Hajléktalanszállóról saját otthonba

A legutóbbi népszámláláskor, 2022-ben vált világossá Márkus Gábor, a református hajléktalanmisszió elindítója, a Tiszta Forrás Alapítvány kuratóriumának elnöke számára, hogy csak Budapesten százhetvenezer lakás áll üresen, leromlott állapotban, mert nem használja azokat senki. – Ez egy rendkívül megrendítő szám – mondja Verőce nyugalmazott lelkipásztora, aki nyíltan vállalja, fiatalabb korában ő maga is alkoholproblémákkal küzdött, ezért pontosan tudja, mennyire fontos segítő kezet nyújtani annak, aki a reménytelenségben már elveszett. A fővárosi önkormányzat pályázatot hirdetett éppen ezeknek az üresen álló önkormányzati lakásoknak a szociális hasznosítására úgy, hogy a felújítási költségek egy részét is vállalta. Így a kispesti kerületi önkormányzat idén két, üresen álló ingatlant tudott felajánlani a civil szervezetnek, amelyet társadalmi összefogással, a gondozottakkal közösen tettek lakhatóvá. A fővárosi pályázat mellett a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat egy közös céget létrehozva további üres lakásokat vásárolt és újított fel rászorulóknak. Így költözhetett és költözhet be hamarosan több, hosszú ideig az alapítvány Üllői úti hajléktalanszállóján élő ember saját otthonba.

Ennek köszönhetően kezdhet új életet Igari Ilosvai Lajos is, aki évtizedekkel ezelőtt az utcán tengődve, alkoholistaként találkozott Márkus Gáborral és került a Tiszta Forrás Alapítványhoz. Megjárva a poklok poklát, visszaesve többször is függőségébe, majd megtapasztalva az isteni gondviselés jóságát kerülhetett – már tisztán – hajléktalanszállóra, most pedig egy sülysápi parasztházba, amit már csinosítgat, javítgat, hogy minél előbb beköltözhessen élete párjával. – Koldultam, hogy alkoholhoz jussak, adományruhákban éltem, és a Dunában fürödtem – emlékezik vissza. Egy öngyilkossági kísérletet követően került be az egészségügyi rendszerbe és a pszichiátriára, onnan pedig – ő az isteni gondviselésnek köszöni – egy idős hölgy közvetítésével került Márkus Gáborékhoz. – Egy szerdai napon egyből egy istentiszteleten találkoztam Márkus atyával, megragadott. Kaptam egy könyvet és egy tábla csokit. Ekkor kezdődött a tisztulásom. Jézust választottam az alkohol helyett – vallja meg. Lajos kifogástalan állapotú okostelefonján mutatja a háttérképet, ami Jézus Krisztust ábrázolja, majd mutatja az alkalmazásait, amelyeken a Szentírást és az Igét olvassa nap mint nap. Épületszobrászként dolgozott, mielőtt belecsúszott volna a hajléktalanságba. De, mint mondja, a műanyag hőszigetelési technikák leváltották a gipszet, így megszűntek a korábbi munkalehetőségei. Ahogy meséli, az alkohol miatt szétrobbant a gyomra, három hónapig feküdt kómában, három halálközeli élménye is volt, de végül felébredt a kómából. – Nem hallgattam akkor még az Úr Jézusra, továbbra is alkoholhoz nyúltam, amíg oda nem kerültem a Tiszta Forrás Alapítványhoz – meséli. Ezután konyhai kisegítőként vállalt munkát, jelenleg pedig egy nonprofit varrodai cégnél dolgozik a ma már boldog nagypapa. Lajosnak ugyanis van egy lánya és három unokája is.

Ezen az istentiszteleten szinte mindenkinek van valamilyen alkoholizmussal vagy hajléktalansággal összefüggő tapasztalata vagy előélete: azoknak is, akik a szószéken hirdetik az Igét, és azoknak is, akik hallgatják. Aki kívülről esik be, nem tudhatja ezt, mert ünnepi öltözetű, rendezett külsejű férfiak és nők ülnek a padsorokban. Márkus Gábor azonban több mint harminc, misszióban eltöltött év után is megrendülve mutat rá a lényegre, amit az Igével támaszt alá: igenis életre kelhet Isten segítségével a halom kő, amely porrá égett (Neh 3,34). – Ezek porrá égett életek, de Isten óvó keze megmentette őket. Szigorú költségvetéssel működünk, takarékosan osztjuk be az alapítvány javait, de nap mint nap érezzük, hogy gondoskodása tovább segít minket – teszi hozzá. És hogy Isten milyen különféle módokon segít meg valakit, arra elmesél egy találkozást. – A Keleti pályaudvaron ült a padon egy egykori gondozottam a családjával, aki hálásan megköszönte, hogy annak idején az ittassága miatt elküldtük a hajléktalanszállóról (ott ugyanis megkövetelik a teljes józanságot – a szerk.) – meséli a kuratóriumi elnök. Ekkor döbbent rá a szerencsétlen férfi, hogy ő bizony már hajléktalanszállóra sem való, és így indult el a gyógyulás felé. Ha nem küldik el, akkor ma nem lenne tisztességes, emberhez méltó élete, nem lenne családja, gyermekei – köszönte meg a férfi Márkus Gábornak, aki könnyes szemmel meséli mindezt. – Látja, még azzal is segít Isten, azt is a javunkra, a gondozottunk javára fordította, hogy elutasítottuk. Tavaly kettőt, idén öt lakást tudunk átadni azoknak a szállón lakóknak, akik teljesítik a feltételeket: nyolcórás bejelentett munkával rendelkeznek, fizetik a jelképes lakbért, függőségektől mentesen élnek, és az evangéliumi közösség aktív tagjai maradnak – tájékoztat.

Igari Ilosvai Lajosnak a lányával a hajléktalanságban eltöltött években megszakadt a kapcsolata, de felépülése után az megbocsátott neki, és bizalomban, szeretetben számíthatnak egymásra. Lajos igazi nagyapaként az unokák neveléséből is kiveszi a részét, ha kell, anyagilag is segíti lánya családját, az istentiszteletre is a gyerekekkel jöttek. – Nem lenézően, hanem tisztelettel tekintett az apjára azok után, ami történt. Ezt a boldogságot nem lehet leírni – mondja Lajos. Párja, akivel együtt költöznek be a sülysápi kertes házba, nem hajléktalan, de intézetben nevelkedett, férje, akitől elvált, szintén alkoholista volt. A kétszobás vályogházzal még bőven akad munkájuk, rengeteget dolgoztak már eddig is rajta, de úgy tervezik, nyár végén be tudnak költözni. – A tető szerencsére csak tizenkét éves, a vályogon azonban lesz még mit dolgozni, de állunk elébe – teszi hozzá büszkén a férfi.

Persze, sokakon a hajléktalanmisszió sem tud segíteni, és Márkus Gábor szerint felesleges tagadni: hazánkban kétmillió szegény ember él, kilencszázezer alkoholista, háromszázezer kábítószerfüggő, ezzel együtt a problémát máshogy érdemes megközelíteni. – Amikor elkezdek beszélgetni egy felnőtt, elúszott életű emberrel, azt látom, hogy gyerekkorában soha nem kapott se szeretetet, se törődést. És ezeket a gyerekeket az iskola sem tudja felemelni, ott is megkülönböztetés vár rájuk. Valójában kiközösítésük már az óvodában elkezdődik, aminek a következtében később sorstársaikkal bandákba verődve ők kezdik el lenézni és kiközösíteni a jól teljesítő, sikeres társaikat – hívja fel a figyelmet a lelkész. Vagy ahogy fogalmaz: ezeknek a gyerekeknek már ott „elmegy a szíve”. – A hajléktalanság a társadalom nyomorúsága. Sokkal jobban kellene segíteni a családokat és ránézni az elhanyagolt gyerekekre – hangsúlyozza Márkus Gábor.