Az egyik legismertebb közösségi énekké vált az Ároni áldás a református zeneszerző, zenepedagógus Draskóczy Lászlónak köszönhetően, aki ötszólamú kánont írt az Ószövetség korában igen népszerű istentiszteleti szövegre. Országhatáron innen és túl, keresztyén és zsidó felekezetekben egyaránt elterjedt a dal, de kevesen tudják, hogy a zeneszerző a fia nyolcadik születésnapjára komponálta azt. A Draskóczy gyerekek sokat tesznek azért, hogy édesapjuk szellemi öröksége fennmaradjon, ezért létrehoztak egy honlapot is, ahol összegyűjtötték a hagyatékot és közzétették a zeneszerző kottáit, tanulmányait. Draskóczy Balázzsal és Eszterrel a pasaréti református templom kertjében találkoztunk, ahol több mint harminc éven szolgált kántorként a zeneszerző.
Draskóczy Eszter és Draskóczy Balázs: Az énekeskönyvi énekek nagy részét fejből tudtuk, rengeteg versszakkal
Milyen emlékek fűzik önöket ehhez a templomhoz?
Draskóczy Balázs (D. B.): Mindig hazajövünk ide, itt töltöttük gyermekkorunk hitéletét, mindig ott ültem édesapám mellett, az orgonánál.
Draskóczy Eszter (D. E.): A Pasaréti úton születtem, és itt éltünk egészen a harmadik testvérünk, húgunk megszületéséig, nagyapánkkal, aki lelkész volt, és nagyanyánkkal, akinek hívó szavára mi is elkezdtünk a gyülekezetbe járni. A hetvenes évek vége felé szombat este csörgött a telefon, hogy helyettesíteni kellene a kántort, aki hirtelen lebetegedett, így lett az egyébként nem orgonista, hanem zeneszerző édesapámból a templom kántora. Zongorázni jól tudott, kitűnően improvizált, az egyházi énekeket mind jól ismerte, így nem okozott neki gondot, hogy hirtelen be kellett ugrania. Már gyerekként a Pozsonyi úton is kántorizált, lelkész édesapja mellett. Minden vasárnap kétszer, sőt havonta egyszer három istentiszteleten és csütörtökönként is orgonált, így a nyaralásaink is mindig úgy teltek, hogy papa felutazott, mert nagyon fontosnak tartotta ezt a szolgálatot. Én is ott ültem mellette az orgonapadon, és mindig figyeltem, hogy nem a korálkönyvből játszott, csak az énekeskönyv volt előtte, a dallamot és a szöveget követve így született meg a harmonizáció.
Draskóczy László zeneszerző, zenepedagógus
Draskóczy László zeneszerző, zenepedagógus és kántor 1940-ben született Budapesten, református lelkész családban. Pályája kezdetén népzenei ihletésű műveit néptáncegyütteseknek és a Magyar Rádiónak komponálta, majd az egyházzene felé fordult. Különösen az ezredforduló után megszaporodtak egyéni hangot megütő alkotásai. Ekkor írta legnagyobb szabású kompozícióját, a Károli kantátát is. A zeneszerzés mellett pedagógiai munkássága is jelentős, ismert és sikeres zeneszerzők, énekesek és hangszeres művészek sorát nevelte ki. Részt vett a Magyarországi Református Egyház különböző zenei műhelyeinek kialakításában, gondozásában. Életének utolsó szakaszában idejének nagy részét a kutatás töltötte ki. Elmélyedt a genfi zsoltárok tanulmányozásában, és más, zeneelméleti, valamint a himnológia tárgyköréhez tartozó kérdések vizsgálatában. 2020-ban bekövetkezett haláláig több tucat zenei írást készített el, amelyek egy része különböző szakfolyóiratokban jelent meg.
Hogyan hatotta át a zene a családi életet?
D. B.: Természetes, szerves része volt a család mindennapjainak a zene, mint ahogy az is, hogy mindenki tanult valamilyen hangszeren. Édesapánk ugyanakkor nem terelt minket közvetlenül a zenész pálya felé, kicsit még csóválta is a fejét, amikor egymás után mindhárman eldöntöttük, hogy zenével szeretnénk foglalkozni. Eközben a tudását nap mint nap csodáltuk, és persze, a karácsony estéket mindig végigénekeltük. Az énekeskönyvi énekek nagy részét fejből tudtuk, rengeteg versszakkal. Olyan is volt, hogy más családokhoz is elmentünk énekelni öten háromszólamú énekeket – ezeket később meg is írta édesapánk: a dallamot gyerekekre, a kísérőszólamot a feleségre, a basszust pedig az édesapára, pont ahogy mi szoktuk. Ő indította el a kölkedi zenei nyári tábort is, ahol egészen elképesztő intenzitással és lelkesedéssel tanította a gyerekeket és minket. Ott helyben komponált darabokat nekik, a tudásuknak megfelelően. Ha valaki kevesebbet tudott, írt gyorsan egy olyan szólamot, amivel ő is részese lehetett a közös zenélésnek. Csodáltuk azt is, hogy ránézett az énekeskönyvre, és a keze alatt megszületett a többszólamú mű.
„Természetes, szerves része volt a család mindennapjainak a zene”
Valahogy így születhetett meg az Ároni áldás is, ami – nem túlzás – az ország minden szegletben elterjedt, sőt a határon túl és külföldön is. Ez azért különleges, mert szinte teljesen kivesztek a köszöntők az emberek életéből. Vagy ha van is, ugyanaz az egy-két jól ismert popdal szólal meg.
D. E.: Balázs nyolcadik születésnapjára írta papa ezt az ötszólamú kánont, merthogy öten vagyunk. Emlékszem, valahol énekelték, és én szóltam egy résznél, hogy nem teljesen úgy van, mire visszakérdeztek, hogy honnan tudom, hiszen ez egy népdal! Mondtam, hogy édesapám írta az öcsémnek: nagy volt a meglepetés.
D. B.: Egy katolikus ismerősöm is megkérdezte egyszer, amikor szóba került ez a kánon, hogy ezt ti is szoktátok énekelni. Egyértelműnek vette, hogy ez egy katolikus ének, de zsidó közösségben is hallottam, hogy énekelik. Tényleg kicsit már-már népdalként viselkedik ez az ének, előfordul, hogy változatai is kialakulnak, ami azt jelzi, hogy mennyi embernek a sajátjává vált.
„Mindenképpen hozzáférhetővé szerettük volna tenni az egyházi műveit, hiszen azok Isten dicsőségére születtek”
Különös érzés lehet, hogy Balázs hallja az éneket lépten-nyomon, és belegondol, hogy bizony az ő születésnapjára írta a zeneszerző, aki az édesapja.
D. B.: Igen, az iskolában a gyerekek is máshogy állnak a dologhoz, amikor csepegtetem a történetet.
Az Ároni áldás című ének Mózes negyedik könyvének egyik áldásformulája, amelyben Áron és fiai, vagyis a papok áldották meg Izráelt. Az áldás magában foglalja mindazt a testi, lelki és szellemi jót, amire az embernek itt, a földön szüksége van. A jeruzsálemi templomban egy külön emelvényről hangzott el ez az áldás istentiszteletek alkalmával. Ősidők óta állandó helye van (ha nem is mindenütt azonos rend szerint) a zsinagóga életében is. A keresztyénség körében Luther óta vált általánossá a protestáns egyházak istentiszteleti gyakorlatában.
Mikor volt utoljára, hogy öten együtt énekelték?
D. B.: Nincs olyan emlékem, hogy utoljára énekeljük, de van egy családi fénykép, amin kivehető, hogy talán ez szól. Vannak emlékezetes pillanatok, amikor megszólalt a kánon, például édesapámnak a hetvenötödik születésnapjára szervezett koncerten, a fasori templomban. Ő nem rakta bele a műsorba, nem gondolta koncertdarabnak, de a végén meglepetésként az összes jelen lévő kórussal elénekeltük spontán a köszöntésére.
Azt, hogy talán nem is nagyközönségnek szánta és nem is koncertdarabnak, mégis ennyire népszerű lett, hogy élte meg?
D. B.: Mindez fokozatos volt, valószínűleg nem gondolta, hogy ilyen ismert lesz. De később ő kezdeményezte, hogy legyen német, francia és angol nyelvű fordítása is.
Draskóczy László ennek a műnek a megírása után fordult aztán végleg az egyházzene felé, előtte számos népdalfeldolgozást és kortárs művet írt. Honnan kapta a népzenei ihletést?
D. B.: Még zeneakadémista éveiben abból keresett némi pénzt, hogy népi együtteseknél volt korrepetitor, zongorával segítette a próbákat, így került közel a népzenéhez. Ebben az időszakban számos népzenei témájú mű született, és például a Korondi táncok a világ számos pontján ismertté vált, hangszeres versenyek kedvelt, klarinétversenyek szinte kötelező műveként.
D. E.: A Korondi táncokat egy éppen felvételiző tanítványának írta.
Eszter hegedűművészként mit kapott édesapjától útravalóul? Játszottak valaha együtt koncerten?
D. E.: Többször játszottunk barokk szonátákat, a Ráday kamarazenekarral éveken keresztül sokszor Händel Messiását és több oratóriumát Mendelssohnnak. Nagy megtiszteltetés volt a korai vonósnégyesét eljátszani a fasori születésnapi koncerten, amit papa választott be a műsorba. De papának köszönhetem azt is, hogy végül a barokk zene mellett köteleztem el magam, hiszen annak idején a konzervatóriumban ő ismerte fel a fontosságát és kezdte el tanítani a zenekarnak a barokk és bécsi klasszikus darabok esetén a régizene korabeli előadói gyakorlatát. Úgy tanított, hogy elég volt néha egy-egy jól célzott gondolatot mondania, és az egész darab jobb lett, hirtelen értelmet nyert. Kevés olyan tanárral találkoztam aztán a későbbi tanulmányaim során, akik ennyire egészében látták a zenét. A tanítványai, köztük igen neves orgonaművészek, hihetetlenül hálásak a mai napig nemcsak ezért, hanem az emberségéért is.
Az istenhitüket is a zene révén kapták?
D. B.: A mindennapokban inkább édesanyánk nevelt hitre, édesapánk csak különleges alkalmakkor szólt erről. Ugyanakkor valóban, a zenén keresztül olyan dolgok jutottak el hozzánk Istenről, amik zene nélkül nem tudtak volna.
D. E.: Például a szolgálat természetessége, amennyire ezt feladatának tekintette. Istentiszteletek előtt hosszú éveken keresztül tanította a gyülekezetet énekelni, az ének keletkezéséről és az adott történelmi korról is szó esett, így kiválóan, ritmikusan tudta a gyülekezet énekelni az énekeket. Olyan harmóniákat használt, amelyek a legjobban kifejezték a szöveget.
„A zenén keresztül olyan dolgok jutottak el hozzánk Istenről, amik zene nélkül nem tudtak volna”
Miért hozták létre a Draskóczy László örökségét bemutató honlapot?
D. B.: Fontosnak tartottuk, hogy eljusson az emberekhez, annál is inkább, mert rengeteg mű csak fénymásolatokban, kéziratokban terjed. Itt viszont egy helyen minden megtalálható, ingyenesen letölthető – ez, úgy éreztük, sokaknak segítség lenne. Fontos forrás lehet egyházzenei szakembereknek, kórusvezetőknek, kántoroknak, és a kortárs zenének egy különleges szeglete is lehet ez a gyűjtemény, könnyebbé teszi a kutatását.
D. E.: Mindenképpen hozzáférhetővé szerettük volna tenni az egyházi műveit, hiszen azok Isten dicsőségére születtek.
Draskóczy Eszter az Orfeo Zenekarban játszik annak megalakulása óta hegedűművészként és brácsásként, a Fischer Annie Zeneiskolában tanít. Draskóczy Balázs ének-zene tanárként tanít Kunszentmiklóson, egy református iskolában, mellette a Kölkedi Zenei Hét főszervezőjeként viszi tovább édesapja nyári táborát. A Corvina Consort reneszánsz énekegyüttes énekese. Harmadik testvérük, Draskóczy Lídia szintén hegedű szakon végzett, ő a népzene felé fordult, évtizedek óta gyűjti a moldvai csángó dallamokat, alapítója a Zurgó, majd a Tázló népzenei együtteseknek.