A Debreceni Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai között szolgáltak a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztorai december 21-én.
![Dancsó Zoltán. Karácsonyi istentisztelet a debreceni fogvatartottaknak 2022 - Fotó: Debrecen-Nagytemplomi Gyülekezet](/media/images/IMG_8150.width-1280.jpg)
Dancsó Zoltán: „Mutassuk be azt az életet, amelyet Isten adott nekünk”
A napot a nőknek tartott karácsonyi istentisztelettel kezdték kilenc órakor. Ezen Dancsó Zoltán lelkész azt hangsúlyozta, hogy karácsonykor Isten életet hozott a világba. – Mutassuk be azt az életet, amelyet Isten adott nekünk! – kérte hallgatóságát.
![Oláh István. Karácsonyi istentisztelet a debreceni fogvatartottaknak 2022 - Fotó: Debrecen-Nagytemplomi Gyülekezet](/media/images/IMG_8138.width-1280.jpg)
„Isten közösséget vállal mindannyiunkkal, a nehéz helyzetben lévővel, a szomorkodóval, a magányossal is” – mondta Oláh István
A férfiak között Oláh István hirdette az Igét. A nagytemplomi lelkipásztor arról beszélt, hogy „az első karácsony sem indult örömtelin, de Isten közösséget vállal mindannyiunkkal, a nehéz helyzetben lévővel, a szomorkodóval, a magányossal is”.
![Karácsonyi istentisztelet a debreceni fogvatartottaknak 2022 - Fotó: Debrecen-Nagytemplomi Gyülekezet](/media/images/IMG_8118.width-1280.jpg)
A zenei szolgálatot a Nagytemplom zenekarától hallhatták az alkalom résztvevői.
A karácsony örömüzenetét 2009 óta viszi el a nagytemplomi gyülekezet a fogvatartottak számára is.
![Karácsonyi istentisztelet a debreceni fogvatartottaknak 2022 - Fotó: Debrecen-Nagytemplomi Gyülekezet](/media/images/IMG_8108_fekvo.width-1280.jpg)