Egy test

Habár vannak, akik azt mondják, hogy az emberi test működése egyszerű biológia, számomra mégis igazi csoda. Egyetlen lélegzetvétel, szívdobbanás, a szervek, az izmok finoman hangolt összjátéka ámulatba ejt. A sokféleség és az összhang szimfóniája földi életünk, testi létezésünk minden egyes pillanata. Pál apostolnak nem lehettek még ilyen széles körű ismeretei minderről, mégis meglátta ezt a csodát, és azt tapasztalta, hogy amint az emberi szervezetben megvalósul a sokféleség és az egység, ugyanúgy valósulhat ez meg azok között is, akiket Krisztus megszólított. Két olyan fogalomról beszél, amelyek első hallásra talán nem férnek öszsze egymással: a sokféleség és az egység. Manapság – kimondva vagy kimondatlanul – környezetünkben szinte minden területen arra törekednek, hogy egyformák legyünk – azonban ha valóban sikerülne mindenütt megvalósítani ezt az elvet, akkor mindennapjaink színtelenek és unalmasak lennének. Az egyházban, a kihívottak közösségében a sokféleség biztosítja az egységes működés lehetőségét. Ez Isten csodálatos terve és elgondolása.

Különbözünk abban, milyen életutat jártunk be addig, amíg Krisztuséi nem lettünk, éppen hol tartunk a hitben járás útján. Mindig vannak közöttünk, akik szenvednek, és vannak, akik örvendeznek. Vannak, akiket Isten tanítóknak hívott el, és vannak, akiket diakónusoknak. Vannak, akik az énekhangjukkal szolgálnak, és vannak, akik a kertészeti tudásukkal. Végtelen a különbözőségek sora. De vajon meg kell ijednünk ettől? A Biblia tanítása alapján nem, mert Isten éppen ezekkel a különbözőségeinkkel szeretne egységgé formálni bennünket.

A sokféleségnek ebben az egységében tanít meg bennünket Isten arra, hogy szükségünk van egymásra. Krisztus elhívott tanítványai nem élhetnek magányosan, elszigetelten, mert egyikünk sem kap meg minden kegyelmi ajándékot – Isten közösséget akar formálni belőlünk, és ebben a közösségben alázattal el kell ismernünk, hogy vannak dolgok, amelyekhez nem értünk, amelyekre nem vagyunk képesek, amelyekhez szükségünk van másokra.

Mindannyian értékesek vagyunk, mindenkinek megvan a szerepe. Ezek között vannak látványos feladatok, és vannak kevésbé látványos szolgálatok, például az otthon elmondott imádságok, a közbenjárások a közösségünk tagjaiért. Mindkettőre szükség van, és csak akkor valósul meg az egység, csak akkor működik jól a szervezet, ha mindkettő jelen van. Aki megtalálja a helyét a testben és azt teszi, amit tennie kell, az tud igazán növekedni a személyiségében és a hitében, és az tud igazán hasznára lenni a közösségnek. Ha valaki még nem tudja, hol a helye, mi a feladata, akkor imádkozzon Istenhez, hogy ő mutassa meg, mi az ajándéka.

Az egységünk csak akkor valósulhat meg, ha igaz, hogy mindannyian egy Lélek által kereszteltettünk egy testté. Ha gyakran azt érezzük, hogy az egyházra mindez nem jellemző vagy nem igaz, akkor annak sajnos az lehet az oka, hogy nincs ott a Lélek, hogy egységgé formálja sokféleségünket. Azt is tudnunk kell, hogy mi, akik elhívattunk ebbe a testbe, egy pillanatra sem fordulhatunk gőggel azok felé, akik nincsenek benne közösségünkben. Nem mondhatjuk, hogy ők a bűnösök, mi meg a bűntelenek – Krisztus testében bűnös emberek vannak, csupán mi tudjuk, hogy a bűneinkkel mehetünk Istenhez bocsánatért. Ő Krisztus áldozatáért a mi bűneinket megbocsátotta, megbocsátja, és a Lélek által formál bennünket. De Krisztus teste nem a tökéletesek egysége, hanem a bűnösöké, akik már tudják, hogy kitől nyerhetnek bocsánatot. Nehéz minderről gondolkozni, a krisztusi egységet megélni most, amikor újra távol kell lennünk egymástól. Vajon miközben a test tagjai csak szoros összeköttetésben képesek összhangban működni egymással, mi lehetünk egy Krisztus test a mostani távolságtartásban? Én hiszem, hogy igen. A Lélek akkor is egységgé tud formálni bennünket, ha távol vagyunk egymástól, ha mindenki otthonában tudja csak végezni azt a szolgálatot, amelyre Isten elhívta. A Lélek által, még így, ebben a helyzetben is igaz lehet az, amit Jézus mondott a tanítványainak: abból tudja meg a világ, hogy az ő tanítványai vagyunk, hogy szeretjük egymást, úgy, ahogyan ő szeret minket. Könyörögjünk azért, hogy ennek a csodáját megélhessük az idei adventi várakozásunkban is – azért, hogy bármilyen élethelyzetben legyünk is, Krisztus által ez a szeretet mutatkozzon meg rajtunk, legalább rajtunk ebben a világban.