Betelt az idő – a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat új terei

Belépve a tágas terembe nyugalom lett úrrá rajtunk. A debreceni laktanya megújult imatermében a falakon a Felső-Tisza-vidék motívumai mesélik a protestáns örökség történetét, miközben a katonai múlt darabjai finoman jelzik, hogy ez a hely egyszerre lehetőség elcsendesedésre és identitást hordozó emlékszoba. A két részből álló terem – egy görögkatolikus és egy református tér – egyszerre felel meg az ökumenikus szempontoknak és a katonaidentitásnak. Sajtos Szilárd szerint egy ökumenikus terem mindig arról szól, hogy mi ne legyen benne, most azonban mindkét fél otthonra talál benne.

A szolgálat digitális jelenlétének megteremtése hosszú ideje váratott magára. – Régi adósságot törlesztettünk ezzel – hangsúlyozza Sajtos Szilárd a ptlsz.hu elindításáról. – A XXI. század korát éljük, gyakorlatilag minden fontos információ manapság a digitális térben jelenik meg, és többször ért bennünket az a vád, hogy mi „nem is létezünk”, hiszen ott nem vagyunk jelen – mondja.

A honlap egyszerre szolgál szakmai, lelki és közösségformáló platformként. A látogató egyszerre találkozik történeti áttekintéssel, a szolgálat struktúrájával, a tábori lelkészek bemutatásával, a két protestáns felekezet (református és evangélikus) tömör hitvallásával és a katonák számára szükséges kazuális útmutatókkal. Mindez azonban csupán a keret; amitől élővé válik ez a digitális tér, az a mindennapos jelenlét: rövid hírek, szolgálati beszámolók, a mostani ünnepi időszakban pedig adventi elmélkedések, áhítatok. – Minden hír hír, és minden hír fontos hír – teszi hozzá a tábori lelkész. A missziók világából érkező apró történetek, a laktanyákban tartott áhítatok beszámolói vagy akár egy-egy lelkész személyes reflexiója mind arról tanúskodnak, hogy a szolgálat szeretné közelebb hozni a katonákhoz a hit gyakorlását, mégpedig ott, ahol ők vannak: gyakran távol templomoktól, közösségektől vagy akár saját családjuktól.

A digitális jelenlét ennek megfelelően nem pusztán kommunikációs eszköz, hanem lelki „kapu”. Sajtos Szilárd arról is beszél, hogy a katonáknak a vallásgyakorlás sokszor nem magától értetődő. – Missziókban – különösen veszélyes területeken – egy templomba belépni egyszerűen lehetetlen – teszi hozzá. A ptlsz.hu ezért olyan hivatkozásokat is kínál, amelyekkel egy kattintással elérhetők a református és evangélikus igemagyarázatok, napi igerészek, valamint a Bibliaolvasó Kalauz. Hosszú távon pedig a szolgálat saját, naponta frissülő áhítatokkal szeretné kísérni a katonák lelki útját.

A digitális felület igazi jelentősége azonban most az adventi időszakban mutatkozik meg, hiszen ahogy a civil társadalomban, úgy a honvédségen belül is ezek a hetek hordozzák a legtöbb lelki feszültséget és várakozást. A katonák ekkor sem mentesülnek a terheik alól: szolgálat, készültség, gyakorlatok, missziók – az ünnep náluk sokszor nem a meghittségről, hanem a hiányról szól – hívja fel a figyelmet a tábori lelkész. – Mi a jelenlétünkkel tudjuk segíteni a katonákat. Ez a legfontosabb, ezért megyünk – jelenti ki Sajtos Szilárd, majd hozzáteszi: – Egy hiteles tábori lelkész irodájának az ajtaja mindig nyitva van, de akkor igazán hiteles, ha nem találják bent, mert ő folyamatosan úton van.

Az adventi hetekben gyakorlatilag minden napra jut egy-egy látogatás, áhítat, rövid üzenet valamelyik alegységnél. A laktanyákba érkezve a lelkész gyakran nem hosszú prédikációt visz magával, hanem egyszerű jelenlétet: néhány mondatot a reményről, egy rövid imádságot, egy részletet az evangéliumból. A missziókban pedig mindez még személyesebb valóságot kap. – A tábori lelkész ugyanúgy tagja a kontingensnek. Nem kívülálló, hanem 0–24 órában ott van a katonákkal – fogalmaz.

A szolgálatban töltött hónapok során a katonák és a lelkész sorsa szorosan összefonódik: együtt indulnak a feladatokra, együtt pihennek, és együtt élik meg a nehéz helyzeteket is. Ezért különösen erősnek nevezi azt a visszajelzést, amelyet tíz év távlatából kapott egy egykori katonától: „Ön nem is tudja, hányszor cseréltem el a szolgálatot azért, hogy ott lehessek az istentiszteleten” – eleveníti fel egyik kedves emlékét Sajtos Szilárd.

Az advent azonban nemcsak személyes emlékekben, hanem teológiai reflexióban is megmutatkozik. A debreceni imateremben megtartott áhítaton a lelkész a „határhelyzet” fogalmát idézi Karl Jaspers (egy XX. századi német filozófus és pszichiáter) nyomán, amely különösen is érthető a katonáknak. – Az advent határhelyzet, amikor olyan fogalmak, mint igazság, feddhetetlenség, okosság, gazdagság egyszerre bizonytalanná válnak. Az ünnep nem elsősorban díszekben vagy illatokban mutatkozik meg, hanem azokban a gondolatokban, amelyek akkor születnek, amikor az ember – legyen katona vagy civil – szembenéz saját korlátaival és kérdéseivel – hangsúlyozza Sajtos Szilárd.

A harmadik erős pillér, amely jelenleg a szolgálatot leginkább láthatóvá teszi, a debreceni laktanya imatermének újjászületése. A terem, amelyet évekig más célokra használtak, idén kapta vissza eredeti funkcióját. – Az Úr táborba szállt velünk – állapítja meg a tábori lelkész, amikor azt a pillanatot eleveníti fel, amikor először léptek be a teljesen elkészült terembe. – Kell egy olyan helyiség, ahol a profán térből képesek vagyunk belépni a szent térbe – teszi hozzá.

A terem református részében a falakon látható kazettás díszítés történelmi utalások sokaságát hordozza: teremtésmotívum, Krisztus születése, a tanítványok szétáradása a világ négy tája felé. – A katonáknak mindez nem idegen: nemcsak a tanítványok rajzottak ki a négy világégtáj irányába, hanem sok esetben az itt szolgáló katonák is – fejti ki a tábori lelkész.

Az imateremben látható emlékek még tovább mélyítik a hely üzenetét. Itt kapott helyet a többi között U. Szabó Gyula tartalékos zászlós eredeti sírköve, amelyet a honvédtemető felújításakor sikerült megmenteni. A terem református részét Vass Antalról, a 39. gyalogezred legendás tábori lelkészéről nevezték el, akinek palástján átment egy golyó, amit aztán Baltazár Dezső egykori püspök a saját palástjával pótolt – meséli Sajtos Szilárd. A terem egyik sarkában pedig négy kő van elhelyezve a Doberdó fennsíkjáról, olyan helyekről, ahol magyar katonák ezrei vívták harcukat az első világháborúban.

A tér azonban nem múzeum: élő hely, ahol a katonák bármikor megállhatnak egy rövid imára vagy elcsendesedésre. A cél, hogy a helyiség mindig nyitva legyen. Nem csak akkor, amikor itt van a lelkész – jegyzi meg Sajtos Szilárd. Az egyik polcon honvédségi használatra kiadott, terepszínű kötésű Bibliák sorakoznak – a Gedeon Társaság adományai –, a vitrinekben pedig különböző nyelvű katonai bibliakiadások. Ez a tér olyan hely lett, ahol a katonák újra megtalálhatják azokat a mozdulatokat, pillanatokat, illatokat, amelyeket a civil élet templomaiból ismerhetnek: a csendet, a gyertyák fényét vagy éppen egy közösséget. A szolgálat célja azonban nem az, hogy laktanyán belüli gyülekezetet hozzon létre. – A feladatunk az, hogy megleljük azokat, akik már a református gyülekezetek tagjai, és elvezessük őket egy élő gyülekezetbe – mondja a tábori lelkész. Sajtos Szilárd egyszerre kísér, összeköt és utat mutat: jelen van ott, ahol szükség van rá, de mindig a szélesebb egyházi közösség felé irányít.

Az adventi gyertyagyújtás végén, amikor a katonák visszatérnek a szolgálatba, még érződött a térben valami abból, amit az ünnepi áhítat üzent: a feszültségekből születő remény, a határhelyzetekben kirajzolódó isteni válasz lehetősége. „Betelt az idő” – hangzott el a prédikációban. A Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat számára ez az idő ma új digitális jelenlétet, megerősített lelki szolgálatot, az imatermek újjászületését jelenti, valamint egyszerű, de erős bizonyosságot: – Mészáros László tábori püspök úr szokta mindig azt mondani, hogy mindeddig jónak látta az Úr, hogy ez a szolgálat működjön. Ebbe tudunk megkapaszkodni. Ameddig az Úr jónak látja, addig működik. Az én életemnek a vezérigéje egy rövid idézet a Zsoltárok könyvéből:

Ezt az imatermet egyszer bezárták. Nem értettük. Nehéz volt elfogadni, de Isten mégis bebizonyította, hogy ugyanazt az ajtót kinyitva egy sokkal csodálatosabb helyre tudunk belépni. Ez csoda, mint ami felé most is közelítünk: a karácsony, ami szintén ugyanilyen évről évre megismételt csoda – zárja gondolatait Sajtos Szilárd.