„Lélegezz fel!” – Fiatalok útja a szorongástól a reményig

Napjainkban, ha a fiatalok mentális egészségéről esik szó, akkor olyan fogalmak kerülnek elő, mint a stressz, szorongás vagy éppen a korai kiégés. Mégis hogyan és miért váltak ezek a szavak szinte mindennapossá, különösen a Z és az Alfa generáció tagjai körében? Benedek Zsófia pszichológus megerősítette, hogy a felsorolt fogalmak erőteljesen uralják a fiatalok mindennapjait. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány – ahol a szolgálatát végzi – statisztikáira hivatkozva kifejtette, hogy az utóbbi három évben drasztikusan megnőtt az önbántalmazó fiatalok száma, akárcsak az evészavarral, félelmekkel vagy diagnosztizált pszichés problémákkal küzdőké. Szerinte az olyan kifejezések, mint a szorongás vagy a kiégés, mára nemcsak az idősebb korosztály szótárában, hanem a legfiatalabbak között is jelen van.

Benedek Zsófia szerint az egyik fő tényező a közösségi média hatása. Úgy fogalmazott, hogy a fiatalok nem mindig a valóságot látják egymás életében, hanem olykor egy megszűrt, idealizált képet, amelyhez öntudatlanul is hasonlítják saját mindennapjaikat. Ez az állandó összehasonlítás egyfajta belső disszonanciát szül, amelyet nem könnyű reálisan kezelni – ehhez tudatos munkára lenne szükség.

A pszichológus a családi háttér változásaira is felhívta a figyelmet. Rámutatott, hogy egyre gyakoribbak a csonka és mozaikcsaládok, ahol a gyerekek sokszor stabil szülői minta nélkül nőnek fel. Emiatt kénytelenek máshonnan pótolni a mintákat, kapaszkodókat, de így sokszor csak töredékes tudás áll a rendelkezésükre arról, hogyan működik és milyen egy stabil, egészséges felnőtt élet.

A közösségi médiára visszatérve érintettük a FOMO-t („fear of missing out”), azaz a kimaradástól való félelem jelenségét is. A pszichológus elmondta, hogy ez a szorongás egy speciális formájának is tekinthető. Rámutatott, hogy míg a félelemnek konkrét tárgya van, addig a szorongás sokkal inkább tárgy nélküli, de mélyen meghúzódik mögötte az az érzés, hogy az illető nem érzi magát elég jónak, elég értékesnek. Ha valaki kimarad egy közösségi élményből, az akaratlanul is felveti benne a kérdést: kevesebb vagyok a többieknél? – tette hozzá.

A szorongás természetrajzát tovább boncolgatva felmerült, hogy a fiatalok gyakran ingoványos talajon állnak, miközben egyre jobban vágynak a biztonságra. – Mindenkinek szüksége van arra, hogy biztos talajt érezzen a lába alatt – hangsúlyozta a pszichológus. Mindezt úgy illusztrálta, hogy a fiatalok olyanok, mintha egy ingoványos területen járnának, ahol találnak ugyan zsombékokat, de azok is csak rövid ideig jelentenek biztonságot, hiszen hamarosan ugyanúgy elsüllyednek.

Amikor a szorongás spirituális dimenzióját feszegettük, Ablonczy Áron lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Ifjúsági Osztályának vezetője elmondta, hogy Isten számára a szorongás nem új jelenség. Példaként említette Izrael népének negyvenéves vándorlását a pusztában és a tanítványok üldöztetését. Szerinte Isten azáltal, hogy Jézust a földre küldte, nemcsak megértette, hanem meg is élte az emberi szorongás természetét.

– Számomra példaértékű, ahogy Jézus reagál, amikor látja ezt a generációt. Máté evangéliuma kilencedik fejezetének 35. versében olvassuk azt, hogy Jézus egy nehéz nap után, amikor sokat tanított, gyógyított, bejárta a vidéket, akkor megszánta az őt követő sokaságot, mivel elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Imádkozott értük, és kiküldte a tanítványait, mert az „aratnivaló sok, de a munkás kevés”. Jézus tehát látta, hogy a szorongás fáradtsághoz és meggyötörtséghez vezet, ezért küld ki embereket, hogy ebben segítsenek – hívta fel a figyelmet Ablonczy Áron.

A segítségkérés lehetőségeiről szólva arról is szó esett, hogy a fiatalok felismerik-e a problémáikat, és mernek-e segítséget kérni. Ablonczy Áron úgy vélte, hogy ez nagyrészt a kapcsolatok minőségén múlik. – Ha van egy megbízható felnőtt – tanár, edző, ifjúságicsoport-vezető vagy lelkész –, akiben bíznak, akkor megnyílnak. Ha viszont nincs ilyen kapcsolatuk, akkor sokszor magukban hordozzák a terheket – jegyezte meg a lelkipásztor. Benedek Zsófia megerősítette ezt a tapasztalatot, hozzátéve, hogy a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál azt látják, hogy sok esetben egyetlen tanár vagy edző jelenti azt a szálat, amelyen keresztül a fiatal még képes kapcsolatot tartani a külvilággal. Ugyanakkor felhívta a figyelmet egy másik jelenségre is: a keresztyén családokban néha éppen a konfliktuskerülés üzenete – miszerint nem szabad veszekedni, vagy haraggal a szívben lefeküdni – vezet oda, hogy a gyerekek nem tanulják meg egészséges módon kifejezni a negatív érzéseiket. Ez pedig belső szorongáshoz, akár még önbántalmazó magatartáshoz is vezethet.

Felmerült a beszélgetés során a kérdés, hogy hogyan lehetne megállítani a szorongás „hólabdaeffektusát”, amely, ha elindul, akkor egyre nagyobbá és súlyosabbá, akár „lavinává” is válhat. Benedek Zsófia szerint ebben kulcsszerepe lenne a családnak, viszont sok esetben maga a szülői környezet sem tud megfelelően reagálni a problémára. Úgy vélte, hogy amikor egy gyerek pszichés tüneteket produkál, érdemes az egész családi rendszert megvizsgálni, hiszen gyakran nem magában a gyermekben, hanem a kapcsolati hálóban gyökerezik a probléma. Elmondta azonban azt is, hogy ha a családi háttér nem tud támogató lenni, akkor a fiatalnak sokszor saját magának kell előbb felnőnie, akár tizenéves kora ellenére. Ez egyrészt megerősítő tapasztalat lehet, másrészt elkeserítő is, hiszen a gyerekkor így idő előtt véget érhet.

A bizalomról és annak kialakulásáról Ablonczy Áron elmondta, hogy bár a mai világban sok a szorongáskeltő tényező – például a világjárvány vagy a háborús helyzetek –, ezek a kihívások nem újak az emberiség történetében. A fiatalok életében mindig is voltak nehéz döntési helyzetek: pályaválasztás, érettségi, nyelvvizsgák. – A bizalom kialakítása nem lehetetlen, de ehhez szükség van közösségekre. A koronavírus-járvány viszont drámaian felerősítette a digitális térben való jelenlétet, aminek a következményeként sok fiatal ma már online próbál választ találni a mentális kérdéseire is, például a ChatGPT-től kér tanácsot a barátok helyett. Ezzel szemben egyre több szakember úgy látja, hogy az offline közösségek – sportkörök, egyházi csoportok – jelenthetik a kulcsot a szorongások oldásához – fogalmazott Ablonczy Áron.

A stresszel összefüggésben arról is beszéltünk, vajon létezik-e pozitív stressz, amely nem bénít, hanem épp ellenkezőleg: energiát ad a kihívások leküzdéséhez. Benedek Zsófia szerint bár hajlamosak vagyunk a stresszt negatív értelemben látni – különösen a magyar társadalomban, ahol gyakran a negatívumok észrevételére fókuszálunk –, a stressz bizonyos mértékig hasznos is lehet. A megfelelő adagú stressz ugyanis képes olyan hormonális löketet adni, amely segít leküzdeni a kihívásokat. De ha túl nagy a stressz, akkor ez az „üss vagy fuss” válaszreakciót aktiválja, ami leblokkolhatja a cselekvőképességet. Ezért a stresszkezelés és a szorongáskezelés szorosan összefonódik: aki az egyikkel jól bánik, a másikkal is sikeresebben küzdhet meg.

Az idei Csillagpont fesztivál is a „Lélegezz fel!” mottóval várja a fiatalokat. Ablonczy Áron hangsúlyozta, hogy a rendezvény célja az, hogy valódi, pozitív közösségi élményt nyújtson a fiataloknak. Úgy fogalmazott: a fesztiválon több ezer fiatal találkozhat egymással, és már önmagában az a tény, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, óriási fellélegzést jelenthet nekik. Beszélt arról is, hogy a programok – kiscsoportos beszélgetések, előadások, igehirdetések, koncertek – mind azt szolgálják, hogy a fiatalok megtapasztalják: vannak működőképes stratégiák, létezik kiút a szorongásból. Hozzátette, hogy a fesztivál nem csupán a nehézségekről szól, hanem az ünneplésről is: közös játékokkal, sporttal, zenével teremtik meg az öröm pillanatait.

A segítségkérés és a megoldási lehetőségek témájánál maradva szó esett még a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány tapasztalatairól is, különösen arról, hogy milyen problémákkal keresik meg őket a fiatalok. Benedek Zsófia elmondta, hogy rendkívül szerteágazó gondokkal fordulnak hozzájuk: az iskolai bántalmazástól kezdve a családon belüli erőszakon át a párkapcsolati krízisig minden előkerül. Hangsúlyozta, hogy bár első pillantásra kevésnek tűnhet, de már az is hatalmas segítség, ha valakit egyszerűen csak meghallgatnak. – Az a negyvenperces osztatlan figyelem, amikor a segítő validálja a fiatal érzéseit és empatikusan reagál, sokszor többet ér, mint a legjobb tanács – tette hozzá.

Vajon amikor egy fiatal felismeri, hogy problémája van, akkor a segítőnek meg kell mondania a megoldást, vagy csak kísérnie kell az ehhez vezető úton? – tettem fel a kérdést beszélgetőpartnereimnek. Ablonczy Áron úgy véli, sok fiatalnak szüksége van arra, hogy valaki proaktívan odalépjen hozzá, mert magától nem merne segítséget kérni. Ugyanakkor fontos, hogy a döntés és a felelősség a fiatal kezében maradjon: a segítő csak egy lehetőséget kínálhat, de nem dönthet helyette. Benedek Zsófia hasonlóan közelíti meg a dolgot, hiszen bár a segítőnek sokszor lenne késztetése az azonnali tanácsadásra, hosszú távon az a célravezető, ha a fiatal maga talál rá a saját megoldására. – Egy jó segítő nem azt mondja meg, mit kell csinálni, hanem biztosít egy keretet, amelyben a fiatal hibázhat, eleshet, de mindig ott lesz mellette valaki, aki felsegíti – hangsúlyozta.

Felgyorsult világ, állandó online jelenlét – ezekből kiindulva felmerült, hogy mennyiben fokozódik a szorongás azáltal, hogy mindezek elvonják a figyelmet a jelen megéléséről. Benedek Zsófia szerint a szorongás természete éppen az, hogy a jövőbe vetít minket: ahelyett, hogy megélnénk a barátunkkal töltött pillanatot, azon kezdünk aggódni, hogy mi lesz öt év múlva. Ezt az aggodalomspirált pedig az emberi agy nagyon gyorsan képes felnagyítani. Vagyis szükség van segítőkre, közösségekre és hitre, mert ezek segítségével juthatnak el a fiatalok is a szorongásból a szeretetteljes, kiegyensúlyozott élethez.