Különleges év az idei a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend, röviden johannita rend magyar tagozatának életében, hiszen újjáalapításának 100. jubileumát ünnepli. Ebből az alkalomból nagyszabású, karitatív akcióba kezdtek: a cél száz kárpátaljai templom támogatása. A több mint két éve tartó orosz–ukrán háború miatt a kárpátaljai gyülekezetek egyre nehezebben képesek biztosítani a templomok áramellátását és fenntartását. A lovagrend magyar tagozatának mérföldköveiről, a Szóljon 100 harang a békéért akcióról, valamint a Kárpátalján nyújtott szolgálatról beszélgettünk Tomcsányi Istvánnal, a rend magyar tagozatának vezérlő kommendátorával és Avar Gábor református johannita lovaggal, a diakónia felelősével.
Avar Gábor református johannita lovag és Tomcsányi István vezérlő kommendátor
Küldetéstudat, misszió. Hogyan lehetne összefoglalni az elmúlt száz esztendőt?
Tomcsányi István: A johannita rend kilencszáz éves, de idehaza a száz év tulajdonképpen csak az újjáalapítás óta eltelt idő, ugyanis az 1100-as években, amikor a rend megalakult, az Árpád-házi királyok már támogatták a rendet. Ez egy jeruzsálemi ispotályos lovagrend, amely Keresztelő Szent Jánosról kapta a nevét. A rend elsősorban a betegek, rászorultak megsegítésével foglalkozott, és nem a hatalom megszerzésével. Talán épp ezért van az, hogy ennyi év után is létezik, a küldetésünk pedig ugyanaz, mint kilencszáz évvel ezelőtt, amit Gerhard testvér kitűzött: a hit védelme és a rászorultak, betegek ápolása, támogatása. Volt, amikor a hit védelme fegyverrel valósult meg. Az első keresztes háborúban visszafoglalták Jeruzsálemet és a Szentföldet, a későbbiekben viszont folyamatos harcok dúltak a területek megőrzéséért. A kereszteseket a muszlim hadak végül kiverték a Szentföldről. Rendünk székhelye előbb Ciprus, később Rodosz, majd 1530-tól Málta lett. V. Károly német-római császár egy vadászsólyomért cserébe Málta szigetét a johannita rendnek adta azzal a feladattal, hogy a Földközi-tenger nyugati medencéjét védje meg, amit végre is hajtottak. Az 1500-as években azonban Európában kibontakozott a reformáció. Luther Márton kiszögezte a 95 tételt a wittenbergi vártemplom kapujára, majd Kálvin János és a többi reformátor vezetésével a lovagok és az uralkodók egy jelentős része protestánssá vált. A johannita rend jogállását végül a vesztfáliai béke rögzítette 1648-ban, ettől fogva a protestáns lovagok a régi rendnevet megőrizve a johannita, míg a katolikus testvérek a máltai rendben működtek tovább. Ez a szétválás viszont nem volt ellenséges, azóta is fennmaradt a jó kapcsolat, együtt dolgozunk, ugyanaz a jelképünk (a nyolcsarkú vagy nyolcágú kereszt), amit mi johannita, ők máltai keresztnek hívnak.
A johannita rend magyar tagozata 1924 tavaszán jött létre. 1945 után a fenyegető politikai helyzet miatt a magyar tagozat feloszlott, sok lovag kénytelen volt elhagyni az országot, és a működés feltételeit az emigrációban teremtették újra. Segítséget nyújtottak az 1956-os forradalom menekültjeinek, évtizedeken keresztül küldtek gyógyszereket Magyarországra, sokakat támogattak a vasfüggöny mögött, és jelentős nemzetközi szervezetekben emeltek szót a diktatúra ellen. A rendszerváltás után a rend „hazatért”: a magyar tagozatot a kormány 1992-ben a johannita rend hivatalos hazai képviseleteként ismerte el.
A történelmi szálaknál maradva a lovag szó hallatán sokan talán olyan dolgokra gondolnak, mint sisak, páncél, kard, pajzs, ló. Hogyan jutunk el az első lovagoktól napjainkig?
Tomcsányi István: Ma már nem hordunk páncélt, sőt kardot se. A hit védelme manapság abban mutatkozik meg, hogy egy johannita lovag nyíltan vállalja a keresztyénséget, példát mutat, segít a rászorultaknak országon belül és kívül, akár nemzetközi összefogásban.
Avar Gábor református johannita lovag életében mi volt a személyes indíttatás?
Avar Gábor: A máltaiak segítő munkájában 1989 és 1994 között már részt vettem. A nyugdíjas kor elérésével elhatároztam, hogy mivel református vagyok, a johannitákkal fogok együtt dolgozni, alkalmazva az addig megszerzett tudásomat. Ehhez a szilárd bázist pedig a nagyszüleim, a szüleim nevelése biztosította. Kárpátalján 2002-ben a Beregszászi Máltai Járási Szeretetszolgálatot segítettük egy informatikai oktató és ECDL-vizsgaközpont létrehozásában. Itt a magyar tannyelvű iskolák diákjai sikeres vizsga után a Brüsszelben kiadott European Computer Driving License-t (számítógép-használói jogosítványt) kapták meg. Ez a projekt bizonyította, hogy a johannita lovagok a jó dolgokért szívesen tevékenykednek.
Milyen feltételeknek kell eleget tenni ahhoz, hogy valaki lovag lehessen?
Tomcsányi István: Első lépésként csatlakozzon hozzánk valamelyik segítő akciónkban. Régi alapszabály nálunk, hogy jelentkezni nem lehet, hanem a lovagrend választja ki azokat a férfiakat, akiket a sorába hív. Valaki például ismer egy lovagot, aztán megismeri a rend célkitűzéseit is, majd egyre inkább a látószögünkbe kerül, és ha bizonyos idő után az a vélemény alakul ki róla, hogy megfelel, akkor meghívást kap a rendbe. Fontos továbbá, hogy a közösségünkbe református és evangélikus, hitüket gyakorló férfiak léphetnek be. Ha valamelyik lovagtársunk ilyen férfit talál és beszélget is vele, akkor tájékoztatja a vezetőséget, majd elhívjuk az egyik alkalmunkra. Ha pedig az a döntés születik, hogy felvennénk a rendbe, akkor az előterjesztéssel elkezdődik egy folyamat, amit a rendi káptalan hagy jóvá. Nálunk ezt nem is felvételnek hívjuk, hanem elkötelezésnek, ami a rend részéről elkötelezés, az illető részéről pedig elköteleződés. Idén például a százéves évforduló alkalmából Budapesten, a Deák téren négy lovagot köteleztünk el.
Térjünk vissza Kárpátaljára, ahol most az egyre nehezebb helyzetben lévő kárpátaljai magyar gyülekezeteket, templomokat szeretnék támogatni!
Tomcsányi István: Ez egy folyamatnak a kiteljesedése, mivel korábban volt olyan akciónk, amikor összesen négyszáz lelkészcsaládot támogattunk Kárpátalján. A magyar nyelvű keresztyénség most is nehéz helyzetben van. A háború miatt rengeteg család és gyülekezetet fenntartó személy elkerült a lakóhelyéről, ez pedig anyagilag is komolyan érinti az egyházközségeket: mind a templom fenntartása, mind a lelkész eltartása egyre nagyobb kihívást jelent a helyben maradóknak. Azért, hogy a megélhetési gondok miatt ne vándoroljanak el onnan, az első akciónkkal ezeket a lelkészcsaládokat támogattuk. Ez a kezdeményezés egy évig tartott: az érintettek kaptak tőlünk egy „túlélőkészletet”, amiben egy hónapra elegendő élelmiszer, tisztálkodószer, gyógyszer volt összekészítve azzal a gondolattal, hogy ezt ne használják fel rögtön, hanem tegyék félre, hogy ha a háború miatt esetleg olyan helyzetbe kerülnek, akkor egy hónapig biztosítottak legyenek a létszükségleteik. Ebben az akcióban részt vettek magyar adományozók, de a rend nemzetközi szervezetei is segítettek. Németországból, Hollandiából is sikerült támogatást szerezni, sőt ebbe a folyamatba kapcsolódtak be azok az amerikai önkéntesek, akik az ottani protestáns egyházaktól jöttek segíteni nekünk. A mostani Szóljon 100 harang a békéért! akciónkkal nyitni akarunk a társadalom felé, a johannita rend ugyanis nem annyira ismert idehaza, mint például a máltai testvéreink rendje. Alapvetően három lehetőség közül választhatnak az adományozók: egyrészt egy tetszőlegesen felajánlott összeggel lehet segíteni, vagy a támogató kiválaszt egy templomot a megadottak közül, és akkor célzottan segít, de az is lehetséges, hogy kiválaszt egy templomot, és annak a harangját szimbolikusan örökbe fogadja, ami azt jelenti, hogy rendszeresen küld annak az egyházközségnek támogatást.
Kárpátalján 101 református templomban van harang, és körülbelül ugyanennyi római katolikus, valamint 37 görögkatolikus templomban tartanak misét, illetve liturgiát magyar nyelven. A keresztyén hit védelme a rend egyik célkitűzése, a küldetés teljesítéséhez viszont szükség van önkéntesekre is.
Avar Gábor: Valóban, ez egyfajta küldetéstudatot is feltételez, az elmúlt időszakban azonban sajnos azt láttuk, hogy visszaesett az adakozó kedv. Időközben pedig az élet erősen drágul. Az energiaköltség – amely a gyülekezetek egyik jelentős terhe – például a kétszeresére emelkedett. Bár az akciónk a templomharangokat nevesíti, de itt elsősorban a fenntartói járulékok hiányából adódó nehézségek leküzdésében akarunk segíteni. Azt szeretnénk elérni, hogy a beérkező támogatásokkal a gyülekezetek legalább a rezsiköltségeiket ki tudják egészíteni.
A johannita rend magyar tagozata és segítő szolgálata milyen kapcsolatban áll a Kárpátaljai Református Egyházkerülettel?
Tomcsányi István: Évekkel ezelőtt Zán Fábián Sándor püspököt a kitűnő együttműködés eredményeként rendünk kitüntette. Egyik munkatársa, aki az egész segélyakciónak a fő szervezője, most, a százéves jubileumi alkalommal kapott elismerést. Ez a kapcsolat nekünk nagyon fontos, mivel nem elég az adományt kivinni vagy kiküldeni, hanem annak meg is kell érkeznie az arra rászorultakhoz. Az adományozásnál az is fontos, hogy a fogadó féllel egy rendkívül szoros és bizalmi kapcsolat alakuljon ki. Nekünk a Kárpátaljai Református Egyházkerülettel ez megvalósult és jól működik .
Mit tud tenni az, aki egyénileg szeretne segíteni?
Avar Gábor: A cél, hogy az adományozó kapcsolatba kerüljön egy szükséget szenvedő gyülekezettel. Abban segítünk, hogy egy szívtől szívig, lélektől lélekig kapcsolat jöjjön létre közöttük. Erre a legjobb megoldás jelenleg a pénzbeli támogatás. A református vagy a katolikus egyháznak pedig abban van szerepük, hogy ők látják a legjobban azt, hogy ott helyben mire van szükség. Ugyan az eszközeink korlátozottak, és a karitatív szervezetek között mi a kisebbek közé tartozunk, de bizonyos fokig különlegesek vagyunk. Az is célunk, hogy új utakat keressünk. Ilyen lehet például a mentorálás vagy a felkészülés a háború utáni időszakra.
Turbulens időket élünk, és nem feltétlenül csak a háború miatt. Egy ilyen gyorsan változó környezetben milyen jövőbeli terveik vannak?
Tomcsányi István: Ha kilencszáz éven át megőriztük azt a két alapot, amely meghatározza a működésünket, vagyis a rászorulók, szegények, betegek támogatását és a hit védelmét, akkor ez működik a jövőben is. Ezt pedig az garantálja, hogy mindig lesznek olyanok, akiknek segíteni kell. Ha Isten is úgy akarja és a háború véget ér, akkor is rengeteg feladat lesz. Az elpusztult értékeket pótolni, a családoknak otthont teremteni, a templomokat helyreállítani, a hit feltételeit biztosítani. Mindig lesz feladat, és ehhez várjuk a hívő emberek csatlakozását.
Avar Gábor: A diakóniai szolgálat esetében fontos, hogy mi, idősek és fiatalok egyaránt példát mutassunk. Cseri Kálmántól és Kozma Imre atyától megtanultam: tizedet adni és dolgozni kell. De mit is értünk tized alatt? Fizetik-e az emberek a tizedet? Az első része, amit a gyülekezetnek vagy a szegényeknek adunk, világos, a másik az időmről szól. A szabadidőnk tizedét is karitatív célra kellene fordítani! Arra gondolok, hogy aki például a biciklijét meg tudta javítani, az jöjjön kerekesszéket reparálni, vagy aki tud tanítani, az mentoráljon videókonferenciával diákokat, és akinek van pár szabad órája, az segíthet a ruha- és más adományok csomagolásában.