Egyszerre elvárás és stigma az alkoholfogyasztás

Hogyan látja, van-e kedvező hatása a száraz november elnevezésű kihívásnak az alkoholfüggők életére?

Mind az alkoholista, mind a függő fogalom tisztázásra szorul. Az orvosi értelemben vett alkoholfüggőség olyan elvonási tünetekkel jár, ami kizárja, hogy valaki száraz novembert tartson. Ilyenkor a szervezet egyszerűen már nem képes alkohol nélkül működni. Rettenetes, de ilyenkor a pusztító szer az, ami életben tart (egy ideig – a szerk.), ha ez nincs, abba bele is halhat az alkoholista. Problémás fogyasztóknak hívjuk azokat, akiknél valamilyen pszichológiai funkció kapcsolódik az italhoz, ők azok, akiknél az alkohol fogyasztása vagy a nem fogyasztása okoz problémát – a száraz november akció feltehetőleg őket célozza meg. Ezek közé a fogyasztók közé tartoznak, akik hosszú időn keresztül egyáltalán nem isznak, periodikusan nyúlnak a pohárhoz, például akkor, amikor a szorongató gondok hatására nem tudják megállni, és nyomnak egy off-gombot. A gépszíjas ivók kontrollvesztésig isznak, a szintivók, akik mindig szinten tartják az alkoholmennyiséget, sok esetben nem szoktak részegek lenni, a környezetükben élők sokszor nem is tudják, hogy problémájuk van az alkohollal. És bármilyen furcsa, szárazon is lehet problémás az alkohollal való viszony, hiszen száraznak lenni nem egy áldott helyzet: ha csak a Szentírásra gondolunk, szárazságban, aszályban az ember várja az esőt, az a megpróbáltatás ideje. Szermentesen is járhat az ember gondolata egész nap az alkohol körül, ezért az addiktológiában megkülönböztetik a szárazságot a józanságtól, utóbbit tekintik egyensúlyi állapotnak, amelynek megtartásáért az egyénnek folyamatosan küzdenie kell. Keresztyén megközelítésben a józanság kevés, Jézus ennél többet ígér: a szabadságot.

Mi a különbség a józanság és a szabadság között?

Ha én pusztán józan vagyok, akkor magamra fókuszálva, magas szintű önismerettel, különböző technikákkal józan életet tudok élni. Ha szabad vagyok, már nem magamra, hanem Istenre helyezem a figyelmemet. Nem arról szól az életem, hogy mit szabad és mit nem szabad ahhoz tennem, hogy ne botoljak meg, szabad vagyok már nem inni, de nem arról szól az életem, hogy nem iszom.

Minden addiktológiai program, például a tizenkét lépéses program is a teljes absztinenciáról szól. Akkor ennek elérése még nem jelent megoldást?

Az biztos, hogy az alkoholfüggőkből soha nem válhatnak szociális ivókká, tehát akik ezen átesnek, még ha a hit segítségével is gyógyulnak, csak alkoholmentesen működtethető az életük. Az a különbség e kettő között, hogy nem a józanság, hanem a szabadság a cél: nem akörül forog az életem, hogy ma hányadik napja, éve, évtizede nem ittam, nem az az identitásom alapja, hogy én egy felépülő alkoholista vagyok, hanem az, hogy ahhoz a Krisztushoz tartozom, aki megszabadított a hazudozásaimtól, számtalan rossz szokástól, hitetlenségtől és mellesleg az ivástól is.

És ha valaki ezt a szabadságot eléri, meg tudja akkor is tartani, ha néha-néha egy pohárral megiszik?

Ez a szabadság abban áll, hogy nem szükséges folyamatos erőfeszítéseket tennie azért, hogy józan legyen. Azért kell erőfeszítéseket tennie, hogy ne engedje el Jézus kezét és ne csússzon vissza. Jól visszaadja ezt a mottónk, miszerint „szabad nekem nem inni”. Szabadságot kaptam arra, hogy ne igyak, így nem iszom. Tehát az absztinencia ugyanolyan fontos, de nem cél, hanem egy a sok ajándék közül, ami történik velem az életemben.

Mikor mondhatjuk el magunkról, hogy szabadon tudunk dönteni az alkohollal kapcsolatban, és nincs dolgunk ezzel a kérdéssel?

Szabadságot csak Krisztus által nyerhetek, mert számos megkötöttségem lehet a hit nélküli állapotból eredően. Érdemes megvizsgálni először is azt, hogy milyen funkciója van az alkoholnak az életemben. Ez egy olyan dolog, mint a ropi az asztalon, amihez hozzányúlok, ha van, de ha nincs, akkor sem gond. A legtöbb ember életében van valamilyen funkciója az alkoholnak, mert kis mennyiségben nagyon sok mindent tud ígérni. Ha alkohollal tudok csak egy társaságban például felszabadulni, akkor már szerként van jelen az életemben. Ha ez a mennyiség mondjuk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott határértéket nem is lépi át, csilingelnie kell a vészcsengőnek.

Ma már köztudott, hogy nincs az alkoholnak egészséges mértéke, a legkevesebb mennyiség, például egy pohár vörösbor is alacsony kockázattal jár?

Az utóbbi időben sokat változott ennek a megítélése. Először az égetett szeszek és a röviditalok kerültek fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rizikólistájára, tehát ezekről mondták ki elsőként, hogy kis mennyiségben is ártalmasak az egészségre, ezt követően kerültek fel a borok és minden más alkoholtartalmú ital, jelezve, hogy nincs kockázatmentes mértéke az alkohol fogyasztásának. Vannak bizonyos ajánlások, egységek, amelyeket alacsony kockázatúnak jelöl meg a szervezet, de ez félrevezető, mert könnyen megnyugtatja azt az embert, aki azt mondja magáról, hogy hetente csak néhány pohár bort iszik meg. Ha ezt a pár pohár bort minden héten meg kell hogy igya, ahhoz, hogy megnyugodjon este, elvégezzen bizonyos teendőket, vagy egyszerűen feszültséget érez vagy hiányzik, ha nincs, akkor problémás az alkoholhoz való viszonya.

Az alkoholfogyasztás a mai napig része a társasági eseményeknek. Még mindig idegenkedve néznek arra, aki egy kocsmai összejövetelen teázik?

Még mindig jelen van a társadalom széles körében az a mondás, hogy „ha nem iszol, gyanús vagy”, és azt is szoktuk emlegetni, hogy Magyarországon csak az alkoholisták nem isznak – mármint a már absztinens életet élő egykor alkoholisták. Kettős viszonyulást tapasztaltam: egyrészt elvárja a társadalom az italfogyasztást – képzeljünk el egy disznóvágást, húsvéti vagy bármilyen vendégvárást alkohol nélkül! Sok családban meg is sértődnek, ha a házigazda nem kínál alkoholt. Vagy gyakran halljuk: „megsértesz, ha nem iszol a pálinkámból” – és kellemetlen helyzetbe kerül az, aki nem akar alkoholt fogyasztani. Ez a hozzáállás mélyen beágyazódott a társadalomba. Másrészt, ha valaki elvéti a mértéket, alkoholistává válik, iszonyatosan nagy stigmával kell élnie az életét. Fájdalmas konklúzió, hogy sokan emiatt nem vállalják a függőségüket, a megbélyegzettségtől való szégyen tartja őket távol a segítségkéréstől.

Itthon sokszor még az sem kibúvó, ha valaki autót vezet?

Gyakran halljuk, „ez a kicsi addig elpárolog” vagy „igyál rá egy kávét” – ezzel én is találkoztam annak idején, amikor érkeztek a gyerekek, és öt-hat évig, a várandóság és a szoptatási időszakban teljesen absztinens életmódot éltem. Volt a családomban egy hozzám közel álló, szeretett személy, aki az alkohol miatt halt meg, emiatt ambivalenssé vált a kapcsolatom az itallal. Ebben az időszakban sokszor kerültem olyan helyzetbe, amikor magyarázkodnom kellett, és szinte stratégiát kellett gyártanom, hogy védhető legyen az, hogy én nem kérek. Nem nagyon van olyan magyarországi család, ahol a tágabb körben ne lenne egy problémás ivó.

Változhat ez a hozzáállás a társadalom részéről?

Amíg ekkora adóbevételt jelent, amíg ennyi reklámban és filmben ömlenek ránk az alkohollal kapcsolatos pozitív üzenetek, addig nehéz elvárni, hogy ez változzon. A kultúránk szerves része, és bizonyos szintig nem is biztos, hogy tűzzel-vassal meg kellene akadályozni, hogy jelen legyen. Viszont ha mindenki csak a saját, alkoholhoz való viszonyával foglalkozik, végiggondolja, hogy a családjában mi a szerepe ennek, ha ad arra mintát a gyerekeinek, hogy alkohol nélkül is tudunk karácsonykor vagy szilveszterkor ünnepelni, hogyan kezeljük a feszültségeinket, előkerül, milyen az Isten rendje szerinti alkoholfogyasztás, akkor kicsiben, alulról építkezve egészségesebbé válhat az alkoholhoz való hozzáállása a társadalomnak. Ha beszélünk arról is a gyerekeknek, hogy a Bibliában a bor áldásként szerepel, de ha elcsúszunk a banánhéjon, könnyen átokká válhat, mint Noé vagy Lót történetében, és mi is példát mutatva élünk, akkor változás kezdődhet.

A kutatások szerint világszinten azért csökken az alkoholfogyasztás, és Európában sorra nyílnak az alkoholmentes bárok, ahol minőségi bort, pezsgőt, röviditalokat, koktélokat is lehet kérni alkoholmentes változatban, mert a fiataloknál elkezdődött egy trendi formája annak, hogy nem isznak alkoholt, mert ciki. Érzékelhető ebből bármi itthon?

Szélesebb körben nem, elvétve, talán. Én is találkoztam ezzel az új trenddel, ami a vega, vegán és hasonló, egészséges vagy speciális életmódokhoz hasonlóan terjed. De összességében ettől mi nagyon messze járunk: nálunk a fiatalok társas helyzetben szinte csak alkohollal tudnak kapcsolódni egymáshoz. Annyira erős a sodrás és a szükséglet, hogy ha nem élnek egészséges lelki életet, nem tudnak mit kezdeni, megküzdeni a terheikkel. Nem hiszem, hogy széles körben elterjed az alkoholmentes szórakozás lehetősége.

Dóra mikor szembesült saját életében az alkohol okozta problémákkal, hogy került a misszióhoz?

Már családanyaként végeztem el a diakónia, majd később a teológia szakot, gyakorlati helyként választottam a Református Iszákosmentő Missziót, a hívásból elhívás lett, majd ott ragadtam lelkigondozóként. Tágabb környezetemben is sokféle módját láttam a problémás alkoholfogyasztásnak, zűrös kamaszkorom volt. Gimnáziumi osztálytársaim szoktak is csodálkozni, hogy teológiát tanultam és nem a másik oldalon kötöttem ki, egy rehabon. De ez nem azért történt így, mert én olyan okos voltam, hanem mert megkímélt ettől az Isten. Ismerem ezt a bizonyos sodrást, ezért is lehet érzékenységem azoknak az embereknek a megértéséhez, akiket elragadott ez az áramlat. Az Istenhez fordulásom többlépcsős volt: gyerekkoromban adottak voltak a vasárnapi istentiszteletek, közel kerültem a református közösségemhez, kialakult bennem a gyermeki hit, amit kamaszkorban elengedtem. Amikor esküvőre készültünk a férjemmel, kiderült, hogy a kulturális keresztyénségnek megvan az a haszna, hogy az emberek szeretnének egyházi esküvőt is – mi is így voltunk ezzel. A jegyesoktatás alkalmán szólított meg először úgy igazán az Isten. Huszonhat-huszonhét évesen érkeztem meg a hitemhez, és amikor megszületett a három gyermekünk, elkezdtük gyakorolni azt, hogy milyen úgy élni, amikor egy családban központi helyen van az istenhitünk. Amikor a gyerekek nagyobbak lettek, kaptam egy nagyobb hívást, és elkezdtem teológiát tanulni, aztán már csak nyíltak az ajtók, én pedig lépkedtem előre.

Mit tegyünk, ha a környezetünkben problémás fogyasztót látunk, hogy tudunk legjobban segíteni?

A „ne szólj szám, nem fáj fejem” mondás nem bibliai bölcsesség. A mai világban sokszor tapasztalom azt a magatartást, hogy inkább nem mondok semmit, és akkor nem lesz belőle baj. Jézus arra indít minket, hogy szeretettel, de egyenesen meg merjük szólítani a másik embert, azt mondani, látom, hogy nem vagy jól, és szeretném, ha tudnád, hogy van segítség. Még ha el is utasít, akkor is elhinthetjük a magot, hogy van szabadulás!