Többször is megbizonyosodott szolgálata során, hogy minden emberi életnek célja, küldetése van. Példaként tekint a látássérült emberekre, akik teljes életet élnek, hitelt fizetnek, háztartást vezetnek és gyermeket nevelnek. Nógrádiné Kovács Alexandra lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Vakmissziója vezetőjének tinédzserkorában megváltozott az élete: egész családja református hitre tért, és már majdnem biztos volt, hogy az orvosi pálya felé indul, végül a teológiát választotta.
„...arra figyeltem, hogy Isten mivé akar engem formálni...”
Ha valaki orvos szeretne lenni diákként, hogy lesz belőle mégis lelkipásztor?
Tizennégy éves voltam, amikor elhívást kaptam a lelkészi szolgálatra, azt követően, hogy az egész családom áttért a református hitre, és református iskolába jártam Kecskeméten. Még diákként, az áhítatok és a vállalt szolgálatok közben egyértelműen éreztem, hogy Isten arra hív, hogy lelkész legyek. Egy ideig azonban hiába biztatott a gyülekezetem lelkipásztora is, hogy válasszam ezt a hivatást, több évig ágáltam ellene, hiszen az orvosi pályáról álmodtam. Közvetlenül az érettségi előtt kaptam egy Igét, és ekkor eldöntöttem, hogy biológia helyett emelt szinten magyar nyelv és irodalomból és hittanból vizsgázom. Könnyedén felvettek a teológiára.
Hogy emlékszik vissza arra az időszakra, amikor már nem megszokásból, hanem szívből járt templomba?
Onnantól nem küszködtem azon, hogy mindenáron a saját akaratom valósuljon meg, hanem arra figyeltem, hogy Isten mivé akar engem formálni, és hogyan vállalhatom azt a szolgálatot, ahol látni akar. Engedtem, hogy eszközként használjon az ő világában. Ez a hétköznapokban azt jelentette, hogy reggelente elcsendesedtem, Igét olvastam, imádkoztam. Megkérdeztem az Urat, hogy ma mit tegyek, milyen döntéseket hozzak.
„...szeretnénk jövőre kiadni több Braille-írásos Bibliát és könyvet”
Hogy viszonyult ezt követően a döntésekhez? Könnyű volt meghallani az iránymutatást?
Valóban, nagyon nehéz kikutatni Isten akaratát. Miközben nemcsak az Ige által, hanem hitbéli embereken keresztül is szól hozzánk, én magam is megtapasztaltam, hogy ha olyan döntést hozok, ami Isten szerint való, akkor utána békességben lesz a lelkem. Ha így döntök, nem érzek utána aggodalmat, frusztrációt, elégedetlenséget, hanem teljes nyugalom költözik a szívembe. Majd aztán megélem az áldásait, biztatását, hogy menni fog, amit szeretnék.
Milyen helyzetben vannak ma azok, akik látássérültként élnek?
Az akadálymentesítésnek az élet minden területén meg kellene valósulnia. Ma elég jól állunk e tekintetben: ki kell emelnem a digitális eszközöket, beszélő laptopokat, telefonokat, tableteket, hogy ma már a látássérült emberek is tudnak online időpontot foglalni az egészségügyi rendszerben, vannak beszélő vérnyomás- és vércukorszintmérők, kiterjedt vezetősávrendszer segíti őket Budapest utcáin, és rendelkeznek egy olyan eszközzel, amit ha megnyomnak, a jelzőlámpa figyelmezteti őket, ha zöldre vagy pirosra váltott. Ugyanakkor még mindig lehetne bővíteni a lehetőségeket.
Mi a helyzet a hitélettel, az mennyire akadálymentes?
Jó lenne, ha a jelenleginél több akadálymentes lehetőségünk lenne. Szinte minden gyülekezetben gondot okoz az idős embereknek, hogy nem látják jól a betűket. Ha lenne mindenhol nagybetűs énekeskönyv és Biblia, vagy akár pontírásos vagy hallgatható Biblia. Éppen ezért a vakmisszióval szeretnénk jövőre kiadni több Braille-írásos Bibliát és könyvet. Múlt év végén vásároltunk egy új Braille-nyomtatót, ami lehetővé teszi, hogy ingyenesen hozzájuthassanak a látássérültek a könyvekhez.
„...gyakran felteszik a kérdést, hogy ezután mi értelme az életüknek?”
Október 15. a fehér bot nemzetközi világnapja. Ennek célja a figyelem felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának a lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb beilleszkedésük útját. A Magyar Református Szeretetszolgálat Vakmissziója erre a napra emlékezve kirándulásra hívja a sorstársakat a Városligetbe. A közös éttermi ebéd elfogyasztása után ellátogathatnak az állatkertbe, majd a biodómban énekkel, elcsendesedéssel átszőtt áhítaton vehetnek részt az érdeklődők.
Hogyan tud látóként megvigasztalni valakit, aki elveszti a látását?
Nem egyszerű feladat. A lelkigondozás során mindig Istent hívom segítségül, mert nehéz eldönteni, mikor mit mondjak, hogy ne bántsam meg a látássérült testvért. Valamikor az a legjobb módszer, ha csak meghallgatom, megértően jelen vagyok, máskor Igét hozok, vagy mesélek arról, hogy egy másik látássérült ember ezt hogyan vészelte át. Tartunk krízisfeldolgozó alkalmakat is frissen megvakult embereknek, ahol gyakran felteszik a kérdést, hogy ezután mi értelme az életüknek. Ilyenkor a meghallgatás a legfontosabb, a vigasztalás pedig az imádság után az Úr Jézustól érkezik.
„Mindenkinek, aki erre a világra születik, van egy küldetése, célja...”
Min múlik, hogy valaki fel tudja dolgozni az új helyzetét, vagy nem?
Könnyebb, ha valakinek a szívében ott van az Úr Jézus, nélküle viszont borzasztóan nehéz. Sokan mondják azt is, hogy igazán feldolgozni azt, hogy megvakult, sohasem lehet, és ameddig él, minden reggel azzal a reménységgel kel fel, hogy hátha látni fog. De aki hisz, egy idő után azt fogja keresni, hogy ebben az élethelyzetben Isten mit kíván tőle. Mindenkinek, aki erre a világra születik, van egy küldetése, célja, és amikor a látássérült ember békére talál, akkor ez az egész átfogalmazódik benne.
Hogy valósul ez meg a gyakorlati életben?
Olyan csodás helyzetben vagyok, hogy két vak kántorral dolgozhatok együtt. Egyikük hitoktató–vallástanár is. Meg vagyok róla győződve, hogy ugyan vakon született, de az életének van célja, jelen esetben, hogy Isten Igéjét hirdesse gyermekeknek. Van olyan munkatársam, aki hitelesen, szakmailag professzionálisan tart szemléletformáló előadásokat, az ő életének tehát az a célja, hogy a látó társainknak megmutassa, milyen a látássérült emberek élete. Kiváló látássérült masszőr és művész ismerőseim is vannak, akik szintén megtalálták az életük célját.
A vakok intézetében is szolgál rendszeresen, ahol mindenre megtanítják a látássérült embereket, hogy akár egyedül is teljes életet tudnak élni. Mennyire teljes ez az élet, lehet egyedül boldogulni?
A megvakult emberek azt szokták mondani, hogy mindent meg lehet csinálni, csak több időbe telik. A Vakok Állami Intézetének elemi rehabilitációs részlegén a közlekedést, a telefon- és laptophasználatot, a házimunkát, igazából mindent elsajátíthatnak a látássérült emberek, ami a hétköznapi tevékenységekhez tartozik. Lehet teljes életet élni, lakást fenntartani, hitelt, rezsit fizetni, bevásárolni, főzni, mosni, takarítani egyedül élve is – számos példát látok erre a közösségünkben –, de azért ez kemény munka, hosszú tanulási folyamat árán kell ezért megküzdeni. Példa ez nekünk, látóknak, akik gyakran panaszkodunk, hogy egy jóval nehezebb terepen ők hogy állják meg a helyüket, ráadásul panasz nélkül.