„Fehér templomokban / fehér imádságot / hej regő rejtem / fekete templomban / fekete imát / hej regő rejtem / fekete templomban / fekete imát / hej regő rejtem / fekete templomokban / fehér imádságot / hej regő rejtem / azt is megadhatja / az a nagy úristen”. Ezt az archaikus (regös) népi és expresszív költői rétegeket föltáró részletet választottam Kányádi Sándor hosszú verséből. Úgy éreztem, halottak napján a Halottak napja Bécsben az a költemény, amely értékről és veszteségről, identitásról és emlékezésről, egyéni és közösségi lét és megmaradás metafizikai és ösztönös, ám egzisztenciális érvényű dilemmáiról tanúskodik úgy, hogy a mormolástól az elbeszélésen át a kiáltásokig terjedő modulációk ereje túlnő a gyertyafényen, a temetők vagy szobák csöndjén. Sokan ismerhetik az 1976-os Szürkület című kötetben publikált majdnem négyszáz soros monumentális művet, amely az úgynevezett kismesteri darabokat zárja, és az 1970-es évekre fölfutó pályaív összegzéseként is értelmezhető. A legteljesebb módon Kányádi versmondásában érzékelhető az a szintézis, amely egyszerre az önérték fájdalmas leltárba szedése és az értékek elveszíthetőségének vádbeszéde. Általában is jellemző volt rá az összegzés igénye, a korábbi költői korszakok poétikai, képi, gondolati-filozófiai, emberi, közösségi létkérdései mindig új poétikai minőséget kaptak. Pécsi Györgyi monográfiája kiemeli a nemzeti közösség és „az emberiség sorsának, múltjának, esélyeinek” versbeszédben egymásba szervesülő látomását, s hogy a Kányádi-lírának egy sajátosan polifón, sokszólamú karakterét lehet érzékelni általa. Szinte minden recenzens vagy monográfus hivatkozik arra a Görömbei Andrástól ismert tételre, amely szerint a kompozíció „egymagában is képes tükrözni a teljes költői világképet”. A polifón szerkesztés Ködöböcz Gábor értelmezésében már nemcsak oratóriumszerű versszimfóniaként testesül meg: azt is jelzi, hogy „özönvízre emlékeztető látomásos képsoraiban kétségkívül a metafizikai tudás érintkezik az e világi tapasztalattal”. A kiváló irodalomtörténész kiemelésében: „Mondják, hogy ítéletidő tombolt / összeért a temető s a mennybolt / vízszintben állt ösvénnyel az árok / egymást se látták a gyászhuszárok (…) és a sírok is mint leláncolt bárkák / táncoló farukat föl-le-földobálták / volt minden egérlyuk gurgulázó korsó / s hogy elúszott volna akkor a koporsó”. A zenei szerkesztésre, zenei „olvasatra” utal a közvetlen folytatás, az ismétlésekkel az értelmi jelentés helyett az érzelmi atmoszférát, az értelmen-érzelmen is túlmerülő belső monológ könyörgésjellegét erősítve föl. S ezek az igéző-imádkozó, bánatos-dühödt betétek-szakaszok (mint a „megásni tűz elföldelni / megásni tűz elföldelni / megásni tűz elföldelni”) az epikus-avantgárd emlékepizódokat visszaterelik az expresszív ősnyelvi költőiség varázslat-dimenziójába: „dunából tengerbe / ki az óceánra / dunából tengerre / ki az óceánra // úszik a koporsó / zene a vitorla / úszik a koporsó / zene a vitorla”. S új kontextusban jelentek meg a transzilván lét kulcskérdései: „Erdély lelke” nem pusztán a táj és az ember harmóniája, a könnyes életélmény és a csodaváró fájdalom, a valóságérzékelés részévé váló hit viszonylatában válik láthatóvá, hanem a nemzeti eszkatológiai üzenet keresésében is. Kányádi Sándor először 1967-ben járt Nyugaton – halottak napján Bécsben, az Ágoston-rendiek templomában hallgatta meg Mozart Requiemjét. Ekkor ébredt meg a költőben a kép: „Befonnak egyszer téged is valami pompás koszorúba”. Majd öt évig érlelődött benne a vers: „mert a legárvább akinek / még halottai sincsenek”. S a költő vallomása szerint Bay Zoltán professzor is „beleszólt” a genezisbe – arról beszélt, hogy egyetlen hidrogénatomból fejlődhet ki az élet, így hát mégsem oly reménytelen a feltámadás. Egy tanulmánykötetben tizenöt irodalmár értelmezi a verset. Ebben írja Bertha Zoltán: az nemcsak a transzcendenciaélmény stílusszintetizáló szövegjátékának biblikus-spirituális és kollektív-historikus remeke, de „a magyar önismeret enciklopédikus sűrítménye is”. – Olvassuk hát halottak napján!
A szerző főiskolai docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetője, újságíró.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!