A Református Zenei Fesztivál szellemiségéhez illeszkedő műsorral készül a Lóci játszik zenekar. Csorba Lóránt, az együttes énekese elmondta, hogy a zenekar neve egy félreértésből ered, de mesélt arról is, hogy a szülei és a kislánya a legnagyobb rajongói. Istennel nem egyértelmű a viszonya, keresőnek tartja magát, de a mai napig úgy imádkozik, ahogy a nagymamája tanította.
Milyen zenét játszik Lóci? Egyáltalán honnan jön a név?
A név egy elírásból született. Amikor még egyedül zenéltem, és egy fellépés előtt be kellett diktálni, hogy ki játszik majd, akkor mondtam, hogy Lóci játszik, és amikor mentem, akkor láttam, hogy így van a plakáton. Amikor kezdünk kicsit híresebbek lenni, akkor gondolkoztam, hogy le kellene váltani valami normális névre, mert így olyan, mintha egy kiadatlan Szabó Lőrinc-vers lenne. De aztán rájöttem, hogy végül is a Kispál és a Borz is egy nagyon hülye név, nem ezen múlik a siker. Meg akkor már volt ötszáz lájkolónk a Facebookon, így végül maradt a név.
Lámpalázas típus vagy?
Ha a zenésztársaimat kérdeznéd, akkor valószínűleg azt mondanák, hogy igen. Van egy szokásom, hogy a számat fogom két kézzel a koncertek előtt, és közben nagyon koncentrálok. A stúdióban már kevésbé izgulok, mert ott tudod, hogy rengeteg lehetőséged lesz, ha úgy alakul, de a koncerteken élvezem, hogy még van egy kis adrenalinbomba.
Ki a legnagyobb rajongód?
Az egyik legnagyobb rajongóm biztos, hogy édesapám. Nagyon kedves tőle, hogy 68 éves kora ellenére is kitartóan jár a koncertekre. Nekem szerencsém van, hogy a szüleim nagyon támogattak mindenben. Édesanyám az archivátor, ő az, aki elmenti az anyagokat, fényképeket, megjelent cikkeket, szóval ez az interjú is biztos bekerül majd a Csorba Emma-féle archívumba. Amióta másfél éve megszületett a kislányom, ő is eléggé szereti a zenénket. Általában a Beatlestől a Get backet hallgatjuk együtt, illetve kéri „Apát”, ami a Nem fogok megállni című számot jelenti. Ez a két nagy sláger most.
Honnan jött a zene szeretete?
Apám művészeti öttusázónak tartja magát, tehát nagyon sokféle művészeti tevékenységet folytat, egyiket se a legmagasabb szinten, de mindegyikhez konyít valamit. Most éppen fuvolázni tanul, édesanyám legnagyobb bánatára, mert egy fúvós hangszer kigyakorlása nem a legfülbarátabb tevékenység. Már egészen gyerekkoromtól fogva láttam apámat zenélni, hallgattam, ahogy dalokat tanul meg, ha éppen valamilyen koncertre készült. Nagyon örültem annak, hogy visszanézve a gyerekkoromból a felvételeket, nem azt látom, hogy valaki bekapcsolja százas hangerőn az Alma együttest felvételről, hanem élőben zenéltünk, apám zongorázott nekünk, játszott Muppet Show-t is meg Beatlest is. Pont ezért nekem egy picit ki is maradtak a gyerekdalok az életemből, nagyon alulképzett vagyok például a fantasztikus Kaláka-életműből, és tök jó így harmincas éveimben, felnőtt fejjel felfedezni, hogy ezek mennyire érett szerzemények. De visszatérve a kérdésre, abszolút belenőttem abba, hogy otthon zenélünk. Sőt, képzeld, édesapám édesanyámat csak úgy engedte nekünk énekelni, hogyha zongorán is kíséri magát, hogy nehogy elrontsa a hallásunkat.
Akkor adott volt az alap. Hogy jutottál addig, hogy színpadra is kéne állni?
Kétéves koromban apám fölrakott egy színpadra, akkor elsírtam magam, és azóta ezt a traumát próbálom feldolgozni. A viccet félretéve, a Városmajori Gimnáziumba jártam, ahol nagyon jó osztályközösség volt, meg egy nagyon jó évfolyam és egy megengedő közeg, egy csomó dologban kipróbálhattuk magunkat. Underground illegális iskolalapot csináltunk, tüntetéseket szerveztünk, hogy Barbi elmehessen a síelésre, pedig túl sok igazolatlan órája volt, és darabokat adtunk elő meg zenekart alapítottunk. Akkor derült ki jobban, hogy bár messze nem én vagyok a legmenőbb srác az osztályban, de valahogy a színpad nagyon vonz, és hogyha én ott csinálok valamit, az általában szórakoztatja az embereket. Tizenhat éves koromban bekerültem egy együttesbe, a méltán elfeledett Műszaki Hiba nevű zenekarba, ők voltak annyira sikeresek, hogy turnéztak is az országban. Mentünk fesztiválozni, és emlékszem olyan jelenetre, hogy a töri témazáróra tanulok, miközben Győrből éppen megyünk haza a busszal. Tök jó fejek a szüleim, hogy ezt például megengedték és támogattak, így hiába, hogy nem zenei pályára szántam magam soha, végül mindig része volt az életemnek. Bölcsészként végeztem az egyetemen, portugál meg filmelmélet, filmtörténet szakon, mind a kettő tanárképes, szóval hivatalosan tanár vagyok. De végül rá kellett jönnöm, hogy igazából a zene megy a legjobban, ez okozza a legnagyobb örömet, és ez illik a legjobban a személyiségemhez. Míg egy filmesnek, amíg kitalálja, megírja, megpályázza, leforgatja, megvágja, fesztiváloztatja az alkotását, az több év is lehet. Nálunk, hogyha megírsz egy dalt, este kiállsz az utcára, és eljátszod egy szál gitárral, rögtön jön a visszajelzés. Vagy tapsolnak, vagy nem. Én inkább ilyen típusú ember vagyok, akinek fontos ez az azonnali visszajelzés.
El tudod képzelni, hogy valaha taníts?
Voltam gyakorlaton, és nagyon szerettem. Tanítottam portugálul is. De szerintem az a jó pedagógus, aki nagyon jól tud illeszkedni minden egyes tanuló stílusához, emellett pedig nagyon határozottan el tudja mondani, hogy valami jó vagy rossz, ez például egy nyelvnél nagyon fontos. Erre én képtelen vagyok. Én inkább a beszélgessünk, dumáljunk, lazuljunk típus vagyok, aki nyelvtanárként is azt mondja, hogy az a fontos, hogy megértesd magad. Észrevettem, hogy inkább egyfajta mentorként tudok jobban működni, mint klasszikus értelemben vett tanárként, de nem zárom ki, hogy egyszer még visszatérek a pályára. Jelenleg magánbölcsődét is üzemeltetünk, tehát a bölcsis korosztályt most kezdem érteni, aztán, hogy ez kitart-e majd a gimnáziumig, az majd kiderül.
Említetted a filmes szakot is. Amikor videóklipet kell forgatni, mennyire folysz bele?
Egy kicsit talán jobban értek hozzá, mint mások, de megtanultam azt, hogy a filmezés egy nagyon másfajta szakma. Szívesen ötletelek, szívesen vagyok jelen, de azt csinálják csak azok, akik ezzel foglalkoznak. Néha jövök ilyen-olyan őrültségekkel, de a gyártási oldalon ritkán voltam, tehát azt nem tudom, hogy mi mennyibe kerül, és akkor lehet, hogy az én egyszerűnek tűnő ötletem igazából kétmillió forintba kerülne, és akkor már nem érné meg, abból már inkább fölveszek egy lemezt.
Mit hallgat Lóci, amikor nem Lóci játszik dalokat?
Nagyon ritkán hallgatom saját magam, illetve most a lányom miatt azért valamennyit mégis. Nagy Beatles-rajongó vagyok, szerintem a Beatles ismerete nélkül a modern könnyűzene nem teljesen értelmezhető. Rá kéne nézni a Spotify-listámra. Mozart for babies, az ment most nagyon, meg Cake-et hallgatok. Mindig meghallgatom a heti megjelenéseket bemutató New Music Friday listát, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen új zenék vannak, most ott találtam például a Kisbetűs Ünnepnapokat. Találtam egy nagyon jó country-előadót, Emily Nannyt. Az új Elefánt lemez, a Semmi is iszonyatosan jó, illetve hallgatom mostanában a Pomplamoose nevű együttest is, ők főleg híres dalok feldolgozásával lettek ismertek, és egyébként a billentyűs, Jack Conte találta ki az előadók támogatására alkalmas Patreon weboldalt.
Hogy kerültetek a Református Zenei Fesztivál fellépői közé?
A billentyűsünk és a dobosunk is gyakorló református, így van kötődésünk az egyházhoz. Voltam a Csillagpont fesztiválon vendég, és nagyon szerettem azt, hogy az összes zenekari fellépőt értő figyelem kísérte. Mondtam, hogy ilyen helyekre kellene menni játszani többet, és nagyon örültem, amikor ezt a mostani meghívást kaptuk. Azt találtuk ki, hogy ne úgy jöjjünk, mint általában szokás, hogy lejátszunk hangosan 14 közkedvelt Lóci-számot, buli, taps és üvöltéshegyek, hanem hogy találjunk ki valami olyat, ami jobban illik a fesztivál szellemiségéhez. Egy kicsit csendesülős, odafigyelősebb koncert lesz, izgalmas, amikor meg lehet élni a pillanatokat, de természetesen A nem táncolsz jobban, mint én is lesz, tehát nem kell attól félni, hogy csak merengés és balladák lesznek. De ez tényleg más lesz, mint amit szoktunk csinálni.
Kellenek-e ilyen ingyenes fesztiválok, és a református egyháznak érdemes-e ilyet szerveznie?
Az ilyen ingyenes fesztiváloknak szerintem fontos szerepe van a kultúra továbbadásában. Emlékszem, 16 évesen szuper csóró voltam, és azért bújtam állandóan a Pesti Est programfüzetet, hogy megtaláljam, hol lesz valami esemény, amin ingyen megnézhetem a kedvenc együtteseimet. Nyilván nem tudtam kifizetni kétezer forintot egy Emil Rulezz-koncertre, de így meg tudtam őket nézni ezeken a fesztiválokon. Amikor egy ingyenes Lóci játszik fellépés van, akkor olyan embereket is látok a közönség soraiban, akiket máshol nem. Ilyenkor jó, hogy nekik is meg tudjuk mutatni, hogy mi milyenek vagyunk, mit gondolunk a világról, és hiába hallgatta esetleg valaki otthon a számokat, élőben mégis mennyire más ereje van a zenének. Nagyon örülök, hogy a zenekészítés demokratizálódott, és egyedül is össze lehet rakni alapokat, tudok rá rappelni, és tudok önálló előadó lenni. De azért valahol még mindig abban hiszek, hogy az az igazán jó, amikor hárman összeállunk, és eljátsszuk közösen a Deep Purple Smoke on the Water nyitóriffjét, egymásra nézünk, hogy jessz, és mindannyian azt érezzük, hogy aranytestű rockistenek vagyunk, és hogy tényleg most akkor miénk a világ. Na, valahol ez az értelme, hogy összeáll öt-hat ember, fönt vannak a színpadon, és együtt akarnak valamit. Az életemben tízből kilencszer a flow-élmény a zenéhez volt köthető. Hogy a református egyház foglalkozzon-e ilyen fesztivál szervezésével? Sokszorosan igen a válaszom! Az egyházak népszerűsége folyamatosan változik, és szerintem fontos az, hogy a megszokott csatornákon kívül is megszólítsanak embereket. A legtöbb könnyűzenészben is van közlési szándék, sokuknak van olyan dala, ami akár istenes dal is lehetne. Lehet, hogy nem is tudja, de istenes dalt írt, csak éppen szerelmes dalként van elkönyvelve. És ha egy egyház, jelen esetben a református egyház rámutat egy előadóra, meghívja, és azt mondja, hogy felléphet a színpadán, az egy nagyon komoly gesztus, amiből valami nagyon szép szimbiózis jöhet létre. Pont ezért lesz nekünk is másfajta műsorunk, mert meg akarjuk hálálni ezt a meghívást.
A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, amikor az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik azt. Ezt először Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas magyar–amerikai pszichológus fogalmazta meg, és azóta a szakterületén kívül is számos helyen hivatkoznak erre.
A te életedben Isten milyen szerepet tölt be?
Római katolikusnak vagyok keresztelve, de nem vagyok gyakorló, templomba járó hívő. Mindig azt láttam azokon a barátaimon, akik nagyon kötődtek az egyházhoz, hogy egy olyan alapot és közösségi élményt kaptak, amit én máshogy kellett, hogy megszerezzek. Amikor megszületett a lányunk, szó volt arról, hogy megkereszteljük vagy sem. Aztán amikor a feleségemnek az egyik legjobb barátját pappá szentelték, megkerestük őt, és megnyitottuk a lányunk számára ezt a lehetőséget, még meglátjuk, végül hogy alakul. Szóval nekem az Istennel való viszonyom – hogy mondjam – állandó, de nem a legszorosabb. Anyai nagymamám három éve halt meg, és ő tanított imádkozni. Szerintem már senki nem imádkozik esténként a családból, csak én. Nekem valahogy ez megmaradt, hogy kicsit a nagymamámon keresztül kötődöm a hithez. Nem egyértelmű a viszonyom Istennel, még keresem, kutatom.
A Református Zenei Fesztivál többi fellépője közül tervezel-e valakit meghallgatni?
Jó lenne valakit megnézni, például a Gryllus testvéreket, ha már nemrég léptek be a műveikkel az életembe, de nem biztos, hogy lesz rá idő, mert szerencsére sok helyre hívnak minket idén is fellépni, és minden meghívást nagyon értékelünk, mert korábban mindenkinek volt olyan együttese, amiben nagyon hitt, de nem lett sikeres. Ezért most nagyon őrizzük a lehetőséget, hogy zenélhetünk. A kevés szabad estét pedig általában a családdal töltöm, ezért lehet, hogy most nem leszek annyit kint ezen a fesztiválon, mint amennyit érdemelne.
XIX. Református Zenei Fesztivál
A Református Zenei Fesztivál az elmúlt tizennyolc évben Budapest meghatározó zenei eseményévé vált. A május 17–19. között megrendezendő fesztiválra ezúttal is több ezer embert várnak a szervezők. Több helyszínen három napon át a református egyházi és kulturális hagyományok kerülnek a középpontba, bemutatva a páratlanul gazdag református zenei hagyományt, ahol az igényes komoly- és könnyűzene iránt érdeklődő nagyközönség válogathat a színes programok között.
A részletes programot ide kattintva érhetik el.
A vers közege a levegő
Isten áldását érzi munkásságukon Gryllus Dániel, a XVIII. Református Zenei Fesztiválon is fellépő Kaláka együttes zenésze, aki szerint sokszor kaptak olyan segítséget, amit nehéz lenne egyszerűen ésszel megérteni. A nekünk adott interjúban mesélt református lelkész nagyapjáról, beszélt versekről és a versek megszólaltatásáról, valamint arról, mit fognak játszani ma este a Ráday Házban.