Dopaminkorszak

Az élvezetek hajszolásának, a függőségnek és a sérülékenységnek volt megdöbbentő és lehangoló látlelete a néhány éve futó, Eufória című sorozat, amely középiskolás fiatalok életébe engedett betekintést. A két évad részei különböző szintetikus szerek, a szex és az erőszak sötét világába kalauzolták el a nézőt. Bár az alkotás megosztó volt, kapott kritikát is bőven, annak a függőségekkel és szorongással terhelt világnak, amelyet bemutatott, intő jellé kellene válnia napjainkban.

„A szórakozás különböző formái – köztük a videójátékok, online szex, vásárlás, szerencsejáték – szinte korlátlanul elérhetők” – szól tárgyalt könyvünk ismertetője. Nehéz lenne vitatkozni ezzel, hiszen a fejlett világ végtelen mennyiségű ingerrel árasztja el az embert, ami sajnos alkalmas arra, hogy túlfogyasztóvá váljunk.

Drámai a kép arról a digitális és médiaközegről, amelyben a jelen embere él. Mary Aiken néhány éve megjelent könyvében (Cybercsapda) a következő adatokat hozza erről a fiatalokra vonatkozóan: a három-négy évesek tizenhat százalékának van tabletje, a nyolc-tizenegy éves korosztályban több mint harminc százaléknak van okostelefonja, ugyanezen korosztály huszonhárom százaléka rendelkezik a szabályzások ellenére közösségimédia-profillal. A digitális tér és az algoritmusrendszer befolyásolja a gyermekek viselkedését, és ezt nagy hatékonysággal műveli. Sajnos a negatív hatásokról (szorongás, depresszió, agresszió, álmatlanság stb.) a szülőknek és a pedagógustársadalomnak is kézzelfogható tapasztalata van…

Lembke könyve erősen indít, az első fejezetben esettanulmány formájában ír a szexfüggőségről Maszturbálógépek címmel, de később szó lesz benne szerfüggőségről, alkohol- vagy éppen fájdalomfüggésről is. Írásának színes epizódjai azok, amikor a saját maga felismert függőségéről és ennek következményeiről ír: a professzornő ugyanis kóros romantikusregény-fogyasztó (egyik kedvelt olvasmánya az Alkonyat című fantasy volt), olyannyira, hogy az emiatt ébren töltött éjszakák már a munkája hatékonyságát is befolyásolták.

A szerző közérthető módon írja le, miért jelent az egyre több élvezet egyben több fájdalmat is. A dopamin ugyanis, amely az agyban működő neurotranszmitterek (az agysejtek, neuronok ezek segítségével kommunikálnak) egyike, fontos motivációs szerepet játszik abban, hogy az ember „jutalomhoz” akarjon jutni. Minél többet szabadít fel ebből valami – akár cselekvés, akár drog –, annál erősebb függőséget tud okozni. Bizonyos dolgok tehát megnövelhetik a jutalmazási rendszerünkért felelős dopamintermelést. A szerző – kísérletekre hivatkozva – a következő adatokat hozza erre: a csokoládé ötvenöt, a szex száz, a nikotin százötven, a kokain kétszázhuszonöt, egyéb drogok (például amfetamin) akár ezer százalékkal is.

Az élvezet és a fájdalom egyfajta libikókaként értelmezhető: amikor erős dopaminhatás éri annak egyik részét, a libikóka kibillen az élvezeti irányba. Agyunk azonban az egyensúlyra törekedve bizonyos reflexszerű önszabályozást indít be, amely óhatatlanul a fájdalomoldalt erősíti. Ráadásul az örömérzet ugyanannak az ismétlődésével tompul, ezért érezhetjük úgy, hogy egyre nagyobb dózisra van szükségünk, amely viszont nagyobb fájdalmat is generál a túloldalon.

A szerző alkotása végén Az egyensúly leckéi címmel tíz olyan pontot javasol az olvasónak, amely segíthet megteremteni a fájdalom/élvezet harmóniáját. Itt egyebek mellett felhívja a figyelmet arra, hogy az élvezet hajhászása és a fájdalom kerülése szükségszerűen fájdalomhoz vezet. Megemlíti még a radikális őszinteség fontosságát, ez ugyanis – és ennek külön fejezetet szentel – erősíti a tudatosságot, az intimitást.

Pál apostol galatákhoz írt levelében a Lélek gyümölcsei között ott találjuk az önmegtartóztatást is. A szerző a leckék között maga is kitér ennek jelentőségére, mint amire a dopaminnal telített világunkban elengedhetetlen szükségünk van.