Halott Pénzt, Platon Karataevet és Bagossy Brothers Companyt hallgatott a Csillagpont előtt Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Szerinte el kell felejteni a „bezzeg az én időmben” gondolatokat, és a fiatalokat nem kioktatni, hanem meghallgatni, megérteni és nagyon szeretni kell őket. Ha pedig már a bizalmi kapcsolat kiépült, akkor lehet tanácsot adni. Az alapvető kérdések a mai fiatalok életében is ugyanazok, mint régen, de a világ nagyon megváltozott, sokkal több a lehetőség, de a veszély is – vallja a püspök, aki beszélt saját fiatalságáról, az egyház és a fiatalok kapcsolatáról és arról is, hogy a szorongásból végső fellélegzés és megoldás csak a halált legyőző Krisztusban van.
Milyen kérdések foglalkoztatták tizenévesen?
Én belenőttem a református egyházba, tehát kisgyerekkorunktól kezdve vittek a szüleim istentiszteletre, és nekem nagyon fontos volt a templomélmény, az istenélmény, a gyülekezetélmény, az énekélmény, az igehirdetés – foszlányok, élmények, de igazából középiskolás koromban volt az a fordulat, amikor ezek a keretek egyszer csak megteltek tartalommal, élettel. Balatonfüreden jártam iskolába 14–18 éves koromban, de Herenden laktunk, és minden nap busszal jártam. Veszprémben át kellett szállni, és hazafelé mindig megálltam a Veszprém megyei könyvtárban, az volt a törzshelyem, és majdnem minden nap velem zártak. Az olvasóteremben egyrészt tanultam másnapra, másrészt pedig kerestem a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek szerintem ma is érdekelnek egy fiatalt: honnan van a világ, honnan vagyok én, hol találom meg az élet értelmét, tartalmát, vagy hogy miért van rossz és szenvedés, és az emberek miért tudnak olyanok lenni egymással, amilyenek? Volt ott egy zeneműtár óriási komolyzenei gyűjteménnyel, akkor még nem lehetett csak úgy ilyesmit elérni, mint ma az interneten, onnan kikértem egy bakelitet, hallgattam Bachot vagy Vivaldit, és közben olvastam a Bibliát, filozófiát, vagy tanultam másnapra. Azt láttam, hogy csodálatos válaszok vannak a filozófiában, a művészetek és a tudományok megannyi ágában, az irodalomban, de az igazi válasz nekem a Bibliában van, ami mélység és magasság egyszerre, és felelet a kérdéseimre. Elhívást is középiskolás koromban kaptam a lelkészi szolgálatra.
Milyen fiatalemberként képzeljük el?
Ellentétben az öcsémmel, akit nagyon szeretek, és aki szereti élvezni az életet, amivel kamaszkorában rezegtette, talán néha le is verte a lécet, én inkább elvonulni szerettem, ma is inkább zárkózott ember vagyok. Érdekes, hogy egy „alomból” is mennyire különböző emberek kerülhetnek ki… Egyébként csodálkozom is magamon, hogy miként győzöm ezt a sok nyilvánosságot, amivel most a szolgálatom jár, az Isten ad hozzá erőt. Tehát inkább elmélkedő, elmélyedő ember voltam már 14 éves koromtól kezdve, és kevésbé vettem részt bulikon, de persze voltak olyan barátaim, akikkel tudtam beszélgetni. De őket is inkább a könyvtárban találtam meg.
Más dolgok foglalkoztatják ma a fiatalokat, mint az ön fiatalkorában?
Meggyőződésem, hogy az emberlét ugyanazokat az alapkérdéseket termeli ki mindenkor. Szerintem a fiatalokat ma is ugyanazok az alapkérdések foglalkoztatják. Ez látszik is a Csillagpont idei témáján is, ami a szorongás. Az emberlét legnagyobb nyomorúsága a szorongás. Elszakadtunk az „Eredetünktől”, és ezért az életünk Isten nélkül halál felé való lét, mondja Heidegger, aminek része az aggódás, a szorongás. És ebből a fellélegzés, ebből a megoldás csak a halált legyőző Krisztusban van. De nyilván ezeket a kérdéseket sokféleképpen fel lehet tenni, és nagyon jó, hogy a fiatalok sokféleképpen fel is teszik ezeket a kérdéseket. Az alapkérdések tehát ugyanazok, viszont a kontextus, a világ teljesen megváltozott. Egy felgyorsult világ, egy online világ, egy robotikával küzdő világ, annak minden áldásával és kérdésével. Ez a mostani világ kitermel egy sereg olyan kérdést, amelyek a mi fiatalságunk idején nem voltak kérdések, mert eleve fel sem vetődtek. Én csak megdöbbenek, hogy beütök a Google-ba valamit, és olyan információkat kapok egy pillanat alatt, hogy nincs az a könyvtár, ahol azokat így és azonnal megtalálhatnám. Ez egy óriási áldás. Mi eleve más helyzetben éltük a fiatalságunkat, nem jobb vagy rosszabb helyzetben, hanem más helyzetben. Mi abban az időben, abban a faluban tisztes szegénységben éltünk. Nekünk élmény volt, hogyha hetente egyszer kaptunk nápolyit, vagy hogy évente egyszer elutaztunk a tőlünk 25 kilométerre fekvő Balatonhoz. Ma a lányaim harmincévesen bejárták az egész világot. A mai fiataloknak széles látókörük van, sokkal műveltebbek, mint mi, sokkal több élmény éri őket, sokkal több inger éri őket, angolul alapból tudnak, egy nagy falu lett az egész világ számukra. De ebben van a csapda is, hogy ezt a rengeteg ingert feldolgozni és feltenni a kérdést, hogy ebben a hatalmas dzsumbujban mi az én utam, mi az én feladatom, és mi az, amit figyelembe kell vennem, és mi az, amit lehet, hogy soha nem szabad megnéznem, megtapasztalnom, kipróbálnom. A mai fiatalok rengeteg ajtót kinyithatnak, de ahogy Joó Sándor fogalmazott az egyik prédikációjában, vannak ajtók, amelyeket hogyha kinyitsz, azokat a fejedben és a szívedben soha többet nem tudod bezárni. Még akkor is, hogyha van bűnbocsánat, ebben a világban következménye van mindennek. Tehát ma sok áldás és sok veszély is vár a fiatalokra. Nekünk még sokkal egyszerűbb volt, és éppen ezért talán a kísértések sem voltak olyan erősek, de hát ugyanakkor a lehetőségek is csak töredékesek voltak. Én egyszerűen nem tudom elfogadni azt 61 évesen sem, amikor valaki a „bezzeg a mi időnkben” szöveggel kicsinyli le a mai fiatalokat. Ezek a fiatalok nagyon is szeretnivalóak, és kell is őket szeretni és imádkozni értük, mert a sok lehetőség sok veszéllyel is jár. És nem csak erre a 3500-4000 hívő fiatalra gondolok, akik lenyűgöző fegyelemmel, szeretettel, hittel és életörömmel jelen vannak itt a Csillagponton, hanem azokra is, akik még csak keresik Istent, vagy akár azokra, akiknek még semmi közük sincs ehhez az egészhez.
Hogyan „szolgálhatja” a fiatalokat az egyház?Arra, hogy az egyház hogyan szolgálhatja a fiatalokat, részben válaszoltam: nagyon szeretni kell őket és azokat is, akik nem direkt egyháziak. De ennek az a titka, hogy az egyháznak meg kell tanulnia a mai fiatalok nyelvét. Lelkészeknek, presbitereknek, szolgálóknak, ifjúsági munkásoknak tanulniuk kell, hogy milyen zenét hallgatnak, mit posztolnak, mit olvasnak, mikről beszélgetnek. Én úgy jöttem ide, hogy megnéztem a fő fellépőket, és meghallgattam a Halott Pénz, a Platon Karataev, és a Bagossy Brothers Company összes lemezét. Két helyen voltam idén ballagáson református gimnáziumban, és mindkét helyen énekeltek Halott Pénz dalt, és ha ennek a korosztálynak fontos előadó ez a zenekar, akkor nézzük meg, és próbáltam belehelyezkedni az ő világlátásukba. Amíg én a másik kontextusába nem helyezkedek bele, hanem csak úgy kívülről mondom a magamét, addig az olyan, mintha egy olyan könyvről mondok véleményt, amit nem olvastam. Meg kell ismerni a fiatalokat, megpróbálni érteni, hogy milyen világban élnek, mi okoz nekik élményt, mi gyötri őket. Nem egyből kioktatni kell őket! Velük kapcsolatban nagyon igaz az a bibliai Ige, hogy gyorsnak lenni a hallásra. És nem kell mindjárt kész, direkt válaszokat adni, hanem egyszerűen meg kell őket hallgatni. És ebben a bizalmi viszonyban szólalhat meg egy adott ponton majd az igei tanács is.
És mi az, amiben a fiatalok tudnak szolgálni, segíteni?
Mező István zsinati hivatalvezető is hangsúlyozta az egyik találkozón, hogy a fiatalok nemcsak az egyház jövője, hanem már a jelene. Ide tartoznak. És úgy szolgálhatnak igazán az egyházban, ha a meglévő ifjúsági programjaik mellett a konfirmációtól kezdve már eljárnának a gyülekezeti istentiszteletre is, és rendszeresen részt vesznek a nagy gyülekezeti közösség életében. Azt érzem, hogy van egy szakadék a hagyományos egyház és ifjúság között. Persze a lelkésznek is felelőssége, hogy tudjon úgy prédikálni és úgy megalkotni a liturgiát a vasárnap délelőtti istentiszteleten is, hogy abban református kereteink között a fiataloknak is legyen élménye: legyen templomélménye, gyülekezetélménye, a gyönyörű ifjúsági énekek mellett ismerje meg egyházunk hivatalos énekeit is. Az pedig, fiatalok, a ti felelősségetek, hogy egyrészt hívogassatok másokat is az ifibe, másrészt pedig gyertek el legalább a vasárnap délelőtti istentiszteletre, és találkozzatok a különböző korosztályokkal. A puszta jelenlétetek hitvallás, és ezzel tudtok a legtöbbet tenni a látható egyházért. Kimondom: nagyon hiányoltam itt, a Csillagponton, az esti istentiszteleteken, hogy a dicsőítő énekek mellett alig hangzott el egy-egy hagyományos ének, zsoltár vagy dicséret, pedig milyen gyönyörűen szólhattak volna ezek a fiatalos zenekari kísérettel!
Miért fontos, hogy legyen Csillagpont? Kell az egyháznak ilyen eseményt szerveznie?
Nagyon kell. Hála Istennek, hogy van ilyen. 2003-ban az elsőn ott voltam Bodajkon, és én azóta néhány kivételtől eltekintve, amikor nem tudtam jönni, valamilyen formában mindig megjelentem a Csillagponton akkor is, amikor nem voltam egyházi vezető. Az előbb beszélgettünk itt páran, hogy ezek a rétegalkalmak nagyon hiányoznak az egyházunkból. Például szükség lenne a református értelmiség újbóli megszólítására. Annyi komoly református orvos, pedagógus, jogász, tudós, művész van az egyházunkban, olyanok, akik vállalják is a hitüket, azt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hogy őket nem kérdezzük meg, nem vonjuk be. Fontos, hogy az ifjúság megszólítására van egy ilyen nagy, régóta működő rétegalkalmunk, a Csillagpont. Ezt sose szabad abbahagyni, bűn lenne. Úgy gondolom, hogy most rekordot döntöttünk, ilyen sokan még szerintem nem voltunk, mint most. A mindenkori egyházvezetés felelőssége, hogy ezeket a rétegalkalmakat, amik közül a Csillagpont kiemelkedik, megtartsa, fejlessze, gazdagítsa, gyarapítsa, és ne engedje abbamaradni. Gondoljunk csak azokra a kis gyülekezetekre, ahol két-három fiatal van! Ők itt láthatják, hogy sokan vagyunk, csak sok helyen vagyunk elszórva. Ez egy óriási lelki élmény, és megerősíti a kis gyülekezetekben lévő ifiseket is. Én már lassan leteszem a püspöki szolgálatot, hiszen tizenhetedik éve végzem azt, de ha szabad ilyet, akkor ezt örökül hagyom az elkövetkezendő egyházvezetésnek, mert nekik kell megszervezni és a forrásokat biztosítani, miszerint ez egy olyan rendezvény, amit mindaddig meg kell tartani a Magyarországi Református Egyházban, amíg Jézus Krisztus vissza nem jön.
Ez is református: Csillagpont (videó)
„Lélegezz fel!” – ez a mottója az idei Csillagpont fesztiválnak, amely ez alkalommal kiemelten foglalkozik a fiatalokat érintő egyik legaktuálisabb kérdéskörrel, a különféle szorongásokkal. A református egyház kétévente megszervezett rendezvényén tapasztalt lelki vezetők áhítatokon, kiscsoportos beszélgetéseken, előadásokon adnak evangéliumi válaszokat, esténként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a táborozókat. Idén is a világ számos pontjáról – a tengeren túlról vagy épp a Közel-Keletről – érkeztek résztvevők. A szervezők fontosnak tartják, hogy a háborútól szenvedő kárpátaljai fiatalok is részesei lehessenek ennek az élménynek, ezért közülük kétszázan teljesen ingyen vehetnek részt a hatnapos fesztiválon.