Nekünk karácsony előtt nyilván nem a zebuloni Betlehem az érdekes, amely Názárettől északnyugatra található, és ahol a Bírák könyvének egyik szereplőjével, Ibcánnal találkozunk, akit ott temettek el (Józs 19,15; Bír 12,8–10). Talán annak is üzenete van, hogy amikor az ígéretek beteljesedésének vonalát kutatjuk, nem mindegy, miként ügyelünk a részletekre, mert választási lehetőségünk van – és jól kell választanunk. Még abban a tekintetben is, hogy akarunk-e egyáltalán valamit megérteni az Újszövetség felől az Ószövetségből. Mert ha igen, akkor az konkrét szempontokat ad az ígéretek beteljesedésének megértéséhez.
Az első előfordulás (1Móz 35,19) Betlehemet Ráhel halálával kapcsolatban jelöli meg. Az ő személye azért fontos Betlehem vonatkozásában, mert nem az ő gondolatai határozzák meg a szabadítás történetét, hiszen a halálhoz kapcsolódó fájdalom és szomorúság nem Isten utolsó szava. Ez nyilvánvalóvá is lesz – az ő népe történelmének legnagyobb mélypontjai ellenére is –, miután Ráhel siratta gyermekeit.
A következő szempont a lévita papság korrumpálódásának története Betlehemmel összefüggésben. Ilyen értelemben említi a Bír 17,7–9 háromszor is Betlehemet, tudatosítva az olvasóban a Jeruzsálemtől mintegy kilenc kilométerre délre fekvő település júdai voltát. Ez a történet nem csupán a papi hivatás paródiája, amely Mózeshez viszonyítva mutatja meg igazi mélységeit, hanem folytatásában elmegy Betlehemen keresztül (Bír 19,1–18) Benjámin törzsének helyreállításáig. Vagyis amikor nincs király Izráelben, a történelem Királya népe sok nyomorúsága ellenére is készíti és a kibontakozás felé viszi a szabadítás történetét. Neki köszönhetően, szeretetéből fakadóan állhat helyre a kapcsolata népével, szavát adva szabadítására vonatkozó ígéreteinek beteljesedésére.
Sámuel békés szándékkal megy Betlehembe (1Sám 16,4), ahol megtörténik az áldozati lakoma és Dávid felkenése. Jelzi a történet Isten békére vonatkozó szándékát is, aki eszközei által hirdeti királyságát, a nagy áldozati lakomára hívogatva övéit uralma alatt.
Nem véletlenül találjuk Dávid és Góliát történetébe ágyazva Betlehemet. Az Ige hangsúlyozza, hogy Dávid annak az efrátai embernek volt a fia, aki a júdai Betlehemben élt (1Sám 17,12–15). Nagy győzelem indul ki onnan, de nem csupán Góliát fölött, hanem minden istenellenes erő fölött is.
Amikor Jónátán megmenti Dávidot Saul haragjától, a történet része, hogy Dávid hazaszalad városába, Betlehembe, mert egész nemzetsége akkor tartotta az évenkénti áldozati lakomát (1Sám 20,6–28). Isten nagy szabadító tervének is része Betlehem és az áldozat. Ez a szabadítás azonban már nem csupán Dávid közvetlen családját érinti, hanem általa, Dávid háza által készül a nagy áldozatra.
Isten népének voltak hűtlen időszakai, amelyekben katasztrófákon keresztül lett nyilvánvaló, hogy a hűtlenség nem marad következmények nélkül, de ezek mind a történelem Urának kezében vannak. Ilyen idők tanúja Mikeás, aki tudja, hogy Isten készíti a szabadítást a katasztrófából: éppen Betlehemből, amely lehet akár a legkisebb Júda nemzetségei között, mégis belőle származik Izráel Ura (Mik 5,1), mert Isten pásztoroló szeretete kicsiben veszi kezdetét, hogy aztán kiteljesedjen.
Betlehem határozott tudatossággal fordul elő az egész Ószövetségben, a könyvek nagyságát tekintve legtöbbször Ruth könyvében. A hét eset akár szimbolikusan is hordozza magában annak a betlehemi családnak a történetét, amely halálos helyzeteken át tapasztalja meg Isten szabadítását. Ezt élheti át Ruth, aki pogány földön hozza meg döntését, hogy szüksége van arra, ami Júdából támad, így lesz ő egyenesen a szabadítás eszközévé.
Enghy Sándor
A szerző a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanszékvezető egyetemi tanára. Az írás megjelent a Reformátusok Lapja ünnepi duplaszámában.