakorlásához. Például: készítsük elő a kritika terepét dicsérettel! Legyen 3:1 az arány (5:1, ha kiskorú vagy ha érzelmileg fejletlen), azaz sok valós dicséret mellé tegyünk időnként egy-egy jobbító szándékú kritikát. Persze gondolhatjuk azt: ha sokat dicsérem, még elbízza magát. Tegyünk egy próbát! – bátorított az előadó, s talán nem fog annyi felnőtt ember terápiára járni, hogy összerakja az önbecsülését. Amikor dicsérünk, jutalmazunk, mindig az erőfeszítést dicsérjük, ne a készséget! Jó, ha szülőként eszünkbe jut ez a mondat a gyermekünkről: „Emlékezz, drágám, arra, hogy téged szeretlek, és nem a jegyeidet, az elért érdemeidet!” Fel van adva a lecke! Lesz mit tanulni, gyakorolni. Zárásként Uzsalyné Pécsi Rita a hallgatóság lelkére kötötte: egyetlen módja a fejlődésnek, ha csináljuk. Türelemmel, szeretettel, leginkább a mi Urunk segítségével.