A gyerekek és kamaszok mentális állapota évről évre romlik, egyre többen látogatják a pszichiátriai intézményeket, miközben továbbra is tabuként kezeljük a mentális nehézségeket. Ezt a csendet hivatott megtörni a Bárka Akadémia ingyenes szakmai napja, amelyet november 15-én, szombaton tartanak a Ráday Házban. Az esemény céljairól, témáiról és előadóiról Kovács Nikolettával, a református egyház Bárka programjának szakmai vezetőjével beszélgettünk.
Mi hívta életre a Bárka Akadémia Csend helyett szakmai napját?
A Bárka a Magyarországi Református Egyház legnagyobb esélyteremtési programja, amelyben az elmúlt nyolc évben hétezer-ötszáz gyermek és csaknem ezer stábtag vett részt. Kiemelten fontos számunkra a munkatársaink lelki és szakmai megerősítése is, amelyeknek fontos eszközei a képzéseink, lelkiségi alkalmaink, valamint a Bárka Akadémia, amelyet 2025-ben hívtunk életre. Korábbi alkalmainkon olyan témakörökkel foglalkoztunk, mint például a traumapedagógia, a reziliencia vagy az ADHD. Fontosnak tartjuk, hogy az itt kapott tudás szerves részévé váljon a stábtagjaink életének, és akár a mindennapjaikban, akár szakmai területen – például a táboroztatásban – hasznosítani tudják mindezt. A mostani alkalom arra a tapasztalatra válaszul született, hogy évről évre egyre több gyerek érkezik a táborainkba mentális nehézségekkel, és a körülöttünk lévő világban is egyre gyakrabban hallunk hasonló küzdelmekről. Így született meg a gondolat, hogy kezdjünk el erről beszélni, hiszen nyilvánvalóan tabutémával állunk szemben. Csendben vagyunk, amikor a gyereknek evés- vagy éppen bipoláris zavara van: csendben vannak a gyerekek az osztálytársaik előtt, csendben vannak a szülők, mert nem merik vállalni a helyzetet, inkább csendben van a pedagógus, mert nem tud vele mit kezdeni. Egyre több pszichiátriai kezelésre szoruló gyermekkel találkozunk. A fő célunk ezzel az eseménnyel hangot adni mindezeknek. Nem kész megoldást vagy egy bevált receptet kínálunk, hanem teret, amelyben elkezdünk erről a témáról beszélni. A későbbiekben szeretnénk többféle megközelítésben foglalkozni a kamaszok lelki egészségével, mert felelősséget érzünk mindazokért a nehézségekért, amelyekkel a bárkás fiatalok életében találkozunk.
Hogyan járulnak hozzá a felkért előadók a párbeszéd elkezdéséhez?
Peer Krisztina klinikai szakpszichológusként számos kamasszal dolgozik terápiás közegben. Tapasztalataira építve, előadásában átfogó képet tud adni arról, hogy milyen állapotban vannak ma a fiatalok, és milyen kihívásokkal, nehézségekkel küzdenek. A „helyzetjelentés” mellett azonban elengedhetetlen, hogy a lehetséges kiutakról, megoldásokról is beszéljünk. Fontosnak tartottuk, hogy olyasvalaki segítsen a téma körüljárásában, megoldások keresésében, akinek a lelkipásztori szolgálata mellett mentálhigiénés területen is számottevő tapasztalata van. Ezért hívtuk meg előadóink közé Thoma László református lelkipásztort. Újabb fontos szempontot hoz be Sterczer Hilda hegymászó, mentálhigiénés szakember, aki arról beszél majd, hogy miként birkózunk meg a nehéz helyzetekkel, és milyen viszonyban vagyunk mi magunk a csenddel. Hiszen, amikor valaki mentális betegséggel él a környezetünkben, az mindenkinek nagyon nehéz. A gyerekek mentális betegsége küzdelmet jelent a gyerektől a barátain és a családtagjain át a pedagógusokig. A megküzdés szép szimbóluma az, ahogyan eljutunk a hegy tetejére.
Milyen témákat és milyen formában járnak körül a műhelyek?
A Bárka táborban szociáliskompetencia-fejlesztés zajlik élménypedagógiai eszközökkel, éppen ezért szerettük volna, ha az élménypedagógia és annak eszköztára megjelenik a programban. Szakmai partnerünk, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely által biztosított délutáni workshopok a kihívás, kapcsolódás, közösség és kommunikáció témákra épülnek. Ezek során a résztvevők saját élményű gyakorlatok révén tanulhatnak, ami közvetlenül is segítheti majd a munkájukat. A szociális kompetenciák fejlesztésében fontos, hogy megfelelő kihívásokat állítsunk a gyerekek és a csoportok elé. Az érintett gyerekkel nem csak egyénileg kell foglalkozni, hiszen a csoportnak is el kell tudnia hordozni őt, és ez sokszor nem könnyű feladat. Elengedhetetlen, hogy képesek legyünk hozzá kapcsolódni, és maga a közösség is megtartsa őt. Hiszen csoportként egymásért vagyunk felelősek: közös a felelősségünk abban, hogy olyan közegben működjünk, ahol időnként én is lehetek rosszabbul, mint ő, és ha éppen én vagyok jobban, felelősségem van abban, hogyan tudom őt támogatni. Fontos, hogy ő is merje kifejezni az érzéseit és gondolatait, és mi is merjük azokat elfogadni. És végül, de nem utolsósorban, kulcskérdés az is, hogyan kommunikálunk egymással.
Ha a Bárkán mindenki elfér, mennyiben igaz ez a Bárka Akadémiára?
Természetesen sok bárkás résztvevő lesz, de az eseményt megnyitottuk a nagyközönség előtt is, és azoknak a református oktatási intézményeknek is, amelyekkel együtt dolgozunk, mivel számukra ugyanolyan lényegesek a nap során felmerülő témák. Így nemcsak a stábtagjaink kerülnek előtérbe, hanem azok a szakemberek is – pedagógusok, intézményvezetők, lelkipásztorok és hitoktatók –, akik a gyermekek mindennapi életében is jelen vannak, és sokat tesznek lelki jóllétükért, fejlődésükért.
A Facebook-esemény erre a linkre kattintva érthető el. A regisztrációs felületért kattintson ide!
A Projekt az EGYH–KCP–25–P–0035 támogatásból valósult meg.