Példaértékű szeretet és kitartás vezérelte Jakab Miklós (1912–2002) református lelkipásztor vakmissziós szolgálatát, amelyre hivatásként és nem munkaként tekintett. Közvetlensége élénken él azokban, akik személyesen ismerték őt. A tiszteletes születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából beszélgettünk Nógrádiné Kovács Alexandrával, a Magyarországi Református Egyház Vakmissziójának szolgálatvezető lelkészével.
A vakmissziós szolgálaton belül melyek azok a módszerek, amelyeket napjainkban is alkalmaznak a tiszteletes hagyatékából?
Jakab Miklós lelkipásztor a vakmissziós hivatást karöltő diakóniának is nevezte. Úgy vélte: akkor valósul meg igazán a missziós szolgálat, amikor együtt van látó és nem látó ember. Miklós bácsinak fennmaradt az a mondata, hogy „egy gyülekezet mércéje az, hogy egy fogyatékkal élő ember mennyire tud részt venni az életében”. Én ezt azzal a gondolattal egészíteném ki, hogy mi is tesz egy közösséget gyülekezetté? Kálvin János azt mondta, hogy az igazi egyház, eklézsia jellemzői az igehirdetés, a sákramentumok kiszolgáltatása, az egyházfegyelem és a diakónia. A diakóniába pedig a látássérültek befogadása is beletartozik, ha kell, segítésük, támogatásuk és akár szolgálatra hívásuk. Jakab Miklós szolgálatának hangsúlyos elemét képezték a feleségével együtt országszerte végzett gyülekezeti látogatások. Nem ritkán látássérülteket is meghívtak magukkal, ők is szolgáltak az istentiszteleteken: lekciófelolvasással, imádsággal, verssel, zenével. A vakmisszió tevékenysége, szolgálata ma sem különbözik attól, amit a tiszteletes elkezdett. Az evangélium hirdetése a célunk, történjen az lelkigondozással, beszélgetéssel, levelezéssel vagy éppen gyülekezeti látogatással. A lelkigondozás is folyamatos, nemcsak vakként születetteknek, hanem azoknak is, akik felnőtt korukban veszítették el látásukat, nekik krízisfeldolgozó alkalmat tartunk. Gyülekezeteket is szoktunk látogatni, amikor nemcsak én szolgálok, hanem a velem tartó látássérültek is. Valaki éneket kísér, szaval, más valaki bizonyságot tesz. Most éppen egy megtért, élő hitre jutott látássérültnek keresünk gyülekezetet, ahová bekapcsolódhat. Ezt a szemléletformálást visszük tovább, sőt már egészen pici kortól igyekszünk előtérbe helyezni, nagycsoportos óvodások és iskolások között is szolgálunk.
Rácz Erzsébet, Jakab Miklós lelkipásztor felesége hogyan csatlakozott férje küldetéséhez?
Teljes mértékben férje és a vakok ügye mellett állt. 1960-ban házasodtak össze. Gyógypedagógiai, diakóniai ismeretével és gyakorlatával tevékenyen részt vállalt ebben a misszióban. Haláláig végezte a férje által megkezdett szolgálatot. Az egyik látássérült elmondása alapján Erzsi néni segítette őt és családját lakáshoz jutni. Több látássérült is kiemelte, hogy éjszakákon át gépelte a pontírásos Bibliákat, amelyekből még ma is van néhány példány nálunk, így tudunk ajándékozni látássérülteknek. Példaértékűnek tartom azt a szeretetet, ahogyan ők ezt a szolgálatot ellátták, igyekszünk a nyomdokaikba lépni. Emlékezetük ma is élénken él a hazai református gyülekezetekben. Ha valahol elhangzik Jakab Miklós neve, tudják, hogy ő kezdte el a vak- és siketmissziót.
Honnan jött a tiszteletes számára ez a fajta küldetéstudat?
Úgy tudom, hogy már teológus korában elkezdett foglalkozni a vakok világával. Felismerte Isten elhívását a vakok és siketek szolgálatára. Egyik budapesti sétája alkalmával a Mexikói úti iskola kerítéstábláin meglátta, majd megtanulta a vakok írását. Ezek után kapcsolatba került a Nefelejcs utcai Cházár András Siketnéma Otthonnal. Megtanulta a jelnyelvet is.
Újdonságot jelentett a fogyatékkal élők gondozásában a lelkipásztor munkássága?
Ezt már korábban elkezdte Matolcsy Miklósné, a vakok misszionáriusa, aki az első világháború idején észlelte, hogy milyen sok katona vesztette el a látását. Szívügyének tekintette azt, hogy számukra is elérhető legyen Isten igéje, felolvasta nekik a Szentírást. Ő kezdte el pontírásban leírni a bibliai igeverseket, megtanította a katonákat a Braille–írásra és annak olvasásra. Ennek a szolgálatnak köszönhetően kezdték el Magyarországon is nyomtatni az első pontírásos Bibliákat. Ezt követően, 1930-tól a vakoknak már tartottak istentiszteletet a Baross téri egyházközségben.
Ahogy változik a látó embereknek készült Biblia – a szöveget vagy az igemagyarázatokat frissítik –, a látássérülteknél is igyekeznek követni ezt?
Mi még a régebbi, Jakab Miklós és felesége által kiadott pontírásos Bibliákat biztosítjuk számukra, amelyeket lassan pótolnunk kell, mert kifogyóban vannak. A frissebb, érthetőbb szövegek inkább az audiobibliák segítségével érhetők el. A pontírásos, illetve a nagybetűs könyvek is Károli-fordításban vannak nálunk, a hangos Bibliák esetén azonban inkább az új fordítást használják.
Akik személyesen ismerték, meghatározónak nevezték a tiszteletessel való találkozást.
Egyik vakmissziós testvérünk, a látássérült Gál András visszaemlékezését idézném fel. Azt mesélte el nekem, amikor 1982. február 6-án és 7-én Jakab Miklós és felesége a makói gyülekezetnél tettek missziós látogatást. Az imaalkalmon többen olvastak igét, volt, aki Braille-ből. András akkor ismerte meg a feleségét, így emlékezetes nap maradt számára. András a lelkipásztort mindig Miklós bácsiként említi, közvetlen és szeretetteljes kapcsolatuk a haláláig megmaradt.
Jakab Miklós (1912–2002) a Csík megyei Szépvíz-Pricsketőn született 1912. november 10-én. Édesanyja, Dancs Ilona kisgyermekkorától készítette a lelkészi szolgálatra. Az Alkalmazkodó szeretet című könyvből részletesen megismerhetjük Jakab Miklós személyes misszióját. A kötet a lelkipásztor életét, gondolatait foglalja össze, a végén található egy tartalmas életrajz is. Címe arra utal, hogy a lelkipásztor milyen szeretettel végezte a vakmissziós szolgálatot. Jakab Miklós több mint fél évszázadon keresztül kísérte siket és vak gondozottjainak életét. Visszaemlékezéseiből közelképet kapunk a történelmi fordulatokat átélő egyházról, egy lelkész lelki formálódásáról, a ma is aktuális missziói és diakóniai szolgálat mindennapjairól és arról, hogyan fedezik fel a vakok és a siketek a saját értéküket az Istennel való találkozásban.
Jakab Miklós 1976-ban Luis Braille-emlékérmet vehetett át, majd ennek arany fokozatát 1992-ben kapta meg, 1978-ban a Cházár András-emlékérem bronz, majd 1988-ban az ezüst fokozatát kapta meg szolgálata elismeréseként. 1988-ban a Vakok Szövetségének tiszteletbeli tagjává választották.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a közmédia idei, tizenegyedik Jónak lenni jó! című adománygyűjtő akciójának kedvezményezettje. Az érdekvédelmi szervezet missziója, hogy támogassa a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét és esélyegyenlőségét, ehhez nyújt segítséget Magyarország legnagyobb médiavállalata. A kampányról itt lehet tájékozódni.