H2Ő – Az élet vize

Sátoraljaújhelyen 2024. május 11-én immár harmadik alkalommal rendezték meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület szervezésében a H2Ő – Az élet vize elnevezésű városi evangelizációt. Azzal a határozott céllal indult útjára ez a sorozat, hogy egy-egy város főterén szóban és zenében szólaljon meg az istendicséret és tanúságtétel a szabadító Krisztusról.

A főtér ezúttal is megtelt élettel. A könyvárusítástól a kézműves sátorig, az Abaújvári Manufaktúra termékeitől az arcfestésen, csillámtetkón át az utcai gyermekjátékokig színes volt a paletta. A helyi gyülekezet kedves vendéglátását élvező fiatalok és idősek egyaránt nagy figyelemmel hallgatták a színpadon fellépőket.

h2o_az_elet_vize_foto_szilagyi_zsofia_csomos_balazs_9

Fotó: Szilágyi Zsófia, Csomós Balázs

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának dicsőítő csapata lépett először színpadra, amellyel a közönség együtt énekelhette az ismerős énekeket. Barna Sándor püspökhelyettes a köszöntőjében utalva Jézusnak a magvető példázatára arra hívta fel a figyelmet, hogy nem mindegy, hogyan fogadjuk az elvetett magot. Mert a Magvető ma is hinti a jó magot. Ezután az egyházkerület főgondnoka, Molnár Pál köszöntőjében folytatva az előbbi gondolatsort az élő víz megújító lehetőségéről beszélt. A város polgármestere, Szamosvölgyi Péter beszédében elmondta, hogy a városban fontos helyet töltenek be az egyházak, jó kapcsolatot ápolva segítik egymást. A gyermekek, fiatalok között végzett szolgálatuk különösen értékes. Mészáros István, a Zempléni Református Egyházmegye esperese, bár személyesen nem tudott jelen lenni, üzenetében a 23. zsoltár gondolataival köszöntötte a téren egybegyűlteket.

h2o_az_elet_vize_foto_szilagyi_zsofia_csomos_balazs_2

Fotó: Szilágyi Zsófia, Csomós Balázs

A helyi református gyülekezet lelkipásztora, Dezső Attila is megszólította az odaérkező helyieket és a környék gyülekezeteinek képviselőit. Ezt követően a Fejes István Református Vegyes Kar szolgálata következett. Hozzá csatlakozott egy közös énekszám erejéig a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola egy éve alakult gyermekkórusa is, Pappné Rjaskó Natália vezetésével. Szívmelengető volt látni és hallani, hogyan válnak eggyé a különböző generációk az Istent dicsőítő énekben.

Magyar Andrea igazgatóhelyettes a Petőfi Sándor Református Általános Iskola különböző csoportjainak bemutatkozását koordinálta. A néptánc és a modern tánc mellett verseket hallhattak, különböző jelenetek és egy pantomim-előadást is láthatott a nagyérdemű. Színes kavalkáddal mutatta be az iskola azokat az értékeket, amelyek az ott tanítókat és tanulókat egyaránt dicsérik.

A paksi református gyülekezet tagjaiból alakult IDM zenekar lépett ezután színpadra. A rövidítés az Így Dicsérünk Mi elnevezést takarja, és valóban annak a dicséretnek lehetett hallgatója a közönség, amelyik a Jézus által parancsba adott felhívásnak engedve továbbadja mindazt, ami a benne megtalált békességből, örömből, szabadításból sugárzott át rajtuk.

Közben két olyan bizonyságtétel hangzott el, amelyek arról a titokzatos, érthetetlen, megmagyarázhatatlan kegyelemről és megtartásról szóltak, ami egyértelműen rámutat az élet Urára.

Csáky Soma és szülei valóban a halál szorításából szabadultak. Sokak előtt ismert az a baleset, amely Sárospatakon történt. Soma a vonat tetejére felmászó és áramütést szenvedő barátja segítségére sietett, amikor ő maga is olyan súlyosan megégett, hogy két hónapig feküdt mélyaltatásban, bizonytalanságban. A leletei alapján kétségbeejtő kilátásai voltak az életre, és most mégis itt állhatott és elmondhatta, hogy hálás Istennek, és mindennap ajándék a számára. A szülei is bizonyságot tettek a baleset kapcsán az előtte kérdésekkel teli, majd megerősödött hitükről.

A másik bizonyságtétel Kövér Zsolt cukrászmestertől hangzott el, akinek nemcsak a cukrászdái és az édességei ismertek a helyiek előtt, hanem a hite is. A sárospataki református gyülekezet presbitereként szolgál, és mivel ő maga azt vallja, hogy mindent az Isten kezébe kell tenni ahhoz, hogy onnan vehessük ajándékként, számtalan emberen igyekszik segíteni. Ételosztást szervez, igyekszik szolgálni a rászorulókat.

h2o_az_elet_vize_foto_szilagyi_zsofia_csomos_balazs_1

Fotó: Szilágyi Zsófia, Csomós Balázs

Az evangelizáció szolgálatát ifj. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület (Tirek) ifjúsági missziójának vezetője, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem (SRHE) tanára végezte, Zákeus történetét véve alapul. Az ifjúsági referens beszédét azzal kezdte, hogy ha lett volna közvélemény-kutatás Jézus korában, és megkérdezték volna, hogy kit utálnak a legjobban a jerikóiak, akkor nagy valószínűséggel Zákeus „nyert volna”, aki vámszedőként minden törvényest és törvénytelent megtett azért, hogy gyarapítsa vagyonát. Majd arról szólt az ifjúsági misszió vezetője, hogy az az ember, akit mindenki utál, az méltóságát félretéve szalad, fára mászik, csak hogy láthassa Jézust. Zákeusnak az üdvösséget mégsem az hozza el, hogy megtéríti az okozott kárt, hogy lemond a vagyonról és a hatalomról, hanem az, hogy Jézus, akinek „adatott minden hatalom mennyen és földön”, lemond erről a hatalomról, a gazdagságról, és a rabszolgák halálát vállalja azért, hogy miénk legyen minden gazdagság és a legnagyobb hatalom: újra Atyának szólítani az Istent. Ezzel Isten nem jobb életet kínál nekünk, hanem egy új életet. Az új élet jele pedig az, hogy Zákeus hálás. Mert új életének a mozgatórugója az lesz, amit Jézus Krisztus tett. Minden más eltörpül emellett. Ez az evangélium, ez a keresztyénség – tette hozzá ifj. Csomós József.

h2o_az_elet_vize_foto_szilagyi_zsofia_csomos_balazs_6

Fotó: Szilágyi Zsófia, Csomós Balázs

Az evangelizációs szolgálat után a közösség még sokáig énekelt együtt örömmel, lelkesedéssel az IDM zenekarral. Végül Zsebeházi Ferenc vidám bohócműsora következett, amelyben a gyerekeket szólította meg az evangélium nagyon is komoly üzenetével. Délután a sátoraljaújhelyi gyülekezet nőszövetségének vendégszeretetét élvezhették a jelenlévők, amely szendviccsel, süteménnyel, ásványvízzel kínálta meg a résztvevőket.

Köszönet a szervezésért, a lebonyolításért, a segítségért mindenkinek, aki részt vállalt ebben, a helyi gyülekezetnek és református iskolának, a város önkormányzatának, a művelődési ház munkatársainak, valamint a SKY Studiónak. Mindezért legyen Istené a dicsőség!