Emberarcú közösség

"Megpihenni, sírni, nevetni, imádkozni, hallgatni, meghallgatni – apró mozzanatok egy templomkert időszakos életéből. Talán csak egy-egy embernek jelentőségteljesek, de ők újra felkeresik a helyet, amit sokan csak a nyugalom szigetének hívnak. Egy templom, egy kert, egy ház – egyház; az egyik legnagyobb világi fesztiválon." – a Parókia Portál riportja a taliándörögdi Református Udvarról.

Ige, ima, közösség, szolgálat – a református kegyesség alappilléreire épült az idei Művészetek Völgye Református Udvara. A Parókia Portál, mint az utóbbi években, idén is ellátogatott a kulturális-művészeti fesztivál egyik legkülönlegesebb helyszínére, amelyhez több szálon is kötődik.

kép

Az udvart ugyanis a Dunamelléki Sajtószolgálat szerzőinek, munkatársainak ötletei is színesítették, és helyet kaptak benne többek között a korábban általuk megszólaltatott református művészek, tudósok, pedagógusok és közéleti személyiségek gondolatai is Füle Tamás, a parokia.hu szerkesztőségvezetőjének fotókiállításán. Vonzotta a látogatókat az általa megálmodott Szó – Láss – Szabadság elnevezésű szabadtéri interaktív tárlat is, melynek társrendezője Szabó Dóra.

Bölcsföldi András, a Közös(s)Ég magazin szerzője, és önkéntes csapata irodalmi kávéházzal és számos meglepetéssel várta a betérőket. A templomi áhítatok, a kiállítások, a koncertek és az imaszoba csak néhány ezek közül. Hét rövidfilm az egyház tevékenységét mutatta be a látogatóknak, a közösségi jókedvnek pedig a játékok és a körtefa köré rendezett, egyházi és világi reformerekről szóló irodalmi kávéház adott teret. Újraformálni, újraalakítani, visszaalakítani – ezt jelenti a reformáció szó, a közeledő ötszáz éves évforduló alkalmából ezért ez lett a központi gondolata a taliándörögdi Református Udvarnak az idei Művészetek Völgyében. Lássuk, mit jelentett mindez a Völgy betérő vándorainak!

A cikk a Parókia Portál oldalán olvasható. 

Jakus Ágnes, Füle Tamás 

Forrás: parokia.hu