Isten nem szociális segélyt akar adni, hanem az atyai házba hív

Országos cigánymissziós konferenciát rendezett a református egyház „Megáldottál, megváltottál, Országodba befogadtál!" címmel szeptember 25–27. között, melynek fő témája a testi és a lelki segítségnyújtás kapcsolatának kérdése volt. A Kárpát-medence cigánymissziós gyülekezeteiből több mint százan érkeztek Balatonszárszóra.
Az állam is elismeri: a hit képes kivezetni a reménytelen helyzetekből

A konferenciát Dani Eszter, a Zsinat missziói irodájának vezetője nyitotta meg, hangsúlyozva: a cigányok között szolgálóknak meg kell ismerni a cigányok világát, és közösen kell a hit útját megtalálni.

kép

„A Krisztusba vetett hit és a közösség fontos tényezője a felzárkózásnak" – állította Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. A vallási közösségek már bizonyították, hogy képesek „rossz köröket megszakítani", így a hátrányos helyzet továbböröklését is megakadályozni. Az egyház olyan kohéziót is kínál, ami az atomizált társadalomban kevéssé van meg. Tudással, erőforrással, tapasztalattal rendelkezik, és élő reménységet is tud adni. A kormány éppen ezért együttműködik az egyházakkal.

Az államtitkár kifejezte elismerését az egyházban folyó cigánymissziós munka iránt is, mert „elindult az egymásra figyelés, a közösségek közötti kapcsolatteremtés és tapasztalatcsere" Aláhúzta: alázatra van szükség, az országos szintű problémákat a helyi problémák ismeretéből kiindulva kell megoldani.

Bátorságra buzdított Szabó István püspök és Balogh Tibor művész is

Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke nyitó istentiszteletében azt hangsúlyozta, hogy „mindnyájan Jézus barátai vagyunk." Szólt a bátorság fontosságáról a Márk 15, 42-47 alapján: ahogy arimátiai József bement Pilátushoz, olyan bátorsággal kell nekünk is megszólítani még azokat is, akik Jézus ellenségei.

kép

A püspök beszédében kiemelte: az igaz ember hitből él, nem kell egyre nagyobb teljesítményt nyújtanunk ahhoz, hogy Isten elfogadjon minket, hiszen Isten már Jézusban megbékélt velünk, „szívének a legmélye az ő velünk való megbékéltsége. Ízleljétek meg ezt az áldást, és jussatok erőről erőre!" – kívánta a résztvevőknek.

A bátorságról beszélt Balogh Tibor cigány származású grafikus és festő is, aki elhozott egy válogatást az alkotásaiból. A művész szerint „az a lényeg, ami a szívünkben van". Ám kell, hogy legyen egy félsz is bennünk, hogy "hogyan töltjük meg az üres vásznat". „Cigány fiú konstrukcióval" című festménye bemutatása során figyelmeztetett: vigyázni kell, hogy ne csupán az ösztön vezérelje az embert, ami amellett, hogy önfeledt, károkat is tud okozni. Cselekedeteinkben szükség van a konstrukcióra, az átgondolásra.

Hajnáczky Tamás, a KRE romaügyi referense elmondta, hogy a különböző karokon jelenleg 12 féle cigánysággal kapcsolatos kurzus van. Létrehozták az Egyház- és Társadalomkutató Intézetet, és együttműködnek a Pécsi Romológia Tanszékkel. Beszámolt arról is, hogy intenzív lovári nyelvtanfolyamot is indítanak, a tanítóképző karon pedig minden hallgató számára kötelező tárgy a romológia.

Interaktív játékok és műhelymunkák során ismerték meg egymást a résztvevők

kép

A konferencián egymás megismerése nagy hangsúlyt kapott, a nyitó nap estéjén Sztojka Szabina cigánymissziós munkatárs csoportos interaktív játékot vezetett, amely mindenkit megmozgatott, és segítette a résztvevők összekovácsolását, akik a Kárpát-medence legkülönbözőbb részeiről érkeztek Somogytól Budapesten és a Felvidéken át Kárpátaljáig. „A cél az volt, hogy feloldódjunk, jobban megismerjük egymást és együtt nevessünk" – mondta Szabina a játékokat követően. Másnap pedig tematikus műhelyekre került sor, ahol egymás munkáját és tapasztalatait jobban megismerhették a dicsőítő csapatok tagjai, a gyermekmunkások és a misszióvezetők is.

Kabai Virág diakónus és Lacziné Somogyi Tímea szociológus „Spiritualitás és szociális szolgáltatás" című előadásukban azt boncolgatták, hogy a fizikai léten túl meg kell látnunk egy másik perspektívát egy olyan szemüvegen keresztül, amit Jézustól kaptunk. Ha ezen a szemüvegen keresztül nézünk, akkor észrevesszük, hogy az embereknek a lelküket is fontos gondozni. A két munkatárs beszélt a kecskeméti szegregátumban vezetett Pancsinelló játszóházban szerzett tanulságos tapasztalatairól, ahol fiatal anyukákkal és 0-4 éves korú gyermekekkel foglalkoznak.

Teljes szívből szólt Isten dicsérete

Az utolsó napon három cigány testvér tett bizonyságot. Egy fiatalember elmondta, többször mentette meg Isten az öngyilkosságtól, egy fiatalasszony, hogy hogyan teljesedett be a tíz éven át dédelgetett álma, hogy fürdőszobás házban lakhasson. Egy fiatal lány pedig arról a csodáról beszélt, hogy egy agyvérzést követően lebénult, de Isten hatalmas erejének hála felépült, és újra jár.

kép

A konferencia záró istentiszteletén Nyeső Ágnes cigánymissziós referens a tékozló fiú történetének magyarázata során figyelmeztetett: Az Istentől elszakadt életben kikerülhetetlenül ott van a bukás. Ám az Atya várja, hogy magunkba szálljunk. Vár minket, és ha meglát, messziről meg fog ismerni, elénk fut, és elmondja: helyünk van az atyai házban. Hangsúlyozta: Isten azért fogad be, mert az övéi vagyunk. Isten fiaiként nevel minket - magunkra és a többiekre is így kell néznünk. Aláhúzta: Isten nem szociális segélyt akar adni, hanem az Atyai házba hív.

A három nap mindegyikén egy több gyülekezet tagjaiból verbuválódott dicsőítő csapat kísérte a magyar és cigány nyelvű énekeket.

Szöveg: Balogh Krisztina – Naszádi Krisztina, Fotó: Asszonyi Eszter

Forrás: ciganymisszio.reformatus.hu