Megéri-e keresztyénnek lenni?

Anyagias világban élünk mi, keresztyének is, a világ pénzközpontúsága akaratunk ellenére beépül a gondolatainkba, megfontolásainkba. Döntéseinket – ha megkérdezzük is előbb Istent – sokszor inkább a gazdasági racionalitás, mint a benne való bizalom alapján hozzuk meg. Mert, ugye, gondoskodnom kell a családomról, magamról. A lelkemről, a testemről. A kocsimról, a cipőimről, a mobilomról. Meg a többi házi bálványról. Az csak nem olyan nagy baj, ugye, Uram? Jézus tudta, hogyan gondolkodunk, ezért számos alkalommal emlékeztetett arra, hogy az Úr gondoskodik az övéiről, ahogyan az ég madarairól és a virágokról is. Ez nem azt jelenti, hogy karba tett kézzel kell kísérteni az Istent, vajon megtart-e akkor is, ha én magam semmit sem teszek ezért. Inkább ezt: lemondok a magamról való gondoskodás jogáról, és kiteszem magamat annak, hogy nem ez, hanem Isten gondoskodása fog védelmet és biztonságot nyújtani nekem. Először az Isten országát, azaz uralmát keresem, és nem a saját javamat. A többi ráadás, nem része az ügyletnek, ingyen, ajándékba kapom. Nem jár nekem, így nem is követelhetem. A megtérés előtt állók sokszor mérlegelik, megéri-e nekik átadni életünket Jézusnak, hiszen ez sok lemondással jár. Ez a méricskélés sokakat – a gazdag ifjúhoz hasonlóan – megakadályoz abban, hogy elhagyják a széles utat, és a keskenyet válasszák. Amíg valaki nem érti meg, hogy a lelki kincsek többet érnek, mint az anyagiak, addig nem tud Jézus mellé állni. Pedig Jézus már döntött mellette. A megtérés az értékrend radikális átrendeződésével jár: előtte hiába van meg mindenem, úgy érzem, nincs semmim, mert semmi sem elég. A megtérés után is úgy érzem, nincs semmim – hiszen mindenem az övé –, mégsem hiányzik semmi, hisz megvan az az egy, ami a minden. Aki még nem adta át az életét, azt hajtja a szerzési, birtoklási vágy, amihez, ha történetesen keresztyénnek akar tűnni, ürügyet keres: családról való gondoskodás, jótékonykodás, adakozás stb. A keresztyén embernek viszont nincs oka gürcölni, hajtani. Neki csak egy dolga van: engedelmesen követni az Élet Urát, aki majd gondoskodik róla. Furcsán hangzik: az az igazán értékes, amit ingyen kapsz Istentől. A szüleid, a gyermekeid, a testvéreid. A lelki testvéreid, a közösséged. A kedvesed. Isten ajándéka a békesség, a megelégedés. És ilyen a Krisztusban nyert új élet. A legnagyobb kincs a kegyelem. Ezek az értékek pénzben nem fejezhetők ki. Az ár-érték arány értelmezhetetlen ott, ahol az árat nem neked kell kifizetni, az érték pedig földi fogalmakkal kifejezhetetlen. Nem a drága dolgok tartanak meg. A százmilliós ház, a tízmilliós autó, az egymilliós telefon, a százezres VIP-belépő nem értékes. Boldogok, akik anyagi gazdagságuk terhe alatt ismerik fel, hogy lelkileg szegények, és Istenhez mennek. Az ő ajándékai azért is értékesek, mert elvehetetlenek. A benne nyert új élet, a vele megélt idő örökre a tied. A békesség, hogy megvan az az egy, ami elég, mindvégig veled marad. Isten gondoskodása nem a gazdasági racionalitáson alapul, hanem irántunk való végtelen szeretetén. Ha a gyermekei vagyunk, nem azt kapjuk tőle, amit megérdemlünk vagy amiért megdolgoztunk, hanem ami a mi javunkat szolgálja, azaz ami közelebb visz hozzá. Ha ez a bőséget jelenti, akkor azt, ha a szűkösséget, akkor azt. Az üzleti logika nem ismeri, nem tudja értelmezni az „elég pénz” fogalmát. A hívő ember számára mégis van elég. Amikor már nem kell több. Abszurdnak hangzik ez itt, a földi világban, de ezt kimondani óriási lépést jelent a lelki világ felé, amelybe Krisztus hív. Jézus mindenkit önzetlenül hív, követése – nekünk – nem kerül semmibe. Ő azonban kifizette az árat: életét adta értünk. A kegyelem – nekünk – ingyenes. Ezért – nekünk – megéri keresztyénnek lenni. Mert egyvalami biztos: te és én mindennél értékesebbek vagyunk neki. Tulajdonképpen egyedül ezért érdemes élni.

A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Alkotmányjogi és Egyházjogi Tanszékének docense.