Hűségre építkeznek

Ez történt ugyanis Arnóton: július 4-én a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye jóváhagyta az Arnóti Református Missziói Egyházközség kérelmét, hogy önálló anyaegyházközség legyen a jövőben. – Történelmi pillanat ez. A gyülekezet jogilag tizenkilenc éve létezik – eleinte mint Arnóti Református Missziói Egyházközség. 2001. október 28-án alapították a közösséget az akkoriban itt élő reformátusok. Számunkra hatalmas dolog, hogy ennyi idő alatt nagykorúvá váltunk, és a gyülekezet az önálló, önfenntartó élet útjára lépett. Kissé változik a név is: a „missziói” kifejezés elmarad, ezentúl Arnóti Református Egyházközség vagyunk – avat be Rácsok András, az immár önálló gyülekezet első megválasztott lelkipásztora.

A 2014 óta itt szolgáló elöljárót a gyülekezeti tagok szemmel láthatóan szeretik, és bíznak benne. – Az, hogy Rácsok Andrást megkaptuk lelkipásztorunknak, jó lehetőség volt nekünk. A gyülekezet ekkortájt döntötte el, hogy szeretne önállóvá válni: ha már a lelkésze helyben lakik, itt él a közösséggel, ennek épp itt az ideje. Az ittléte óta sok dolog épült-szépült – magyarázza Lovászné Mészáros Andrea, a közösség gondnoka.

Amennyire nem általános jelenség egyházunkban, hogy missziói egyházközségekből anyagyülekezetek váljanak, úgy az sem elterjedt, hogy a lelkipásztor családjával együtt előbb a közösség tagja legyen – és csak azután a lelkésze. Rácsok András és az arnóti reformátusok esetében viszont pontosan ez történt. – Amikor az előző helyettes lelkészünk még itt szolgált közöttünk, felhívta a figyelmünket arra, hogy lakik a faluban egy fiatalember, aki a Lévayban (Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – a szerk.) végzett, és ugyan jelenleg nem lelkészként szolgál, de lehetne ő a lelkipásztorunk. Így is lett: Rácsok András csatlakozott a családjával a gyülekezethez. Mi megörültünk nekik – annak különösen, hogy a nagytiszteletű úr kérésünkre vállalta a szolgálatot. Idén augusztus 2-án pedig a gyülekezet egyhangúlag megszavazta őt az immáron önálló egyházközség első lelkészének – vázolja a gondnok.

– Az egyházkerületi megbízatásomból kifolyólag költöztünk Arnótra, mert itt bocsátottak rendelkezésünkre szolgálati lakást. Ekkor az arnóti lelkészi teendőkről még nem esett szó. A feleségemmel elkezdtünk járni a gyülekezetbe, és így ismerkedtünk meg a tagjaival. Megragadott minket az a természetes közeg, amelyet itt tapasztaltunk. A felkérés után én annyi gondolkodási időt kértem, hogy felmérhessem, az egyházkerületi teendők mellett hogyan férhet el a gyülekezeti munka – a hangulat, a felkérés visszautasíthatatlan volt – egészíti ki a gondnok szavait mosolyogva a lelkész, aki egyben a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöki titkára is. – A tiszteletes úr még nem is tudta, de mi a faluban már mind biztosak voltunk benne, hogy ő lesz a lelkészünk – teszi hozzá nevetve Lovászné Mészáros Andrea.

Rácsok András szerint a megszokottól kissé különböző lelkészi-gyülekezeti kapcsolatnak sok előnye van. – Úgy érzem, hogy épp ettől működik a közösségünk: mindannyiunknak vannak olyan elfoglaltságai, amelyek mellett vállaljuk a gyülekezetben való részvételt, az érte hozott áldozatunkat. Mindenki beleteszi a magáét – osztja meg tapasztalatait a lelkipásztor. Hozzáteszi: – Ezért fogadtak el engem is a lelkészüknek, holott másik munkám is van emellett, és így korlátozottan vagyok jelen a gyülekezetben. Mégis gyarapodunk, mégis van közösség. Ez annak köszönhető, hogy a lelkész nem egyedül dolgozik, a gondnok nem egyedül cipeli a terheket, a presbitérium nem a lelkipásztor nyakába zúdítja a teendőket, hanem közösen tesszük a dolgunkat. A gyermekek közötti szolgálat sem csupán a lelkészen múlik: a szülők is tevékenyen részt vesznek a munkában, és még sorolhatnám a példákat

Munka pedig akad bőven: az arnótiak nyitott szemmel járnak, és igyekeznek megragadni a lehetőségeket a fejlődésre, fejlesztésre. Legutóbb az érkezésünkkor megcsodált gyülekezeti ház csinosításával hoztak létre olyan bázist, ahol jól érzik magukat, és amely a közösségi élet minden vonatkozásában alkalmas helyszín lehet. Pedig az egykori iskolaépület 2002-ben igencsak romos állapotban került a helyi reformátusokhoz.

– A saját épület ötlete onnan indult, hogy korábban az evangélikus templomba jártunk, havonta egyszer ott volt istentiszteletünk. Az ilyenkor összegyűjtött perselypénzt is az ongai anyagyülekezetnek adtuk. Néhányan arra gondoltak, hogy valami más megoldást kellene találni. Aláírásgyűjtés indult, amely azt volt hivatott bizonyítani, hogy szeretnénk leválni Ongáról. Az akkori lelkész, Szilágyi Zoltán rákérdezett a polgármesteri hivatalban, hogy mi van ezzel a házzal, hiszen nem használják semmire – valamikor talán szociális otthont vagy napközit szerettek volna belőle kialakítani – idézi fel Lovászné Mészáros Andrea. – Az épület egykor az evangélikusoké volt, iskola működött benne. A szocializmus idején államosították, a nyolcvanas évek második feléig töltötte be az iskola funkcióját. Amikor lehetővé vált, hogy az egykor egyházi tulajdonban lévő ingatlanokat visszaszolgáltassák, az önkormányzat úgy döntött, hogy viszonylag kedvező ár ellenében átadja a területet és a hozzá tartozó épületet a református egyháznak – egészíti ki a gondnok szavait Kiss László presbiter.

A vásárláshoz szükséges összeget részben összeadta a közösség, részben kölcsönt kaptak, és a gyülekezeti tagok kétkezi munkával is segítették az építkezést: van közöttük kőműves, és a tetőt is helyi vállalkozó tette rendbe. – Miután megvettük az ingatlant, egy szombati napon úgy tizenöt jól megtermett férfiember hozzáfogott az épület szétszedéséhez: teljesen át kellett alakítani.

– Hozzá kell tenni, hogy az akkori lelkipásztor, Szilágyi Zoltán igazi műszaki ember, aki sok dologhoz ért, így irányítani tudta az építkezést – emlékeztet Rácsok András, Kiss László pedig hozzáteszi: – És nemcsak irányította, hanem ő is tevékenyen beleállt a fizikai munkába. Leginkább hétvégén tudtunk dolgozni.

Persze a kétkezi munka – bármennyire nemes és fontos – még nem elegendő ahhoz, hogy egy épület elkészüljön. A közösség ezért pályázatok útján igyekezett előteremteni a szükséges anyagi hátteret. – Egy vidékfejlesztési pályázat lendített nagyot a munkálatokon, az akkor kapott harmincötmillió forintnak köszönhetően új nyílászárókat vettek, szigeteltek, bevezették a vizet, a gázt, megépítették az új udvart – mondja Rácsok András.

Arnótot körülbelül kétezerötszáz fő lakja. A kis településen négy felekezet van jelen: római katolikus, görögkatolikus, evangélikus és református vallásúak alkotják a lakosságot, ebből a legutóbbi népszámlálás alapján háromszáz fő református. Amikor az utóbbi közösség erősödni kezdett, a pozitív hangok mellett negatívak is akadtak a faluban. – Volt, aki azt mondta nekünk: így kell, jól csináljátok, de persze ennek az ellenkezőjét is hallottuk – állapítja meg Kovács Béláné presbiter. – Van, aki mind a mai napig nem érti, miért nem volt elegendő számunkra havonta egyszer az evangélikus templomban találkozni – ez persze nem a gyülekezetből, hanem a faluközösségből hallatszik időnként. Én azonban azt tapasztalom, hogy az elmúlt években – talán irigységből – elhangzó hasonló „kritikák” csak még jobban összekovácsolják a közösségünket – egészíti Kovács Béláné szavait a lelkipásztor. Véleményét Gyenes Gáborné is megerősíti.

– Amikor ökumenikus hetet tartunk, akkor – legyen szó bármelyik felekezetről – mindenki szeretettel jön, a gyülekezeti tagok és a lelkészek is. Szerintem ez annak is köszönhető, hogy látják, a társaság családias, összetartó. A fiatal, kisgyermekes családok szempontjából sokat számít, hogy Rácsok András és felesége, a szintén lelkipásztor Zsófia ugyancsak kisgyermekes szülők. Zsófia szervezte meg a gyermekfoglalkozásokat, a férje pedig az ifjúsági munkára fektetett nagyobb hangsúlyt. Sokan, akik érdeklődtek a gyülekezet iránt, de még bizonytalanok voltak, végül azért maradtak, mert látták, hogy itt oldott a hangulat – jó itt lenni. Így lett néhány család, akiknek a gyerekei itt, ebben a gyülekezeti házban nőttek fel, és most fognak konfirmálni. Köztük van az én kisebbik lányom is. Sok olyan program akad, amely minden generációt, időseket és fiatalokat egyaránt megszólít. Az ünnepi műsorokra, a játszóházakba és a kapcsolódó programokra mindenki örömmel jön – osztja meg Gyenes Gáborné, aki főleg a gyermekfoglalkozásoknál segédkezik.

Beszélgetőtársaink szerint a gyermekeken keresztül sokakat be lehet vonzani a közösségbe. Épp ezért figyelnek különösen a közeli, zsolcai és miskolci egyházi iskolába járó gyermekekre és családjaikra.

– Az egyházi iskolába járó gyermekektől kötelező templomlátogatást várnak el az intézmények. Mi örülünk nekik, és – habár a járványhelyzet miatt ez most nem kivitelezhető – kimondottan nekik találtuk ki, hogy minden hónapban legyen egy kicsit könnyedebb, lendületesebb liturgiájú, családi istentisztelet, amikor a gyermekek és a fiatal családosok vannak a középpontban. Ezt a végén kiegészítjük némi kávézási, süteményezési lehetőséggel, azaz szeretetvendégséggel. Ez azért jó, mert éppen az a közeg mozdul meg ilyenkor, akikkel – ha nem lenne az említett iskola–egyház kapcsolat – aligha találkoznánk. Így azonban új kapcsolatok formálódnak. Hisszük, hogy ebből később aktívabb egyháztagság, a közösséghez tartozás is kialakul – magyarázza Rácsok András.

Az arnótiak az iskolai oktatás mellett az óvodai nevelésben is látnak fantáziát. Épp ezért örülnek annak, hogy a gyülekezeti ház mellett lévő épületben az egyházkerület fenntartásában hamarosan református óvoda nyílik. Az egykoron itt álló, gyülekezeti tulajdonban lévő építményt már elbontották, a helyén az építés már elkezdődött. – Azt szeretnénk, ha az óvodába járó gyermekek és szülők is részesülnének Krisztus jó illatából (2Kor 2,15), amelyet mi az istentiszteleteken magunkba szívhatunk. Szeretnénk, ha nemcsak az épületek, hanem a két közösség – az óvodai és a gyülekezeti – is közel lenne egymáshoz. Ez mindenkinek új helyzet, és a mi felelősségünk, hogy ezzel a lehetőséggel hogyan tudunk bánni. Az pedig a szülők felelőssége, hogy lelki közösségre találjanak nálunk. Hiszen így van igazán értelme egyházi, adott esetben református óvodába íratni a gyermeket – vélekedik a lelkipásztor.

A gyülekezeti tagok lelkesek, nem félnek az új feladattól. Azt mondják, nagy igény van Arnóton a református óvodára – ennek hiányában több helyi lakos Miskolcra viszi a gyermekét. Lelkészük szerint a gyülekezet feladata, hogy a nem egyházi kötődésű embereknek is vonzóvá tegye a református óvodát. A családoknak pedig így lehetősége nyílik csatlakozni az élő gyülekezeti és – mint kiderül – egyben baráti közösséghez. – Nekem nagy élmény az, hogy ha belépek az imaházba, akkor nem „csak” a gyülekezettel, hanem barátokkal, közvetlen kapcsolatokkal is találkozom. Így is köszönünk általában: „Áldás békesség, helló!” – mondja Rácsok András. A lelkész arra is rámutat, szeretett közösségük nem lenne élő, fejlődő az elődök munkája nélkül.

– Minden lelkész, aki valaha itt, Arnóton szolgált – akár szórványban, akár helyettesítőként –, a lehetőségeihez mérten hűséggel végezte a feladatát. Mi most ebben a hűségben gyümölcsözhetünk ilyen látványosan. Tőlük származnak az alapok: a gyülekezet létét még most is az idősebb generációhoz tartozók alapozzák meg, akiknek a kötődése még a korábbi lelkészek szolgálata idején alakult ki. Csak épp most bontottuk ki a szárnyainkat, most kezdtünk el repülni. A korfánk pedig arra enged következtetni, hogy körülbelül húsz évig még nem lesz olyan félelmünk, hogy elfogyunk. Ebben hatalmas lehetőség van, amelyet ki kell használnunk: előre kell gondolkodnunk, építkeznünk kell, új módszereket kell találnunk arra, hogy a közösség hogyan maradhat fiatal.