Lelki megújulás, élő keresztyén közösség és Krisztus-követés. Kántor Miklós, a magyar református Cursillo országos titkárságának egyik tagja évekkel ezelőtt ezeket élte meg egy cursillós hétvégén. Addig a hit számára valahol az utolsó helyen szerepelt. Ez 2008-ban megváltozott. Erről a formálódásról és a mozgalom húszéves múltjáról és jövőjéről beszélgettünk.
Ön hogyan kapcsolódik a Cursillóhoz?
2008 áprilisában vettem először részt Cursillón, Monoszlón. Az alkalom annyira megérintett, hogy úgy gondoltam, ha van rá lehetőség, akkor ebben nekem is részt kell vennem. Ezért 2009 elején már el is mentem egy munkatársképzőre. Azóta aktívan szolgálok a mozgalomban.
Mit jelent az, hogy megérintette?
Nehéz ezt összefoglalni. Röviden azt mondanám, hogy a preferencia-sorrendek változtak meg gyökeresen. 2002-től egyéni vállalkozóként dolgozom. A történethez hozzátartozik, hogy a feleségem református lelkész. Ahogy mondani szokás, „kő” református családból származom, ennek ellenére a Cursillo előtt a hit kérdései nem foglalkoztattak. Az én fejemben első helyen a család volt, azután a munka, szórakozás, hobbi, és majd valahol, ezek után az, hogy egy gyülekezetbe tartozunk. A Cursillo után a hit erről a nem túl előkelő helyről került a dobogóra. Előtte a feleségem több alkalommal beszélt arról, hogy milyen jó lenne egy igazán jó keresztyén közösségbe tartozni. Én ezt mindaddig nem értettem, hogy ez miért is olyan jó. Majd ott, a Cursillón jöttem rá és éltem ezt meg először életemben.
Ott talált rá erre a közösségre?
Inkább úgy mondanám, hogy ráéreztem az ízére. Ott tapasztaltam meg igazán, és az idő múltával ebből a tapasztalatból tudtam a gyülekezetben is hasonló közösség kialakítására törekedni. Később több gyülekezeti tagunk is részt vett Cursillón. Azt tapasztaljuk a gyülekezetünkben – és sok más gyülekezet is erről számol be –, hogy akik voltak már ilyen alkalmon, azok a „lelkesebbek” közé tartoznak, hajlandók időt, energiát, anyagiakat a gyülekezetre, illetve a közösségi életre fordítani.
Elmondható, hogy a Cursillónak is köszönhetően a gyülekezetekben növekszik a szolgálók száma?
Remélem, hogy ez így van. A Cursillo két célkitűzése közül az egyik pontosan az, hogy a gyülekezeti tagok, ha eljönnek egy alkalomra, akkor attól fogva még élőbb hittel és szolgálatkészebben térjenek vissza a gyülekezetükbe.
Önnek személyesen mit jelent az, hogy húszéves a református Cursillo?
Az, hogy húsz éve folyamatosan fejlődve működik, mégpedig kizárólag önkéntesen végzett munkából és adományokból, azt bizonyítja, hogy ez nem csak egy emberi kezdeményezés. Kezdettől fogva függetlenül szerettünk volna működni, és ez sikerült is. Szó sincs arról, hogy bármikor is el akartunk volna szakadni az egyháztól – sőt legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy erősítsük azt –, de anyagi függést biztosan nem szerettünk volna. Ez a fejlődés és anyagi függetlenség bizonyíték arra, hogy ez a misszió sokaknak fontos és érdemes is csinálni. Meghatározó a Cursillóban az is, hogy a gyülekezetünkön kívül egy nagyobb, tágabb hívő keresztyén közösség tagja is lehetek.
Az elmúlt húsz év alatt összesen hány ember vett részt az alkalmakon?
Ez idő alatt összesen 296 alkalmat szerveztünk. Ebbe beletartozik Kárpátalja, a Felvidék és Erdély is. Ezeken mindösszesen 7471 fő vett részt, és közülük körülbelül 300 lelkész.
Ennyi év után is érik támadások a mozgalmat a katolikus háttere miatt. Miben más, miben református a református Cursillo?
A mozgalom valóban katolikus gyökerű, és Magyarországon is először a római katolikus egyház kezdett el cursillós alkalmakat szervezni. Ezekre az alkalmakra eljutottak református hívek és lelkészek is. A református testvérek közül többen úgy érezték, hogy ezt a saját felekezetükön belül is meg lehetne valósítani, református „verzióban”. Már az első református Cursillótól kezdve a lelkészek betűről betűre átnézték az előadásokat, imádságokat, és amit úgy gondoltak, hogy nem illik bele a református tanításba, azt kivették, ha pedig valami korrigálásra szorult, azt javították. Minden esetben szem előtt tartották, hogy a tanítások dogmatikailag is megfelelőek legyenek. Megjegyzem: ahogy annak idején reformátusok elmentek a katolikus Cursillóra, úgy ez visszafelé is megtörténik. Azt mindenesetre le kell szögeznünk, hogy nem célunk, hogy bárkit is megfosszunk az eredeti gyülekezetétől, hogy bárkit is áttérítsünk. Ha valaki más felekezetből érkezik, azt tiszteletben tartjuk. Arra akarunk rámutatni, hogy a mai korban hogyan lehet Jézus Krisztust követni.
A református lelkészek eltérő módon vélekednek a Cursillóról. Mit gondol erről?
Azt javaslom, hogy nyitott szívvel jöjjenek el egy cursillós alkalomra. Úgy gondolom, ha egy lelkész szívén viseli a gyülekezete sorsát és életét, és tudomást szerez olyan gyülekezeti tagokról, akik voltak már Cursillón, akkor már csak kíváncsiságból is illik elmennie egy ilyen alkalomra, hogy ő is megtapasztalja, miben vettek részt. Nézzék meg, mi történik ott! Hangsúlyozom: a Cursillo nem cél, csupán eszköz. Nem kiszakítani akarjuk az embereket a gyülekezetükből, hanem azt szeretnénk, ha Isten megújító kegyelmét megtapasztalva tudnának visszatérni a közösségükbe. Ennek a folyamatát és csodáját viszont nem a Cursillo, hanem az Úr végzi.
Veres János, aki már a kezdeteknél is lelkészként szolgált, az évforduló alkalmával két „veszélyre” is rámutatott. Az egyik, hogy a Cursillo intézményesülhet, a másik, hogy változhatnak az alkalmak. Mit gondol ezekről a félelmekről?
A Cursillónak van egy országos titkársága, amelynek én is a tagja vagyok, így valamilyen szinten belelátok a szervezeti dolgokba. Intézményesülni abban az értelemben nem szeretnénk, hogy ingatlant, irodát vásároljunk vagy béreljünk, fizetett alkalmazottaink legyenek. Továbbra is a Cursillo értékének tartom, hogy mindent lelkesedésből, odaszánásból, önként csinálunk. Ugyanakkor az is látható, hogy a kezdeti évi két-három alkalom szervezése más nagyságrendű feladat volt, mint manapság, amikor 13-14 alkalom van egy évben. A megoldás erre az, ha minél több embert szolgálatba állítunk azok közül, akik már részt vettek Cursillón. Ami a változásokat illeti, Gaál Jenőt, a Cursillo magyarországi megalapítóját idézem: „A jó ellensége a még jobb.” Az országos titkárság kifejezetten arra törekszik, hogy egységes maradjon a Cursillo. Minden egyes alkalmat egy úgynevezett rektor irányít. A rektor személyisége részben befolyásolja az alkalom menetét, hiszen nem vagyunk egyformák. Az alkalom lényege viszont mindig ugyanaz. Azért, hogy ez így is maradjon, a rektorok rendszeresen találkoznak, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat és közös álláspontot alakítsanak ki. A jövő évtől ez is kicsit finomodik majd. Mindenesetre törekszünk arra, hogy a gyakorlati módosításokat meg tudjuk ítélni, hogy azok az alkalom javára válnak-e vagy sem.
Mi a tervük a jövőre nézve, van újabb elérendő mérföldkő?
Persze, még kétszáz év. A viccet félretéve, nagyon kimunkált jövőképünk nincs. Ebben az évben került a figyelmünk középpontjába az ifjúság, ezt folytatva igyekszünk a jövőben is számukra minél több alkalmat szervezni. Továbbra is az eddig kitaposott úton, Krisztus nyomában járva kívánjuk a munkánkat folytatni, egyházunk épülésére és Isten dicsőségére.