Utrechtben találkoztak Európa tizenöt országának protestáns egyházzenészei szeptember 25–30. között. A Holland Protestáns Egyház (PKN) 2004 után második alkalommal hívta meg az Európai Protestáns Egyházzenei Konferencia (ECPCM) tagjait az egyház utrechti központjába, hogy az istentisztelet liturgiájáról, valamint ezzel összefüggésben a zene jövőjéről együtt gondolkozzanak. Bódiss Tamásnak, a Magyarországi Református Egyház egyházzenei igazgatójának beszámolója.
Magyar résztvevők az utrechti találkozón
Az egyháztagok számának általános csökkenése újragondolásra, újra értékelésre készteti az egyházi vezetőket és a zenészeket. Ennek egyik állomása a Holland Protestáns Egyház zsinatának novemberi ülése lesz, ahol megvitatják majd az egyházzene jövőjét is. Nagy kihívás, hogy ebben a helyzetben hogyan lehet megőrizni a hagyományokat, megújítva az egyházat, annak liturgiáját és zenéjét.
A Holland Protestáns Egyház négy fő liturgikus áramlatot ismer: a klasszikus, az ortodox és a liberális református, valamint lutheránus irányt. Ezek mindegyikének saját egyházzenei hagyományai vannak, de a gyakorlatban sok gyülekezet ötvözi ezeket.
Nem előadások, sokkal inkább sokszínű zenei bemutatók jellemezték a közelmúltban rendezett négynapos programot. Ebből is kiemelkedett a szombat, amelyet széles körben meghirdetett énekes napként szerveztek meg. Kántorok, zenészek, kórustagok, lelkészek és gyülekezeti tagok vettek részt az utrechti dómban tartott, sok közös éneklést tartalmazó bemutatón. Magukkal ragadtak a dóm nagyorgonájával kísért dallamok, de bekapcsolódhattunk a régi középkori hagyományon alapuló éneklésbe is a Magnificat vagy éppen a Kyrie és Gloria szavaival. Délután a Nikolaikerkben inkább a modern zene és a különféle hangszerek kaptak szerepet. Utrechti és amszterdami gyülekezetek együtteseivel énekelhettük „nem klasszikus formában” a hagyományos genfi zsoltárdallamokat és más, újabb énekeket. A napot kórussal vezetett, orgonatrióval (orgona, bőgő, trombita) kísért „jazzvesperás” zárta. A szokatlan stílustársítás ellenére a jazz nem uralkodott el a zenei anyagon, hanem nagyon finom érzékkel, különleges színként gazdagította az énekek kíséretét.
Jazzvesperás az utrechti dómban
Vasárnap a hilversumi gyülekezet templomában vettünk részt egy zavarba ejtően gazdag liturgiájú és bőséges zenei anyaggal ellátott istentiszteleten, amely a bibliai gazdag és Lázár történetére épült. A gondosan előkészített liturgiában a magas színvonalú orgonajáték és a kórus mellett a jelenlévő gyülekezet – nem számítva a párbeszédes–responzórikus elemeket – tíz alkalommal is aktív szerepet kapott, az evangélium üzenete ugyanakkor pantomimszerű modern tánc formájában is kifejezésre jutott.
Vasárnap és hétfőn még öt különböző templomba, illetve közösségbe látogathattunk el. Szinte mindenhol alkalom nyílt a közös énekes imádságra, amelyek azonban nem a nálunk szokásos „elején-végén ének, imádság és középen prédikáció” elve szerint zajlottak. Ezekben a napszaki liturgiákban a fő szerep az éneké volt, amelyet imádságok, igeolvasás és csend mélyített el.
A tapasztalatokat, felismeréseket két ismert idézettel foglalhatjuk össze. Egyrészt megtapasztaltuk a Szent Ágostonnak tulajdonított mondás valóságát: Qui cantat bis orat – azaz az ének felerősíti szívünkben az imádságot. Másrészt Kálvin intését is meg kell fogadnunk, aki arra figyelmeztet, hogy „helyes ítélettel” és „fegyelmezetten” éljünk a zenével, mert az könnyen tudja ide vagy oda hajlítani az emberi szívet. Sok tapasztalattal és továbbérlelésre váró gondolatokkal tért haza a tíztagú magyar csapat Hollandiából.