Isten Igéje a pályán

Hogyan kapcsolható a sport a missziószolgálathoz?

Ezt például úgy lehet misszióként értelmezni, hogy a focipályán sok srác van, akik elhívják a barátaikat játszani. Ugyanígy van a gyülekezet esetében is, ahol Istenről tanulunk. Azt nehéz megtenni, hogy kimész a pályára, és behívod őket a gyülekezetbe, mivel egyáltalán nem biztos, hogy bárki besétálna egy olyan közegbe, ami idegen neki. A sport azonban az ő terepük, ezért úgy tud ez misszióvá válni, hogy mi leszünk azok, akik kilépünk a gyülekezetből, és ott találkozunk a fiatalokkal, ahol ők vannak, ott építünk velük kapcsolatot és ott osztjuk meg velük az evangéliumot, legyen ez akár egy futballpálya.

Lehet a sport egy olyan kommunikációs eszköz, amivel meg lehet őket szólítani?

Mindenképpen, és ez az egyik dolog, amit mi szeretünk a sportban és kifejezetten a labdarúgásban, hogy nemcsak a testet mozgatja meg, hanem az elmét is. Igaz az is, hogy ép testben ép lélek, mivel amikor mi fiatalokkal focizunk vagy edzést tartunk, akkor három fő terület van, amit figyelembe szeretnénk venni. Az egyik az, hogy testileg fejlődjenek, erősödjenek, hogy a gyakorlatban egyre ügyesebbek legyenek. A másik az, hogy tanuljanak meg gondolkodni az életről, és ebben is segít a foci vagy bármilyen sport, ahol hirtelen kell döntéseket hozni. A harmadik pedig a lelki része, hogy ezekbe az edzésekbe bevigyük az Igét, a lelki tartalmat.

Ha már csapatsportok, akkor felmerül a közösség is. A játékosok egy közösségé kovácsolódnak.

Igen, fontos része a sportnak, hogy a játékosok megtanuljanak közösségben, csapatban játszani. Ezt én is többször hangsúlyozom, hogy egy csapat vagyunk, itt egymásért vagyunk, egymást próbáljuk segíteni abban, hogy jobbá váljunk. Ezt pedig ugyanígy át lehet vinni a gyülekezetekbe, hiszen ott is egy közösségről beszélünk, ahol egymást szeretnénk Istenhez közelebb venni.

A különféle sportágak esetében egyértelmű cél a győzelem. Ha ez a vágy kiegészül a hit megerősödésével, akkor nyert ügyünk van.

Jó lenne, ha ez ilyen egyszerűen működne, de erre mindenképpen érdemes bátorítani a fiatalokat. Lehet például olyan összefüggéseket hozni, mint Pál apostol, aki a futást hozta hasonlatként, hiszen a hitéletünk igazából egy verseny, amit meg kell nyernünk. Ezzel tudjuk bátorítani a srácokat is, hogy küzdjünk, mivel ahogy az edzésbe be kell fektetni az energiát, ugyanúgy szükséges ezt megtenni a hitéletben is.

Több mint tíz éve működik a Josiah Venture. Mi a szervezet alapvető küldetése?

Valóban több mint tíz-, egészen pontosan harmincéves a szervezet. A küldetése Közép- és Kelet-Európára terjed ki, tizenhat országban van jelen, és fiatalokat készítünk fel arra, hogy teljesítsék Krisztus missziós parancsát, és mindezt a helyi gyülekezeteken keresztül. Alapvetően Istennek egy már meglévő mozgalmához csatlakozunk, mert nem mi indítjuk el, hanem Isten már végzi azt.

Magyarországon miben nyilvánul meg a szervezet tevékenysége?

Több eszköz is van, amit használunk. Az egyik ilyen a nyári táborok. Itt ugyancsak a gyülekezeteknek segítünk a tábor megszervezésében, lebonyolításában azzal a céllal, hogy fiatal vezetőket képezzünk arra, hogy Krisztus missziós parancsát teljesítsék, hogy tanítványokat tegyenek, olyan Krisztus-követőket, akik megélik a hitüket. Ez nemcsak a nyárra érvényes, hanem egy egész éves folyamat, mivel szeretnénk hangsúlyt fektetni arra, hogy mi az, ami a nyár után következik. Abban is szeretnénk a gyülekezeteket segíteni, hogy mit kezdjenek a tábor után a hozzájuk érkező fiatalokkal. Ez az egyik fő missziós területünk, a másik pedig a sport: idehaza jelenleg a labdarúgás, de elképzelhető, hogy a jövőben lesz más is.

Ez pontosan mit jelent?

A saját példámmal tudom szemléltetni. A gyülekezetemnek, a Veszprémi Evangéliumi Keresztény Gyülekezetnek van egy focicsapata, amit én vezetek. A játékosok 13–18 évesek, nem vagyunk ugyanis annyira sokan, hogy még külön korosztályokba szervezzük őket. Minden héten tartunk egy másfél órás edzést: az elején bemelegítünk, focigyakorlatokkal edzünk, majd minden alkalom közepén öt, tíz, de olykor tizenöt perces blokkban kinyitjuk a Bibliát, és ott, együtt egy-egy témáról beszélgetünk.

Hogyan reagál ilyenkor a serdülő korosztály? Mennyire tartják mindezt természetesnek? Hogyan alakítható ki az egyensúly a foci és a hit között?

Azt eleinte mindenképpen furcsának tartják, hogy az edzésbe behozzuk a Bibliát vagy éppen azt, hogy mozgás után leülünk vagy állunk egy körben, és megpróbálunk beszélgetni. Ez egy egészséges kihívás számukra, főleg ebben a korosztályban, amikor annyira sokfelé oszlik meg a figyelmük, és nehezen tudnak egy irányba összpontosítani. Olyat viszont még nem tapasztaltam, hogy az megütközést váltott volna ki belőlük, hogy lelki tartalommal találkoznak. Egyfajta nyitottságot látok a fiatalokban az Ige iránt, és ami meglepett, hogy ez a generáció őszintén nyit a lelki dolgok irányába. Azon kell munkálkodnunk, hogy ez a figyelmük fennmaradjon.

Ez volt a második tevékenységi körük. Mivel foglalkozik még a magyarországi Josiah Venture?

A fő profilunk – ahogyan a nevünkben is benne van, Lumen Tanítványképző Alapítvány –, hogy tanítványokat szeretnénk előrehelyezni. Először is azt, hogy mi Krisztus tanítványai vagyunk, de azt is szeretnénk, hogy továbbvigyük a tanítványságot, tehát mi is tanítunk másokat. Ezért képzéseket, tréningeket is szervezünk.

Hogyan került a Josiah Venture közelébe?

Egy misszionárius, Eric érkezett Amerikából a gyülekezetembe, mint ifjúsági munkás. Körülbelül 14-15 éves lehettem. Részt vettem az ifjúsági alkalmakon, amelyeket ő vezetett, emellett ő szervezte a focimissziót, és ez is érdekelt. Így alakult ki a kapcsolat a Josiah Venture-rel, és amikor elvégeztem a középiskolát, akkor, az utolsó évemben bennem is felébredt a vágy, hogy a fiatalok felé szeretnék szolgálni. Elkezdődött egy bibliakör, amit én vezethettem. Két éven át nyári gyakornok voltam a szervezetnél, ami azt jelenti, hogy két-három hónapig részt vettem a táborokban és a képzéseken. A gyakornoki időszakomban találkoztam néhány sráccal Veszprémben, a Kossuth utcában, akik nyáron mindig ott rúgták a bőrt. Oda mentem, ahol ők voltak, játszottunk egy-egy meccset, majd egy-két hónapon át minden vasárnap kimentem hozzájuk focizni, és egy idő után megkérdeztem, hogy nem akarnának-e egy csapatot alkotni. Tulajdonképpen innen kezdődött a sport része az egésznek, hogy meg kellett tanulnom, mit jelent edzőnek lenni, hiszen erre hívtam el őket, hogy legyenek a csapatom tagjai. Mindezt egyetlen feltételhez kötöttem, hogy minden alkalommal beszéljünk a Bibliáról.

Az eddigi foglalkozások alapján sikertörténet és kihívás? Hogyan jelentkezett az evangélium és a sport együttes hatása?

Mielőtt megemlítenék egy-két ilyen történetet, nekem fontos volt azt megértenem, hogy minden, ami történik, az Isten munkája. Igazából nem tőlem függ az, hogy valaki megtér-e a csapatból, vagy nem. Az én feladatom az, hogy megosszam velük az evangéliumot és hogy tanítványozzam őket, de Isten végzi a munkát, ami megnyugtató, főleg, ha a kudarcokra gondolok. Van egy fiú, aki a foglalkozások kezdete óta lelkes résztvevő. Amikor vele elkezdtem beszélgetni Istenről, az élet dolgairól, akkor egy idő után megkérdeztem tőle, hogy nem akar-e egy ilyen bibliatanulmányon végigmenni. Nyitott volt rá, a végén pedig feltettem neki a kérdést, hogy szeretne-e elköteleződni Isten mellett. Igen volt a válasza, megtért, és azóta is együtt olvassuk a Bibliát, valamint aktív tagja a gyülekezetnek. Ez volt eddig a legörömtelibb dolog, amit tapasztaltam. Csodálatos élmény megtapasztalni, hogy valakiben Isten így munkálkodik. Kevésbé örömteli volt számomra megélni azt, hogy bizonyos esetekben van egy ellenállás a fiatalokban. Ez abban nyilvánul meg, hogy amit tanácsolok vagy mondok, annak pont az ellenkezőjét teszik. Bár még nagyon fiatal vagyok, nincs gyerekem, de gyanítom, hogy ez olyasmi, amit sok szülő is megtapasztal.

Edzőként mit lehet ilyenkor tenni?

Ameddig az én hatásköröm tart, az az, hogy az edzéseken, ahol mondjuk úgy, én vagyok a főnök, ott felállítok egy szabályrendszert, és tudok olyan tanácsot adni, ami később remélhetőleg a saját életükben tükröződik majd. Emellett még azt tehetem, hogy erősítem a személyes kapcsolatokat, hogy így jobban rálássak az életükre. Elhívom őket például beszélgetni egy kávé mellett, vagy elmegyünk vezetni. Ezek szerves részét képezik a missziónak, hogy érezzék, nemcsak a focin keresztül, hanem személyesen is építjük őket.

Mire szükséges még nagyobb hangsúlyt fektetni a szolgálatban?

A legnagyobb terv az, hogy minél többen vezetővé váljanak akár a focicsapatban, akár az ifiszolgálatban, mert ez szükséges ahhoz, hogy valami terjedjen. Ahogyan Jézus is kiképezte a tanítványait, majd ők is képeztek újakat. Legyen egyfajta sokszorozás, de nem azt mondom, hogy egy tízfős csapatból hirtelen legyen tíz új csapat, mert ez nem reális. A legfőbb célom, hogy ők maguk vigyék tovább a tanítványozást. Azt is fontos lenne hangsúlyozni, hogy mennyire működhet a sport misszióként. Ha a labdarúgást vesszük példaként, akkor fontos tudatosítani, hogy bár heti rendszerességgel focizunk velük, de ez ennél sokkal többrétű. Ez áll focizásból, misszióból, de a cél, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk arra, hogy a sport révén minél több fiatalt meg tudjunk szólítani. Arról szól ez a misszió, hogy Isten országát építsük, és megkeressük azokat, akiket Isten erre kiválasztott, hogy összegyűjtsük őket. A sport csupán a célhoz vezető eszköz.