Krisztus tánca vagyunk

– három tipikus kép, ami a misszióról él református fejekben (is). Tényleg csak valami távoli, ódivatú, szomorú tevékenység lenne az evangélium hirdetése, amit nem szívesen csinál az ember? Harmathy András szerint nem. A szentendrei lelkész úgy véli, a missziói parancs betöltése sokkal inkább hasonlít arra, amikor két koldus találkozik, és az egyik elmondja a másiknak, hol kapott ételt: „Jézus Krisztus az élet kenyere. Gyere, nézd meg!”

Harmathy András, aki doktori disszertációját is missziológiai témáról, a munka teológiájáról írta, formálódásként tekint a misszióra. – Isten bevon minket az ő történetébe, közösséget ad, küldöttévé tesz és átformál bennünket, hogy olyan dolgokra is képesek legyünk, amiket el sem tudunk képzelni magunkról – osztja meg tapasztalatait a Tanúim lesztek! képzés résztvevőivel. – A fenti példák is mutatják, hogy van dolgunk azzal, mi a misszió, mert sokszor hiányoznak a jó beidegződéseink – szögezi le a lelkipásztor. Azért jöttünk el a közel tízhónapos tanítványképzés egyik alkalmára, hogy olvasóinknak is segítsünk jobban megérteni ezt a sokat emlegetett fogalmat.

– Nagyon sok lelkész keresi a megfelelő módszert, hogyan tudja mozgósítani a gyülekezetét, és sok gyülekezeti tag is vágyik arra, hogy el tudjon mélyedni Isten követésében. Mi ehhez adunk nekik jó eszközöket – mondja a Tanúim lesztek! másik szervezője, Dani Eszter. Az általa nyolc éve vezetett Missziói Iroda kiemelt feladatának tartja a lelkipásztorok missziológiai továbbképzését és a gyülekezetek missziói identitásának erősítését, egyáltalán a missziológiai szemlélet elmélyítését egyházunkban. Ennek érdekében intenzív elméleti kurzusokat és gyakorlati továbbképzéseket szerveznek, szakirodalmat fordítanak és ültetnek át magyar kontextusba.

Több évtized alatt felhalmozódott hiányosságokat kell pótolniuk, hisz a kommunizmusban nem szabadott missziológiát oktatni a lelkészképzés részeként. 1990-ben az Egyesült Államokból hazatért Bütösi János kezdte tanítani Debrecenben, ma már mindegyik magyarországi református teológián vannak témába vágó kurzusok, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen külön tanszéket is kapott a tudományterület, de még így is bőven akad dolga a Missziói Irodának. – Miközben a társadalmunk szélsebesen változik, nekünk még mindig a hagyományos, egyre inkább kihalófélben lévő népegyházi életforma kérdéseire vannak válaszaink. Rá kell találnunk a Jézus Krisztustól kapott identitásunkra – teszi hozzá a református lelkipásztor, ami alatt azt érti, hogy nekünk az aktuális társadalom számára kell Isten országa jelei és tanúi lennünk.

Segíthet megérteni ezt a szemléletbeli különbséget Lesslie Newbigin 20. századi brit teológus élettapasztalata és Michael W. Goheen kortárs kanadai misziológus munkássága. A misszionáriusként, majd református püspökként Indiában eltöltött évtizedek alatt Newbigin testközelből látta, milyen az, amikor a keresztyénség találkozik a helyi kultúrával. Ilyen helyzetben szükségszerű felmérni, hogy az adott társadalom gondolkodásmódjának, normarendszerének mely elemei lehetnek az örömüzenet hordozói, és melyek állítják kihívás elé az evangélium hirdetőjét. Angliába hazatérve azzal szembesült, hogy az egyházaknak a keresztyén társadalmakban sem szabad megspórolniuk ezt a kontextualizációs munkát, mert a mi zsidó-keresztyén kultúrkörünkben szintén megvan ez a kettősség. Munkássága nagy hatással volt a szintén református Goheenre, aki gyülekezetplántáló lelkészként szerzett tapasztalatait évtizedek óta teológiai professzorként kamatoztatja. Könyveinek, előadásainak és főiskolai kurzusainak fókuszában egyaránt az áll, hogy tudja az egyház valóságosan tovább adni Isten szeretetét azoknak, akik maguktól már nem lépik át a templom küszöbét. Ehhez pedig elengedhetetlen a Biblia megértése mellett annak a kultúrának az ismerete is, amiben élünk, különben nem fog célba érni az üzenet.

– Isten aktív missziói jelenlétre hívja egyházát. Ez pedig nemcsak a gyülekezetek falai között történik, mert ha Isten formálja a keresztyének életét, az kihat a családjukra, a munkahelyükre és a közösségeikre is. Az a kérdés, hogy tudjuk őket segíteni ebben? – magyarázza Dani Eszter, aki ösztöndíjasként hallgatta a kanadai református missziológus óráit Grand Rapids-ben. A Tanúim lesztek! valójában egy válasz erre a kérdésre.

Goheen ugyanis 2015 óta rendszeresen tart intenzív egy hetes elméleti kurzusokat magyarországi és határon túli lelkészeknek, hogy missziói szemlélettel tudják végezni a szolgálatukat, szervezni a rájuk bízott közösséget, munkatársakat neveli a szolgálatba, hisz a misszió nem egyemberes, hanem közösségi feladat. A Tanúim lesztek! néven indított, tíz hónapon át tartó, gyakorlatorientált missziói tanítvány- és vezetőképző kurzus épp ezt hivatott segíteni. – A misszió nem egy kizárólag tankönyvből megtanulható dolog, hanem egy életforma, amibe igyekszünk bevezetni a résztvevőket – tudjuk meg a  lelkésznőtől.

– Ha elkezdünk missziói módon élni, és tudatosan megérinteni az embereket szeretettel, tettekkel, beszéddel, akkor a gyülekezeteink sokkal inkább hatással lesznek a körülöttük élőkre – foglalta össze a Tanúim lesztek! célját annak indulásakor Lovas András dunamelléki missziói referens a Parókia Portálnak adott interjúban. – Missziói szemléleten nem azt értjük, hogy innentől kezdve Bibliával a hónunk alatt szaladgálunk az utcán, és mindenkinek beszélni kell Jézus Krisztusról, hanem azt, hogy meglátjuk Istennek a történelmen átívelő nagy tervét, azon belül az egyház helyét és a saját magunk küldetését – nyugtatnak meg minket a képzés harmadik szervezőjének szavai.

Lelkészek és aktív gyülekezeti tagok egyaránt részt vesznek az ősszel indult kurzuson, melynek ritmusát a mindennapos imádság, az egyénileg feldolgozható szakirodalom és elvégezhető feladatok, az ezekre reflektáló heti kiscsoportos beszélgetések, valamint a négy nagy témához kapcsolódó közös találkozó adja. Kezdésként a Bibliára, mint Isten missziójának a történetére csodálkoztak rá a résztvevők, majd megélhették, hogy ők személyesen hogyan részei Isten szabadításának, ezekben a hetekben a misszióval foglalkoznak, a képzés utolsó negyede pedig a hivatás kérdéseit járja körbe.

– Az kevés, hogy „jó reformátusok”, „jó keresztyének” vagyunk. Isten szakadatlan megújulásra hív bennünket. Nem lehetünk belterjesek, tovább kell adnunk azt a sok mindent, amit tőle kaptunk – meséli Sápiné Fülöp Éva, miért tartja fontosnak a kurzust. Az újpalotai gyülekezet tagja tavaly két társával együtt csinálta végig a képzést a Hold utcai templomban egy vegyes csoportban. – Sokszínűek voltunk gyülekezeti szempontból, de szolgálati területek szerint is. Volt közöttünk gondnok, presbiter, teológus, élveztem a különböző megközelítéseket és az őszinte párbeszédet. A korábban jogászként dolgozó nyugdíjas hölgy és világi szakmákban helyt álló társai tapasztalata, nézőpontjai pedig a gyülekezeti és egyházi körökben mozgó lelkész számára volt felbecsülhetetlen kincs.

Mindhárom újpalotai résztvevő folytatta idén is, lelkészük támogatásával ugyanis saját csoportot indítottak gyülekezetükben. A közösség épp gyülekezetépítésben van, hisz két éve sincs még, hogy felszentelték modern templomukat, sokan betérnek hozzájuk esketés, keresztelés, temetés miatt. A gyülekezet tagjai szeretnék őket úgy megszólítani, hogy elköteleződjenek Isten országa mellett. Ugyanakkor az ő közösségüket is megerősítették a hetenkénti közös alkalmak: egymás felé is nyitottabbak lettek, erősödött az emberekben az imádságos lelkület, bátrabban vállalnak szolgálatot, ahogy Éva fogalmaz: „életszerűvé válik számukra a misszió”.

A tapasztalatcsere miatt is fontosnak tartja ezeket az alkalmakat Éva. Ahogy ő fogalmaz: „jó bekerülni az egyház lelki vérkeringésébe”. A harmadik téma nyitó alkalma valóban közösségi esemény: a januári hideg vasárnap estén szeretetteljes üdvözlésektől, örömteli beszélgetésektől, egymásnak készített hazai finomságoktól melegszik fel a káposztásmegyeri református templomba betérők teste-lelke. Az egész ország területéről adnak egymásnak randevút itt a képzés résztvevői. Testvéries hangulatban hallgatják Horváth Levente erdélyi református lelkipásztort. A szenvedélybetegeket segítő Bonus Pastor Alapítvány elnöke a misszió közösségi természetéről beszél nekik.

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet missziológia tanárának szavaiból azt értjük meg, hogy Jézus megtérésre hívása az evangéliumokban személyes, egyéni, de mindig hozzáteszi azt is, hogy elközelített az Isten országa, aminek már együtt, közösségként vagyunk a tagjai: – Magunk sem értjük teljesen, mit jelent Jézus Krisztus tanítványának lenni, de másokat is azzá kell tennünk. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ő bennünk akar élni, általunk akarja végrehajtani küldetését. Egymás ajándékai vagyunk.

Azt kívánja, hogy tudjunk minden nap örömmel rácsodálkozni erre a nagyszerű ajándékra, végül arra biztat, hogy ne önmagunkért akarjunk keresztyének lenni, hisz a tanítványnak nincs saját küldetése: – Isten missziójának van egyháza, nem fordítva. Jézus Krisztus misszióját kell folytatnunk, tanúságot tenni Isten országáról szóban és tettben. Ne táncosok akarjunk lenni, hanem tánc. Hagyjuk, hogy Jézus Krisztus táncoljon minket.