A bölcsőtől az egyetemig

Elsőként a társadalmi felzárkóztatás különböző lépcsőfokait vették górcső alá azok a szereplők, akik hosszú évek, évtizedek óta a romák társadalmi integrációjának szentelik idejüket, energiáikat. A felzárkóztatás elsődleges színtere az oktatás és a szociális hátránykompenzáció, de nem csupán az otthonról hiányzó játékok vagy fejlesztőeszközök pótlása a cél már a legkisebbek között végzett szolgálatban sem – erről Balogh Gyula, a nagyrábéi Tündér Lala Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője beszélt. Mint mondta, már hároméves kor alatt elkezdhetik abba az irányba terelni a gyerekeket és a szülőket is, hogy érdemes tanulni, fejlődni, mert kitartó munkával lehetséges akár az egyetemi diplomáig is eljutni.

Amikor nincs, aki a gyerekeknek segítsen a házi feladat megírásában, vagy épp nincs otthon számítógép és internet, akkor a tanodák nyújthatnak mentőövet, így a hátrányos helyzetű családok gyermekei már nem maradnak le törvényszerűen társaiktól az osztályban.

Hajdú Zsolt, az ibrányi Iránytű Tanoda vezetője elmondta: munkájuk csepp a tengerben, de annak a több mint száztíz gyermeknek, akik mellé az elmúlt több mint egy évtizedben odaállhattak, fontos lépcsőfok volt.

Tanodájuk különlegességét nemcsak az adja, hogy náluk működik az ország első gyermekfilmstúdiója, hanem az is, hogy roma szakkollégiumi hallgatók mentorálják a gyerekeket, akik nemcsak tudásukkal segítenek, de jó példát is nyújtanak számukra. Ezzel körbeér a szolgálat köre is: az egykori segítettekből segítők vállnak.

Oláh Róbert története is ilyen: a Magyarországi Evangélikus Egyház felzárkózási koordinátora napszámosok gyermekeként látta meg a napvilágot, aki maga is keményen megdolgozott még a cipőért is, amelyben iskolába mehetett, de tudta: több van benne ennél.

Ma is vallja: a cigányságnak nem lehet csupán annyi a sorsa, hogy máról holnapra éljen. Ahhoz azonban, hogy valaki átlépje a nyomortelep határait, sok korlátot kell legyőznie. Őt egy tanár, egy lelkész és a roma szakkollégium vezetője is segítette ebben, de még így is magas lépcsőfokokat kellett megmásznia az egyetemi diplomáig és azon is túl. Most azon dolgozik, hogy a cigányság társadalmi felzárkóztatását segítő programok összehangolt működését segítse, és az ebben részt vevők is tudják: van még hova tovább haladniuk. Ezért indítottak például mentorprogramot középiskolások számára a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiummal közösen, hogy támogassák őket többek között az érettségire való felkészülésben, amelynek eredményességétől függ a továbbtanulásuk is.

A hátránykompenzáció azonban nem ér véget a felsőoktatásban: Hadnagy József főiskolai docens, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Roma Szakkollégiumának vezetője arról mesélt, hosszú évek óta hogyan fordítottak gondot kollégáival az egyetemisták meghallgatására.

A roma hallgatóknak a szakdolgozat megírása is nehéz, hiszen úgy kell tudományos szövegeket értelmezniük, hogy gyermekkorukban még könyvük sem volt otthon. Az egyik kulcs a felzárkózásra épp a roma kultúra kincseinek feltárása. Ezért is indítottak filmklubot az egri egyetemen, ahol a szakkollégisták romák életével ismerkedhettek meg, Papó mesél című beszélgetéssorozatukban pedig idős roma házaspár beszélt az egyetemistáknak arról, hogyan éltek régen a cigányok, és hogyan élnek ma. A Roma Cooking Night főzőestjein pedig olykor háromszáz egyetemistát is megvendégelnek a roma szakkollégisták. Azt valamennyi érintett fontosnak tartotta leszögezni: stratégiai partnerekre szükség van, szakmai-módszertani kérdésekben éppúgy, mint a közoktatásban és a gyülekezetekben.

A gyülekezetek felelősségvállalásának fontossága rajzolódott ki a határon túli roma közösségek felzárkózásának kérdéseit taglaló második kerekasztal-beszélgetésen is. A többségi társadalom hasonló lelki és közösségi nehézségekkel küzd, mint a cigányság, ezért az értékátadásra érdemes hangsúlyt fektetni – mondta Sárosi Arthur, a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatója.

A gyülekezetek megkerülhetetlenek ebben, hiszen integrálni sem a fogyasztói társadalomba, hanem a gyülekezeti közösségbe és kultúrába szeretnék azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ehhez szükséges a gyülekezeti tagok és lelkészek bevonása is a felzárkóztatási programokba. De csak akkor vonhatók be ezek a szereplők, ha kellően nyitottak a közéjük érkezők befogadására. Ennek ellenkezőjének szomorú következményei a Kolozs megyei romák között egyértelműen kimutathatók: ők egy-két generációval ezelőtt még beszélték a magyar nyelvet, ma már azonban csak nevükben magyarok. Ehhez nagyban hozzájárultak azok az egyházi közösségek, amelyek kiírták őket tagjaik közül, mert nem fizettek fenntartói járulékot. A romák persze oda mentek, ahol ingyen is elvégezték számukra a keresztelési, esketési és temetési szertartásokat. Sárosi Arthur hangsúlyozta: az értékátadás nem csak szavakkal történik – Isten szeretetét a cselekvő szeretetben tapasztalhatják meg az emberek.

Vannak, akik ennél is tovább mennek: nevelőszülőként veszik gondjaikba azokat a gyerekeket, akiket szüleik nem tudnak megfelelően ellátni. A kilencvenes évek óta végzi ezt a szolgálatot Utasi Jenő plébános, a Tóthfalusi Iskolaközpont alapítója.

Mint mondta, a templom, az iskola, a diákotthon és a sportakadémia testet, lelket, szellemet megmozgató közegébe plántálják a gyerekeket. A nevelőszülők helyzete azonban folyamatos küzdelem: miközben a vér szerinti szülők tiszteletére nevelik a gyerekeket, szembesülnek azzal is, hogy a kapcsolattartás időről időre visszaveti őket, olykor a távlati célok elérését is meggátolva.

Márkus András sepsiszentgyörgyi plébános arról beszélt: akkor döntötték el, hogy cigány gyerekek számára egyházi iskolát alapítanak, amikor a képes Bibliát lapozgatva kiderült, nyolcvan négy és húsz év közötti gyermek és fiatal közül egyetlenegy sem tudta elolvasni a képekhez írt szöveget. Maguk a gyerekek fogalmazták meg, miért: két-három osztályt még el-elvégeztek a magyar iskolában, de rongyosak voltak, megverték őket, így egy idő után nem mentek többet.

Pásztor Rita, a Partiumi Keresztény Egyetem Hittudományi Tanszékének adjunktusa a hátrányos helyzetű romák és nem romák számára szociális kompenzációt nyújtó felnőttképzés tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.

Mint mondta, azoknál a felnőtteknél, akik részt vesznek szociális programokban, inkább jellemző, hogy beíratják óvodába a gyermekeiket, akik így valószínűleg az iskolát is elvégzik. Az életstratégiájuk, a motivációik, a közösséghez való viszonyuk más, mint azoké a sorstársaiké, akiknél nem sikerül enyhíteni a lemaradás okozta károkat. A képzések a magyar és a roma résztvevők közeledését is elősegítik: ahogy ráébrednek arra, hogy szociális helyzetükből fakadóan hasonló nehézségeket élnek meg, nyitottabbá és együttérzőbbé válnak egymás iránt.

Ezt szolgálja az egyre több egyetemen megjelenő romológiai képzés is – többek között a budapesti református teológiai oktatásban is. A leendő lelkészeknek kötelező az ötéves képzés alatt legalább egyszer terepre menniük, ahol személyesen kapcsolódhatnak a roma közösségekhez. Erről már a beszélgetést moderáló Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke beszélt.

Mint mondta, a romák társadalmi felzárkózása össztársadalmi ügy, és nemcsak a magyarországi magyaroké. A Kárpát-medencei romaintegrációban a magyaroknak kitüntetett szerepe van, ez látszik Romániában és Szlovákiában is, ahol számos magyar ajkú iskolát bezártak volna, ha az ottani magyar romák nem oda íratták volna be a gyermekeiket.

A roma integrációs nap közös énekléssel, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita áldásmondásával és asztalközösséggel zárult. A Markusovszky téren felállított sátraknál az érdeklődők megismerkedhettek a cigány mesterségekkel és a roma divattal, találkozhattak roma alkotóművészekkel, tájékozódhattak az oktatási és felzárkózási programokról, és táncolhattak a Romano Glaszo együttes autentikus muzsikájára is.