– A Bibliaolvasó Kalauz november első vasárnapjára kijelölt szakaszában szerepel ez az ige: „Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek.” (Kol 1,27) Hogyan kapcsolódik össze a reménység a misszióval?
– Amikor az Isten elhívására igent mondok, igent mondok arra az útra is, amelyre ráléptem, és amelyen le kell mondanom a saját elképzeléseimről. Az elhívó Úrra, Krisztusra kell figyelnem, különben nem valósul meg a misszió. Mondhatjuk szavakban, hogy küldetésben járunk, de ez csak akkor igaz, ha valóban Jézus indított el az úton, és ő jár előttünk. Ha ezzel a reménységgel a szívünkben tudunk felébredni és imádkozni mindennap, hogy „ebben az engedelmességben tarts meg engem, Uram”, akkor a misszió munkásai vagyunk. Apró porszemként, de azok vagyunk.
– A misszió alapja tehát az egyének elhívása, vagy inkább az egyházé?
– Meg vagyok győződve arról, hogy az egyének elhívása. Ha az egyházban elkötelezett emberek elhívás alapján végzik a küldetésüket, akkor a misszió az egyház elhívásává is fog válni. Van az egyháznak is küldetése, hiszen az eklézsia minden korban a kihívottak közössége ebben a világban, amelynek minden helyen és időben az a feladata, hogy bizonyságot tegyen a feltámadott, élő Jézusról. Elsődleges eszköze az Ige hiteles hirdetése, aztán a szeretetszolgálat gyakorlása és az, hogy a tagjai mindenféle élethelyzetben és emberi kapcsolatban a Krisztus képviselőiként nyilvánuljanak meg. Nem biztos, hogy ezt szavakban mindig ki kell mondani, de legyen ez az indíttatásunk, tetteink, vállalásaink, döntéseink motivációja.
– Miért fontos, hogy kinevezzünk az évben egy vasárnapot a társadalmi misszió számára?
– Sok jeles nap van a Bibliaolvasó Kalauzban és az egyházi év naptáraiban, de a társadalmi misszióról keveset beszélünk. Nagyon hasznos lenne, ha figyelnénk arra, hogy van olyan vasárnap, amikor kiemelten gondolkodhatunk, beszélhetünk a társadalmi missziós szolgálatokról, és imádkozhatunk azokért. Például a lelkipásztorok ez alapján készülhetnek az igehirdetésre, vagy a gyülekezetek missziói munkatársai, a missziói bizottság tagjai beszámolhatnak az előző évről, és előretekinthetnek a társadalmi missziós szolgálatok tekintetében.
– Hogyan ünnepelik meg ezt a napot az RMK-ban?
– A munkatársaim, az egyes társadalmi missziók lelkipásztorai és én magam is szoktunk gyülekezetekben szolgálni ezen a vasárnapon. Több éven keresztül levélben kerestem meg a gyülekezetek lelkipásztorait, illetve sokfelé próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy meghívhatók a misszióvezetők. Ez néha jobban, néha kevésbé működik, pedig nagyon hasznosnak tartom ezt a szolgálati lehetőséget, mert így tudunk beszélni azokról a missziói területekről, amelyek egyébként nem feltétlenül vannak jelen egy-egy gyülekezetben. Ebben az esztendőben például nincs ilyen meghívásunk, de mindig nyitottak vagyunk erre.
– Melyik missziói szolgálatokat öleli fel az RMK?
– Hozzánk tartozik a börtönlelkészi szolgálat, a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Szolgálat – régebbi nevén Házasság- és Családsegítő Szolgálat –, az iszákosmentő misszió, a kórházlelkészi szolgálat, a repülőtéri lelkészség és a siketmisszió. Nem utolsósorban pedig a református telefonos és internetes lelkigondozás, amely negyvenkét önkéntessel dolgozik, és november 15-én lesz a fennállásának harmincöt éves jubileuma. Folyamatos képzéseket tartunk nekik, hiszen fontos a lelki karbantartás és az új munkatársak felkészítése is. Nehéz szolgálat ez, hiszen éjjel-nappal rendelkezésre kell állni, ennek ellenére sokan vállalják, nagy lelkesedéssel. Nálunk működik a vakmisszió is, amelynek egy éve új lelkipásztora lett Nógrádiné Kovács Alexandra személyében. A lepramisszió pedig a nemzetközi szervezet része, és az RMK-ban van a székhelye, ahogyan a Magyar Kékkereszt Egyesületnek is.
Látni több, mint kinyitni a szemünket
„Mindig imádsággal indulok és azzal is jövök el, mert Isten az egyetlen, aki meg tudja vigasztalni, azokat, akik elveszítették a látásukat" – vallja Nógrádiné Kovács Alexandra, a Református Missziói Központ Vakmissziójának lelkipásztora.
– A lepramisszióról sokaknak a nagymamáink által a betegeknek kötögetett fehér fáslik jutnak eszébe.
– Sok önkéntese volt annak idején lepramissziónak. Amikor Dobos Károly elindította ezt a gyönyörű szolgálatot, az volt a célja, hogy szerte az országban, a gyülekezetekben minél többen imádkozzanak a misszióért, és készítsenek kötözőfáslit a leprásoknak. Még mindig rendszeresen összegyűlnek azok a hetven-nyolcvan év feletti idős asszonyok, akik közül többen a lepramisszióban szolgáltak egykor. Ma már nem fáslit készítenek, hanem tízszer tíz centiméteres négyzeteket kötnek maradék fonalakból. Ezekből takarókat horgolnak össze, amelyek a cigány- és a hajléktalanmisszióba, tanodákba, gyerekházakba kerülnek. A 2010-es nagy árvizek idején hetven takarót tudtunk így átadni a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek. Az asszonyoknak ez a csoportja, a DorKász megközelítőleg háromszáz gyülekezettel van kapcsolatban. Összefogják azokat, akik ezekben a közösségekben a négyzeteket kötik, és imádkoznak értük. Példaként említem a nyolcvan év felett járó Erzsike nénit, aki minden hétfőn idevonatozik Kiskunhalasról azért, hogy elhozza a kis négyzeteket, amelyeket ott, a környéken összegyűjtött, és velünk töltsön négy-öt órát, majd visszautazik. Csodálatra méltó, ahogyan komolyan veszi a missziói parancsot és a reménységet.
– A missziók lelkipásztorain kívül kikkel dolgoznak még együtt az RMK-ban?
– A lelkészi vezetőkön kívül vannak nem lelkészi munkatársaink is, hiszen a missziói szolgálatoknak adminisztratív, gazdasági és koordinációs feladatai is vannak. Mint minden más intézményben, nálunk is dolgoznak adminisztrátorok, pénzügyi munkatársak, és vannak technikai munkatársaink is. Összesen huszonnyolcan vagyunk, és negyvenöt szerződéses önkéntesünk van. Fontos megemlíteni, hogy az RMK-ban rehabilitációs foglalkoztatás is folyik: 2008 óta megváltozott munkaképességű munkatársakkal dolgozunk együtt. A karbantartónk, az informatikusunk, aki az udvart rendben tartja, aki a postát intézi, aki a recepciós szolgálatokat látja el, vagy a két takarítónk egyaránt megváltozott munkaképességű. Ez alatt a több mint tíz év alatt az úgynevezett egészséges munkatársakat odafigyelésre, együttműködésre tanította meg az ő mindennapi jelenlétük. Van, aki kerekes székkel jön, van siket, vak és egyéb mozgáskoordinációs problémával küzdő is közöttük.
– Ilyen kiterjedt missziói hálózathoz nem tűnik túlságosan nagynak ez a létszám. Hogyan tudnak megbirkózni a feladatokkal?
– Nagy hangsúlyt fektetünk az önkéntességre. Például amikor a siketmisszió játszóházat szervez valamelyik iskolában, akkor a lelkipásztor és a gyülekezeti tagok eljönnek a helyi gyülekezetből, és beállnak a szolgálatba. Ez tulajdonképpen mindegyik missziói területre igaz, mert például egy-egy börtönlátogatásba, karácsonyi vagy családi börtön-istentiszteletbe is be tudnak kapcsolódni önkéntesek, vagy betegeket is látogathatnak a kórházlelkészek irányításával. Ezek lehetnek eseti vagy rendszeres szolgálatok, de mindenképpen nagyon fontos számunkra az önkéntesek jelenléte.
– Bárki felkeresheti önöket azzal, hogy szeretne így segíteni?
– Igen, és bízom abban, hogy valamelyik területen tudunk neki feladatot adni. Hadd említsem meg a Dömösön működő szenvedélybeteg-szolgálatot is, ahol az alkalmazottak mellett szintén vannak önkéntesek is. Utóbbi nem csak azt jelenti, hogy a konyhán kell dolgozni, vagy össze kell söpörni a lehullott faleveleket, bár az is óriási segítség. Sok önkéntesre van szükség a csoportok mozgatásában, a napi operatív feladatok megoldásában, akár az együtt imádkozásban, lelkigondozói beszélgetésekben is. Természetesen az imaháttér sem hagyható figyelmen kívül. Aki nem tud tevőlegesen részt venni a szolgálatban, így is segítheti a munkánkat.
– A missziói gyakorlat része-e a teológiai hallgatók tanulmányainak?
– A kolozsvári és a pápai teológiáról már több éve jönnek hozzánk missziói gyakorlatra hallgatók az Erasmus-program keretében, vagy egyszerűen csak segíteni. Sokan itt látják először élőben a betegágy melletti, a börtönben végzett vagy a szenvedélybetegek közötti szolgálatot, mert mindaddig nem találkoztak azzal, hogy ez is része lehet a lelkipásztori hivatásnak. Ez a fajta missziói gyakorlat nem része a lelkészképzésnek, és nem is vagyok meggyőződve arról, hogy kötelezővé kellene tenni, de a lehetőségeket mindenképpen jó lenne megmutatni, mert a társadalmi szolgálatok jelenlegi vezetői keresik az utánpótlást, a munkatársakat. Jelen pillanatban a legnagyobb hiány a börtönlelkészi szolgálat területén van. Ez lelkileg és fizikailag is megterhelő, speciális helyen zajló munka. Nemrég találkoztam az egyik börtönlelkésszel, akinek a hét minden napján öt istentiszteletet, illetve bibliaórát kell tartania. Ezen kívül egyéni és csoportos lelkigondozói beszélgetéseket is vezet. Az a büntetés-végrehajtási intézmény, ahol ő szolgál, közel ezer fővel működik, azaz gyakorlatilag ezerfős gyülekezete van. Azért imádkozunk, hogy Isten szólítson meg és hívjon el, küldjön fiatalokat erre a missziói területre.
– Hogyan tudnak együttműködni a Kárpát-medencei missziói szolgálatokkal?
– 2007-től folyamatosan kerestük a kapcsolatot a kilenc Kárpát-medencei egyházkerület társadalmi misszióival. Évről évre összegyűltünk Berekfürdőn, és most néhány esztendős kihagyás után, 2020 tavaszán ismét tartunk majd missziói konferenciát. Kárpátalján, Erdélyben, a Partiumban, a Felvidéken és a Délvidéken is vannak olyan társadalmi szolgálatok, amelyekkel jól együtt tudunk működni. Nekik ugyan nincs olyan sokrétű társadalmi szolgálatuk, mint Magyarországon, de ugyanúgy el kell látniuk ezeket a missziói területeket, mint ahogy nálunk. Ezért szeretnénk az együttműködést megerősíteni és kiterjeszteni például a képzőintézetekre is, hogy a teológus és a lelkész szakos hallgatókat mind jobban bevonjuk, ezáltal legyen rálátásuk a misszióra.
– Milyen a kapcsolatuk a civil szervezetekkel?
– A XV. kerületi önkormányzattal jó a kapcsolatunk, ők tulajdonképpen úgy tekintenek az RMK-ra, mintha a területükön lévő egyházi közösség vagy gyülekezet lenne. Érzékenyítő napjainkon többször is részt vett a most megválasztott polgármester, és nagyon jó a kapcsolatunk a helyi lokálpatrióta egyesülettel, a kerületi középiskolákkal, néhánnyal van együttműködési megállapodásunk a kötelező közösségi szolgálat tekintetében. Most éppen nyílt egészségnapot szervezünk, november 22-én a defibrillátor kezelését és az elsősegélynyújtás alapjait is meg fogjuk tanulni. Ami nagyon fontos, hogy a program a meghívott doktornő és a résztvevők köszöntése mellett mindenképpen evangéliumi üzenettel fog indulni, és természetesen áldást kérünk a gyógyító szolgálat munkájára is.
Jezsoviczki Noémi, fotó: Sebestyén László
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2019. november 3-i számában.