Harminc éve huszonnégy órás szolgálatban

A nevelőszülőségre áldást kell kapni az Úrtól, csak így lehet elhordozni és szeretetben végezni ezt a szolgálatot – vallja Viki és Attila (a vezetéknevüket a gyermekek érdekében nem fedjük fel). Immár harminc éve látják el ezt a feladatot, 2021 óta a Református Szeretetszolgálat fenntartásában működő Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ égisze alatt. Három saját gyermekükön kívül több mint tíz csemetét neveltek fel és indítottak útjára hitben, szeretetben. A mindennapokról, a szolgálat nehézségeiről és szépségeiről egyaránt őszintén beszéltek lapunknak.

Hétköznap délután látogatom meg őket a kertes családi házukban. Nagy asztal köré ülünk mindannyian: a szülőkön kívül Zsófi és Ede, valamint a család két kutyusa. Viki és Attila több mint harminc éve nevelőszülők, a hetvenhez közelítenek – de nyugodtan letagadhatnák a korukat. Zsófi már felnőtt, több mint húsz éve velük él, önálló életvezetésre támogatással képes, otthonosan ül a kanapén, a család tagja. Ede tizenhét körüli, különleges ellátási szükségletű, cukrászsegédnek tanul.

Udvarias, csendes fiú. Mint a pár jelzi, a nagy korkülönbség folyamatosan fenntartja bennük az érdeklődést a fiatalabb korosztály megértése iránt. De tekintsünk vissza a kezdetekre! Miképpen fogalmazódik meg egy fiatal párban, hogy e hivatásnak szenteljék az életüket? Viki virágüzletben dolgozott, és mindig saját boltra vágyott. – De a főnökömön láttam, mindez mennyi lemondással jár. Nem akartam ennyi időt távol tölteni a gyerekektől – mondja. A családban már volt nevelőszülő, így látva ezt a mintát ők is belevágtak: az évek alatt összesen tizenhárom gyerek élt velük, közülük tíz hosszú ideig.

reflap cikk 2024 05. Viki és Attila (f.Szirák Sára)

Viki és Attila

Fotó: Szirák Sára

Attila kiemeli, hogy tizenkét éves korától rendszeresen kijártak a családjával az őrbottyáni Juhász Zsófia Szeretetotthonba, ő ott folyton segített, játszott az ellátottakkal. Így a gondoskodás szeretete már egészen fiatalon megjelent az életében. Vikinek is volt ilyen kiskori élménye: az édesanyja a hallássérültek intézete mellett dolgozott, sokat jártak az épületben, így alakultak ki ott baráti kapcsolatai. – Csak úgy lehet nevelőszülővé válni, ha a pár mindkét tagja akarja. Itt megtalálta zsák a foltját – nevetnek össze. – Erre áldást kell kapnunk az Úristentől: csak így lehet elhordozni és szeretetben végezni a szolgálatot – emeli ki Attila. – Itt az a feladat, hogy önálló életre készítsük fel a hozzánk kerülő gyermekeket, átadva nekik azt az értékrendet és szemléletet, amelyet fontosnak tartunk – teszi hozzá.

– Minden gyermekről tudunk: mindenki dolgozik, megállja helyét az életben. A lényeg az, hogy jó úton haladnak, és valamit továbbvittek ebből a családból. Van, akivel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot – osztja meg Viki. – Az egyik nevelt gyermekünk egy ideig nem keresett bennünket, majd férjhez ment, családot alapított, elvált, és azóta rendszeresek a látogatások, nagy és mély beszélgetéseket folytatunk. A gyermeke mamának és papának hív bennünket, örömmel jön hozzánk, pedig vannak vér szerinti nagyszülei is – mesélik. Vikinek és Attilának Szigetbecsén volt nyaralójuk. Az iskola végeztével az egész családdal leköltöztek, csak augusztus végén tértek vissza a fővárosba. Rengeteg élmény, játék köti oda őket: a gyerekek kuckót építettek, fürödtek, szabadok voltak. – Mindenkinek szárnyakat próbáltunk adni, nem legyökereztetni őket. De ahhoz, hogy a szárnyak kinőhessenek, az alapokat le kellett tenni, így tudnak megtanulni repülni – mondják közösen, összegezve az alapelveket.

Ahogyan sétálok a buszmegálló felé, az ég beborul az egész napos rekkenő hőség után. Arra gondolok, hogy ilyen az élet és maga a nevelőszülőség is: borúra derű, derűre ború, de az ember olyan kincsekkel lehet gazdagabb, amelyekhez fogható nincs máshol. A Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ azoknak a gyermekeknek igyekszik segíteni, akik veszélyeztetettség miatt nem nevelkedhetnek vér szerinti családjukban. Hálózatukban mintegy háromszáznegyven nevelőszülő szolgál, gondozásukban csaknem ezer, szakellátásban nevelkedő gyermek és utógondozott fiatal felnőtt él. Jelenleg Somogy, Vas, Zala, Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyékben élnek nevelőszülői családok.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!