– Azt remélem, az idei karácsony arra teremt lehetőséget, hogy az Istennel való szövetségünket ne csupán intellektuális kalandként vagy érzelmi élményként éljük meg – fogalmaz Barta Zsolt. A Pápai Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Intézetének docensét, a Rédei Református Egyházközség lelkipásztorát a koronavírus-járvány miatt elmaradó alkalmakról, a személyes adventről és saját karácsonyáról kérdeztük.
A koronavírus-járvány nem várt helyzet elé állította az egyházat és a lelkészeket. Elmaradnak a templomi istentiszteletek, a gyülekezetek nem tudnak találkozni. Volt példa hasonlóra korábban?
Szűkebb közösségem múltjában 1945-ig kell visszamenni, hogy az ünnepi istentiszteletek elmaradására példát találjunk. Érdemes az akkori eseményeket röviden felidézni. Abban az évben március 22-én érkeztek meg a szovjet csapatok Réde határába. A németek a falu nyugati végén ásták be magukat. Mindkét irányból repültek a gránátok, éjszakába nyúlóan lőtték egymást. Sok ház leégett, a templomot is több találat érte. A község lelkipásztora családjával együtt a pincében töltötte az éjszakát. Az egyházközség krónikás könyvében írta meg elődöm, hogy egész éjszaka imádkoztak, és várták a halált. Isten megőrizte őket, és másnap a falu nagy része Súrra menekült, ahol jószívű gazdák fogadták be őket. Egy héttel később, nagypénteken tértek viszsza a feldúlt településre. Elmaradt tehát a virágvasárnapi és a nagypénteki istentisztelet, és húsvét reggelén is csupán rendkívüli könyörgést tudtak tartani, mert egész nap temettek. A krónikás könyv szerint húsvét utáni vasárnap állt vissza a rendes istentiszteleti élet. Ha élő emléket keresek a múltban a mostani helyzet megértésére, akkor a háborúig kell visszamenni.
Mi a különbség az akkori és a mostani helyzet között?
Most nincs háború, és az emberek anyagi helyzete is rendezett – a legtöbb embernek van élelme, otthonaink nem állnak romokban. A vírus azonban ugyanúgy véget vethet az ember életének, mint a golyó. Rendezett anyagi helyzetünk nem csupán testünk veszélyeztetettségét fedi el, hanem alapvető emberi szükségünket is eltakarja: életünkhöz hozzátartozik kapcsolatunk fenntartása a szűkebb és tágabb közösséggel. Energiánk, munkánk nagyrészt arra irányul, hogy életünk anyagi feltételeit biztosítsuk. Az a képzet alakulhat ki bennünk, hogy a meleg otthon és a finom vacsora elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat, minden egyéb csak ráadás. A közösségi élet beszűkülése, a magány mégis sok embert boldogtalanná, szorongóvá tesz, a közösség támogató ereje nélkül sokan lelki sivatagba kerülnek, ahol nagyon könnyű eltévedni. Mostani helyzetünk megtévesztő vonása tehát az, hogy anyagi biztonságban is veszélyben van a testünk, és a közösségi élet korlátozása eddig nem ismert démonokat hoz elő az emberekből. Tovább nehezíti állapotunkat, hogy hosszan elhúzódó pandémiával van dolgunk. A hirtelen tragédiák hatására megmutatkozó hősies áldozatvállalás, összefogás hosszú ideig nem marad fenn. A járvány hetei, hónapjai erodálják a közösségek lelki tartalékait. Hat hónap után már csak a vállunkat rándítjuk meg azon, amin korábban felháborodtunk. Az egyház is károkat szenved ezekben a hónapokban. Az elmaradt perselypénzeket könnyű számba venni, de az egyházi közösségek leépülésének mértékével csak ezután fogunk igazán szembesülni.
Bibliai fogalmakkal le lehet írni ezt a helyzetet?
Két, bizonyos mértékig egymást fedő bibliai képpel lehet megragadni a keresztyén ember és az egyház életét: puszta és szétszóratás. A pusztában nem csupán a víz és az élelem hiányzott, hanem a lelki és társadalmi életnek azok a bonyolultabb és fejlettebb formái is, amelyek a letelepedett életformából nőttek ki. A szétszóratás szót nem csupán a babiloni fogság leírására használták a próféták, Jakab apostol is Isten szétszóratásban élő népét szólította meg az üldözött keresztyéneknek írt levelében. Emlékeztetni kellett őket, hogy nincsenek egyedül a bajukkal. Az egyik legfontosabb lelkipásztori feladatnak azt látom, hogy ezekben a hetekben videofelvételekkel, telefonhívásokkal, írásokkal jelzéseket adjunk egyháztagjainknak, hogy nem feledkeztünk el róluk, visszavárjuk őket. A puszta az imádkozás helye. A mostani járványhelyzet lehetőséget ad arra, hogy otthonunkban, egyénileg és családunkkal együtt is imádkozzunk. Ebben segítségre van szüksége egyháztagjainknak. A rédei gyülekezetben hetente küldünk ki imádságokat, amelyeket meghatározott időben közösen mondunk el.
Fel lehet készíteni a lelkészeket egy efféle válsághelyzetre?
A konkrét helyzetre nem lehet felkészíteni a lelkipásztorokat, hiszen ezerféle csapás sújthat le a világra. A tájékozódás forrásaira lehet rámutatni: Isten egyházának gazdag történelmére, továbbá közös életünk folyamatainak megértéséhez lehet segítséget nyújtani. A járványhelyzet megmutatta, hogy egyházunk vezetőinek kulcsszerepe van a megfelelő eljárások kidolgozásában. A lelkipásztorok, presbitériumok, valamint az egyház felsőbb vezetősége közötti együttműködés tudatosabb megéléséhez lehet impulzusokat adni a lelkészképzés során.
Vajon jobban fel tudtunk-e készülni karácsonyra, intenzívebb adventünk volt-e így, hogy este nyolc óra után kijárási tilalom volt?
A kijárási tilalom a közösségi élet korlátozásával együtt szemlélendő. A kulturális, szórakoztató, vallási események elmaradása miatt a családok sokkal több időt töltenek otthonukban. Ezt sokan – különösen a fiatalok – bezártságként, korlátként élik meg. Való igaz, hogy a sok együtt töltött idő előhozhat olyan fájó kérdéseket, amelyek eddig is mérgezték a családot, de immár megkerülhetetlenné váltak. Ez egyes esetekben tragédiákhoz vezet, máskor a rendeződés, a tisztázódás felé tolja el a családokat. Mindkettőre látok példákat. Véleményem szerint kulcsmomentum, hogy a családtagok ragaszkodnak-e az eddigi életvitelükhöz, vagy el tudják azt engedni, és megpróbálják megtalálni az újat, amelyet ez a helyzet kínál. Ha nincs elengedés, akkor marad a keserűség és a szomorú összezártság.
A járványügyi korlátozások miatt elmaradtak az adventi készülődéssel járó gyülekezeti programok. Mit gondol, hogyan élik meg ezt a gyülekezetek?
Egyháztagjainknak hiányoznak a közös lelki alkalmak. A Dunántúli Református Egyházkerület ajánlásának megfelelően a korábban bevezetett szigorú intézkedések mellett egyházközségeink advent második vasárnapjától tarthatnak istentiszteleteket személyes jelenléttel. Ez természetesen nem a régi rend visszaállítását jelenti. Lelkész kollégáimmal való beszélgetéseimből tudom, hogy a nagy szentesti istentiszteleteket a legtöbb helyen nem tartják meg.
Kevesebb lesz ettől az ünnep?
Mindenképpen más lesz ez a karácsony. Az a tapasztalatom, hogy az istentiszteletekhez kapcsolódó különféle óvintézkedések nem váltanak ki olyan felháborodást, mint korábban. Most már eljutottunk oda, hogy örülünk annak, hogy egyáltalán találkozhatunk. Ezen a karácsonyon összpontosítsunk arra, ami megmaradt, és ne arra, ami nincs! Egy rövid ének, egy találkozás is sok áldást hordozhat magában. Isten kezében a kevés is elég. Engedjük, hogy Isten megszaporítsa kevés örömünket!
Mitől lehet mégis teljes a keresztyén ember karácsonya?
Töltsünk több időt imádkozással, bibliaolvasással, lelki olvasmányokkal – éljünk intenzívebb lelki életet a családunkkal! Kövessünk valamilyen megbízható lelki vezérfonalat! Amit még megtehetünk, az a segítségnyújtás, az adakozás. Figyeljünk oda azokra, akik szükséget szenvednek, gondoljuk végig, mire van szükségük, és adjunk nekik abból, ami nekünk van! Az imádkozást és az adakozást tudom ajánlani: egyik kiteljesíti a másikat.
Változik-e a világjárvány miatt a jánosi „az Ige testté lett” üzenet és annak értelmezése?
A jánosi üzenettel való azonosulásunk mértéke változhat. A vírus a testünket támadja meg, sebezhetőségünk, gyengeségünk tárulkozik fel. Isten Fia mégis ezt a gyenge emberi testet vette magára. Ezen a karácsonyon bátorítást nyerhetünk énekeinkből, az imádságokból, az igehirdetésekből arra nézve, hogy veszélyeztetett és megtört testünket nem veti el Isten: szeretete emberi létezésünknek ezt a részét is áthatja.
Van a karácsonyi örömhírnek olyan üzenete, amelyet most, 2020 karácsonyán különösen fontosnak tart?
A jánosi ige folytatását fontosnak tartom: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott…” (Jn 1,14) Jézus megtestesülése és a közöttünk való lakozása, vagyis az emberekkel megélt szent közössége ugyanannak az igazságnak a két oldala. Az ő teste – halála, feltámadása, mennybemenetele és újbóli eljövetele – a kapcsolat Isten és ember között. Azt remélem, az idei karácsony arra teremt lehetőséget, hogy az Istennel való szövetségünket ne csupán intellektuális kalandként vagy érzelmi élményként éljük meg, hanem egész emberi létezésünket, így testünket is odaszánjuk Isten szolgálatára. Figyeljünk oda Pál apostolra, aki újra és újra arra szólította fel az egyház tagjait, hogy testüket, tagjaikat szánják oda Isten szolgálatára.
Ön feleségével együtt egy évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban tanulmányi ösztöndíjjal. Milyen karácsonyi tapasztalatokkal lett gazdagabb?
Egy amerikai szervezet programokat kínál az Amerikai Egyesült Államokban tanulmányokat folytató külföldi diákoknak a karácsonyi szünetben két-három héten át. Így jutottunk el 2001 karácsonyán feleségemmel a Texas állambeli Houstonba. Napközben lasszóvetést tanultunk, megnéztünk a NASA kiállítását, múzeumokat, templomokat látogattunk, kirándultunk. De nem maradtunk turisták. Amikor megérkeztünk, az egyik szervező odajött hozzánk, és hangos „Áldás, békesség!” köszöntéssel üdvözölt bennünket – nyugdíjas lelkipásztor volt, aki sok magyarral ápolt kapcsolatot. Ez a barátság a mai napig tart. Egy kedves presbiteriánus családnál szálltunk meg, akikkel ma is tartjuk a kapcsolatot – a szentestét velük töltöttük. A legmaradandóbb karácsonyi élményem a csoportunkat vendégül látó thai presbiteriánus gyülekezethez kötődik. A negyven-ötven fős közösség thai nyelvű istentiszteletet tartott, amelyből egy szót sem értettünk. Az alkalmat vezető hölgy beszéde tiszta, nyugodt, szelíd volt – a feszes, gyakran harsány programok és élmények után igazi felüdülés volt, hogy egy órán át hallgattuk az angyalinak tűnő szelíd nyelvet. Az istentiszteletet követően minket is beinvitáltak az egyik oldalhelyiségbe, ahol feltálalták az otthon elkészített finomabbnál finomabb ételeket. Annál az asztalnál idegenek vendégeltek meg idegeneket – volt ebben valami mélyen karácsonyi.
Emlékszik az első karácsonyi prédikációjára?
Emlékszem a legelső istentiszteleti szolgálatomra, az első temetésre, de a legelső karácsonyi legációra nem. Viszont emlékszem az első karácsonyi szolgálatomra az első szolgálati helyemen. A kárpátaljai Ráton történt mindez, farkasordító hidegben. A pénztáros figyelmeztetett, hogy a templomban mínusz húsz fok van. Minden ruhát magamra vettem, ami szóba jöhetett, de az arcom, a fülem rettentően fázott, és a kezemben remegett a Biblia. A templom mégis megtelt. Nagyon szerették a Csendes éjt, akkor is szépen énekelték, és a végére legalább öt fokkal melegebb lett. Évek múlva is emlegettük a rátiakkal azt az első, hideg karácsonyt.
Milyen lesz a rédei gyülekezet idei karácsonya?
Gyakorlati teendőkkel vagyunk elfoglalva. A feleségem november közepe óta készít felvételeket a gyermekek karácsonyi szolgálatáról. A szerkesztést követően a videót elérhetővé tesszük az egyházközség honlapján.
Rédén közel négyszáz fő szokott részt venni a szentesti istentiszteleten – ezt nem tudjuk megtartani. Azt fogjuk kérni a családoktól, hogy este hatkor mindenki az otthonában nézze meg a gyerekek szolgálatát, és a karácsonyfa körül olvassák fel a karácsonyi történetet, a hozzá fűzött rövid magyarázatot és imádságot, amelyet eljuttatunk a postaládákba.
A gyermekek karácsonyi csomagját december 23-án fogjuk eljuttatni hittanosainkhoz és a még nem iskoláskorú megkeresztelt gyerekekhez. Emellett délután háromkor áhítatot tartunk a templomban. Azt kérjük egyháztagjainktól, ne karácsony első napján jöjjön mindenki a templomba. Idén három nap van karácsonyra, hiszen december 27. vasárnapra esik. Bízom benne, hogy ezekkel az intézkedésekkel méltó ünnepet tudunk tartani.
Hogy telik majd a karácsony a rédei parókián?
A karácsonyi időszakban családunkban négy születésnapot ünneplünk, ugyanis mind a négy gyermekünk ekkor született: december 12-én, december 23-án, január 2-án és január 29-én. Ráadásul nagylányunk névnapja is decemberben van. A feleségem minden évben nagy energiákat mozgósít annak érdekében, hogy mindenkinek a születésnapját méltóképpen megünnepeljük. Idén a karácsonyfa körül gyülekezeti tagjainkhoz hasonlóan mi is meg fogjuk tartani az esti áhítatot, majd felbontjuk az ajándékokat: mindent fel- és kipróbálunk, megkóstolunk, majd elfogyasztjuk az ünnepi vacsorát. A rokonlátogatások idén elmaradnak. Gondolom, sokat sétálunk majd a Bakonyban.
Van kedvenc karácsonyi éneke?
A 320. dicséret jut eszembe: „Ez nap nékünk dicséretes nap…” Ezt az idén elhunyt Draskóczy Lászlótól tanultam meg egy adventi istentisztelet előtt Pasaréten. A legtöbb gyülekezetben nem éneklik, de szép, biblikus ének. A másik kedves énekem a 327. dicséret: „Ó, jöjjetek, hívek”. A dallamon és szövegen túl azért szeretem, mert mindenhová elkísért: Amerikában és Írországban is éppúgy éneklik, mint a rédei templomban.