Lelki muníció

„Ha botlanak a gyöngék, segítsen az erős" – ezzel a jelmondattal rendeztek találkozót fogyatékkal élők és segítőik számára Sajósenyén, május 28-án és 29-én. Az „Együtt, Egymásért" fesztivált hetedik alkalommal tartották a borsodi településen, célja a társadalom fogyatékkal élőkről alkotott képének formálása volt.

A találkozót a Fogyatékosok Európai Éve (2003) óta kétévente rendezi meg a sajósenyei Fészek Fogyatékosok Reformátusok Ápoló és Gondozó Otthona. Az ökumenikus programra mindenfelől vártak intézményeket, idén több mint 1500 résztvevő fordult meg többek között Magyarországról, Erdélyből, és Kárpátaljáról. A lebonyolítást széles körű összefogás segítette: a szervezésben a térség önkormányzatai, lakossága, gyülekezeti közösségei vettek részt, illetve hazai és külföldi önkéntesek álltak a kezdeményezés mellé.

kép

Szükség is volt a segítőkre, hiszen változatos programokkal várták az érdeklődőket: minden nap reggeli áhítattal kezdődött, ezt követően a résztvevő intézmények sérültjei mutatkoztak be műsorral a színpadon. A piactéren lehetőség nyílt megtekinteni a kirakodó vásárt, beszélgetni a teaházban, de volt állatsimogató és kötélpálya is, sokan pedig a terápiás és kreatív foglalkozások mellett döntöttek. Egész napos kisvonatozást is szerveztek, az esti tűzijátékot pedig az Atlantis koncertje vezette fel, de fellépett Kiss Kata és táncházat is tartottak.

A fesztivál célkitűzései a fogyatékkal élőkről alkotott társadalmi felfogás formálása, a sérültek értékeinek felmutatása, valamint az egységbe kovácsolás voltak. Arra törekedtek, hogy nyilvánvalóvá váljon: együtt, egymásért élve lehet szép az életünk. Kövér Imre, az otthon vezetője szerint mindenki, aki ellátogatott Sajósenyére maga mögött hagyhatta gondjait, és lelki munícióval térhetett haza. Pozitívan számolt be arról, hogy csökkeni látja a társadalom és a fogyatékkal élők közötti szakadékot, ebben nagy szerepük van a gondozóknak, akik igyekszenek „együtt lélegezni a társadalommal" és megelőzni a szeparációt.

kép

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Demeter Zoltán református lelkipásztor és országgyűlési képviselő. Köszöntésében azt mondta, hogy csak közösségben élhet az ember boldog életet. Bár sokan vannak a társadalomban, akik bezárkóznak és az egyéni javakat tartják szem előtt, életük csak akkor lehet teljes, ha együtt és egymásért tudnak cselekedni.

Adományokat is gyűjtöttek, ezúttal kárpátaljai fogyatékkal élők és családjaik számára. A támogatásokból találkozót rendeznek számunkra, háztartási gépeket vásárolnak és a rezsiköltségeikhez is hozzájárulnak.

Kojsza Péter

Forrás: tirek.hu