Lelkek gondozása kórházban és templomban

Lelkipásztori és pszichiáteri végzettsége is van. Kettős elhívást kapott az Úrtól?

Már gyermekként megszólított az Isten, akkor kezdtem el keresni az ő akaratát. A teológia irányába mutatott, így a gimnáziumi évek alatt lelkésznek készültem. Az eredményeim több tantárgyból kimagaslóak voltak, országos tanulmányi vetélkedőkön helyezéseket értem el. Tanáraim biztattak, hogy a lelkészi szakon kívül felvételizzek más egyetemre is. Isten elé vittem a kérdést, és ő úgy vezetett, hogy általános orvostudományi karon kezdjem el a felsőfokú tanulmányaimat. Másodéves voltam, amikor a teológiára is jelentkeztem.

Hogyan valósul meg a hit és a tudomány egyensúlya személyes életében?

A hit és a tudomány nem ellentétei egymásnak. Nagyon régen kapcsolatban vagyok Istennel, sokféle módon jelen volt már az életemben, így logikán alapuló, emberek által felépített világi megközelítések a vele való kapcsolatomban és a Biblia szentségében sohasem bizonytalanítottak el. A tudomány segítségével Isten teremtett világa és az ő csodálatos valósága jobban megismerhető, elfogadása nekem nem okozott problémát.

Aktívan dolgozik pszichiáterként, miközben önálló lelkészként is szolgál. Munkája végzése során tapasztal átfedéseket a két terület között?

Igen, de mindenképp igyekszem különválasztani a kettőt. A pszichiátria tudománya és gyakorlata nem válhat prédikációvá, ahogy a szószék sem pszichológiai műhellyé. Lelkészként és orvosként is szeretnék megfelelően helytállni. Ugyanakkor a két hivatásom segíti is egymást. Lelkipásztori létemben előnyömre szolgál, hogy a pszichiátriai tapasztalataimnak köszönhetően olyan látásmódra tettem szert, amellyel jobban meg tudom érteni az embereket, motivációikat. A pszichiátriai munka nehézségeivel pedig a személyes hitem, a lelkészi szolgálat segít megbirkózni. Szakmáim gyakorlásában tehát próbálom a két hivatást elkülöníteni, viszont a gondolkodásomban egymás hasznára vannak. Olykor a templom válik kórházzá, sok esetben pedig a kórház templommá.

Lelkipásztoroknak számos alkalommal kell tartaniuk lelkigondozói beszélgetéseket. Elegendő mértékű a teológián a tudományos lélektan oktatása?

A leendő lelkészek a teológián mély szakmai ismeretekre tesznek szert a pszichológia terén is, azonban a fiatal hallgatók akkori ismereteikkel sokszor nem képesek integrálni a hallottakat. A pszichiátriai kezelés és a lelkigondozás is olyan készségek, amelyeket rengeteget kell gyakorolni ahhoz, hogy sikeresek legyünk benne. Némelyek eleve birtokában vannak ennek a habitusnak, képességnek, de léteznek olyan lelkigondozói praktikák, amelyek a fiatal lelkészek számára biztos fogózkodóként szolgálhatnak. Gyülekezetbe kikerülve gyakorlati ismeretekre van szükség. Fontos, hogy a lelkészek tisztábban lássanak a leggyakoribb pszichés betegségeket és kezelésüket illetően. A súlyos depressziót, kényszerbetegséget vagy netalán pszichotikus állapotot nem szabad kizárólag teológiai szempontok alapján megközelíteni és ezzel alábecsülni a klinikai figyelem szükségességét.

Ilyen is előfordul?

Igen, sajnos még mindig él az a meggyőződés, amely szerint ha valaki jó keresztyén, akkor nem lehet pszichés problémája. Ez nem így van, hiszen a mentális zavarok is részben biológiai meghatározottságú betegségek. Egy hívő embernek ugyanúgy lehet mentális betegsége, mint tüdőgyulladása. Az említett tévhit még nagyobb stresszt helyez a páciensre, hiszen gyakran a gyülekezeti testvérek éreztetik vele, hogy mindez azért történt így, mert nem elég jó hívő, és nem imádkozott eleget.

Hívő közösségekben ritkábban fordulnak elő mentális betegségek?

Rengeteg a kutatás ebben a témában, és az eredmények nem minden esetben egyértelműek. Számos felmérés szerint a vallásos emberek hajlamosabbak a lelki betegségekre, hiszen van egyfajta érzékenységük, sokkal több az önreflexiójuk és jobb az önvizsgálati készségük. Emellett egyértelmű, hogy a depresszióval, öngyilkossággal, alkoholizmussal szemben a vallásosság védőfaktor. Azt is kimutatták, hogy a kialakult mentális betegségekből a vallásos közösséghez tartozók könnyebben épülnek fel.

Egyre népszerűbb segítő szakemberhez járni és önfejlesztő tréningeket felkeresni. Hogyan választanak az emberek bizalmast?

Manapság könnyebben és gyakrabban kérünk segítséget. Ez látszólag azt mutatja, hogy nagyobb az igény a lelkünk felfedésére. Javarészt azonban az olyan divatos tanácsadók népszerűsége nőtt az elmúlt években, mint a coachok vagy a spirituális vezetők. Terápiáikon főleg az individualizmus kifejeződése van előtérben, tehát a központban az én áll. Az a legfontosabb, hogy az egyén aktuális problémája minél gyorsabban és kényelmesebben megoldódjon, igazi szembenézésre, mélylélektani felismerésekre már kevésbé nyitottak az emberek. Részben ezért is tapasztalható elfordulás az egyháztól, hiszen az Isten azt kéri, hogy nézzünk magunkba, és hagyjuk el óemberünket. Nagyobbnak tűnik a lelki érzékenység a tengernyi önismereti, önfejlesztő könyv láttán, a statisztikai adatok szerint a mentális zavarok és a pszichiátriai betegségek száma mégis növekszik. Sokkal többet foglalkozunk a családunk egyben tartásával és a gyerekneveléssel, mégis egyre gyakoribb a válás, és a gyermekpszichiátriai ambulanciáknak és osztályoknak évente többezres a forgalmuk.

Több évig felnőttek pszichiátriai kezelését végezte. A gyermekpszichiátrián szerzett tapasztalatai közül melyeket emelné ki?

Megrendítő azt látni, hogy a gyermekek nehéz élethelyzetekbe sodródnak, nem tehetnek arról, amilyen körülmények között nevelik őket. Természetesen vannak erősen biológiai meghatározottságú betegségek kisgyermekkorban is. Mi diagnosztizáljuk az autista gyermekeket, az ADHD-val (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral) küzdőket. Kamaszok esetében leginkább az evészavarok, kényszerbetegségek, szorongásos zavarok tapasztalhatók az ellátás során. Valamelyest a szülőknek és a tanároknak is tájékozottaknak kell lenniük, nem szabad félvállról venni az intő jeleket. Egyre inkább elfogadja a társadalom, ha valaki pszichológushoz fordul. A pszichiátriai betegeket mégis megbélyegzik.

Továbbra is így van?

Dosztojevszkij szerint a társadalom fejlettsége abban áll, hogyan bánnak a pszichés betegeikkel. Magyarországon is megfigyelhető, hogy a családtagok húzzák az időt. Nem akarják elfogadni, hogy hozzátartozójuknak pszichés problémája van. Ha azonban valaki egyszer pszichiátriai kezelésen vesz részt, utána minden nehézséget és konfliktust túlzottan ezzel hoznak összefüggésbe, megbélyegzik az egyént az állapota miatt. Közösségi feladat, hogy a stigmatizáció megszűnjön, ehhez pedig beszélni kell ezekről a betegségekről.

Mit tanácsolna azoknak a lelkipásztoroknak, akik olyan esettel találkoznak, amely túlmutat a hatáskörükön?

Meg kell erősíteni a gyülekezeti tagot abban, hogy a segítségkérés volt a megfelelő döntés. Viszont bölcsesség kell ahhoz is, hogy a lelkész felismerje a lelkigondozás határait, és szükség esetén megfelelő szakemberhez irányítsa az illetőt. Ez nem gyávaság, nem kibújás a feladat alól, hanem a legtöbb, amit ilyen helyzetben tehet egy lelki vezető: felismeri a bajt, támogatja a gyülekezeti tagot a segítségkérés fontosságában és a gyülekezetet a támogató attitűd – magatartás – felé tereli. A lelkész szava ilyen esetekben is sorsdöntő lehet.