Megosztások és megtérések – virágzó ifiközösség Pátyon

Nagy kört alkotva mintegy harmincan ülnek a Józsué és a Salamon csoport tizenéves tagjai a református gyülekezeti teremben. A két kisebb ifi pénteki alkalmát egy bizonyságtétel meghallgatása miatt összevonták. Este hat óra van; a Mózes körbe tömörülő huszonévesek, illetve harmincas éveik elején járók majd csak nyolckor érkeznek. A közösség ezúttal a Halleluja – Evangéliumi énekek gyűjteménye című könyv a Bethánia Szövetség által újonnan megjelentetett kiadásából készül énekelni, nem valamelyik ifjúsági énekeskönyvből. Meggyőző a kórusban éneklés, még a kánonra váltás is sikeres, az egyik ifivezető, Gábor Dániel Mihály vezetésével.

Végigpillantva örömmel állapítjuk meg, hogy ma is vannak tizenévesek, akiket Isten abban a lelki fényűzésben részeltet, hogy megtisztított, megszentelt légkörben idejekorán ismerkedhessenek kinyilatkoztatott gondolatataival, kedvet kaphassanak mások beszámolóiból is a Jézus melletti elköteleződésre, illetve a hitbeli növekedésre.

Bizonyságtételt egy vendégtől hallunk, aki a pasaréti gyülekezet Jonathán nevű ifijének egyik vezetője. A huszonhárom éves Szoboszlai Szilveszter beszámolójának egyik fő üzenete, hogy a megtérés ismérve nem az, hogy jó embernek véljük magunkat. Szilveszter is összekeverte valaha a kettőt, de egyszer eltalálták az ismert, „Atyám, két kezedben” kezdetű ifjúsági ének sorai: „Ott fönn a kereszten, áldó két kezed, / Bűneimmel én szegeztem fel.”

A fiú mondandójának szinte minden csomópontjához Igét kapcsol. Például amikor arról beszél, hogy ne áltassuk magunkat, se mást, mert Isten csak azt tudja vezetni, aki a közelében van, akkor ilyen bibliai sorokat hallunk tőle: „Isten közelsége oly jó nekem” vagy „Mit akarsz, hogy cselekedjem?”. Hangsúlyozza a pasaréti vendég, a párválasztásra vagy a pályaválasztásra is igaz, miszerint „Hagyd az Úrra a te utadat, majd ő teljesíti.” – Életem legjobb döntése volt, hogy az Úrra bíztam az utamat – jegyzi meg találóan a huszonhárom éves műszaki egyetemista.

Amilyen nyitott, olyan megfontolt szavú, tizennyolc éves srác Benjámin, aki már vagy hat-hét éve a pátyi ifi tagja. Az alkalom kötött része után csípjük el pár szóra; közben a többiek pingpongoznak, nassolnak vagy csocsóznak, illetve egymással kötetlenül beszélgetnek. Benjámin készségesen említi tavaly nyári megtérését, amit megelőzött egy ránehezedő lelki nyugtalanság. Ezzel hívő édesapjához fordult, lett belőle egy jó lelki beszélgetés, amiben az apa kontrollkérdésén elgondolkodva fel tudta ismerni, ki tudta mondani, hogy a megtérése még hiányzik. De pontosan így, ezután tudott úgymond Isten elé borulni, újjászületni. Abban, hogy ez lejátszódhatott, Benjámin szerint része volt az itteni ifiben eltöltött éveknek, bennük az ifjúsági bibliaóráknak és az elvonulós alkalmaknak. Ez a közösség tulajdonképp a második otthona.

Szóba hozza a fiú a tervezett továbbtanulását is, ami a filmekkel, illetve filmforgatókönyv-írással kapcsolatos, megvallva, hogy hitre jutásáig ez a hobbija, szenvedélye volt az első helyen. Hallgatva Benjámin visszaemlékezését, a hite egyik első életjelének tűnik, hogy miután már Isten gyermekének tudhatta magát, önvizsgálatot tartott, és letette az Úr kezébe ezt a forgatókönyvírást – amellyel sokat foglalkozott korábban képzések szintjén is –, hogy ha akarja Isten, vegye el az egészet. Azt értette meg végül, hogy megmaradhat ez az érdeklődése, továbbtanulási iránya, ugyanakkor Isten került szívében a fő helyre.

A hatfős ifivezetői csapattal külön is találkozunk, kint a parókia pázsitos udvarán. Először az derül ki: az ifiknek – esetünkben a Mózes kör, a Józsué és a Salamon ifi hármas rendszerének a pátyi egyházközségen belül – gyakran markáns előtörténetük van. Itt a fő motívum: az egyes csoportok mindig nyitnak a korban szorosan mögöttük járó fiatalok felé. Az „ifi anyukájának” is becézett Pásztor Edina, a huszonéveseket tömörítő Mózes kör vezetője, aki jelenleg már presbiter is, vázolja: volt egy ős ifjúsági csoportjuk a ’90-es évek végén, ahova ő is járt. Tagjai javarészt szétszéledtek az ezredforduló tájékán. (Ez elég átlagos mozzanat falun, hiszen az itteni ifisták a továbbtanulásuk miatt gyakran kollégisták lesznek, vagy ha hazatérnek is egy-egy szűk hétvégére, nem mennek már el alkalomra, és egyébként sincs akkora utánpótlás, mint egy városi hasonló közösségben.) Érkezett aztán a gyülekezetbe egy Pátyra települő házaspár, aki vállalta e halódó csoport vezetését, amely ezzel reneszánszát élte. Ebből a közösségből felnőve Dimény Katalin és férje (akkor még csak vőlegénye), Horváth Zoltán vállalta magára, hogy az akkori tizenéveseknek egy külön ificsoportot indítsanak és vezessenek. 2009 körül így jött létre a Mózes kör. Ez a csapat átlagosan húszas éveikben járókból máig megvan, ezt vezeti mindmáig Edina (aki Katalin gyermekvállalásaira tekintettel állt be a szolgálatba).

De a korabeli Mózes kör egyik akkori új ifise, Gábor Dániel Mihály – ötödik évén most túljutott teológushallgató – a későbbiekben egy megint csak újonnan alapított, Józsuéról elnevezett ifi vezetője lett. Ez ma a kor szerint középső csoportja a pátyi református ifjúság 16–19 éves nemzedékének.

Dániel oldalán feleségét, az óvónő Dorkát látjuk, aki domborodó pocakján nyugtatja kezét. Bő két éve kötött frigyük igazi ifiházasságnak számít. Bár a gyerekszülés miatt Dorka időlegesen kiesik majd a szolgálat gyakorlati részéből, jelenleg aktív tagja az említett Józsué ifi vezetésének. Ugyanebben a szolgálatban, csak éppen a legfiatalabb, Salamon ifi élén társuk Mizsák Benedek is. Ő is lelkipásztori szolgálatra készül, az első évét fejezte be a teológián.

Juhász Ádám, aki vízépítő mérnökként dolgozik és mellette a mesterképzését végzi, nyolc éve kezdett járni ifire, és megint csak a Mózes kör tagja volt. Őt is a mai legkisebbek közé, azaz a két éve alapított társaság, a ma 13–16 év átlagéletkorú gyerekeknek alapított Salamon ifi vezetőségébe küldte Isten. Benedek és Ádám ifivezető társa Molnár Sára terméktervező mérnök, aki gyerekkora óta jár a gyülekezetbe, húszas évei elején tért meg. Az ifi vezetése mellett a vasárnapi gyermekszolgálatban az ovis csoportban is szolgál.

– Az ifimunka során az volt a legnagyobb örömöm – meséli a „rangidős” Edina –, hogy az én ifimből is kikerültek olyanok, akik hozzám hasonlóan elkezdtek szolgálni mások felé. Pál Timóteushoz írt leveleiből is kihámozható Istennek az az igénye, hogy a tanítottak egyszer majd alkalmasak legyenek a tanításra.

Pásztor Edina foglalkozására nézve közgazdász, vezetői munkakörben dolgozik, kézenfekvő tehát a kérdés: nem túlzott teher-e munkaidőn kívül intenzíven a fiatalokkal foglalkoznia? Hárításában nyomát se látjuk a képmutatásnak: – Lehet, hogy némelyek úgy gondolnák, hú, itt állandóan készülni kell, és az mekkora energiabefektetés, de belülről másként élem ezt meg. Egy csomó istenélményem, igemegértésem onnan származik, hogy készültem egy alkalomra. Igen, én is kapok ilyenkor, sőt az alkalmakon is rengeteget kapok az ifisek hozzászólásaiból. Szóval rám nézve is áldásos, üdítő szolgálat ez. Nem kerülhetem ki, hogy Istenre igyekezzem hagyatkozni, mert enélkül nem tudnék szólni – hangsúlyozza.

A még csak tizenkilenc éves Benedek ahhoz szól hozzá, hogy mi minden lehet még többlethajtóerő az ifivezetőnek: – Nekem megadatott, hogy tizenhárom éves koromban kaptam új életet Istentől egy csendeshéten. Már ott megfogalmazódott bennem, hogy szeretném, ha mások is fiatalkorukban, a nagy döntések – például továbbtanulás, pályaválasztás, párválasztás előtt – ismerjék meg Istent. János evangéliuma 10. részéből jött elém egy igevers, ahol jó pásztorként szólal meg Jézus: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” Azért is szeretek „pásztorkodós” szolgálatot végezni, mert látom, Isten tud használni a fiatalok életében, tapasztalom, hogy ez megéri a fáradságot. Tetten érhető, hogy az Ige hétről-hétre munkálkodik a szívükben. Megszületnek az első, Istenben hozott döntéseik, szívesen jönnek szolgálatokra ők is.

Közbevetjük: vannak, akik azt mondják, ifjú korban nehezebb átadni Istennek az életünket. Most akkor hogy van ez? Netán a mai tizenéves korosztályhoz tartozóknak még nehezebb lehet hitre jutni, Jézus mellett elköteleződni, annyira hívogatja őket az egyszerre technicizált és szekularizálódott világ, miközben nem elég érettek még a rossz és a jó közti különbségtételre?

– Alapvetően azt tapasztaltam – veszi vissza a szót Benedek –, hogy ebben a korban a fiatalok pont, hogy sokkal fogékonyabbak az Igére, mint felnőttkorukban, amikor már jobban megkeményedik a szívük. Nyilván bujkálhat bennük lázadozás, de belül mégis nagy százalékban nyitnak, nyitnának az Ige felé. Erőlködnünk és győzködnünk őket semmiképp se kell, Istennek van hatalma megszólítani őket.

Edina felidézi, hogy egyházunk Zsinati Hivatala Ifjúsági Osztályának, illetve a Károli Gáspár Református Egyetem szociológiai tanszékének holdudvarában megkutatták a református ifjúságot, és az eredményeiből arra lehet következtetni, hogy a tizenévesek sokkal elkötelezettebbek, vallásgyakorlóbbak, mint a huszonévesek. A fenti kutatási statisztika szerint tizennyolc éves kor előtt jóval többen térnek meg, mint utána.

Ádám, Benedekkel ellentétben később jutott hitre, azaz távol járt Istentől abban a 14–16 éves korosztályi periódusban, amelyhez az ő mostani ifisei tartoznak. Ő viszont éppen emiatt is motivált az ifivezetésben. Értékeli, hogy a csoportjuk tagjai már ilyen fiatalon igeközelben lehetnek, és tudatosan kereshetik Istennel a kapcsolatot.

– Sokáig nem gondoltam, hogy a beszéd az erősségem volna, alkalmatlannak tartottam magam, és amikor az itteni lelkész házaspár, Vizi István és Viziné Nagypál Anikó felkért a szolgálatra, emberileg nézve nem akartam elvállalni – vall Ádám az ifivezetői elhívása felismeréséről. – De aztán sok bátorítást kaptam Istentől, és megértettem, hogy ő maga szeretne használni engem ebben a közösségben. Tapasztalom is, hogy hétről-hétre alkalmassá tud tenni az ifiórák vezetésében… Ezenkívül jó továbbadni, amiket előzőleg az ifiben, ifitagként megértettem, bizonyságot tenni a megtapasztalásokról. Az Úr ráadásul olykor megengedi, hogy a szolgálat gyümölcseit is megpillanthassuk. Számomra ilyen kétségtelen gyümölcsök, amikor egy-egy dolgot megértenek, vagy amikor érdeklődnek, bátran, lényegi értelemben kérdeznek. Erre annál is inkább lehetőség van, mivel nem frontális, hanem beszélgetős alkalmakat tartunk. És a szolgálótársakhoz hasonlóan a készülés közben én is gazdagodom, mert ilyenkor el kell mélyednem az adott igeszakaszban és a környezetében. Vagyis először engem kell, hogy átjárjon az Ige üzenete, hogy aztán másoknak továbbadjam úgy, hogy az lehetőleg építse őket – mondja.

Ami a nagyobbak, középiskolai tanulmányaik végén, egyetemista koruk kezdetén járók Istenhez vezetésének az ügyét illeti, Dorka azt hangsúlyozza, a fő feladata a férjét, Dánielt támogatni a vezetői szolgálatában. – Kicsit úgy, ahogy Mózes fölemelt karját tartották a csata idején, nekem imával kell erősítenem őt – magyarázza. – Közben azért kiscsoportos igetanulmányozást is vezetek, és jóleső érzés észrevenni, hogy a résztvevők szeretnek és akarnak is már Igét olvasni, annak értelmébe belehatolni. Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy ne valamiféle betanított, elméleti, hanem a gyakorlatban is megélt hitük legyen – hívja fel a figyelmet.

Dániel itt egy kiegészítést tesz: kérésére jó ideje Dorka végzi a lányok lelkigondozását. – Látszik – mondja –, hogy megbíznak Dorkában, beszámolnak neki lelki történéseikről, adott esetben arról is, hogy új életre jutottak.

Pásztor Edina itt közbeszúrja, hogy nagyon egészséges, ha egy ifiben van fiú meg lány vezető is. A saját nembelihez jobban odamegy egy fiatal, ha gondja, kérdése támad, akár egy párválasztással vagy szülő-gyermek viszonnyal kapcsolatos problémát illetően.

Dorka pedig még azt említi, hogy az alkalmak gyakran „megérkező körrel” kezdődnek, ahol fesztelenül előjöhetnek a fiatalok azzal, éppen milyen élethelyzetbe kerültek, mi foglalkoztatja őket akár szorongáskeltő, akár örömteli értelemben.

Végül Dániel beszél a szolgálatáról. – Én tizenhárom évesen tértem meg itt, az ifjúsági alkalmakon, a samáriai asszony történetét hallgatva, kiscsoportban beszélve; szerintem, Edina, te tartottad… Elhangzott a kérdés: „Te tudod-e már követni Jézust?” Ott volt a gombóc a torkomban, hogy még nem, de nagyon szeretném, ám ebben a folyamatban el is dőlt a szívemben, hogy én Jézusra bízom az életem… A megtérésem után még fontosabb lett nekem a közösség, hat éve az ifiszolgálatot, új ificsoport alapítását-irányítását is így vállaltam el, mikor már látszott, túl nagy lett a korkülönbség a legidősebbek és legfiatalabbak között. Előzőleg azonban sokat imádkoztunk, Isten pedig a Józsué könyve 1. részének 9. versével bátorított: „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened”, és akkor álltam be ebbe a szolgálatba több másik fiatallal együtt. Érezhetjük a lelkipásztor bizalmát is, amióta vállaltuk az ifimunkát. Ami a fiatalok hitét illeti: az eddigi hat év alatt mindig az volt a legnagyobb örömhír, amikor beszámoltak, hogy Jézus mellett döntöttek. Nemrég történt, hogy ifialkalom után odajött hozzám egy fiú, hogy tudunk-e beszélni. Sok lelki problémáját megosztotta velem, Istennel kapcsolatos küzdelmeit is. Beszélgettünk, imádkoztunk, és vasárnap, istentisztelet után kaptam tőle egy üzenetet, hogy az Ige hogy megszólította, és ennek hatására befogadta Jézust a szívébe, és új életre jutott…

Dániel azzal zárja mondandóit, hogy hat év után most csak azért kényszerül otthagyni ezt a – páli szóhasználattal élve „sok ültetéssel és öntözéssel járó” – ifis szolgálatot, mert mint teológushallgató hatodéves exmisszusgyakornok lesz szeptembertől, történetesen a Budapest-Salétrom utcai gyülekezetben.

A pátyi ifis csoportok legtöbbször együtt táboroznak, illetve vonulnak el csendes hétvégéikre, amely elvonulós alkalmakon akadálytalanabbul tudnak a fiatalok a hit dolgaira, Isten Igéjére összpontosítani. Edina elmondja, mindig kihasználják a pályázati lehetőségeket, hogy azok is eljöhessenek, akik szociálisan nincsenek olyan jól eleresztve, ezért a táborok díját nem tudnák részben vagy egészen megfizetni. A tavasszal az egyháztól elnyert 250 ezer forintból az ő eljövetelüket támogatják, illetve azt biztosítják, hogy a csendes hétvégéken a szolgálóknak ne kelljen megfizetniük a részvételi díjat.

Távozva Pátyról megállapítjuk magunkban: lám, örök történet, amikor valaki ifjúsági közösségben Istenre lel, majd később gyülekezeti ifiszolgálóként él át újabb csodákat!