A főváros missziói jelentőségéről, a vallási változások lelki és térségi következményeiről, az egyházi struktúra átalakításának lehetőségeiről és egy példaként követhető modellről is szó esett a második Nagy-Budapesti Missziói Konferencián november 10-én.
A budapesti Ráday Házban tartott eseményen a szervezők a tavalyi, káposztásmegyeri találkozón elkezdett közös gondolkodást tervezték folytatni, gyakorlatiasabb formában. A konferencia résztvevői egy szociológiai előadást követően két referátumot hallgattak meg, amelyeket egy püspöki és négy egyházmegyei reflexió követett. Az elhangzottak közös feldolgozására a nap végén kiscsoportos munka adott lehetőséget.
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés”
A konferencia igei felvezetésében Lovas András lelkipásztor, dunamelléki missziói referens Máté 9,35–10,1 alapján három pontban foglalta össze, hogy mi szükséges ahhoz, hogy az evangélium átjárja a várost, hogy az örömhír több embert elérjen, a gyülekezetek megelevenedjenek és több gyülekezet szülessen. Ezt a munkát végezte el Jézus is, és erre hívta minden követőjét – tette hozzá.
A teljes cikket elolvashatják a Parókia portálon.