Tudatos döntés, amely keretet ad az életünknek, együtt jár a lemondással, miközben horgonyt jelent az élet hánykolódásai között – így definiálta az elköteleződést október 20-án a Szólj be a papnak! budapesti alkalmán Keczkó Szilvia evangélikus lelkész, Hajdú Zoltán Levente református lelkipásztor és Kő Boldizsár grafikus, játszótértervező. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezte, Zila Gábor moderálta beszélgetés a sokféle, hitet, értékeket, hivatást és házasságot érintő fajsúlyos elköteleződés csodáit, kihívásait, határait, tanulhatóságát és taníthatóságát járta körül.

A beszélgetés kezdetén a résztvevők együtt határozták meg az elköteleződés fogalmát, és egyetértettek abban, hogy hosszú távon ez a döntés nagyon nehéz. Hajdú Zoltán Levente szerint a mai ember nem akar lemondani dolgokról, és miközben abba az illúzióba ringatja magát, hogy bármit választhat, ebben a túlkínálatban egy idő után semmilyen érték mellett nem teszi le a voksát, amely nélkül pedig nem körvonalazódnak az élete értékpreferenciái sem. Kő Boldizsár rávilágított, hogy az elköteleződést tovább nehezíti, ha azt bármelyik pillanatban visszavonhatónak, megváltoztathatónak tartjuk. Hajdú Zoltán Levente úgy véli, a saját magunk felé hajló túlzott elköteleződésből csak az szabadíthat fel, ha szembenézünk vele, hogy nem mi vagyunk az igazodási pont, nem körülöttünk forog a világ. Keczkó Szilvia felszabadító folyamatnak tartja magát az elköteleződést, amiben végül önazonosan, jól érezhetem magam. Emellett úgy látja, ez gyakran programok közötti választást is jelent, amelyek akár a vasárnap délelőtti istentisztelettel kelnek versenyre.

Zila Gábor moderátor, Kő Boldizsár grafikus és játszótértervező, Hajdú Zoltán Levente református lelkipásztor és Keczkó Szilvia evangélikus lelkész beszélgettek az elköteleződésről
Akkor mégis miért éri meg? – tette fel a kérdést Zila Gábor. Hajdú Zoltán Levente az elköteleződéshez a felelősség fogalmát társította, amely ellentétes dolgokat válthat ki belőlünk. Súlya van, de a lelkipásztort inspirálja, hiszen a munkája kapcsán így tudja betölteni a kapott elhívását. Hajdú Zoltán Levente úgy látja, az elköteleződés méltóságot ad az emberi létnek. Vannak helyzetek, amikor nem tudunk nem elköteleződni – jegyezte meg Keczkó Szilvia. Kő Boldizsár az emberi elköteleződést a fák gyökeret eresztő folyamatához hasonlította, amely időigényes, de benne rejlik a gyümölcstermés reménysége, és ha viharok tépik is az ágait, igazán pusztítóan az hat a fára, ha a gyökere kiszakad a földből.

Vajon ütközhetnek-e egymással az elköteleződéseink? – tette fel a kérdést a moderátor. Hajdú Zoltán Levente számára a családja alapvetően prioritást jelent, amikor a hivatásával kapcsolatos vállalásokról van szó. Vannak helyzetek, amikor előbbi pillanatnyilag hátrányt szenvedhet, de egy-egy ilyen esetből nem válhat rendszer – hívta fel a figyelmet. Keczkó Szilvia számára Isten, a gyülekezet és a munka iránti elköteleződés egy csomagba tartozik, míg a másik oldalon a család áll. Őszintén beismerte, hogy nem mindig választotta az utóbbit, de mindezt az életszakaszok változásában látja. A legszebbnek azt tartja, amikor ezek időnként össze tudnak fonódni, és egyik fél sem szorul ki. Kő Boldizsár az ember tervező alkatát, múltba és jövőbe tekintését emelte ki előnyként: amit egy ponton kénytelenek vagyunk hátrébb sorolni, azt később bepótolhatjuk, és életünk évtizedeibe többféle elköteleződés is belefér, ha azok egymással nem ellentétesek. Hajdú Zoltán Levente úgy véli, Isten intellektuális képességet is adott kialakítani az egyensúlyt és harmóniát.

Felmerült a kérdés, hogy a kerekasztal résztvevői hogyan tudnak a döntés pillanatában igent mondani egy egész életre szóló elhatározásra, hogyan tudják ezt megtartani, és mi szabhatja meg egy elköteleződés végét. Hajdú Zoltán Levente vallja, hogy az elköteleződés csoda, hiszen Istenre bízhatja magát olyan dolgokban is, amiket nem lát előre. Azt tapasztalja, hogy sokkal jobb magával szemben Istent tartani alkalmasnak, aki valóban fejlődést tud adni. Kő Boldizsár számára a hit ajándék, és nem a véletlen műve vagyunk, hanem egy isteni terv részei. Mind a házasságkötést, mind a gyermekvállalást a vakrepüléshez hasonlítja: csak bízni tudott ebben az isteni tervben és hogy helyt fognak állni, még ha vannak is kudarcos pillanatok. Ezt egészítette ki Keczkó Szilvia, amikor beismerte, nem tudta, hanem vágyta, hogy az adott dolog élethosszig úgy maradjon, ahogy a döntés pillanatában várta. Hozzátette, hogy mind a házassági, mind a lelkészi esküben szerepel arra vonatkozó vállalás, hogy amit tud, azt erő és képesség szerint mindvégig igyekszik megtenni az elköteleződése érdekében.

A beszélgetés résztvevői mindhárman azt vallják, hogy az origó az Isten iránti elköteleződésük. Hajdú Zoltán Levente csak válaszolni tudott a kegyelemre, hiszen Isten mondott rá először igent. Számára minden további felelősségvállalás ehhez képest rendeződik, értelmeződik az életében. Ha ez elég stabil, az tud erőt adni ahhoz, hogy a fájdalmas töréspontokon ne omoljon össze az Istenből fakadó viszonyrendszere. Minden elköteleződésünk megél próbatételeket, az ember hite is – így idézte fel Jób történetét Kő Boldizsár. Ha az ember istenhívő, nem mentesül a fájdalomtól, viszont segítséget kap abban, hogy egy másik szögből tudja értelmezni az életet. Vannak szükségből vagy kényszerből megszakítható elköteleződések, az Isten iránti szeretet vagy hit viszont nem ilyen. Keczkó Szilvia elárulta, hogy nem ülne itt lelkészként a nagyszülei erős hite nélkül, akiket bár a Felvidékről Baranyába telepítettek és egymástól is elszakítottak a második világháború után, mindig azzal együtt emlegették ezeket a szenvedéseket, hogy az Isten mindezekben megtartotta őket.

Az elköteleződés tanításával kapcsolatban a három meghívott egyetértett abban, hogy hiteles példákra van szükség, egy pont után a gyermekeink azonban a saját útjukat járják, a saját döntéseiket hozzák meg, amelyek eltérhetnek a szülő elköteleződéseitől vagy akár értékrendjétől is. Hajdú Zoltán Levente hangúlyozta, hogy mi is öröklünk és továbbadunk az elköteleződésünk terén mintákat, illetve hogy a töredékességben mutatott példa is fontos, hiszen a hitelesség nem makulátlanságot, hanem őszinteséget jelent. Nyomatékosította, hogy Isten hűségének folyamatos megtapasztalása tud aztán továbbhullámozni az emberi elköteleződés különböző színtereire. Úgy látja, a nevelés problémáját feloldja, ha látjuk, Isten nem az eredményt fogja rajtunk számonkérni, hanem azt, hogy beletettük-e azt, amire képesek voltunk, és rá mertük-e bízni a gyermekünket, unokánkat Istenre. Ugyanezt tartja igaznak a barátainkra nézve is: állhatunk mellettük segítőként, tanácsot adhatunk, de a döntést ők fogják meghozni, ennek a felelősségét el kell engednünk.
Személyes példáikat, elköteleződéseiket is őszintén osztották meg a résztvevők. Hajdú Zoltán Levente és Keczkó Szilvia azzal bátorította a jelenlévőket, hogy ha nem is kaptak jó mintákat a családjukban, akkor is kereshetnek ilyeneket, hiszen Isten kárpótolja őket barátokkal és hittestvérekkel. Kő Boldizsár pedig megküzdött alkoholizmusa fényében állítja, hogy ahol elköteleződés van, ott nincs reménytelen, megjavíthatatlan házasság, ráadásul annak évtizedei alatt mindig újabb és újabb kincsek jönnek elő a másik lényéből.

Az apaság olyan, mint egy háromlábú szék
Hogyan tudnak az apák jelen lenni minél inkább a gyerekeik életében? Miként tudják átadni nekik az értékeiket keresztyénként és elérni azt, hogy a negatív mintákat ne vigyék tovább? Tökéletes nevelési módszerek nincsenek, törekedni azonban lehet egy minél egészségesebb, boldogabb gyermekkor megteremtésére. Erről beszélgetett május 5-én a budapesti Scruton közösségi térben Zila Gábor moderálásával Hajdú Szabolcs Koppány református lelkipásztor és Süveges Gergő újságíró, az Apakulcs című könyv szerzője a Szólj be a papnak! rendezvénysorozat legutóbbi alkalmán.