Meghirdették az ökogyülekezet cím és díj idei pályázatát

Idén is meghirdette pályázatát az ökogyülekezet cím és díj elnyerésére a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma és a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete.

Ökogyülekezeti Mozgalom + KRE Teremtésvédelmi Műhely logó

Olyan keresztyén gyülekezetek, egyházi közösségek és intézmények jelentkezését várják az ökogyülekezet címre, amelyek számára fontos a teremtett világ megóvása. A címhez oklevél és a logó használatának joga jár.

Azok a közösségek pedig, amelyek három éven keresztül megvalósítanak egy általuk kidolgozott teremtésvédelmi programot, az Ökogyülekezet díjra is pályázhatnak. A díjhoz az oklevél és a logóhasználat mellett plakett is jár, és a közösség használhatja honlapján és más felületeken a „díjazott ökogyülekezet” megjelölést. A pályázatokat az Ökogyülekezeti Tanács bírálja el.

Kelemér ökogyülekezet

Munka a keleméri ökogyülekezetben

Fotó: reformatus.hu

A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma ötleteket is ad, hogyan válhat egy közösség ökogyülekezetté. Ehhez a következő alapvető célok kitűzését és elérését, szabályok betartását végzik önkéntesen:

  • megünneplik a teremtés hetét (szeptember utolsó vasárnapjától kezdődő hét);
  • évente legalább egyszer szabadtéri alkalmat (áhítatot, közös imádságot, éneklést) tartanak;
  • rendszeresen imádkoznak a teremtett világ megőrzéséért;
  • gyönyörködnek az ajándékba kapott teremtett világ szépségében;
  • a teremtett világ megőrzésében globálisan gondolkoznak és lokálisan cselekszenek;
  • erőforrásainkat mértékletesen és takarékosan használják;
  • teremtett társainkra, a növényekre és állatokra is tekintettel vannak;
  • krisztusi szeretettel fordulnak a gyengék és elesettek felé;
  • hétköznapi működésükben és szolgálataikban is törekszenek a teremtésvédelemre, például újrapapírt használnak, kétoldalas nyomtatásban; elsősorban elektronikus levelezést folytatnak; felhívják a figyelmet a felesleges nyomtatás elkerülésére, energiatakarékos izzókkal világítanak, nem pazarolják a vizet stb.;
  • vállalják, hogy a teremtésvédelmi eseményekről beszámolnak; a prédikációkat, gondolatokat, imádságokat megosztják az ökogyülekezeti közösséggel; a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Műhely programjaiba bekapcsolódnak.

A teremtésvédelmi programokat az info@okogyulekezet.hu címre várják.

Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 30.

További információk: www.okogyulekezet.hu; facebook/okogyulekezet

A jelentkezési lapot és a tájékoztatót itt tölthetik le: