Jazz és kegyelem

Megalakulásukról azt mondták, hogy az elhívott lett alkalmassá, és nem az alkalmas elhívottá. Mit jelent ez pontosan?

Amikor sokévnyi együtt zenélés után, két éve megalapítottuk ezt a formációt, egyszerűen világossá lett, hogy Istennek mi a szándéka velünk; nem maradt kérdésünk, nem volt más választásunk, mint beleengedni magunkat ebbe a kegyelmi állapotba. Egy valódi csoda volt az, ami történt velünk az utóbbi két és fél évben, megtapasztaltuk, hogy nem egyetlen úton járhatunk csak vele, hanem bármilyen úton járunk, ha vele megyünk, akkor az az ő áldásával történik.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna alkalmasak, hiszen e mögött rengeteg tanulás és megfelelő képesítés is van. Hol tanultak zenélni?

Merci Kolozsváron és Londonban tanult kortárs előadó-művészetet és éneket, gyerekkorában néptáncolt és citerázott. Én pedig mindig is zongorán tanultam, elvégeztem az alap- és mesterképzést Kolozsváron, a zeneakadémián. Nem szakmai értelemben éreztük azt, hogy alkalmassá váltunk, sokkal inkább lelki összefüggésben. Egyfajta fordítókként kerestük az Isten igazságát.

Folyamatos keresésként értelmezik a hitüket?

Igen, azt gondoljuk, hogy ez nem egy megérkezés. A hit folyamatos kapcsolat, keresés és kérdés. Mert ahogy egy emberi kapcsolatban is csak úgy lehetünk teljes társai egymásnak, hogy állandóan próbáljuk megismerni egymást, úgy az istenkeresésben is csak úgy maradhatunk a tiszta igazságnál, ha át tudjuk adni azt, amit az Isten akar mondani, és nem azt, amit mi előre betanultunk.

Számos példát ismerünk erre a kérdező, kereső, fejet hajtó attitűdre a zenetörténetben, akár a legnagyobbakra gondolva. Ennek zenei kifejezőeszközeit miért épp a jazzben találták meg?

Mi ezt tartjuk jónak, mert bármilyen radikalizmus – még ha teljes meggyőződéssel hiszünk is az Istenben – lehet, hogy megakadályoz abban, hogy az Isten átformáljon valamivé. A személyes kapcsolatunk Istennel nem kérdőjelezhető meg, mert megéltük és tudjuk, hogy valaki van a másik végén az imádságainknak, de nem kijelentő módban vagyunk ebben jelen, hanem mindig kérdésekben és az állandó kapcsolattartásban. A stílus szerintünk mindig az, ami minket épp foglalkoztat.

Ehhez a közönségnek is könnyebb kapcsolódni, hiszen bárki bele tud helyezkedni a kereső szerepébe? Ebbe végül is mindenki beleférhet.

Ez az egyik fontos célunk, hogy ne olyan keresztyén nyelvezetet próbáljunk közvetíteni, ami kizár valakit, hanem legyen ez egy meghívás azoknak is, akik távolabb vannak, vagy egyáltalán nincsenek kapcsolatban a hittel.

A református zenei kincs egyetemességét is jelzi az, hogy akár még jazz megfogalmazásban és a XXI. században is működnek ezek a dallamok.

Mindenkori embereknek, mindenkori üzeneteket hordoznak, ez nagyon fontos. Ezek az üzenetek ma is relevánsak. Azért vesszük alapul az énekeskönyvi énekeket, mert egyrészt szeretjük őket, másrészt a szövegük értéke messze meghaladja sok mai keresztyén zenéjét, gondoljunk például csak az Áprily-fordításokra. Szeretnénk ezeket az énekeket a mindennapi liturgiai környezetből ki- és átemelni. Van olyan ének, amit kizárólag temetéseken szoktak énekelni – Feljebb emeljetek –: úgy érezzük, ez hatalmas veszteség a mindennapi emberek számára. Az említett ének lehet, hogy kevésbé ismert, valószínűleg ezért nem került bele az új énekeskönyvbe.

Mégis most egy kicsit más műfajt hoznak a XXI. Református Zenei Fesztiválra.

A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány versmegzenésítő pályázata apropóján Dsida Jenő A gyöngék imája című versére írt dalunkat fogjuk előadni a gálakoncerten.

Merthogy megnyerték a versenyt. Ezek szerint a magyar költők istenes versei is ugyanúgy inspirálják önöket, mint az énekeskönyvi énekek?

Ez is régóta foglalkoztat minket. A keresztyén művészetnek nagy szüksége van az irodalmi szövegekre. Azt érezzük, hogy a költők abból a környezetből, abban a társadalomban, amelyben élnek, sokszor sokkal többet értenek meg, mint mi, gyönyörűen fogalmaznak meg olyan dolgokat, amelyekre mi is keressük a választ. Emiatt úgy érezzük, hogy a zene és a vers számunkra sokat tud adni. Azt, hogy egy szakemberekből álló zsűri ezt alkalmasnak találta, rendkívül fontos visszajelzés számunkra, azt üzeni, hogy érdemes folytatni.

Ön marosvásárhelyi, de most Temesváron élnek. Van különbség abban, ahogy megélik a reformátusságukat egyik vagy másik városban?

Marosvásárhelyen annyiból sokkal könnyebb ezt megélni, hogy nem annyira él szórványban a magyar kisebbség, mint Temesváron. Temesváron viszont van egy sokkal erősebb hagyománya ennek, amiatt, ami a forradalom kapcsán történt itt. 1989-ben a belvárosi gyülekezetben kezdődtek a forradalmat elindító események, ebből nőtte ki magát az a társadalmi ellenállás, ami egyébként már régóta benne volt az emberekben. Ha már semmi más nem marad, ez a közös emlékezet akkor is összeköti majd a temesvári reformátusokat.