Mára úgy alakult a világ, hogy tűnő illúziói és maradandó értékei (mondanám: furcsa mód, de inkább azt kell mondanom: kénytelen-kelletlen) a program-piac pultjaira kerültek egyaránt. Hajdan még, a dán filozófus, Kierkegaard szellemes mondására bizonnyal felkapták fejüket az olvasók: ha házasodsz, megbánod, ha nem házasodsz, azt is megbánod. S aztán kíváncsian lapozgathatták a bölcs és szellemes levezetéseket az író egyéni sorsának tükrében, mert a filozófus nem másokon, hanem önmagán példálózott. Ma, azt hiszem, nem tehetünk mást, programokat kell szervezni és egybegyűjteni a házasság és a család szépségeit és küzdelmeit, a párválasztástól kezdve az unokázásig, a pályaválasztástól a társadalmi és közösségi szerepekig, és mindezt a viszonylagosságok és közömbösségek, az izzó drámák és boldogságkeresések világába vinni.
Ma kezdődik az egy hétig tartó program-sorozat, a Házasság hete -, számos remek programmal, istentiszteletekkel, fórumokkal, imádkozó bizonyságokkal, segítők és tanácsolók bemutatkozásával, nehéz és gyönyörű történetek elmondásával. Önmagában is elég lenne ennyit szólni erről az évtizedes kezdeményezésről, és méltatni hazai képviselőit. De hadd toldjam hozzá az ajánláshoz azt is, hogy roppant nehéz egyértelművé tenni azt, hogy ez a hét, és mindaz, ami benne foglaltatik nem egyszerű akció, inkább olyan lehetőség, amikor előtérbe lehet állítani a házasság értékeit, amelyek minden időre valók, be lehet mutatni a titkát éppen a maga mindennaposságában. Fel lehet villantani azt az érték-dimenzióját, amely megalapozza. És ez azért nehéz feladat, mert mi az ún. decens társadalom illúzióját kergetjük. Azt az állapotot, amikor akár meggyőződésünk és tapasztalatunk ellenére az emberi élet különböző regisztereiben, viszonylataiban csak illendőképpen kell viselkednünk.
Ám a házasság nem viselkedés, hanem életforma. Ez a hét sem arról szól, hogy ki kell harcolni az intézményt megillető tiszteletet, hanem arról, hogy meg kell találni az egyes, egészen pontosan a páros élet kikerekedését. A házasság nem egyéni vállalkozás, hanem egész életre vonatkozó szövetség. Egyszer egy tudós a teremtéstörténetet így magyarázta: azt olvassuk, Isten megteremtette az embert: férfiúvá és nővé teremtette. Vagyis ez azt jelenti, hogy ők ketten együtt az ember. Jól értette ezt József Attila, amikor ezt írja egy versében: egy hangvilla két ága vagyunk. Az a boldog házasság, ahol a férfi és a nő egy hangot ad, - az élet alaphangját, s minden más szólam ahhoz igazodik.
Bogárdi Szabó István, fotó: Asszonyi Eszter
Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának Lélektől lélekig rovatában, 2017. február 12-én.